Volt
egyszer három kismalac. Amikor megnőttek, a mamájuk elküldte őket, ne
lábatlankodjanak többé otthon.
Elhatározták,
építenek maguknak egy házikót.
Vígan
dalolva útnak indultak. Amint így mentek-mendegéltek, összetalálkoztak Hófehérkével, aki épp egy csomó zsúpszalmát cipelt.
A
legkisebbik malac megszólította:
-
Hófehérke, add nekem a szalmádat! Hadd építek belőle csini kis házikót!
A
jószívű teremtés boldogan adott volna, a malackát azonban testvérei hátulról jól farba rugdosták, Hófehérke ugyanis köztudottan inkompetens, tehetségtelen és
hiteltelen nőszemély volt. Az emberek már rég megcsömörlöttek tőle.
-
Inkompetens a radai rossebb! - ordította megbántottan Hófehérke, és azzal próbált
védekezni, ő csak egy irracionális narratíva foglya. A malackák azonban kinevették.
–
Korrupció! – kiáltották gúnyosan.
Hófehérke,
mint akit szíven döftek, rogyott szalmája mellé.
–
Ezt nekem mondjátok,
malackák?! Tudom, hogy gyarló, sokak szemében határozottan ellenszenves némber
vagyok – Hófehérke hangja megbántottan remegett –, mégis, könyörgöm, csak EGYETLEN
konkrét példát mondjatok, amikor én a magam zsebébe csúsztattam volna egyetlen
piculkátokat is. Ismétlem, ÉN, személy szerint! Konk-ré-tan! Miközben a farkas
a szemetek lopja ki nap mint nap.
A
malackák azonban jól lehurrogták Hófehérkét, leköpdösték, és bosszúsan ballagtak
tovább. Ahogy így menének, összetalálkoztak Micimackóval. A bundás alak egy
csomó deszka alatt roskadozott.
A
kismalac őt is megállította:
-
Deszkás bácsi, add nekem a deszkádat! Építeni szeretnék egy házikót!
Testvérei
azonban hátulról megint rángatni kezdték. Elmagyarázták, lényegében Micimackó
teszetosza kormányzása vezetett jelen helyzethez, vagyis az erdő lepusztulásához,
annak például személyesen ő az oka, hogy a farkas ilyen nagy mellénnyel
grasszál erdőszerte.
-
Katasztrofális alak! Balfék! – tajtékzottak. – Egy kecske vezetését nem bíznánk
ilyen lúzerre!!
Micimackó
ekkor csöndesen maga mellé támasztotta a deszkákat, és megjegyezte, a
malackáknak érdemes lenne végiggondolniuk, mikor nyomorogtak utoljára ennyien az
erdőben. Vagy hogy mikor ment tönkre évente ennyi cserjeszinti társulás. Arra kérte
kritikusait, tárgyilagosan válaszoljanak csupán egyetlen kérdésére: az ő
katasztrofális kormányzása alatt
a/
az emberek jobban éltek-e vagy rosszabbul, mint ma
b/
épültek-e hasznos műtárgyak, vagy manapság épülnek
c/
több gyerek született-e, vagy kevesebb
d/
az erdő adóssága hogyan aránylott a jelenlegihez
e/
miképp alakult a nyugdíjasok vásárlóereje
f/
derékba törte-e az állam tízezrek életét, ráadásul minden józan ok nélkül
g/
megszállták-e akkoriban komisszárok a civil éle…
Micimackó
ebben a pillanatban elkövette azt a hibát, hogy levegőt vett. Látszott rajta,
ha rajta múlik, meg nem áll „z”-ig, ami elég
ijesztő
perspektíva volt. A három malacka legyintett, és lebiggyesztett ajakkal ballagott
tovább.
Amint
így haladtak, a rekettyés szélén összetalálkoztak Pókemberrel. Az rozsdás taligájával
egy rakat téglát tolt.
A
legkisebb malacka szeme újra fölcsillant.
-
Téglás bácsi, add nekünk a tégládat! Szeretnénk építeni egy helyes házikót!
-
Hogyne adnék, kedveskéim – mondta a Pókember, mert megtetszett neki a három kis
malacka. Nekik ajándékozta a tégláját.
A
malackák azonban újfent gondolkodóba estek.
-
Te Pókember – szólalt meg az egyik -, úgy látjuk, te nem csapod le a Házban elég
brutálisan a mutyik magaslabdáját. Egyáltalán, nem rogyasztod rájuk az egész
szakramentumot. Még a legnagyobb disznóságok után sem. Attól tartunk, te egy
pipogya alak vagy, Pókember. Tudod mit? Dugd föl magadnak a tégláidat.
A
piros trikós figura dadogni kezdett, hogy lehet, hogy erőtlen, de mi mást
tehetne, ha a polgároktól csak ennyi szavazatot kapott. Ráadásul a média a kormány
agresszív agitprop hálózatává vált, és ahol nem, ott is csak fikáznak, valami
vélelmezett, abszurd kiegyensúlyozottság nevében egyenlőségjelet tesznek
harácsolás és barkácsolás, pagony és habony, rezsihalandzsa és a polgárok
melanzsa között. Úton-útfélen mindennek elmondják szegény Pókembert, közben egyfolytában
ekézik renoméjának halványodása miatt.
De
a kismalacok csak a vállukat vonogatták, oldja meg. Otthagyták, és énekelve,
táncikálva ballagtak tovább.
Az
erdő szélén elébük penderült a farkas.
-Huhh!!
– ijesztett rájuk szellemesen. - Gyertek csak ide, malackáim, hadd kapjalak be
benneteket! Ha volna, rég szétromboltam volna a házikótokat is.
Berezelt
a három kismalac. Színleg hetykén odakiáltották a farkasnak:
-
Lompos farkas, fekete! Engem ugyan nem kapsz be!
Az
vállat vont, és unott arccal marcangolni kezdte őket. A legnagyobbat hamar körfűrésszel
oldalasnak szétszedte. A másik két kismalac fürgén Micimackó háta mögé
menekült, aki valamiért pont arra bóklászott, sebeit nyalogatva.
-
Lompos farkas, fekete, engem ugyan nem kapsz be! - kiabáltak ki malacok a széles
vállak mögül.
De
a köpcös alak csak még csúnyábban kiabált:
-
Gyertek csak ide, kismalacok, hadd kapjalak be benneteket! Aki nem jön, annak rojtosra
rugdosom a zrityóját!
Ezúttal
már csak a legkisebb kismalacnak sikerült elszaladnia. Lihegve bekopogtatott a Pókember
téglaházának ajtaján. A farkas azonban fölmászott a házikó tetejére, és a
kéményen keresztül beugrott a szobába, a tűzhelyen épp hatalmas fazékban víz
lobogott. A farkas a forróvizes fazékba hajította a malackát, nemzetiszín fedőt
helyezett a kis mulyára, és léhűtőibe kapaszkodva pálinkás butykossal a
kezükben táncolni és énekelni kezdtek:
-
Málé a malac, dilinyós! Porhanyósra süti az anyós!
A
farkas azóta is boldogan él, ha meg nem halt, vasárnaponként végiglátogatja
bizalmasait, és szilvóriumot szopogatva koloniál kastélyaik légkondicionált teraszán
jókat nevetnek a pórul járt malackákon.
