Szenvedélyes hangú levelet intézett a minap Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke a magyar liga vezetőjéhez. Írásában elsősorban azt kifogásolja, hogy a magyar játékosok újabban nadrágjukat a fejükbe húzva játsszák végig mérkőzéseiket. Kérte azon magyar szabály megváltoztatását is, miszerint a vendégkapus csak az utolsó 5 percben léphet a pályára. Az egyéni felfogású kulcsember, M. György játéka (aki a meccsek nagyobb részét kézen állva tölti) csak érintőlegesen került - meg nem erősített hírek szerint - szóba.
A FIFA állítólag csak feltételeinek teljesítése esetén vállalja magára az új Puskás Ferenc stadion építési költségeinek 95%-át.
Orr van V'ctory, a magyar szövetség elnöke felháborodottan reagált az agg szakvezető levelére. Azt a magyar szuverenitásba történt súlyos beavatkozásnak minősítette, mely kísérletek ellen, mint fogalmazott, határozottan fel kell lépni.
„Folytatnunk kell sikeres szabadságharcunkat” jelentette ki. „A nyugati labdarúgás egy ideje követendő mintaként tekint a magyar futballisták teljesítményére”, tette hozzá, már elnöki Audijába beszállva. „Ehhez időnként ki kell emelkednünk a csatatér lőporfüstjéből, hogy felülnézeti képet kapjunk arról, mi történik körülöttünk. Annyi bizton elmondható, keleti szél fúj” – tette hozzá.
Érvelése közben állítólag Spengler „A Nyugat alkonya” című, 1918-ban megjelent művével csapkodta a limuzin elegáns bőrüléseit.
A népszerű Orr van később udvarias hangvételű elutasító levélben is tájékoztatta Blattert. Szerinte az általa említett jelenségek mindenben megfelelnek a FIFA szabályainak, ráadásul csak e változtatások biztosíthatják a keretet ahhoz, hogy Magyarországon folytatódjék a labdarúgás korábban soha nem látott fölemelkedése.
„Csak akkor lesz sikeres a futballsportunk, ha nagy levegőt veszünk, és ledöntünk még néhány tabut”, tette hozzá. „Ilyen lehetne például a gusztustalan, hernyóhoz hasonlatos sportszárak minőségi műszálas harisnyákra cserélése”, zárta levelét Orr van.
2011. december 25., vasárnap
2011. december 14., szerda
Lemondott a szövetségi kapitány, hogy minden energiáját a csapatra összpontosíthassa
(tudósítónktól)
Feladatainak sokasága miatt tegnap lemondott szövetségi kapitányi posztjáról Felhő Tamás, a magyar labdarúgó-válogatott szakvezetője. A távozó mester elmondta, mostantól minden erejével a csapat közelgő világbajnoki selejtezőire kíván összpontosítani.
A világbajnokság sorsolását kedden tartották meg Londonban. A magyar válogatott Spanyolországgal, Hollandiával és Brazíliával küzd egy csoportban a továbbjutásért.
A rivális holland válogatott szövetségi kapitánya a hírre megjegyezte, szerinte a lemondás várható volt, mert a magyar csapatnak semmi esélye nincs a továbbjutásra. A spanyol szakvezető tovább ment: szerinte a háttérben valójában nem a népszerű „Kumulusz” feladatainak sokasága áll, hanem az, hogy nem kíván azonosulni azzal a „magyar utas, dilettáns, idióta sportpolitikával”, ami a magyar focit évek óta jellemzi.
Orr van Mihály, a magyar szövetség flamand elnöke felháborodottan utasította vissza kollégái véleményét. Sajtótájékoztatóján a „magyar szabadságharc első nyertes csatájaként” értékelte a londoni sorsolást. Különösen örömtelinek nevezte, hogy a megújult szövetség másfél év alatt képes volt egyéni eszközeivel helyreállítani a magyar labdarúgás tekintélyét.
„A magyar válogatott újra a világ közvetlen élvonalában áll. Talán ez, a magyar észjárás csavarossága és újszerűsége gerjeszti egyes meg nem nevezhető körök hadjáratát”, jelentette ki az elnök. Ezzel föltehetőleg arra utalt, hogy a külföldi sajtó már jó ideje taglalja, miként jutott zsákutcába a magyar labdarúgás. „Félresikerült különút”, „rajtaütés a cipőgyárakon”, „romló erőnlét”, „Canossa-járás” - ezek a lapértékelések kulcsszavai.
Orr van doktor sajtótájékoztatóján bizánci és perzsa krónikákra hivatkozva hozzátette, őseink mindig is kimagaslóak voltak labdarúgásban (valamint, mint elmondta, gasztronómiában és az agysebészetben).
A brazil válogatott kapitánya kérdésre csak annyit fűzött az esethez: nem érti, hogyan irányíthatja a kispadról csapatát valaki, aki nem is áll a szövetség alkalmazásában. A szövetség erre válaszul speciális, "sikerbiztosi” pozíciót hozott létre a lemondott szakvezető számára.
Feladatainak sokasága miatt tegnap lemondott szövetségi kapitányi posztjáról Felhő Tamás, a magyar labdarúgó-válogatott szakvezetője. A távozó mester elmondta, mostantól minden erejével a csapat közelgő világbajnoki selejtezőire kíván összpontosítani.
A világbajnokság sorsolását kedden tartották meg Londonban. A magyar válogatott Spanyolországgal, Hollandiával és Brazíliával küzd egy csoportban a továbbjutásért.
A rivális holland válogatott szövetségi kapitánya a hírre megjegyezte, szerinte a lemondás várható volt, mert a magyar csapatnak semmi esélye nincs a továbbjutásra. A spanyol szakvezető tovább ment: szerinte a háttérben valójában nem a népszerű „Kumulusz” feladatainak sokasága áll, hanem az, hogy nem kíván azonosulni azzal a „magyar utas, dilettáns, idióta sportpolitikával”, ami a magyar focit évek óta jellemzi.
Orr van Mihály, a magyar szövetség flamand elnöke felháborodottan utasította vissza kollégái véleményét. Sajtótájékoztatóján a „magyar szabadságharc első nyertes csatájaként” értékelte a londoni sorsolást. Különösen örömtelinek nevezte, hogy a megújult szövetség másfél év alatt képes volt egyéni eszközeivel helyreállítani a magyar labdarúgás tekintélyét.
„A magyar válogatott újra a világ közvetlen élvonalában áll. Talán ez, a magyar észjárás csavarossága és újszerűsége gerjeszti egyes meg nem nevezhető körök hadjáratát”, jelentette ki az elnök. Ezzel föltehetőleg arra utalt, hogy a külföldi sajtó már jó ideje taglalja, miként jutott zsákutcába a magyar labdarúgás. „Félresikerült különút”, „rajtaütés a cipőgyárakon”, „romló erőnlét”, „Canossa-járás” - ezek a lapértékelések kulcsszavai.
Orr van doktor sajtótájékoztatóján bizánci és perzsa krónikákra hivatkozva hozzátette, őseink mindig is kimagaslóak voltak labdarúgásban (valamint, mint elmondta, gasztronómiában és az agysebészetben).
A brazil válogatott kapitánya kérdésre csak annyit fűzött az esethez: nem érti, hogyan irányíthatja a kispadról csapatát valaki, aki nem is áll a szövetség alkalmazásában. A szövetség erre válaszul speciális, "sikerbiztosi” pozíciót hozott létre a lemondott szakvezető számára.
2011. november 25., péntek
Személyesen döntötte be a N’kogót a miniszterelnök
Saját kezűleg döntötte be hazája valutáját a kis M’wabai miniszterelnöke. A közép-afrikai ország huszonegy éve szabadult fel a gyarmati sorból. Lakossága szavannalakó, bozóti antilop tenyésztésből és importált okoume fából készült csecsebecsék forgalmazásából tartja fenn magát.
A függetlenség elnyerését követően a hatalom sajnos hamar hadurak torzsalkodásának tárgyává vált. Az országban nem csitult a belviszály. A megosztottságnak, valamint a lakosság segédmotoros kerékpárok iránt érzett egyedi vonzalmának köszönhetően az ország fokról fokra eladósodott. A gyöngülő N’kogó erejét az állami Woodoo Bank mind magasabb kamatlábakkal igyekezett fenntartani.
Johnny N’dvad, a frissen megválasztott miniszterelnök beiktatásakor kijelentette, hogy a Woodoo Bankot kormányzati irányítás alá vonja, mert a tűrhetetlenül magas kamatlábak fékezik az ország rakétaszerű prosperitását. Ezen kívül kötelezte a bankokat, hogy féláron vásárolják föl a lakosság robogó-hitelszerződéseit, mert ez így jó az embereknek.
A beszédet követő napon a N’kogó 27%-ot veszített értékéből. A jórészt nigeri sahel-ben eladósodott lakosság többsége hét végére fizetésképtelenné vált. A hitelintézetek egyetlen hónap alatt 426 ezer Peugeot segédmotorkerékpárt foglaltak le.
Az ágyékkötős polgárok többsége ma a főváros, R’wanzori utcáin él és kóborló, elvadult bozóti antilopok elejtéséből tartja fönn magát. A nagyobb kereszteződésekben tábortüzek égnek, melyek körül a lakosok vad rigmusokban átkozzák a globalizált pénzvilág könyörtelenségét.
