2017. január 18., szerda

Megszüntetné a lakosságot az ex-pedagógus

A nehéz sorból magasra kapaszkodott kormánypolitikus a bross.hu tudósítójának adott interjút.
- Minden eszközzel el kell takarítani ezeket a brigantikat – nyilatkozta. – Ezek az ál-lakosok tényszerűen a Soros-birodalom cégéres civiljei. Azért tartják őket, hogy a globális nagytőke és politikai korrektség téveszméjét átnyomják a kormányon: ezt minden erővel vissza kell szorítani. Nem mondom, hogy meg kell őket tizedelni, bár ha a lakosság nemzetbiztonsági kockázatot jelent, valakinek le kell vonni a konzekvenciákat. Hál’ Istennek a határozott kormányzati magatartásnak eljött végre a nemzetközi lehetősége.
Kevesen tudják, hogy a zömök férfiú a rendszerváltás idején könyvtár-tanítói szakon végzett. Később környezetpedagógusi oklevelet szerzett, aminél fogva nyilvánvalóan lövése van az energetikához. Így eshetett, hogy egy ideje rezsicsökkentési biztosként szolgálja pártját.
Munkássága eredményeit nagyszámú tény szemlélteti. Némely vidéki városban már alig csöpörög a víz a csapokból, és nem hogy zuhanyozni nem lehet, de vécét lehúzni sem. Van, ahol az anyáknak palackos ásványvízzel kell mosdatniuk csemetéiket.
A rokonszenves ex-könyvtáros működésének eredményeként sok helyütt a távfűtés sem működik: mióta bevezetésre került a „negatív távhőtámogatás” fogalma, a szolgáltatók csökkentik a hőt a lakásokban, és ellentételként emelték áraikat. Így történhetett, hogy míg a szomszédos országokban kb. 60%-kal csökkent a gáz ára, a magyar polgár rezsije inkább nőtt.
Egyik szolgáltató cégünk forradalmi hangú közleményében azt is állítja, szerintük egyszerűen nem létezik olyan, mint „negatív távhőtámogatás”: lényegében a fogyasztók a távhődíj egyharmadát kerülő utakon az államnak perkálják le, majd az energiahivatal csökkenő gázárak mellett a szolgáltatóktól egységenként 1064 forintot von el, és beszedi polgáraitól a központilag magasan tartott díjakat is.
A jogi érzékéről városszerte ismert kormánypolitikus több fórumon kijelentette, maga részéről egyedül a nemzeti érdekeket tartja szem előtt. A hiteltelen és migráns-simogató ellenzéki pártokkal szemben érzi a felelősséget, és amennyiben a lakosság változatlanul folytatná beépített ügynöki tevékenységét, kész más eszközöket is bevetni.
- Mindenkinek meg kell érteni, a lakossági szerveződések lassan nemzetbiztonsági veszedelmet jelentenek a kormányra. Úgy tűnik, már közéleti kérdésekben is megnyilvánulnak. Idővel radikálisabb intézkedések foganatosítása is megfontolandó – zárta interjúját az ex-napközitanár.

