Tisztelt hölgyeim és uraim!
Jó napot kívánok! Akikkel nem tudtam kezet rázni, mert a média eltorlaszolta az utamat, tőlük szeretnék elnézést kérni. Nem udvariatlanság, csak kicsi a hely. Kérem a hátulra kényszerülőket is, maradjanak elnézőek irányomban.
Ha jól látom, ott meg, az első sor szélén, az még a magyar kormány, ugye, János? Tisztelettel köszöntök benneteket is. Szervusztok!
(Taps.)
Köszöntöm Dalma asszonyt és Mádl professzor urat is. Köszönöm, hogy itt vannak. A Balog Zolit meg arra szeretném kérni, hogy emlékeztessük, Zoltán, ahányszor csak tudjuk az ország polgárait arra, hogy mi az egyenes beszédet szeretjük. Ebből nem engedünk!
(Nevetés.)
Nos, hölgyeim és uraim! Nagy hivatású összegyülekezés a miénk. Egyik oldalról valaminek vége van – kilenc évnek, mondjuk úgy, a nemzeti kormány nélküli időszaknak. Hogy persze pontosan minek van vége Magyarországon, az még vita tárgya, de abban szerintem egyetérthetünk, hogy a nélkülünk való korszaknak biztosan vége van. Köszönöm szépen.
Minden örömünk sem pótolhatja azonban a megfontolást. Miközben örülünk, senki sem tagadhatja, rengeteg munka áll még előttünk. Részben, mert az előző kilenc év munkája is ránk maradt, másrészt izgalmas korszak előtt állunk.
Mai előadásom ennek a gondolatnak a jegyében született meg.
Mielőtt azonban nekifognék a mondandómnak, szeretnék mondani is valamit. Úgy látom, a jövő, ami előttünk áll, még nagyobb dolgokat tartogat számunkra, mint a mögöttünk maradt évek. Nem járhatunk még egyszer úgy, mint az egyszeri ember felesége; tudják, kapott iszappakolást, és két napig remekül nézett ki. De aztán az iszap leszáradt róla.
(Derültség.)
E helyről is szeretném Önöket biztatni, hogy a régi magyar hagyományoknak megfelelően vállaljuk továbbra magyarságunkat. Vállaljuk akkor is, ha nem csak előnyökkel, hanem átmeneti nehézségekkel jár. Vállaljuk a küzdelmet, nemcsak idehaza, hanem az egész Kárpát-medencében. Hitünk erőforrás, amelyet senki sem vehet el tőlünk.
(Félre.) Figyelik? Beindítottam a szlogen-automatát.
(Taps.)
Tudjuk, tavaly Magyarországon meghamisították a költségvetést, 7 százalékos államháztartási hiányt hagytak ránk. Csődhelyzetben voltunk, de mi nem megszorítottunk, hanem konszolidáltunk. Gazdaságtörténeti bravúrt hajtottunk végre. Megerősítettük a bizalmat, a külső támogatást és a reményt.
Jövőre a nemzeti kormány öt százalékkal növeli majd a beruházásokat. 2014-ben már 25 százalékos lesz a ráta. Ugyanezen időpontra a GDP rakétaként emelkedik, várakozásaim szerint évente 100 ezer új munkahely jön létre.
(Ünneplés.)
Hölgyeim és uraim, Magyarország térképét újra kell rajzolni, mert a földrajztudósok rájöttek, hogy Magyarország a csodával határos.
(Tombolás.)
Tavaly, az első lépések körül bábáskodva sokan aggódtak, vajon nem vágtuk-e túl nagy fába fejszénket. Mi azonban bizonyosak voltunk abban, hogy élnünk kell a lehetőséggel, vállaltuk a kormányzás felelősségét. Azt mondtuk ki ezzel, hogy van jövője a nemzetnek: van jövője az itt ülőknek, akik készen állnak, hogy mindent megtegyenek egyéni terveik valóra váltásáért.
Az eddig elért eredmények tükrében néha mégis úgy tűnik, azok mérték fel helyesen lehetőségeinket, akik féltettek bennünket.