Közben egy touloni utazási iroda dél-francia lakosok számára társasutakat indított M’wabaiba, ahol a szerényebb igényű, többnyire színes bőrű francia polgárok égető segédmotorkerékpár-szükségletüket bámulatosan olcsó és megkímélt Peugeot-kismotorokkal elégíthetik ki.
A függetlenség elnyerését követően a hatalom sajnos hamar hadurak torzsalkodásának tárgyává vált. Az országban nem csitult a belviszály. A megosztottságnak, valamint a lakosság segédmotoros kerékpárok iránt érzett egyedi vonzalmának köszönhetően az ország fokról fokra eladósodott. A gyöngülő N’kogó erejét az állami Woodoo Bank mind magasabb kamatlábakkal igyekezett fenntartani.
Johnny N’dvad, a frissen megválasztott miniszterelnök beiktatásakor kijelentette, hogy a Woodoo Bankot kormányzati irányítás alá vonja, mert a tűrhetetlenül magas kamatlábak fékezik az ország rakétaszerű prosperitását. Ezen kívül kötelezte a bankokat, hogy féláron vásárolják föl a lakosság robogó-hitelszerződéseit, mert ez így jó az embereknek.
A beszédet követő napon a N’kogó 27%-ot veszített értékéből. A jórészt nigeri sahel-ben eladósodott lakosság többsége hét végére fizetésképtelenné vált. A hitelintézetek egyetlen hónap alatt 426 ezer Peugeot segédmotorkerékpárt foglaltak le.
Az ágyékkötős polgárok többsége ma a főváros, R’wanzori utcáin él és kóborló, elvadult bozóti antilopok elejtéséből tartja fönn magát. A nagyobb kereszteződésekben tábortüzek égnek, melyek körül a lakosok vad rigmusokban átkozzák a globalizált pénzvilág könyörtelenségét.
Közben egy touloni utazási iroda dél-francia lakosok számára társasutakat indított M’wabaiba, ahol a szerényebb igényű, többnyire színes bőrű francia polgárok égető segédmotorkerékpár-szükségletüket bámulatosan olcsó és megkímélt Peugeot-kismotorokkal elégíthetik ki.
2011. szeptember 6., kedd
Casino-járás
A kaszinó-járás (démarche du casino) a monte-carloi kecskepásztorok körében máig gyakorolt népszokás. Tél végén a lakosság hangos kereplőszó közepette a magas Monaco-sziklához gyűlik, ahol egy kecskekóróból rakott máglyán mindenféle köveket égetnek. Ezután a parti fövenyen körtáncot járnak, s közben szenvedélyes rigmusokban átkozzák a rossz emlékű Grimaldi-házat.
A szokás eredetének magyarázata máig tudományos vita tárgya. A leginkább közkeletű vélekedés szerint a XIX. század derekán az elszaporodó kutyatej és boroszlán a vidék kecskepopulációját erősen megtizedelte. A hímeknél szörnyű hasmenés-járvány ütötte fel a fejét, bakszaguk teljesen kiapadt. A regnáló herceg, I Rainer ekkor uralkodói rendelettel elegáns kaszinó létesítését határozta el. Az alapkövet személyesen helyezte el a Monaco-szikla tövénél. A gátlástalan külföldi befektetők ezen túl számos csábító kiegészítő beruházást, szállodákat, konferenciaközpontot, s egy világraszóló, noha az ősbozótost erősen károsító golfpályát is ígértek a lakosoknak.
Az építkezés szerencsére nem kezdődött meg. A környék fölött a következő évben a korzikai L’orbanchi család vette át az uralmat. Az új vezetés Rainer herceget telekjogi szabálytalanságokkal és nyerészkedéssel vádolta meg, így sikeresen megmentették a vidék kecskerágóban gazdag, érintetlen természeti környezetét. A helyi lakosok mind a mai napig tápláló, foszforban és kalciumban gazdag kecsketej, valamint népies motívumokkal díszített sálak és bezoár paszomántok eladásából tartják fenn magukat.
A tél végén azonban azóta is minden évben félelmetes jelenség tűnik fel a meredek sziklafalakon: fényűző szállodák, a dögletes luxus leheletét árasztó villák, sőt egy hatalmas operaház émelyítő délibábja jelenik föl a zord meredélyeken. A kontinens krémjét összehozó bálok, zajos teniszversenyek, valamint időnként az egészségtelen autósport bömbölő robaját sodorja a kecskék irányába a nyirkos februári szél. E jelenség föltűnésekor veszik fel állatbőreiket monte-carlo tapasztalt őslakosai, mert tudják, I Rainer alapkövének tűzre vetésével a látomás gyorsan elpárolog.
(Ui.: Egyesek szerint a „kululu purc, purc, Feri, purc!” kiáltás ezen túl köszvény ellen, valamint különböző makrogazdasági nehézségek leküzdésére is kiválóan használható.)
A szokás eredetének magyarázata máig tudományos vita tárgya. A leginkább közkeletű vélekedés szerint a XIX. század derekán az elszaporodó kutyatej és boroszlán a vidék kecskepopulációját erősen megtizedelte. A hímeknél szörnyű hasmenés-járvány ütötte fel a fejét, bakszaguk teljesen kiapadt. A regnáló herceg, I Rainer ekkor uralkodói rendelettel elegáns kaszinó létesítését határozta el. Az alapkövet személyesen helyezte el a Monaco-szikla tövénél. A gátlástalan külföldi befektetők ezen túl számos csábító kiegészítő beruházást, szállodákat, konferenciaközpontot, s egy világraszóló, noha az ősbozótost erősen károsító golfpályát is ígértek a lakosoknak.
Az építkezés szerencsére nem kezdődött meg. A környék fölött a következő évben a korzikai L’orbanchi család vette át az uralmat. Az új vezetés Rainer herceget telekjogi szabálytalanságokkal és nyerészkedéssel vádolta meg, így sikeresen megmentették a vidék kecskerágóban gazdag, érintetlen természeti környezetét. A helyi lakosok mind a mai napig tápláló, foszforban és kalciumban gazdag kecsketej, valamint népies motívumokkal díszített sálak és bezoár paszomántok eladásából tartják fenn magukat.
A tél végén azonban azóta is minden évben félelmetes jelenség tűnik fel a meredek sziklafalakon: fényűző szállodák, a dögletes luxus leheletét árasztó villák, sőt egy hatalmas operaház émelyítő délibábja jelenik föl a zord meredélyeken. A kontinens krémjét összehozó bálok, zajos teniszversenyek, valamint időnként az egészségtelen autósport bömbölő robaját sodorja a kecskék irányába a nyirkos februári szél. E jelenség föltűnésekor veszik fel állatbőreiket monte-carlo tapasztalt őslakosai, mert tudják, I Rainer alapkövének tűzre vetésével a látomás gyorsan elpárolog.
(Ui.: Egyesek szerint a „kululu purc, purc, Feri, purc!” kiáltás ezen túl köszvény ellen, valamint különböző makrogazdasági nehézségek leküzdésére is kiválóan használható.)
2011. augusztus 21., vasárnap
A kínai követ jelentése Budáról 2.
Nagytiszteletű és méltószágosz Cong Jiang Elvtársz kezeibe, Beijing.
Fényesszégesz Külügyminisztérium!
Harmadik havában járunk, hogy Pártunk ész Kormányunk a helyi állapotok tanulmányozásza céljából e laposz kisz országba helyezett. Vitathatatlan, hogy ideje döntészt hoznunk, a Magyar Nemzeti Önrendelkezész Ész Adósszágcapda Elleni Harc (MÖNAH) jegyében érdemesz-e fölvászárolnunk Magyarország teljesz államadósszágát. Persze a lehető legjutányoszabb áron, amint azt Fellegi miniszter úr legutóbb proponálta.
A prudensz gazdálkodász azonban mindenkor megkívánja, hogy kellő körültekintésszel járjunk el. A glóbuszt legkészőbb az ökör évének harmadik visszatértéig (2046) kell uralmunk alá hajtanunk. Ninc ok kapkodászra. De, mint Hung Ling írta jelentősz költeményében, múlik az idő.
Fényesszégesz Államtitkárhelyettesz Elvtársz! Az alábbiakban összefoglalom vizsgálódászom eredményeit. Munkámat nyolc görnyedt hátú gazdaszági attaszénk támogatta.
Először azonban szubjektív kitérővel kezdem. Keblemet hetek óta feszíti egy érzés, mely a kötelesszég páncélját áttörve minduntalan kiáradni próbál. Augusztuszt írunk, az ég kék, ész az éjszaka oly szikrázó, a forgó cillagfüggönyeivel, hogy az ember vére egészen fölpezsdül. Utoljára a Gobi szivatagban, javító-nevelő munkám idején láttam haszonlót. Peijing magasz teraszairól manapszág, fájdalom, nehéz a cillagok mintázatában gyönyörködni. Itt azonban, e folyóparti városzkában végre rájuk találtam újra.
Orromat a lila akác és a tobzódó körtefák illata tölti be - ész nem az a peijingi, rohadt szmog!
Oppardon.
Egyszóval szinte otthon vagyok. Az ország szálfa termetű lakóival barátkozom. Szilajak ész temperamentumoszak; szerencére eléggé hiszékenyek. Gülü szemük mélyén minduntalan felcillan valami frusztrációval vegyesz kivánciszág, ami kiváltképp rokonszenvesszé teszi őket.
Szumma-szummárum, megnyerő társzaszág.