2017. január 3., kedd

Sikkasztás miatt őrizetben a bankelnök


Pontosabban hűtlen kezelés gyanúja miatt vette őrizetbe a rendőrség a lakóhelyéről még az ősszel eltűnt pénzügyért. A most 61 éves férfi újévig Bécsben és környékén bujkált, amint ezt az NNI nyomozója is elmondta Aradi utcai sajtótájékoztatóján.
A bankelnöknél, akit január elején egy berhidai panzióban fogtak el a rendőrök, 80 ezer forintnyi készpénzt és pár Dolce Gusto kávékapszulát találtak. (Utóbbiakat fiatal barátnőjének szánta.)
Mint ismeretes, a férfi mintegy 700 ezer forintnyi értékben régi húszezreseket, valamint telefonkártyákat és wellness-bérleteket ragadott magával még 2016 novemberében. Sok helyütt emiatt nem tudták kikézbesíteni az év végi Erzsébet utalványokat.
Az elnök a rendőröknek azt nyilatkozta, egyszerűen megrészegítette a lehetőség. Tavasszal titokban italozni is kezdett - bánatában, családi krízise miatt kényszerült e megoldásra. Csak Unicumra eltapsolt egy 2 millió forintos baráti hitelt. Azt már korábban elhatározta, hogy év végére elhagyja családját, végül november 27-én, az igazgatósági ülés után kerékpárral Érdre hajtott: a biciklit a városka határában hagyta, és buszra szállt, majd Veszprémen keresztül Bécs felé inalt.
Mint bevallotta, semmilyen konkrét cél nem vezérelte, csupán megcsömörlött. Szerette volna környezetéből „végre kivonni magát”.
A bankelnök az osztrák fővárosban a húszezreseket euróra váltotta, ezután egy szállodában lakott három napig, majd egy Bécs környéki település tűzifatelepén húzta meg magát. December 31.-én váratlanul Sopronban bukkant fel, onnan 17 óra 21 perckor, egy nyilvános fülkéből felhívta feleségét, és bevallotta, ráébredt, mégiscsak őt szereti; haza kíván térni.
A jogkövető asszony azonnal értesítette a rendőrséget. A hivatalos szervek a cellaadatokból kiderítették, hogy a bankelnök épp egy berhidai borozóban vacsorál, és a buszmegállóban sikeresen elfogták.
Volt már korábban is ilyen baj -
Mint ismeretes, a bankelnök korábban már több ízben nem tudott elszámolni megközelítőleg 600 milliárd forinttal. Fájdalom, ezt az összeget többé senki nem adja vissza a lakosságnak. Más adatok szerint korábban is el-eltűnt otthonról: pár éve a Vár alatt húzta meg magát egy kazánfűtő barátjánál, valamint még korábban, a rendszerváltás idején a török határnál állították meg egy ízben, miután szó nélkül „világgá ment”.
Az bankelnök öt héten át tartó keresése - helikopter, hajók, hőérzékelő kamerák és nyomkereső kutyák bevetése, valamint szembetűnő plakátok kifüggesztése az ország teljes területén – a polgároktól jelentős anyagi áldozatot követelt, hovatovább, mint a nyomozók elmondták, megérte. Mára az egymillió forintos nyomravezetői díjat is visszavonták. A férfi bivalybőr aktatáskáját, melyben valószínűleg további értékek lehettek: szemtengelykihúzó, telefonkártyák és lejárt menzautalványok, Érd és Biatorbágy között sajnos eldobta, e tárgyakra már abszolúte keresztet vethetünk.
A nyomozók szerint elképzelhető, hogy más, hasonló pénzügyi machinációkkal is összefüggésbe hozható, ezért a közeljövőben alapos orvosszakértői vizsgálatnak vetik alá. A rendőrség valószínűleg javasolni fogja szigorú lakhelyelhagyási tilalom foganatosítását is (vagyis nem hagyhatja el egy Pasarét körül vont, 250 kilométer rádiuszú kör területét).




2017. január 1., vasárnap

SZILVESZTERI KÜLÖNSZÁM Breaking news: borzok ették meg a Kiszel Tünde/Deutch Tamás-hasonmás pornótörpét!


                   (A politikai korrektség alkonya)