(Értetlenség.)
Ne fészkelődjenek, nyugalom. Bármit mondok, tessék mindig az ellenkezőjére gondolni. Tudják, mint Leonardo tükörírása.
(Megkönnyebbült sóhaj.)
Az elért eredményeket köszönhetjük a kedvező külpolitikai csillagállásnak és a magyar nép életerejének. A hosszas felvételi eljárás, amelyet még 1956 szabadságharcosai indítottak el, eredménnyel járt: 2011 első félévében Magyarország az EU elnöke.
(Ujjongás.)
Örömmel jelenthetem a magyar családoknak, dicsőséget szereztünk nekik. Mára mindenki megbizonyosodhatott róla: csak a Fidesz képes munkahelyeket teremteni, megmenteni az egészségügyet, rendet és közbiztonságot teremteni, helyreállítani az ország önbizalmát. Ezért még hosszú időn át kérni fogom az önök elkötelezett támogatását, igen, még az imáikat is ahhoz, hogy sikerüljön újjástur… strukk… igen, újjástruktúrálni Magyarországot.
(Közbekiáltások: Szép volt!)
Azonban, amikor döntéseink mozgatórugóit igyekszem megvilágítani, néhány fontos dologról tájékoztatnom kell önöket.
Mindenkit emlékeztetek, egy éve Magyarország még a szakadék szélén táncolt. Az államháztartást az IMF lélegeztetőgépe tartotta életben. Ehhez képest ma Európa egyik legstabilabb államháztartása a magyar. De kötve hiszem, hogy a Gyurcsány-Bajnai rezsimnek ehhez bármi köze lenne.
(Zajongás.)
Sorolnám az eredményeket. A politikai osztály létszámát csak alig növeltük. Említettem, stabilizáltuk a költségvetést. Csúcsra járatjuk az üzemanyagárakat, ugyanígy a közműdíjakat és a frank árfolyamát. A devizahitelesek már jó ideje a saját bőrükön érezhetik politikánk eredményességét. Kezeltük az ország történetének legsúlyosabb ipari katasztrófáját, vagy mondok mást: mióta a kis értékű stiklik is bűncselekményeknek számítanak, a közbiztonság ugyan nem változott, de számos 16 éves kamaszlánnyal sikerült megismertetnünk a kóterek tanulságos világát.
Hogy Széchenyit idézzem: azokból a kövekből, melyek az utunkba gördültek, kis ügyességgel lépcsőt építettünk. Vagy ha kellett, mást.
Tavaly év végére 30 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottság!
(Dübörgés.)
Soha ilyen rövid idő alatt ennyi törvényt nem fogadott el az Országgyűlés. Tabukat döntöttünk: leszámítva a saját kádereinket, maximáltuk az állami csúcsfizetéseket. A határon túli magyarok számára biztosítottuk a kettős állampolgárságot - megdőlt egy újabb tabu. Nézzenek körül, ma jó az adózóknak, a munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt.
Helyreállt a jogállam, ismét érvényesülnek a demokratikus normák. Lett ÁSZ-elnökünk, és van vezetője a közmédiát felügyelő testületnek. Folyamatban az egészségügy megmentése, az orvosok itthon tartása. Ezt csak az nem látja, akinek ragtapasz takarja a szemét.
Sajnos némelyek még mindig azon dolgoznak, hogy visszavigyék Magyarországot a múltba, a nemzetközi gyámság alá. A magyar gazdaságnak magyar lábakon kell állnia, 1 millió új munkahely, adócsökkentés, tudják…
(Kacsintás.)
Figyelik? Beindult a szlogenofon.
(Robajlás.)
Azonban ahhoz, hogy sikerüljön a megújulás, két dologgal okvetlenül tisztában kell lenniük. Az egyik, hogy nem elég határozottnak lenni. Keményen menni kell, mint a motolla. Mert mindig vannak olyanok, ne kerteljünk, akik azért drukkolnak, hogy ne sikerüljön. Tőlünk szerencsére mindig is idegen volt ez a gondolkodás.