Leginkább az éleszlátászuk szembetűnő. Ninc Európában még egy ország, ahol ilyen mélyen átéreznék a fogyasztói szisztéma válszágát. Kellő nagyvonalúszággal kezelik azokat az idejétmúlt, liberálisz szallangokat. Úgy nyilatkoznak a szaját úniójukról, mint jóllakott macka a döglött légyről! Ugyanakkor energikuszak, vonzódnak a rendhez, ahogy elnézem: úgy helyezik ad acta ellenfeleiket a hivatalokban vagy a közélet színterein, hogy cak piszlog az ember.
Lenin elvtársz mondta annak idején Sztálinról: olyan, mint az egyszeri anyósz. Jobb nélküle.
A régióban minden ízében egyedülálló gazdaszági kormányzászt vezettek be. Promóció ész centralizáció minden vonalon. Ennek jegyében példamutató államoszítászi folyamat indult el (néhány területen némi tőzsdei szpekulációval színezve - ebből isz látni, hogy az olaj szikamlósz anyag).
Ész ha látná a vezetőiket! Cupa langaléta, világlátott fiatalember. Nyomulnak, mint kelt tészta a pék hagymázosz álmában. Lenin elvtársz mondta annak idején: „A belsző ellenszég kezelészéhez keményebb eszközökre van szükszégünk, mint pár fagyott fokhagymára.”
Ezek a fiatalok a zsigereikben érzik, mi a teendő ilyen időkben. Bűnbakokra van szükszég, fráziszokra ész mutatósz perekre. A korábban cellengő jogszolgáltatászt olyan olajozottan igazgatták a tenyerükhöz, mint buta agyagot az egyszeri keramikusz. Lao Ce írta egy helyütt: annál elevenebben haladak a falevelek, minél nagyobb erővel szodorja őket az ár.
Matematikailag Európa legsztabilabb kormánya. Ész ezek a nyurga fiatalemberek élnek isz ezzel a matematikával.
Találékonyabban cavarozzák ki helyéről az alkotmányosz fékeket, mint Sztahanov elvtársz anno a Pirosz Október Autógyárban. A műszerfal ész a pedálok után már a visszapillantó tükröknél tartanak.
Aztán tövig a gázt!
Igaz, tapintatosszág terén van még némi ciszolnivalójuk. Nehéz éjszakáimon magam elé képzelem, amint a Twitteren az egyik fő-fő langalétától ilyen bejegyzészeket olvasz a világ: „Ki a bráner az a méltószágosz Cong Jiang Elvtársz?” A gondolattól isz összerándult a gyomrom, mint keletlen lepény ceresznyevirágzászkor.
Jól jellemzi a kormány mentálisz rugalmasszágát, hogy ökonómiai vonalon a rafinált hangoszkodász ellenére leginkább Miszisz Thatcher és Miszter Reagen példáját követik. Ez év elejétől markánsz, jórészt az elit számára előnyösz adócökkentészi akcióprogramot indítottak el, vagyisz a MÖNAH jegyében az adójövedelmeket a szegény elemektől a rászoruló gazdagabbak felé szivattyúzzák át.
Gazdaszági attaszéim szerint abban bíznak, hogy a felsző középosztály gyarapodásza idővel leszivárog az alszóbb néptömegek köreibe.Itt azonban a pénzügyeszek némi voluntariszta elemet fedeztek föl a MÖNAH egyébként ígéretesz gyakorlatában. Kedvenc gazdaszági attaszém (gyomorbajosz küllemű, karikász szemű, szárga alak; nem coda, két éve válik) azt állítja, hogy a kurzusz szajnálatoszan elfeledkezik a tényről, miszerint Magyarország nem Anglia. Hiányoznak a középrétegek. A felsző kaszt hagyományoszan külföldről fogyaszt, valamint dráguló hiteleit törleszti - egyszóval bizonytalan, kinek a fogyasztászbővülésze miféle talaj milyen mélyrétegeibe fog leszivárogni.
Ezen túl szajnosz a múlté a Thatcher ész Reagan idejét jellemző, proszperáló gazdaszági környezet isz. A világgazdaszág páratlan pénzbőszégének lőttek. Vigasz azonban, hogy a korábbi konzumálók népköztárszaszágunk ész az arab világ lépett.Szumma-szummárum, az egész teória attaszéim szerint egy nagy makrogazdaszági marhaszág.
Szerencére az átható tekintetű gazdaszági miniszter az agitprop szajtóval együtt már látja a kilábalász jeleit.
Az edukálatlan aljanép mégisz zúgolódik. Nem érzi, hogy a rakétaszerű proszperitász áramában fickándozna. Ehelyütt utalok tanítónk, Teng-Hsziao-Ping tételére aki szerint forradalmi időkben három fő eszköz áll rendelkezészünkre, hogy citítszuk a lúzerek morgolódászát: A: hazai nyerszanyagokra ész természeti kincekre alapozva átütő gazdaszági növekedészt kell generálnunk B: magaszra cavarjuk a nacionalizmusz lángját (külsző, ész ha lehet, belsző bűnbakokat nevezünk meg) vagy C: egy nagy birodalom vazalluszaként finanszírozzuk működészünket.
E kisz ország vezetői szemmel láthatólag a B ész C verzió mellett kötelezték el magukat. E tény viszont a kiszámíthatatlanszág némi elemét viszi a rendszerbe.
Az emberek ugyanisz köztudottan gyarlók. Pu Szung-ling írta a Kormányzász Művészetében, hogy szilárd rendvédelem nélkül lehetetlen egyben tartani a kócerájt. Szajnálatosz módon a helyi fegyveresz erők tapinthatóan demoralizálódtak, szociológiai értelemben ugyanisz jórészük az adó- és áremelkedészekkel leginkább szújtott, alszó néposztály tagja. Lojalitászuk halványodik. Gyomorbeteg küllemű attaszém szerint egy rossz pillanatukban akár meg isz puccolhatják az egész bagázst, ahogy az a régi időkben például Hondurasban volt szokász.
Itt moszt még tárgyalnom kellene a devizaárfolyamok kérdészét, a globálisz recesszió újra fölénk magaszodó árnyékát, az induló kilakoltatászok szerteágazó problematikáját, de nem teszem. A magam részéről mindig isz igyekeztem elhatárolni magam a terméketlen pesszimizmusz összesz calóka szirénhangjától.
Egyszóval ingadozom, mint az álmosz vájár a 78-asz trolibuszon.
Cak annyi bizonyosz, hogy a várható fejlemények mindenképpen javítják a tárgyalászi pozícióinkat. A helyesz magatartász tehát pillanatnyilag a várakozász. A ragyogó fekvészű kisz cég, a MALÉV megvételének ügyében isz még türelmet javaszolnék. Amint Konfuciusz mondta, a jó horgász akkor veti vízbe a horgát, amikor a cuka már kövérre hízott.
Attaszéim isz egyre nyugtatgatnak. Ma már egyértelmű, a gazdaszág áll, a belsző kereslet tántorog, a közszféra inog. Az államrezon egyenszúlya billeg. A magánnyugdijvagyon elorzászával nyert összegek kétesz tőzsdei szpekulációkra folytak el (MOL, MVM), a nagy pénznyelő rendszerek – közlekedész, egészszégügy, oktatász – ésszerűszítésze akadozik.
Ősszel várhatóan kiigazítász következik, amit ez a tehetszégesz capat a haza átsztruktúrálászának nevez el majd. Az egész fölborulni készülő világról itt ész moszt pedig ne isz esszék szó. Hogy konkrétan mi lesz, azt cak a nagy MÖNAH tudja.
Egyetlen tényező szól a kormány mellett, igaz, lényegesz elem. A dolgok közepibe vág, mint az egyszeri hentesz. A magyar lélek szajátosszágairól, konkrétan az együttműködészre való képtelenszég szilárd hagyományáról van szó.
Cak illusztrációként utalnék a helyi választászi törvény módoszításza körül újra ész újra föllángoló vitára, annak kapcán, hogy a rezsim a rendszert a torzsalkodászra szocializálódott állampolgárok hebehurgya ikszelgetésze helyett sztabil alapokra kívánja helyezni. Az ügy a magyar mentalitász igazi lakmuszpapírja.
Ész egyelőre a vita menete mindenben a kormányerőket igazolja.
Józan paraszti ész alapján e kisz országban ma egyetlen választóvonal létezik, a demokratikusz szisztéma lebontói ész a parlamentárisz rendszer maradék hívei között. E tény feliszmerészének azonban a leghalványabb jele szem mutatkozik. Az intellektuálisz szekértáborok mozdulatlanok. Az országban évek óta képtelenek definiálni a legegyszerűbb kifejezészeket. Vagy, hogy mászt említszek, elfogadható diszkurzuszt kezdeni a határokon belül rekedt hétszázezer kitaszított romáról (akikhez viszonyítva a mi hárommillió rakoncátlan tibetink kérdészköre szállongó tollpihe cupán).
E probléma-halmaz a felekből évek óta legföljebb artikulálatlan, reflexszerű kiáltászokat cal ki. Magánéleti válszágában vergődő attaszém szerint a helyi kultúrálisz elit hermetikuszan bezárkózott, törzsi szinten megosztott, avítt indulatoktól gerjesztett, múlt századi fantomokkal küzd, ily módon a pillanatnyi politikai vezetész hibátlan ellenpontját képezi. Mindez tendenciájában egy egészszégesz egypártrendszer kialakulászának ad kiváló eszélyt.