Ezúttal hiteles hírt közölt a bross.hu. Ez ugyanaz a portál, mely szerint tavaly II. világháborús bombázót találtak a Marson. A friss tudósítás szerint borzok zabáltak fel szilveszterkor egy Deutch Tamásra hasonlító törpét, aki a pornóiparban kamatoztatta istenadta tehetségét. (A művészt egyébként a Hi-Ho Hi-Ho, It's Up Your Ass We Go - kb. Hejhó, hejhó, seggedbe pakolni jó - című film másodszkriptese fedezte fel még a rendszerváltás idején, és indította el karriere útján.)
A 45 éves, 109 centi magas T. Tihamér holttestére a Földművelésügyi Minisztérium szakemberei találtak Somogybabod mellett, amikor épp borzüregeket igyekeztek elgázosítani. (A szapora borz-klánok évek óta komoly problémát jelentenek a környéken.) Egy ilyen borzlakta, két méter mély üregből került elő a kis holttest, melyről megállapítható volt, hogy a bérlők valószínűleg már lakmároztak belőle.
Deutch Tamás, a népszerű klubelnök tagadta, hogy köze volna az esethez. A törékeny aktor különben is épp Kiszel Tündének volt maszkírozva (aktuális szerepe szerint Gordon Ramsey híres londoni éttermében (Maze) szemöldökspirált kezd reklámozni néhány túlfűtött szakácsnak).
A témát ezúttal nem kerülő kormányszóvivő pénteken azzal érvelt, az állítólagos pornótörpe nevére rákeresve csupán egyetlen hír található az interneten (márpedig, ha a kiscsávó akár csak egy B-kategóriás felnőttfilmben is szerepelt volna, annak okvetlenül kiterjedt lenyomata marad a világhálón).
Hm. Racionálisnak imponáló okfejtés.


2016. december 29., csütörtök

Hogyan szerezzünk be piros baseball-sapkát? (lehetőleg MAGA felirattal)

Alig mutatták be az első hétvégén 155 millió dollárt kasszírozó Zsivány Egyest (egyebek mellett Max Mendelsonnal és Forest Whitakerrel - a filmet néhány elborult rajongó az Oscar-díjra is esélyesnek tartja), Robby Mook kampánymenedzser, aki 2016-ban Hillary Clinton elnöki kampányának főstratégája volt, rendesen felhúzta magát rajta.
Robby szerint a film legkevésbé sem nyitott a társadalom sokszínűségére annyira, amint az 2016-ban okvetlenül szükséges. Több Twitter-bejegyzésében kifogásolta, hogy bár a film a sokszínű jövőben játszódik, egyetlen meleg karakter sincs benne. Az is gáz, hogy az afro-amerikai figura csak mint lábatlan mellék-karakter kap szerepet a filmben, leginkább egy Pistorius nevű, priuszos dél-afrikaira emlékeztetve, az ázsiai figura pedig vak, ami nyilvánvalóan sértő egy teljes kontinensre nézve.
„Az egész film a latens rasszista mentalitás riasztó példája. Ugyanaz a kíméletlen szemlélet sugárzik belőle, amiért például Beyonce-nek a minap le kellett járnia a lábát Los Angelesben, amíg testszínű harisnyát talált magának”, írta egyik sokat idézett hozzászólásában.
Lehet, hogy az ex-kampánymenedzser kicsit túlzásba vitte a dolgot, másrészt nehéz vitatkozni vele. Ez ma a korszellem, slussz-passz. Mook korábban markánsan ostorozta saját kampányát is, mert az az egyneműek együttélésének kényes kérdései helyett túl sokat foglalkozott olyan homofób témakörökkel, mint „munkahelyek”, „környezetvédelem” vagy "a bevándorlók beilleszkedési nehézségei".

2016. december 27., kedd

Karácsonykor tüntette ki a tongai királyt Magyarország

                                                                                                                                                                                                                                                                    (~20% hoax)