(Pukkadozás.)
A másik, tudom, sokaknak olykor az az érzése, manapság a politika nem megoldja, inkább termeli a problémákat. Kétségtelenül egyre több területen akut konfliktusokkal szembesülünk. De értsék meg, az új kormánynak egy rendszerváltás értékű kihívással kellett szembenéznie. Habitusom egyébként inkább stabilizáló jellegű, ez egyiptomi látogatásom kapcsán is bebizonyosodott.
Mindannyiunknak éreznie kell, hogy 2011 a megújulás éve Magyarországon. Most dől el, a következő 10 év milyen lesz.
Barátaim! Ez a penetráns, disznóólszerű közeg, amelyben élünk, mondhatni nap mint nap individuális erőfeszítést igényel. Ezért teljes megújulásra van szükség. Ennek pedig egy új magyar nyelv megalkotása az egyik alapfeltétele. Németh László szavaival élve: a szép beszéd nem ünneplőruha, hordani kell.
Tehát tanulni, tanulni, mert anélkül az ember feje olyan lesz, mint a csiga lába, és nem visz el semeddig.
Például érzek egyfajta kéjes aberrációt a magyar közéletben, sokan arra várnak, mikor ejtjük ki végre a bűvös szót, hogy megszorítás. Oktalanság. Természetes, hogy bizonyos kiadásokat csökkenteni kell, nyugdíjak, szociális szféra, stb., más területeken meg adóemelésekkel kell a bevételeket növelni. De ez távolról sem megszorítás, mi ezt úgy mondjuk, átszervezés. Akadályok mindig lesznek. Idézem megint Széchenyit: egyszer eljön az igazság órája. Andersen meghalt… Mese nincs.
(Kuncogás.)
Érthetetlen felháborodást váltott ki, amikor a köztársasági elnök újévi szövegében a Himnusz sorai tévesen szerepeltek. Pedig köztudott, Pali delegálását a legfőbb közjogi méltóságba én favorizáltam. Ugyanis az új magyar nyelv megalkotását eminens kérdésnek tartom nemzetpolitikánk szempontjából. Mi ketten mozgalmat kívánunk indítani a magyar nyelv újjáalkotásáért. A jelek szerint sikerrel jártunk, az új nyelv a tabumagyar. Ahogy a költő is írja, éjfélkor férfiasan kezet fog a múlttal a jövendő, és vica versa.
Micsoda?! Marhaság. Ajvé, leesett a kontaktlencsém.
Újra és újra kijelentem, a köztársasági elnök érzelemrokonító forrasztékot létesít magyar és magyar között.
(Tapsvihar.)
Hölgyeim és uraim!
Különösen örülök, hogy itt látom az eseményen Matolcsy György és Fellegi Tamás minisztereket. Így önök is láthatják, nem a sötétbe készülünk ugrani. Ismerjük egymást, erényeinket és gyengeségeinket. A rémisztő adatok nem rezegtetik meg a nadrágunk szárát.
(Derültség.)
Tudni kell, a Matolcsy csak beszél a pénzről, de a Fellegi rendelkezik, ahogy szokták mondani. Nekem nemcsak jobb kezem van, hanem bal is, ráadásul az egyik pontosan tudja, mit csinál a másik. Ezért is állunk most itt ennyi kiforrott koncepcióval.
(Tapsorkán.)
Azonban, kedves barátaim, ha komolyan gondoljuk az ország átszervezését, a konfliktusokat vállalni kell. Matolcsy távlatos kitekintése, amely elhelyezi Magyarországot, kell ahhoz, hogy Fellegi a kellő ívű pályázatokat hirdethesse meg. Tamás finoman fogalmazó akadémikus, Matolcsy inkább afféle filozófus, vátesz.
Mi hisszük, hogy a nemzeti kormány több, mint egyes tagjai képességeinek összessége.
(Dobogás.)