Liao-caj, mint emlékszünk, halhatatlan költeményben leírja, hogy amikor a készőbbi Cászár, Qin Si a Hunai hegység jeges barlangjába tévedt, hét év után már cak nyögészekben és szóhajtásokban volt képesz kommunikálni. Ész ekkor a Ri-caj patak vizébe tekintve hirtelen feliszmerte szaját uralkodói képmászát.
Vagyisz a Tao szerint szoha, szemmi szem abszolúte visszafordíthatatlan.
Az új választászi törvénytervezet kapcán született például egy ellenzéki javaszlat, mely a vokszolász bojkottjára szólított fel. Az indítvány engem leginkább Vang Cuan kortársz regényére emlékeztet, melyben a nyugalmazott kung-fu oktató, Liu Ba szülővárosza főterének felújítászával való elégedetlenszégében végleg lecatolta művégtagjait.
„Ha a nagy Mao elnök műveit tanulmányozzuk” – írta Lin Piao, még mielőtt Mao Ce Tung eltette volna láb alól (minthogy ő meg Maót igyekezett eltenni láb alól) –, „mindenekelőtt azt kell szem előtt tartanunk, tulajdonképpen mi az a kérdész, melyre a választ várjuk. Ezután össze kell kötnünk a tanulmányozászt az alkalmazásszal. Először tehát tanulmányoznunk kell, mi az, amire a megoldászt keresszük, ész cak utána fordítva. Ezen az úton érhetjük el a legjobb eredményeket. Ha nem így celekszünk, leéghetünk, mint a tűzoltó réklije.”
Ezzel zárom szoraimat. Maradok tisztelettel, bizalommal Birodalmunk vezetőinek kvalitászai iránt, valamint az Ökör évének eljövetelében változatlanul reménykedve
Pártunk ész Kormányunk picinyke szolgája
Huj Huj Haj, nagykövet.
Kelt Budán, 2011 augusztus 11-én.
Warga Marcell, olajmérnök
Fényesszégesz Külügyminisztérium!
Harmadik havában járunk, hogy Pártunk ész Kormányunk a helyi állapotok tanulmányozásza céljából e laposz kisz országba helyezett. Vitathatatlan, hogy ideje döntészt hoznunk, a Magyar Nemzeti Önrendelkezész Ész Adósszágcapda Elleni Harc (MÖNAH) jegyében érdemesz-e fölvászárolnunk Magyarország teljesz államadósszágát. Persze a lehető legjutányoszabb áron, amint azt Fellegi miniszter úr legutóbb proponálta.
A prudensz gazdálkodász azonban mindenkor megkívánja, hogy kellő körültekintésszel járjunk el. A glóbuszt legkészőbb az ökör évének harmadik visszatértéig (2046) kell uralmunk alá hajtanunk. Ninc ok kapkodászra. De, mint Hung Ling írta jelentősz költeményében, múlik az idő.
Fényesszégesz Államtitkárhelyettesz Elvtársz! Az alábbiakban összefoglalom vizsgálódászom eredményeit. Munkámat nyolc görnyedt hátú gazdaszági attaszénk támogatta.
Először azonban szubjektív kitérővel kezdem. Keblemet hetek óta feszíti egy érzés, mely a kötelesszég páncélját áttörve minduntalan kiáradni próbál. Augusztuszt írunk, az ég kék, ész az éjszaka oly szikrázó, a forgó cillagfüggönyeivel, hogy az ember vére egészen fölpezsdül. Utoljára a Gobi szivatagban, javító-nevelő munkám idején láttam haszonlót. Peijing magasz teraszairól manapszág, fájdalom, nehéz a cillagok mintázatában gyönyörködni. Itt azonban, e folyóparti városzkában végre rájuk találtam újra.
Orromat a lila akác és a tobzódó körtefák illata tölti be - ész nem az a peijingi, rohadt szmog!
Oppardon.
Egyszóval szinte otthon vagyok. Az ország szálfa termetű lakóival barátkozom. Szilajak ész temperamentumoszak; szerencére eléggé hiszékenyek. Gülü szemük mélyén minduntalan felcillan valami frusztrációval vegyesz kivánciszág, ami kiváltképp rokonszenvesszé teszi őket.
Szumma-szummárum, megnyerő társzaszág.
Leginkább az éleszlátászuk szembetűnő. Ninc Európában még egy ország, ahol ilyen mélyen átéreznék a fogyasztói szisztéma válszágát. Kellő nagyvonalúszággal kezelik azokat az idejétmúlt, liberálisz szallangokat. Úgy nyilatkoznak a szaját úniójukról, mint jóllakott macka a döglött légyről! Ugyanakkor energikuszak, vonzódnak a rendhez, ahogy elnézem: úgy helyezik ad acta ellenfeleiket a hivatalokban vagy a közélet színterein, hogy cak piszlog az ember.
Lenin elvtársz mondta annak idején Sztálinról: olyan, mint az egyszeri anyósz. Jobb nélküle.
A régióban minden ízében egyedülálló gazdaszági kormányzászt vezettek be. Promóció ész centralizáció minden vonalon. Ennek jegyében példamutató államoszítászi folyamat indult el (néhány területen némi tőzsdei szpekulációval színezve - ebből isz látni, hogy az olaj szikamlósz anyag).
Ész ha látná a vezetőiket! Cupa langaléta, világlátott fiatalember. Nyomulnak, mint kelt tészta a pék hagymázosz álmában. Lenin elvtársz mondta annak idején: „A belsző ellenszég kezelészéhez keményebb eszközökre van szükszégünk, mint pár fagyott fokhagymára.”
Ezek a fiatalok a zsigereikben érzik, mi a teendő ilyen időkben. Bűnbakokra van szükszég, fráziszokra ész mutatósz perekre. A korábban cellengő jogszolgáltatászt olyan olajozottan igazgatták a tenyerükhöz, mint buta agyagot az egyszeri keramikusz. Lao Ce írta egy helyütt: annál elevenebben haladak a falevelek, minél nagyobb erővel szodorja őket az ár.
Matematikailag Európa legsztabilabb kormánya. Ész ezek a nyurga fiatalemberek élnek isz ezzel a matematikával.
Találékonyabban cavarozzák ki helyéről az alkotmányosz fékeket, mint Sztahanov elvtársz anno a Pirosz Október Autógyárban. A műszerfal ész a pedálok után már a visszapillantó tükröknél tartanak.
Aztán tövig a gázt!
Igaz, tapintatosszág terén van még némi ciszolnivalójuk. Nehéz éjszakáimon magam elé képzelem, amint a Twitteren az egyik fő-fő langalétától ilyen bejegyzészeket olvasz a világ: „Ki a bráner az a méltószágosz Cong Jiang Elvtársz?” A gondolattól isz összerándult a gyomrom, mint keletlen lepény ceresznyevirágzászkor.
Jól jellemzi a kormány mentálisz rugalmasszágát, hogy ökonómiai vonalon a rafinált hangoszkodász ellenére leginkább Miszisz Thatcher és Miszter Reagen példáját követik. Ez év elejétől markánsz, jórészt az elit számára előnyösz adócökkentészi akcióprogramot indítottak el, vagyisz a MÖNAH jegyében az adójövedelmeket a szegény elemektől a rászoruló gazdagabbak felé szivattyúzzák át.
Gazdaszági attaszéim szerint abban bíznak, hogy a felsző középosztály gyarapodásza idővel leszivárog az alszóbb néptömegek köreibe.Itt azonban a pénzügyeszek némi voluntariszta elemet fedeztek föl a MÖNAH egyébként ígéretesz gyakorlatában. Kedvenc gazdaszági attaszém (gyomorbajosz küllemű, karikász szemű, szárga alak; nem coda, két éve válik) azt állítja, hogy a kurzusz szajnálatoszan elfeledkezik a tényről, miszerint Magyarország nem Anglia. Hiányoznak a középrétegek. A felsző kaszt hagyományoszan külföldről fogyaszt, valamint dráguló hiteleit törleszti - egyszóval bizonytalan, kinek a fogyasztászbővülésze miféle talaj milyen mélyrétegeibe fog leszivárogni.
Ezen túl szajnosz a múlté a Thatcher ész Reagan idejét jellemző, proszperáló gazdaszági környezet isz. A világgazdaszág páratlan pénzbőszégének lőttek. Vigasz azonban, hogy a korábbi konzumálók népköztárszaszágunk ész az arab világ lépett.Szumma-szummárum, az egész teória attaszéim szerint egy nagy makrogazdaszági marhaszág.
Szerencére az átható tekintetű gazdaszági miniszter az agitprop szajtóval együtt már látja a kilábalász jeleit.
Az edukálatlan aljanép mégisz zúgolódik. Nem érzi, hogy a rakétaszerű proszperitász áramában fickándozna. Ehelyütt utalok tanítónk, Teng-Hsziao-Ping tételére aki szerint forradalmi időkben három fő eszköz áll rendelkezészünkre, hogy citítszuk a lúzerek morgolódászát: A: hazai nyerszanyagokra ész természeti kincekre alapozva átütő gazdaszági növekedészt kell generálnunk B: magaszra cavarjuk a nacionalizmusz lángját (külsző, ész ha lehet, belsző bűnbakokat nevezünk meg) vagy C: egy nagy birodalom vazalluszaként finanszírozzuk működészünket.
E kisz ország vezetői szemmel láthatólag a B ész C verzió mellett kötelezték el magukat. E tény viszont a kiszámíthatatlanszág némi elemét viszi a rendszerbe.