V. George Tupou tongai királynak Áder János köztársasági elnök szenteste a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét adományozta a két ország közti gazdasági kapcsolatok elmélyítéséért.
A kitüntetésről az MTI adott hírt.
A távirati iroda híre szerint Magyarország 2013-ban megpályázta a tongai Nukunuku-Mua autópálya felújítását. A meghívásos tenderen Magyarország, Szomália és Azerbajdzsán cégei vettek részt, a versengést végül a Közgép Zrt. nyerte meg.
Egy évvel később Magyarország újra az iránta mindig szimpátiával viseltető uralkodó segítségét kérte, ezúttal a pályázat érvénytelenítése céljából. A kérésnek a király örömmel helyt adott.
A tendert megismételték, ez alkalommal a Duna Aszfalt nyerte (a cég tulajdonosának Garancsi István és Mészáros Lőrinc egyaránt ángya).
Az MTI összefoglalója szerint V. George Tupounak régóta alapos ismeretei vannak Magyarországról. Egyetemi évei során behatóan tanulmányozta a magyar történelmet, a kollégiumban kiváló kapcsolatokat ápolt a néhai Habsburg Ottóval. Ez év őszén személyesen a magyar miniszterelnök indítványozta, hogy az uralkodó „rangjához méltó, magas állami kitüntetésben” részesüljön.
Az elismerést végül ifjú Habsburg György utazó nagykövet nyújtotta át december 24-én, az éjféli mise előtt a belvárosi Karácsonyi Vásár egy eldugott forraltboros pavilonjánál.
Az MTI egyúttal rövid ismertetőt is közöl a polinéz Tongai Királyságról. Az ország három szigetcsoportból áll, melyek összesen 176 szigetet foglalnak magukban, közülük 52 lakott. A királyság összterülete 712 négyzetkilométer, a lakosság létszáma 13 ezer fő.
Az ország két éve működik alkotmányos monarchiaként, a parlament 2015-ben - Tonga történetében először - miniszterelnököt választott. V. Taufa’ahau Tupou kormánya sajnos beiktatását követően néhány vitatható gazdasági döntést hozott, egyebek mellett dollármilliókat pazaroltak kétes befektetésekre, a koronaherceg javaslatára radioaktív hulladéktemetőt építettek egy szigeten, védett személyeknek szóló útleveleket adtak el, valamint számos olyan cég tevékenysége fölött hunytak szemet, melyek illegális tevékenységet folytattak (az Al-Kaida és a KGB fedőcégeiként).
A kormány népszerűsége zuhanni kezdett. Válaszul bejelentették, műholdat bocsátanak fel. Végül egy használhatatlan Boeing 757-est a magasba juttattak, mely képtelen volt leszállni az aucklandi repülőtéren, a baleset csődbe juttatta a Tongai Királyi Légitársaságot. Az esetről hírt adó The Tongan Times és Matangi Tonga számait elkobozták, a főszerkesztőket bebörtönözték. Jelenleg kizárólag kormánypárti és egyházi lapok jelennek az országban.
Tu’i Pelehake, a király nyugatias gondolkodású unokaöccse felhívására nemrég tömegdemonstrációkat tartottak az országban. A felvonulók boltokat, irodákat és az egyik királyi herceg palotáját is kirabolták, Dr Feleti Sevele munkaügyi miniszter, ügyvezető miniszterelnök-helyettes sofőrjével és családjával együtt elmenekült, de autóbalesetet szenvedtek. Az összes utas meghalt.
V. George Tupou király így érthető módon a karácsonyi ebéd után azonnal hazaindult Budapestről. Sajnos gépe Hong-kongban váratlanul leszállni kényszerült, az uralkodót tüdőgyulladás gyanújával kórházba szállították. Az orvosok a háttérben meglepetésre előrehaladott vérrákot diagnosztizáltak. V. Tupou még kórházi ágyából Twitter-üzenetet küldött népének, melyben megígérte, parlamenti kontroll alá helyezi az állami vagyont, amelyből korábban mérhetetlen jövedelme származott. Sajnos a szakszerű ápolás ellenére állapota romlott, és végül december 27-én hajnalban elhunyt.
A trónon VI. Tupou néven öccse követi majd.



2016. december 21., szerda

Szanatóriumi nyugalomban töltötte szabadságát a miniszterelnök (2)