Tisztelt hölgyeim és uraim! E ponton van egy jó és van egy rossz hírem. A rossz hír, hogy akiket korábban a nyugdíjpénztárakba bekényszerítettek, tavaly átlagosan 380 ezer forint hozamot nyertek. Ezt bárki ellenőrizheti. Tehát ez egy szocialista trükk volt. A jó hír, hogy mi ezeknek a trükköknek véget vetettünk. Nyugdíjmentő intézkedéseket hoztunk, visszaadjuk, amit az előző kormányok elvettek. Tehát, figyeljenek, a matematika szabályai szerint átlagban 2,2 milliót leemelünk a számlájuktól.
(Fészkelődés.)
Ennek így kell lennie! Ez a magyar fátum.
(Hümmögés.)
Tisztelt barátaim!
2008 márciusától, a szociális népszavazástól nyílegyenes út vezetett idáig. A sok erőfeszítés végül meghozta gyümölcsét. De az élet, tisztelt barátaim, nem úgy bánik velünk, mint az apa a hazatérő tékozló fiúval. Nem azzal fogad minket a világ, hogy jól van, fiam, örülök, hogy végre itt vagy, ülj le, egyél-igyál. Szó sincs ilyen fogadtatásról.
Szerencsére ma már nem a betartás, a gáncsoskodás idejét éljük, hanem a cselekvő emberek idejét.
(Ováció.)
Mindehhez először is úttörő adórendszerre volt szükség. Azt, hogy egy országban milyen minőségű az adórendszer, három szempont határozza meg: a munka megbecsülése, az átláthatóság és a család elismerése. Mi csavartunk egyet a képleten. Elmondhatom, mert mindenki megkapta már az első havi fizetését, hogy az országnak legföljebb 80 százaléka érezheti úgy, a másik az ő kárára járt jól. Számomra most inkább az a kérdés, helyes-e, hogy az új adórendszerben én 500 ezer forinttal viszek többet haza, míg szegény Semjén csak havi 300 ezerrel. Jogosan kérdezik a polgárok, vajon a törvény mindenben megfelel-e a társadalmi igazságosság szellemének.
(Jókedv.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Csak egy dolgot nem fogadhatunk el: hogy bárki visszafelé forgassa az idő kerekét. A baloldal, láthatják, európai programmá emelte a félelmet. Politikai érdekei szolgálatába állította a világlapok szerkesztőségeit. A médiatörvényt sajnos tényleg elcsellóztuk, bár hangsúlyozom, Fellegi Tamás barátom az „elkúrtuk” kifejezést nem a törvényre, csak annak kommunikációjára értette.
Különben sincs kártékony hatással a magyar mandátumra az, hogy a sokat bírált törvény az EU-elnökség kezdetén lépett hatályba. Mindent nem lehet előre látni. Magyarország professzionálisan irányítja az Európai Uniót, ezt bárki megerősíti, aki nem hord kormozott szemüveget.
Az európai bagázsnak egyszerűen fáj, hogy a magyar emberek választhattak. Ma már világos, itt nem a médiatörvényről van szó. Kitervelt kampány folyik Magyarország ellen. Elnézést, ha elragadtatom magam, de nem tudok szabadulni a feltételezéstől, hogy a külföldi kritikák mögött bizonyos gazdasági körök érdekei állnak. Egyes magyar elemek sem átallanak feltűnni a hazájuk elleni kirohanások hátterében.
Mert ne legyen illúziónk: magyarok tettek ki politikai feliratot a brüsszeli kisfiú pisilőjére! Újra és újra megerősítem, szóba sem került a médiatörvény megváltoztatása.
Vagy az ellenkezőjét erősítem meg? Néha már magam is beleszédülök ebbe a kifelé-befelé beszélő, tabumagyar csiki-csukiba.
Hölgyeim és uraim! Már csak rövid ideig szeretném igénybe venni a türelmüket, a távlatokról is ejteni kell azonban néhány szót.