Az emberek ugyanisz köztudottan gyarlók. Pu Szung-ling írta a Kormányzász Művészetében, hogy szilárd rendvédelem nélkül lehetetlen egyben tartani a kócerájt. Szajnálatosz módon a helyi fegyveresz erők tapinthatóan demoralizálódtak, szociológiai értelemben ugyanisz jórészük az adó- és áremelkedészekkel leginkább szújtott, alszó néposztály tagja. Lojalitászuk halványodik. Gyomorbeteg küllemű attaszém szerint egy rossz pillanatukban akár meg isz puccolhatják az egész bagázst, ahogy az a régi időkben például Hondurasban volt szokász.
Itt moszt még tárgyalnom kellene a devizaárfolyamok kérdészét, a globálisz recesszió újra fölénk magaszodó árnyékát, az induló kilakoltatászok szerteágazó problematikáját, de nem teszem. A magam részéről mindig isz igyekeztem elhatárolni magam a terméketlen pesszimizmusz összesz calóka szirénhangjától.
Egyszóval ingadozom, mint az álmosz vájár a 78-asz trolibuszon.
Cak annyi bizonyosz, hogy a várható fejlemények mindenképpen javítják a tárgyalászi pozícióinkat. A helyesz magatartász tehát pillanatnyilag a várakozász. A ragyogó fekvészű kisz cég, a MALÉV megvételének ügyében isz még türelmet javaszolnék. Amint Konfuciusz mondta, a jó horgász akkor veti vízbe a horgát, amikor a cuka már kövérre hízott.
Attaszéim isz egyre nyugtatgatnak. Ma már egyértelmű, a gazdaszág áll, a belsző kereslet tántorog, a közszféra inog. Az államrezon egyenszúlya billeg. A magánnyugdijvagyon elorzászával nyert összegek kétesz tőzsdei szpekulációkra folytak el (MOL, MVM), a nagy pénznyelő rendszerek – közlekedész, egészszégügy, oktatász – ésszerűszítésze akadozik.
Ősszel várhatóan kiigazítász következik, amit ez a tehetszégesz capat a haza átsztruktúrálászának nevez el majd. Az egész fölborulni készülő világról itt ész moszt pedig ne isz esszék szó. Hogy konkrétan mi lesz, azt cak a nagy MÖNAH tudja.
Egyetlen tényező szól a kormány mellett, igaz, lényegesz elem. A dolgok közepibe vág, mint az egyszeri hentesz. A magyar lélek szajátosszágairól, konkrétan az együttműködészre való képtelenszég szilárd hagyományáról van szó.
Cak illusztrációként utalnék a helyi választászi törvény módoszításza körül újra ész újra föllángoló vitára, annak kapcán, hogy a rezsim a rendszert a torzsalkodászra szocializálódott állampolgárok hebehurgya ikszelgetésze helyett sztabil alapokra kívánja helyezni. Az ügy a magyar mentalitász igazi lakmuszpapírja.
Ész egyelőre a vita menete mindenben a kormányerőket igazolja.
Józan paraszti ész alapján e kisz országban ma egyetlen választóvonal létezik, a demokratikusz szisztéma lebontói ész a parlamentárisz rendszer maradék hívei között. E tény feliszmerészének azonban a leghalványabb jele szem mutatkozik. Az intellektuálisz szekértáborok mozdulatlanok. Az országban évek óta képtelenek definiálni a legegyszerűbb kifejezészeket. Vagy, hogy mászt említszek, elfogadható diszkurzuszt kezdeni a határokon belül rekedt hétszázezer kitaszított romáról (akikhez viszonyítva a mi hárommillió rakoncátlan tibetink kérdészköre szállongó tollpihe cupán).
E probléma-halmaz a felekből évek óta legföljebb artikulálatlan, reflexszerű kiáltászokat cal ki. Magánéleti válszágában vergődő attaszém szerint a helyi kultúrálisz elit hermetikuszan bezárkózott, törzsi szinten megosztott, avítt indulatoktól gerjesztett, múlt századi fantomokkal küzd, ily módon a pillanatnyi politikai vezetész hibátlan ellenpontját képezi. Mindez tendenciájában egy egészszégesz egypártrendszer kialakulászának ad kiváló eszélyt.
Liao-caj, mint emlékszünk, halhatatlan költeményben leírja, hogy amikor a készőbbi Cászár, Qin Si a Hunai hegység jeges barlangjába tévedt, hét év után már cak nyögészekben és szóhajtásokban volt képesz kommunikálni. Ész ekkor a Ri-caj patak vizébe tekintve hirtelen feliszmerte szaját uralkodói képmászát.
Vagyisz a Tao szerint szoha, szemmi szem abszolúte visszafordíthatatlan.
Az új választászi törvénytervezet kapcán született például egy ellenzéki javaszlat, mely a vokszolász bojkottjára szólított fel. Az indítvány engem leginkább Vang Cuan kortársz regényére emlékeztet, melyben a nyugalmazott kung-fu oktató, Liu Ba szülővárosza főterének felújítászával való elégedetlenszégében végleg lecatolta művégtagjait.
„Ha a nagy Mao elnök műveit tanulmányozzuk” – írta Lin Piao, még mielőtt Mao Ce Tung eltette volna láb alól (minthogy ő meg Maót igyekezett eltenni láb alól) –, „mindenekelőtt azt kell szem előtt tartanunk, tulajdonképpen mi az a kérdész, melyre a választ várjuk. Ezután össze kell kötnünk a tanulmányozászt az alkalmazásszal. Először tehát tanulmányoznunk kell, mi az, amire a megoldászt keresszük, ész cak utána fordítva. Ezen az úton érhetjük el a legjobb eredményeket. Ha nem így celekszünk, leéghetünk, mint a tűzoltó réklije.”
Ezzel zárom szoraimat. Maradok tisztelettel, bizalommal Birodalmunk vezetőinek kvalitászai iránt, valamint az Ökör évének eljövetelében változatlanul reménykedve
Pártunk ész Kormányunk picinyke szolgája
Huj Huj Haj, nagykövet.
Kelt Budán, 2011 augusztus 11-én.
Warga Marcell, olajmérnök
2011. február 5., szombat
OV évértékelője 2011 febr 7-én
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Jó napot kívánok! Akikkel nem tudtam kezet rázni, mert a média eltorlaszolta az utamat, tőlük szeretnék elnézést kérni. Nem udvariatlanság, csak kicsi a hely. Kérem a hátulra kényszerülőket is, maradjanak elnézőek irányomban.
Ha jól látom, ott meg, az első sor szélén, az még a magyar kormány, ugye, János? Tisztelettel köszöntök benneteket is. Szervusztok!
(Taps.)
Köszöntöm Dalma asszonyt és Mádl professzor urat is. Köszönöm, hogy itt vannak. A Balog Zolit meg arra szeretném kérni, hogy emlékeztessük, Zoltán, ahányszor csak tudjuk az ország polgárait arra, hogy mi az egyenes beszédet szeretjük. Ebből nem engedünk!
(Nevetés.)
Nos, hölgyeim és uraim! Nagy hivatású összegyülekezés a miénk. Egyik oldalról valaminek vége van – kilenc évnek, mondjuk úgy, a nemzeti kormány nélküli időszaknak. Hogy persze pontosan minek van vége Magyarországon, az még vita tárgya, de abban szerintem egyetérthetünk, hogy a nélkülünk való korszaknak biztosan vége van. Köszönöm szépen.
Minden örömünk sem pótolhatja azonban a megfontolást. Miközben örülünk, senki sem tagadhatja, rengeteg munka áll még előttünk. Részben, mert az előző kilenc év munkája is ránk maradt, másrészt izgalmas korszak előtt állunk.
Mai előadásom ennek a gondolatnak a jegyében született meg.
Mielőtt azonban nekifognék a mondandómnak, szeretnék mondani is valamit. Úgy látom, a jövő, ami előttünk áll, még nagyobb dolgokat tartogat számunkra, mint a mögöttünk maradt évek. Nem járhatunk még egyszer úgy, mint az egyszeri ember felesége; tudják, kapott iszappakolást, és két napig remekül nézett ki. De aztán az iszap leszáradt róla.
(Derültség.)
E helyről is szeretném Önöket biztatni, hogy a régi magyar hagyományoknak megfelelően vállaljuk továbbra magyarságunkat. Vállaljuk akkor is, ha nem csak előnyökkel, hanem átmeneti nehézségekkel jár. Vállaljuk a küzdelmet, nemcsak idehaza, hanem az egész Kárpát-medencében. Hitünk erőforrás, amelyet senki sem vehet el tőlünk.
(Félre.) Figyelik? Beindítottam a szlogen-automatát.
(Taps.)
Tudjuk, tavaly Magyarországon meghamisították a költségvetést, 7 százalékos államháztartási hiányt hagytak ránk. Csődhelyzetben voltunk, de mi nem megszorítottunk, hanem konszolidáltunk. Gazdaságtörténeti bravúrt hajtottunk végre. Megerősítettük a bizalmat, a külső támogatást és a reményt.
Jövőre a nemzeti kormány öt százalékkal növeli majd a beruházásokat. 2014-ben már 25 százalékos lesz a ráta. Ugyanezen időpontra a GDP rakétaként emelkedik, várakozásaim szerint évente 100 ezer új munkahely jön létre.
(Ünneplés.)