- Oda vagyok az ilyen tökös, érintetlen falusi helyekért – jegyezte meg Johnny N’dvad, M’wabai miniszterelnöke, és a tikfa nyugágyba roskadt. Ebben az évben Svájcban töltötte szabadságát. A festői tájat fenyvesek és magasba törő mészkőormok szabdalták. A változatos domborzat remekül összefért meghatározott, békés pénzügyi foglalatosságokkal is.
Az óvodai barát tulajdonolta díszparkban röntgenkamerákkal megerősített szögesdrót fogta körül a vadaskertet. Távolabb lőtér és egy betonvályúból kialakított, költői tengerszem segítette a kikapcsolódást.
- Most egy ideig tovább alhattok – kacsintott testőreire. - Idáig nem érnek el a sorosbérencek mocskos csápjai. - Megkínálta őket egy üveg Duff sörrel. – Hja, az egy keretben bégetünk világnak vége van. Szerencsére itt a védelem szilárdsága elégséges az ellenséges térnyerés elreteszelésére.
- Papa, oda nézz! Migránsok! – kiáltott föl lelkesen az elnök nagyfia. – Te meg csak itt lustálkodsz. Vagy húszan krúzolnak egy Mahindrában.
Johnny kivette C’aspar kezéből az orosz, BPC Bolsoj típusú katonai látcsövet.
- Ne szemtelenkedj, fiam. Ez az év a lázadás éve volt, és a tendencia jövőre még inkább kiteljesedik. Mázlinkra ez a terasz kiválóan alkalmas hátultöltő vagy huzagolt csövű lövegek rendszeresítésével kialakított várerődnek.
- Kész a fasírt, Johnny! - kiáltott át az kastély konyhájából felesége.
Az államférfi fölpattant.
– Ha sokat sürgetsz, anyjuk, még rád ömlik egy nyakleves – villantotta kisfiús mosolyát asszonyára. – Megfelelően táplálkozni csak olyan embernek van esélye, akit nem sürgetnek.
Életerősen odacsippentett a biztonságiaknak is. Lenyugodtak.
Másnap a helyi szupermarketben karakteres helyzet alakult ki, amikor Johnny szuronyt szegezve bejelentette, hogy az üzletet bevonja a nemzeti együttműködés rendszerébe. Ennek jegyében a mögötte álló helyi nyugdíjasra bízta számlája kiegyenlítését.
– Csak a megtakarításaid szeretném biztonságba helyezni, tata – vigasztalta a térd-bőrnadrágot viselő helvétet. – De látom, nem vagy képes elvonatkoztatni az elavult globalista maszlagtól. Ha kell, kedves nejedet is megkínálom egy sallerral.
Idővel a pénztárosnő is kénytelen volt belátni, hogy az elnöki harcmodor ellen csak az üzletben korábban rendszeresített Sauer-eljárás volna alkalmazható (a terv Sauer obwaldeni tüzértábornok nevéhez fűződött, miszerint a védők és a tűzfegyverek elhelyezése a hentespultot körülfogó överődökben koncentrálódik), melyet azonban humanitárius okokból korábban kivontak a forgalomból.
Johnny megismételte, csapatai harcban állnak, és a nyílvesszők mind le fognak róla peregni.
A holdvilágarcú hölgy megadóan törölgetni kezdte homlokát. Plajbászával feljegyezte a gyíkbőr nadrágos aggastyán személyi adatait.
Bevásárlást követően a család kúszva megközelítette a Lago Bianco-t. – Imádom ezt a puskaporszagot! – lelkendezett Johnny. Alakzatban fölvették harcállásukat a promenádon. A parti fövenyt szegélyező hóbuckákban szerte heverő, magányos végtagok jelezték a környéket uraló globalista-liberális személyi háló kíméletlen szorítását.
A kedvező időjárás nagyszámú síelőt is lecsalt a vízpartra. Az elnöki család gyors rohammal pár napozóágyat zsákmányolt, az áruja védelmében meglepő ellenállást tanúsító, Burmából migrált asszonyt a miniszterelnök saját kezűleg, egy waza-arit érő külső combhoroggal hatástalanította.
- Az ilyen pénzsóvár figurákkal csak vashideg logika mentén lehet tárgyalni – tette hozzá.
- Önöket a gazdasági árnyékhatalmak alattomban kifosztották – kezdett beszédébe néhány, léceiket a hóba támasztva napfürdőző síelő előtt. – Az egész világot egy brutális személyközi háló uralja. Ettől akarom megvédeni önöket. Ezt nevezik nemzeti szuverenitásnak – zárta előadását.
Elemelt egy mozgóárustól két croissant.
– Megerősíthetem, a végső siker küszöbén állunk.
Az egyik akadékoskodó helyi lakost, aki az általa finanszírozott, m’wabaiban működtetett NGO sorsáról érdeklődött, pergőtűz segítségével kényszerítette védhetetlen pozícióba. Egy ösztövér pedagógus tamáskodott még, őt tanári balhoroggal csendesítette le.
Ebéd után visszakúsztak, a miniszterelnök lepihent. Cold Steeel Combat márkajelű késével magozni kezdett egy görögdinnyét, majd kedvenc lócáján végignyúlva fejben már régóta tervezett, „Jólét és harcmodor” című tanulmányán kezdett elmélkedni.
Gondolatai azonban minduntalan elkalandoztak.
„Egész Afrika holdkóros módon a vesztébe tántorog”, merengett. „Minket például erővel meg akarnak akadályozni, hogy a világpiaci ár fölött áruljuk lakosainknak a gázt. Ennek a zsúrpubis hangulatú gondolkodásnak rettenetes a gravitációs ereje.”
Kétségek között szunnyadt el. Álmában ókori csapatok felsorakozását tekintette át, aranyszínű helóták újszerű rendben álló hopliták háta mögött sorakoztak fel, és köveket és gerelyeket hajigáltak az ellenségre. A menekülő phalanx csak lassan bomlott föl. Az ásatag, aberrált liberális elit lopakodó erői meghökkentő ellenállást tanúsítottak. A végső roham során a közelharc már puszta kézzel folyt.
Az álmodó elmosolyodott.
Két hét elteltéve Johnny N’dvad kisimult arccal tért vissza a parlamentbe.
- Sikerült feltöltenem a cellákat. Erőtől duzzadok -, jelentette ki hívei előtt. – Külügyminiszterem már kora reggel kiosztotta a szomszédos országok médiáját, kormányom pedig a mai naptól kezdve alakzatba fejlődve folytatja szabadságharcát a nemzetre oktrojált nehézségek ellen.
Suttyomban meghúzta a laposüveget.
- A jusson a bajból mindenkinek felfogás nekünk úgysem szimpatikus – fejezte be ováció közepette. Golyóálló mellénye alól Beretta px4 Storm típusú kézifegyvert vett elő. Hosszan bámult a hallgatag stukker szájába.