Mint tudjuk, a nagy nemzetek három könyvben írják az életrajzukat: a tettek könyvében, a szavak könyvében és a műveik könyvében. A magyarnak minden oka megvan, hogy a nagy nemzetek sorába tartozónak gondolja magát; persze a nagyság mércéje – ezt mi magyarok ismerjük – nem föltétlenül a lélekszám, sokkal inkább lelkierő és gondolkodásmód kérdése. Az elmúlt év megmutatta, hogy a lelkierő megvan bennünk, szeretnék néhány szót ejteni azonban a magyar gondolkodásmódról is.
A magyar lelkialkat ugyanis hajlamos arra, hogy az útjába kerülő akadályt veszélyként értelmezze, és óvatoskodással válaszoljon rá. Szeretném tudatosítani önökben, hogy mindaz, ami a világban zajlik, valójában nem akkora szégyen Magyarország számára. Még akkor sem, ha egyébként tényleg szokatlan jelenségekről van szó. Fölfogásom szerint mindaz, ami ma Magyarország körül történik, inkább lehetőség, amelyet beválthatunk.
Ehhez elsősorban két dolog szükséges: a lelkierő, ami elhozott bennünket idáig, és éleslátás. Hogy ebben a világméretű zűrzavarban is értsük, mi történik, és ne engedjük, hogy a hisztériák eltereljék a figyelmünket.
Mindaz ugyanis, ami körülöttünk zajlik, nem egy közönséges válság. Valójában a világ teljes újrarendeződése folyik. Nekünk most ennek a nagy átrendeződésnek a megértése a feladatunk. Konkrétabban úgy mondhatnám, hogy egy most megnyíló történelmi korszakban kell megtalálnunk a helyes utat.
Csak hogy a várható kritikák élét tompítsam, amit most mondani fogok, nem csak az én agyszüleményem. Ha valaki végigtanulmányozza a „Nimród király ereklyéi” című dobogókői kongresszuson elhangzottakat, ott világosan kiolvasható mindaz, amit mondok. Tehát amiről beszélek, az csak a magyar provinciális világban tűnik homályosnak, valójában a világban zajló eszmecserékben lassan mainstreamnek minősül.
A gondolatnak az a lényege, hogy napjainkban a világgazdaság egyszerűen visszaáll abba a helyzetbe, ahol az ipari forradalom előtt volt. Amikor India és Kína világgazdasági részesedése még a negyven százalékot elérte. Ezt az ipari forradalom azzal változtatta meg, hogy új technológiákat hozott létre, és akik ezeket létrehozták, igazságtalan versenyelőnyt szereztek. A kisebb államoknak sehogy nem nyílt módjuk arra, hogy befolyást gyakoroljanak a folyamatokra, lásd Belgium vagy Hollandia. Véleményem szerint azonban a globalizáció révén a technológiai tudás ma már szabadon áramlik.
Ez az én nagy fölismerésem. A kérdés, hogy mit tudunk kezdeni ezzel a lehetőséggel.
A mi egész világfelfogásunk arra irányul, hogy éljünk ezzel a helyzettel. Villámgyorsan felemelkedünk, hoppszlá, és ezzel egy teljesen új helyzetet teremtünk a nyugat számára. Ebben az összefüggésben kell most megfogalmaznunk a stratégiánkat.
Vagyis mindaz az intézkedés, amit most Önök látnak, annak igazi értelmezési keretét ez adja. Ami nem azt jelenti, hogy az ősi magyar vágyat, hogy a nyugati világhoz tartozzunk, felül akarjuk vizsgálni, csupán arról van szó, hogy ez ma más összefüggésrendszerben jelenik meg. Kicsit karikírozva azt szoktuk erre mondani, hogy nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj.
Nekem például kimondottan szimpatikus a kínai vagy burmai modell.
Tehát ebből lehet megérteni, mi a valódi jelentősége a mi fülkeforradalmunknak. Azok a szokatlan intézkedések, amelyek tagadhatatlan furcsálkodást váltanak ki, egytől egyig indokoltak, és már a közeli jövőben meghozzák a gyümölcsüket. Tessék akár már ma elmenni tankolni, vagy eleségért valami szupermarketbe. Sajnos néhányan még nem látják, ezért szükséges a médiát is a hatékonyabb ismeretterjesztés szolgálatába állítani.