Hölgyeim és uraim, Magyarország térképét újra kell rajzolni, mert a földrajztudósok rájöttek, hogy Magyarország a csodával határos.
(Tombolás.)
Tavaly, az első lépések körül bábáskodva sokan aggódtak, vajon nem vágtuk-e túl nagy fába fejszénket. Mi azonban bizonyosak voltunk abban, hogy élnünk kell a lehetőséggel, vállaltuk a kormányzás felelősségét. Azt mondtuk ki ezzel, hogy van jövője a nemzetnek: van jövője az itt ülőknek, akik készen állnak, hogy mindent megtegyenek egyéni terveik valóra váltásáért.
Az eddig elért eredmények tükrében néha mégis úgy tűnik, azok mérték fel helyesen lehetőségeinket, akik féltettek bennünket.
(Értetlenség.)
Ne fészkelődjenek, nyugalom. Bármit mondok, tessék mindig az ellenkezőjére gondolni. Tudják, mint Leonardo tükörírása.
(Megkönnyebbült sóhaj.)
Az elért eredményeket köszönhetjük a kedvező külpolitikai csillagállásnak és a magyar nép életerejének. A hosszas felvételi eljárás, amelyet még 1956 szabadságharcosai indítottak el, eredménnyel járt: 2011 első félévében Magyarország az EU elnöke.
(Ujjongás.)
Örömmel jelenthetem a magyar családoknak, dicsőséget szereztünk nekik. Mára mindenki megbizonyosodhatott róla: csak a Fidesz képes munkahelyeket teremteni, megmenteni az egészségügyet, rendet és közbiztonságot teremteni, helyreállítani az ország önbizalmát. Ezért még hosszú időn át kérni fogom az önök elkötelezett támogatását, igen, még az imáikat is ahhoz, hogy sikerüljön újjástur… strukk… igen, újjástruktúrálni Magyarországot.
(Közbekiáltások: Szép volt!)
Azonban, amikor döntéseink mozgatórugóit igyekszem megvilágítani, néhány fontos dologról tájékoztatnom kell önöket.
Mindenkit emlékeztetek, egy éve Magyarország még a szakadék szélén táncolt. Az államháztartást az IMF lélegeztetőgépe tartotta életben. Ehhez képest ma Európa egyik legstabilabb államháztartása a magyar. De kötve hiszem, hogy a Gyurcsány-Bajnai rezsimnek ehhez bármi köze lenne.
(Zajongás.)
Sorolnám az eredményeket. A politikai osztály létszámát csak alig növeltük. Említettem, stabilizáltuk a költségvetést. Csúcsra járatjuk az üzemanyagárakat, ugyanígy a közműdíjakat és a frank árfolyamát. A devizahitelesek már jó ideje a saját bőrükön érezhetik politikánk eredményességét. Kezeltük az ország történetének legsúlyosabb ipari katasztrófáját, vagy mondok mást: mióta a kis értékű stiklik is bűncselekményeknek számítanak, a közbiztonság ugyan nem változott, de számos 16 éves kamaszlánnyal sikerült megismertetnünk a kóterek tanulságos világát.
Hogy Széchenyit idézzem: azokból a kövekből, melyek az utunkba gördültek, kis ügyességgel lépcsőt építettünk. Vagy ha kellett, mást.
Tavaly év végére 30 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottság!
(Dübörgés.)
Soha ilyen rövid idő alatt ennyi törvényt nem fogadott el az Országgyűlés. Tabukat döntöttünk: leszámítva a saját kádereinket, maximáltuk az állami csúcsfizetéseket. A határon túli magyarok számára biztosítottuk a kettős állampolgárságot - megdőlt egy újabb tabu. Nézzenek körül, ma jó az adózóknak, a munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt.
Helyreállt a jogállam, ismét érvényesülnek a demokratikus normák. Lett ÁSZ-elnökünk, és van vezetője a közmédiát felügyelő testületnek. Folyamatban az egészségügy megmentése, az orvosok itthon tartása. Ezt csak az nem látja, akinek ragtapasz takarja a szemét.
Sajnos némelyek még mindig azon dolgoznak, hogy visszavigyék Magyarországot a múltba, a nemzetközi gyámság alá. A magyar gazdaságnak magyar lábakon kell állnia, 1 millió új munkahely, adócsökkentés, tudják…
(Kacsintás.)
Figyelik? Beindult a szlogenofon.
(Robajlás.)
Azonban ahhoz, hogy sikerüljön a megújulás, két dologgal okvetlenül tisztában kell lenniük. Az egyik, hogy nem elég határozottnak lenni. Keményen menni kell, mint a motolla. Mert mindig vannak olyanok, ne kerteljünk, akik azért drukkolnak, hogy ne sikerüljön. Tőlünk szerencsére mindig is idegen volt ez a gondolkodás.
(Pukkadozás.)
A másik, tudom, sokaknak olykor az az érzése, manapság a politika nem megoldja, inkább termeli a problémákat. Kétségtelenül egyre több területen akut konfliktusokkal szembesülünk. De értsék meg, az új kormánynak egy rendszerváltás értékű kihívással kellett szembenéznie. Habitusom egyébként inkább stabilizáló jellegű, ez egyiptomi látogatásom kapcsán is bebizonyosodott.
Mindannyiunknak éreznie kell, hogy 2011 a megújulás éve Magyarországon. Most dől el, a következő 10 év milyen lesz.
Barátaim! Ez a penetráns, disznóólszerű közeg, amelyben élünk, mondhatni nap mint nap individuális erőfeszítést igényel. Ezért teljes megújulásra van szükség. Ennek pedig egy új magyar nyelv megalkotása az egyik alapfeltétele. Németh László szavaival élve: a szép beszéd nem ünneplőruha, hordani kell.
Tehát tanulni, tanulni, mert anélkül az ember feje olyan lesz, mint a csiga lába, és nem visz el semeddig.
Például érzek egyfajta kéjes aberrációt a magyar közéletben, sokan arra várnak, mikor ejtjük ki végre a bűvös szót, hogy megszorítás. Oktalanság. Természetes, hogy bizonyos kiadásokat csökkenteni kell, nyugdíjak, szociális szféra, stb., más területeken meg adóemelésekkel kell a bevételeket növelni. De ez távolról sem megszorítás, mi ezt úgy mondjuk, átszervezés. Akadályok mindig lesznek. Idézem megint Széchenyit: egyszer eljön az igazság órája. Andersen meghalt… Mese nincs.
(Kuncogás.)
Érthetetlen felháborodást váltott ki, amikor a köztársasági elnök újévi szövegében a Himnusz sorai tévesen szerepeltek. Pedig köztudott, Pali delegálását a legfőbb közjogi méltóságba én favorizáltam. Ugyanis az új magyar nyelv megalkotását eminens kérdésnek tartom nemzetpolitikánk szempontjából. Mi ketten mozgalmat kívánunk indítani a magyar nyelv újjáalkotásáért. A jelek szerint sikerrel jártunk, az új nyelv a tabumagyar. Ahogy a költő is írja, éjfélkor férfiasan kezet fog a múlttal a jövendő, és vica versa.
Micsoda?! Marhaság. Ajvé, leesett a kontaktlencsém.
Újra és újra kijelentem, a köztársasági elnök érzelemrokonító forrasztékot létesít magyar és magyar között.
(Tapsvihar.)
Hölgyeim és uraim!
Különösen örülök, hogy itt látom az eseményen Matolcsy György és Fellegi Tamás minisztereket. Így önök is láthatják, nem a sötétbe készülünk ugrani. Ismerjük egymást, erényeinket és gyengeségeinket. A rémisztő adatok nem rezegtetik meg a nadrágunk szárát.
(Derültség.)
Tudni kell, a Matolcsy csak beszél a pénzről, de a Fellegi rendelkezik, ahogy szokták mondani. Nekem nemcsak jobb kezem van, hanem bal is, ráadásul az egyik pontosan tudja, mit csinál a másik. Ezért is állunk most itt ennyi kiforrott koncepcióval.
(Tapsorkán.)
Azonban, kedves barátaim, ha komolyan gondoljuk az ország átszervezését, a konfliktusokat vállalni kell. Matolcsy távlatos kitekintése, amely elhelyezi Magyarországot, kell ahhoz, hogy Fellegi a kellő ívű pályázatokat hirdethesse meg. Tamás finoman fogalmazó akadémikus, Matolcsy inkább afféle filozófus, vátesz.
Mi hisszük, hogy a nemzeti kormány több, mint egyes tagjai képességeinek összessége.
(Dobogás.)
Tisztelt hölgyeim és uraim! E ponton van egy jó és van egy rossz hírem. A rossz hír, hogy akiket korábban a nyugdíjpénztárakba bekényszerítettek, tavaly átlagosan 380 ezer forint hozamot nyertek. Ezt bárki ellenőrizheti. Tehát ez egy szocialista trükk volt. A jó hír, hogy mi ezeknek a trükköknek véget vetettünk. Nyugdíjmentő intézkedéseket hoztunk, visszaadjuk, amit az előző kormányok elvettek. Tehát, figyeljenek, a matematika szabályai szerint átlagban 2,2 milliót leemelünk a számlájuktól.
(Fészkelődés.)
Ennek így kell lennie! Ez a magyar fátum.
(Hümmögés.)
Tisztelt barátaim!