A huzagolt vezeték sötéten tekintett vissza rá.

2016. december 12., hétfő

Két centisre nőtt a gyermekláncfű egy kislány fülében Kartalon



Pitypang magja került egy kislány fülébe a Pest megyei Kartalon. A virág napok alatt 2 cm nagyságúra nőtt, jelentette a Bross.hu. 
A 16 hónapos Mónika szülei elmondták, gyermekük egyfolytában zokogott, ezért vitték be a közeli klinikára. Az orvosok meglepődve tapasztalták, hogy a gyermek fülében egy világítóan sárga pitypang (Taraxacum officinale) indult növekedésnek. Kezdetben inkább nőgyógyászati problémára gyanakodtak, így némi időt elvesztegettek, szerencsére végül a fülészeti osztályon helyezték a kicsikét. Itt a csíra másnapra kivirágzott, és hét végére két centisre fejlődött a peches bölcsis hallójáratában.
A pontosabb anamnézis kiderítette, hogy a gyermek már negyedik hónapja panaszkodott a bal fülére, sajnos szülei elmerültek a fészbuk latte avokádós bugyraiban. Most közigazgatási eljárás indult a trehány felmenők ellen. Azt hasztalan találgatják, hogyan került télvíz idején ilyen életerős pollen a levegőbe.
Bognár professzor, az otológia karizmatikus vezetője jövő hétre radikális operációt tervezett (280 perces műtét; egészen a túloldalig tisztították volna ki a kislány hallójáratát), az akaratos csitri azonban vasárnap estére döntött, s kormányváltásig növeszteni kívánja fülében tenyésző drága kincsét.
(Mint kiderült, édesapja hasonló megfontolások alapján méteres szakállát engedte szabadjára, még 2010 emlékezetes tavaszán.)