(Mozgolódás.)
Utoljára még három dologra szeretném az önök figyelmét összpontosítani. Az egyik, hogy a lelkierőnket megőrizzük. A másik, hogy megőrizzük azt az egységet, amit a magyar nép tavaly létrehozott. Harmadrészt pedig az akcióképességet kell megőrizni.
Hadd idézzek föl néhányat a modellértékű változásokból, melyeket elindítottunk. A kivitelezés technikai megoldásai ugyan némi egyediséget mutatnak, de ilyen élet. Tehát: az új adórendszer bevezetése – fair és méltányos adózás – (ne nevessenek!), vagy az az együttműködésen alapuló gazdaságpolitika, amely a multinacionális tőkét és a bankokat is bevonta a nemzeti együttműködésbe. És ide számolom a nagy ívű reformokat is, melyek már körvonalazódhatnak a szemeik előtt.
De a munka dandárja még itt van előttünk.
Itt egy dolgot szeretnék még elmondani, a nemzetközi kapcsolatokról, hogy senki ne értse félre a mondandómat. Nézetem szerint a nemzetközi kapcsolatok rendszere gyökeresen meg fog változni az előttünk álló néhány évben. Vagy már meg is változott. Az ideológiailag motivált kapcsolatrendszerek át fogják adni a helyüket a gyakorlatias kapcsolatrendszereknek. Ha önök megnézik, az Unió hogyan alakítja a politikáját mondjuk Oroszországhoz vagy Kínához, ennek számtalan jelét látja. Nekünk semmi okunk nincs arra, hogy óvatoskodó kapcsolatrendszert építsünk bárkivel, aki egyébként a pragmatizmus alapján építi ki a másokkal való kapcsolatrendszerét. Fölfogásom szerint a nemzetközi politikában a jövő nem a civilizációk alapértékeinek képviseletétől lesz hangos. Ez az Európai Unión belül számos problémát okoz majd, ennek vitái már zajlanak.
Azonban nyilvánvaló, hogy bármely együttműködés első számú és leginkább kézenfekvő terepe a gazdaság. A következő évtizedben a legfontosabb tárgyalási pozíció a gazdasági lesz. Nem a hadi, nem az ideológiai, hanem alapvetően a gazdasági. Szerintem ez Magyarországnak jó, mert az üstökösszerű emelkedés jelei már jól láthatók. Nézzenek körül: minden gazdasági adat az egekbe tart! Ezt szimbolizálja az is, hogy a magyar kormány adja jelenleg az EU elnökségét. Hiába van a dolog megterhelve látszólag súlyos ügyekkel, láthatják, mellettünk szól minden esély.
A lényeg, hogy ha koncentrikus körökben haladunk, akkor magyarországi politika, azután a nemzetpolitika, és utána az európai küldetésünk.
Meglátásom szerint ez a mi érdekünk.
Nekünk tehát egy olyan realista nemzetpolitikára van szükségünk, amelynek a sarokpontja, hogy a magyar nemzet tulajdonképpen magyar. Tudom, meglepően hangzik, de csak innen indulva van esélyünk arra, hogy jó döntéseket hozzunk. De ez is csak esély. Garancia jelenleg csak arra van, hogy újra olyan hibákat követünk el, mint amilyeneket az elmúlt hónapokban méltóztattak tapasztalni.
(Széknyikorgás.)
Most mit fészkelődnek? Megmondtam, tessék mindent nyugodtan fordítva értelmezni. Tudják, Leonardo, tükörírás.
Csibészes mosoly.)
Nagyjából ennyit szerettem volna elmondani, kedves barátaim. A kérdés, hogy mi történik, ha valahol esetleg porszem akadt a gondolatmenetembe.
Nos, akkor az Isten irgalmazzon önöknek, uraim.