2008 márciusától, a szociális népszavazástól nyílegyenes út vezetett idáig. A sok erőfeszítés végül meghozta gyümölcsét. De az élet, tisztelt barátaim, nem úgy bánik velünk, mint az apa a hazatérő tékozló fiúval. Nem azzal fogad minket a világ, hogy jól van, fiam, örülök, hogy végre itt vagy, ülj le, egyél-igyál. Szó sincs ilyen fogadtatásról.
Szerencsére ma már nem a betartás, a gáncsoskodás idejét éljük, hanem a cselekvő emberek idejét.
(Ováció.)
Mindehhez először is úttörő adórendszerre volt szükség. Azt, hogy egy országban milyen minőségű az adórendszer, három szempont határozza meg: a munka megbecsülése, az átláthatóság és a család elismerése. Mi csavartunk egyet a képleten. Elmondhatom, mert mindenki megkapta már az első havi fizetését, hogy az országnak legföljebb 80 százaléka érezheti úgy, a másik az ő kárára járt jól. Számomra most inkább az a kérdés, helyes-e, hogy az új adórendszerben én 500 ezer forinttal viszek többet haza, míg szegény Semjén csak havi 300 ezerrel. Jogosan kérdezik a polgárok, vajon a törvény mindenben megfelel-e a társadalmi igazságosság szellemének.
(Jókedv.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Csak egy dolgot nem fogadhatunk el: hogy bárki visszafelé forgassa az idő kerekét. A baloldal, láthatják, európai programmá emelte a félelmet. Politikai érdekei szolgálatába állította a világlapok szerkesztőségeit. A médiatörvényt sajnos tényleg elcsellóztuk, bár hangsúlyozom, Fellegi Tamás barátom az „elkúrtuk” kifejezést nem a törvényre, csak annak kommunikációjára értette.
Különben sincs kártékony hatással a magyar mandátumra az, hogy a sokat bírált törvény az EU-elnökség kezdetén lépett hatályba. Mindent nem lehet előre látni. Magyarország professzionálisan irányítja az Európai Uniót, ezt bárki megerősíti, aki nem hord kormozott szemüveget.
Az európai bagázsnak egyszerűen fáj, hogy a magyar emberek választhattak. Ma már világos, itt nem a médiatörvényről van szó. Kitervelt kampány folyik Magyarország ellen. Elnézést, ha elragadtatom magam, de nem tudok szabadulni a feltételezéstől, hogy a külföldi kritikák mögött bizonyos gazdasági körök érdekei állnak. Egyes magyar elemek sem átallanak feltűnni a hazájuk elleni kirohanások hátterében.
Mert ne legyen illúziónk: magyarok tettek ki politikai feliratot a brüsszeli kisfiú pisilőjére! Újra és újra megerősítem, szóba sem került a médiatörvény megváltoztatása.
Vagy az ellenkezőjét erősítem meg? Néha már magam is beleszédülök ebbe a kifelé-befelé beszélő, tabumagyar csiki-csukiba.
Hölgyeim és uraim! Már csak rövid ideig szeretném igénybe venni a türelmüket, a távlatokról is ejteni kell azonban néhány szót.
Mint tudjuk, a nagy nemzetek három könyvben írják az életrajzukat: a tettek könyvében, a szavak könyvében és a műveik könyvében. A magyarnak minden oka megvan, hogy a nagy nemzetek sorába tartozónak gondolja magát; persze a nagyság mércéje – ezt mi magyarok ismerjük – nem föltétlenül a lélekszám, sokkal inkább lelkierő és gondolkodásmód kérdése. Az elmúlt év megmutatta, hogy a lelkierő megvan bennünk, szeretnék néhány szót ejteni azonban a magyar gondolkodásmódról is.
A magyar lelkialkat ugyanis hajlamos arra, hogy az útjába kerülő akadályt veszélyként értelmezze, és óvatoskodással válaszoljon rá. Szeretném tudatosítani önökben, hogy mindaz, ami a világban zajlik, valójában nem akkora szégyen Magyarország számára. Még akkor sem, ha egyébként tényleg szokatlan jelenségekről van szó. Fölfogásom szerint mindaz, ami ma Magyarország körül történik, inkább lehetőség, amelyet beválthatunk.
Ehhez elsősorban két dolog szükséges: a lelkierő, ami elhozott bennünket idáig, és éleslátás. Hogy ebben a világméretű zűrzavarban is értsük, mi történik, és ne engedjük, hogy a hisztériák eltereljék a figyelmünket.
Mindaz ugyanis, ami körülöttünk zajlik, nem egy közönséges válság. Valójában a világ teljes újrarendeződése folyik. Nekünk most ennek a nagy átrendeződésnek a megértése a feladatunk. Konkrétabban úgy mondhatnám, hogy egy most megnyíló történelmi korszakban kell megtalálnunk a helyes utat.
Csak hogy a várható kritikák élét tompítsam, amit most mondani fogok, nem csak az én agyszüleményem. Ha valaki végigtanulmányozza a „Nimród király ereklyéi” című dobogókői kongresszuson elhangzottakat, ott világosan kiolvasható mindaz, amit mondok. Tehát amiről beszélek, az csak a magyar provinciális világban tűnik homályosnak, valójában a világban zajló eszmecserékben lassan mainstreamnek minősül.
A gondolatnak az a lényege, hogy napjainkban a világgazdaság egyszerűen visszaáll abba a helyzetbe, ahol az ipari forradalom előtt volt. Amikor India és Kína világgazdasági részesedése még a negyven százalékot elérte. Ezt az ipari forradalom azzal változtatta meg, hogy új technológiákat hozott létre, és akik ezeket létrehozták, igazságtalan versenyelőnyt szereztek. A kisebb államoknak sehogy nem nyílt módjuk arra, hogy befolyást gyakoroljanak a folyamatokra, lásd Belgium vagy Hollandia. Véleményem szerint azonban a globalizáció révén a technológiai tudás ma már szabadon áramlik.
Ez az én nagy fölismerésem. A kérdés, hogy mit tudunk kezdeni ezzel a lehetőséggel.
A mi egész világfelfogásunk arra irányul, hogy éljünk ezzel a helyzettel. Villámgyorsan felemelkedünk, hoppszlá, és ezzel egy teljesen új helyzetet teremtünk a nyugat számára. Ebben az összefüggésben kell most megfogalmaznunk a stratégiánkat.
Vagyis mindaz az intézkedés, amit most Önök látnak, annak igazi értelmezési keretét ez adja. Ami nem azt jelenti, hogy az ősi magyar vágyat, hogy a nyugati világhoz tartozzunk, felül akarjuk vizsgálni, csupán arról van szó, hogy ez ma más összefüggésrendszerben jelenik meg. Kicsit karikírozva azt szoktuk erre mondani, hogy nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj.
Nekem például kimondottan szimpatikus a kínai vagy burmai modell.
Tehát ebből lehet megérteni, mi a valódi jelentősége a mi fülkeforradalmunknak. Azok a szokatlan intézkedések, amelyek tagadhatatlan furcsálkodást váltanak ki, egytől egyig indokoltak, és már a közeli jövőben meghozzák a gyümölcsüket. Tessék akár már ma elmenni tankolni, vagy eleségért valami szupermarketbe. Sajnos néhányan még nem látják, ezért szükséges a médiát is a hatékonyabb ismeretterjesztés szolgálatába állítani.
(Mozgolódás.)
Utoljára még három dologra szeretném az önök figyelmét összpontosítani. Az egyik, hogy a lelkierőnket megőrizzük. A másik, hogy megőrizzük azt az egységet, amit a magyar nép tavaly létrehozott. Harmadrészt pedig az akcióképességet kell megőrizni.
Hadd idézzek föl néhányat a modellértékű változásokból, melyeket elindítottunk. A kivitelezés technikai megoldásai ugyan némi egyediséget mutatnak, de ilyen élet. Tehát: az új adórendszer bevezetése – fair és méltányos adózás – (ne nevessenek!), vagy az az együttműködésen alapuló gazdaságpolitika, amely a multinacionális tőkét és a bankokat is bevonta a nemzeti együttműködésbe. És ide számolom a nagy ívű reformokat is, melyek már körvonalazódhatnak a szemeik előtt.
De a munka dandárja még itt van előttünk.
Itt egy dolgot szeretnék még elmondani, a nemzetközi kapcsolatokról, hogy senki ne értse félre a mondandómat. Nézetem szerint a nemzetközi kapcsolatok rendszere gyökeresen meg fog változni az előttünk álló néhány évben. Vagy már meg is változott. Az ideológiailag motivált kapcsolatrendszerek át fogják adni a helyüket a gyakorlatias kapcsolatrendszereknek. Ha önök megnézik, az Unió hogyan alakítja a politikáját mondjuk Oroszországhoz vagy Kínához, ennek számtalan jelét látja. Nekünk semmi okunk nincs arra, hogy óvatoskodó kapcsolatrendszert építsünk bárkivel, aki egyébként a pragmatizmus alapján építi ki a másokkal való kapcsolatrendszerét. Fölfogásom szerint a nemzetközi politikában a jövő nem a civilizációk alapértékeinek képviseletétől lesz hangos. Ez az Európai Unión belül számos problémát okoz majd, ennek vitái már zajlanak.
Azonban nyilvánvaló, hogy bármely együttműködés első számú és leginkább kézenfekvő terepe a gazdaság. A következő évtizedben a legfontosabb tárgyalási pozíció a gazdasági lesz. Nem a hadi, nem az ideológiai, hanem alapvetően a gazdasági. Szerintem ez Magyarországnak jó, mert az üstökösszerű emelkedés jelei már jól láthatók. Nézzenek körül: minden gazdasági adat az egekbe tart! Ezt szimbolizálja az is, hogy a magyar kormány adja jelenleg az EU elnökségét. Hiába van a dolog megterhelve látszólag súlyos ügyekkel, láthatják, mellettünk szól minden esély.
A lényeg, hogy ha koncentrikus körökben haladunk, akkor magyarországi politika, azután a nemzetpolitika, és utána az európai küldetésünk.
Meglátásom szerint ez a mi érdekünk.
Nekünk tehát egy olyan realista nemzetpolitikára van szükségünk, amelynek a sarokpontja, hogy a magyar nemzet tulajdonképpen magyar. Tudom, meglepően hangzik, de csak innen indulva van esélyünk arra, hogy jó döntéseket hozzunk. De ez is csak esély. Garancia jelenleg csak arra van, hogy újra olyan hibákat követünk el, mint amilyeneket az elmúlt hónapokban méltóztattak tapasztalni.
(Széknyikorgás.)
Most mit fészkelődnek? Megmondtam, tessék mindent nyugodtan fordítva értelmezni. Tudják, Leonardo, tükörírás.
Csibészes mosoly.)
Nagyjából ennyit szerettem volna elmondani, kedves barátaim. A kérdés, hogy mi történik, ha valahol esetleg porszem akadt a gondolatmenetembe.
Nos, akkor az Isten irgalmazzon önöknek, uraim.
Jó napot kívánok! Akikkel nem tudtam kezet rázni, mert a média eltorlaszolta az utamat, tőlük szeretnék elnézést kérni. Nem udvariatlanság, csak kicsi a hely. Kérem a hátulra kényszerülőket is, maradjanak elnézőek irányomban.
Ha jól látom, ott meg, az első sor szélén, az még a magyar kormány, ugye, János? Tisztelettel köszöntök benneteket is. Szervusztok!
(Taps.)
Köszöntöm Dalma asszonyt és Mádl professzor urat is. Köszönöm, hogy itt vannak. A Balog Zolit meg arra szeretném kérni, hogy emlékeztessük, Zoltán, ahányszor csak tudjuk az ország polgárait arra, hogy mi az egyenes beszédet szeretjük. Ebből nem engedünk!
(Nevetés.)
Nos, hölgyeim és uraim! Nagy hivatású összegyülekezés a miénk. Egyik oldalról valaminek vége van – kilenc évnek, mondjuk úgy, a nemzeti kormány nélküli időszaknak. Hogy persze pontosan minek van vége Magyarországon, az még vita tárgya, de abban szerintem egyetérthetünk, hogy a nélkülünk való korszaknak biztosan vége van. Köszönöm szépen.
Minden örömünk sem pótolhatja azonban a megfontolást. Miközben örülünk, senki sem tagadhatja, rengeteg munka áll még előttünk. Részben, mert az előző kilenc év munkája is ránk maradt, másrészt izgalmas korszak előtt állunk.
Mai előadásom ennek a gondolatnak a jegyében született meg.
Mielőtt azonban nekifognék a mondandómnak, szeretnék mondani is valamit. Úgy látom, a jövő, ami előttünk áll, még nagyobb dolgokat tartogat számunkra, mint a mögöttünk maradt évek. Nem járhatunk még egyszer úgy, mint az egyszeri ember felesége; tudják, kapott iszappakolást, és két napig remekül nézett ki. De aztán az iszap leszáradt róla.
(Derültség.)
E helyről is szeretném Önöket biztatni, hogy a régi magyar hagyományoknak megfelelően vállaljuk továbbra magyarságunkat. Vállaljuk akkor is, ha nem csak előnyökkel, hanem átmeneti nehézségekkel jár. Vállaljuk a küzdelmet, nemcsak idehaza, hanem az egész Kárpát-medencében. Hitünk erőforrás, amelyet senki sem vehet el tőlünk.
(Félre.) Figyelik? Beindítottam a szlogen-automatát.
(Taps.)
Tudjuk, tavaly Magyarországon meghamisították a költségvetést, 7 százalékos államháztartási hiányt hagytak ránk. Csődhelyzetben voltunk, de mi nem megszorítottunk, hanem konszolidáltunk. Gazdaságtörténeti bravúrt hajtottunk végre. Megerősítettük a bizalmat, a külső támogatást és a reményt.
Jövőre a nemzeti kormány öt százalékkal növeli majd a beruházásokat. 2014-ben már 25 százalékos lesz a ráta. Ugyanezen időpontra a GDP rakétaként emelkedik, várakozásaim szerint évente 100 ezer új munkahely jön létre.
(Ünneplés.)
Hölgyeim és uraim, Magyarország térképét újra kell rajzolni, mert a földrajztudósok rájöttek, hogy Magyarország a csodával határos.
(Tombolás.)
Tavaly, az első lépések körül bábáskodva sokan aggódtak, vajon nem vágtuk-e túl nagy fába fejszénket. Mi azonban bizonyosak voltunk abban, hogy élnünk kell a lehetőséggel, vállaltuk a kormányzás felelősségét. Azt mondtuk ki ezzel, hogy van jövője a nemzetnek: van jövője az itt ülőknek, akik készen állnak, hogy mindent megtegyenek egyéni terveik valóra váltásáért.
Az eddig elért eredmények tükrében néha mégis úgy tűnik, azok mérték fel helyesen lehetőségeinket, akik féltettek bennünket.
(Értetlenség.)
Ne fészkelődjenek, nyugalom. Bármit mondok, tessék mindig az ellenkezőjére gondolni. Tudják, mint Leonardo tükörírása.
(Megkönnyebbült sóhaj.)
Az elért eredményeket köszönhetjük a kedvező külpolitikai csillagállásnak és a magyar nép életerejének. A hosszas felvételi eljárás, amelyet még 1956 szabadságharcosai indítottak el, eredménnyel járt: 2011 első félévében Magyarország az EU elnöke.
(Ujjongás.)
Örömmel jelenthetem a magyar családoknak, dicsőséget szereztünk nekik. Mára mindenki megbizonyosodhatott róla: csak a Fidesz képes munkahelyeket teremteni, megmenteni az egészségügyet, rendet és közbiztonságot teremteni, helyreállítani az ország önbizalmát. Ezért még hosszú időn át kérni fogom az önök elkötelezett támogatását, igen, még az imáikat is ahhoz, hogy sikerüljön újjástur… strukk… igen, újjástruktúrálni Magyarországot.
(Közbekiáltások: Szép volt!)
Azonban, amikor döntéseink mozgatórugóit igyekszem megvilágítani, néhány fontos dologról tájékoztatnom kell önöket.
Mindenkit emlékeztetek, egy éve Magyarország még a szakadék szélén táncolt. Az államháztartást az IMF lélegeztetőgépe tartotta életben. Ehhez képest ma Európa egyik legstabilabb államháztartása a magyar. De kötve hiszem, hogy a Gyurcsány-Bajnai rezsimnek ehhez bármi köze lenne.
(Zajongás.)
Sorolnám az eredményeket. A politikai osztály létszámát csak alig növeltük. Említettem, stabilizáltuk a költségvetést. Csúcsra járatjuk az üzemanyagárakat, ugyanígy a közműdíjakat és a frank árfolyamát. A devizahitelesek már jó ideje a saját bőrükön érezhetik politikánk eredményességét. Kezeltük az ország történetének legsúlyosabb ipari katasztrófáját, vagy mondok mást: mióta a kis értékű stiklik is bűncselekményeknek számítanak, a közbiztonság ugyan nem változott, de számos 16 éves kamaszlánnyal sikerült megismertetnünk a kóterek tanulságos világát.
Hogy Széchenyit idézzem: azokból a kövekből, melyek az utunkba gördültek, kis ügyességgel lépcsőt építettünk. Vagy ha kellett, mást.
Tavaly év végére 30 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottság!
(Dübörgés.)
Soha ilyen rövid idő alatt ennyi törvényt nem fogadott el az Országgyűlés. Tabukat döntöttünk: leszámítva a saját kádereinket, maximáltuk az állami csúcsfizetéseket. A határon túli magyarok számára biztosítottuk a kettős állampolgárságot - megdőlt egy újabb tabu. Nézzenek körül, ma jó az adózóknak, a munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt.
Helyreállt a jogállam, ismét érvényesülnek a demokratikus normák. Lett ÁSZ-elnökünk, és van vezetője a közmédiát felügyelő testületnek. Folyamatban az egészségügy megmentése, az orvosok itthon tartása. Ezt csak az nem látja, akinek ragtapasz takarja a szemét.
Sajnos némelyek még mindig azon dolgoznak, hogy visszavigyék Magyarországot a múltba, a nemzetközi gyámság alá. A magyar gazdaságnak magyar lábakon kell állnia, 1 millió új munkahely, adócsökkentés, tudják…
(Kacsintás.)
Figyelik? Beindult a szlogenofon.
(Robajlás.)
Azonban ahhoz, hogy sikerüljön a megújulás, két dologgal okvetlenül tisztában kell lenniük. Az egyik, hogy nem elég határozottnak lenni. Keményen menni kell, mint a motolla. Mert mindig vannak olyanok, ne kerteljünk, akik azért drukkolnak, hogy ne sikerüljön. Tőlünk szerencsére mindig is idegen volt ez a gondolkodás.
(Pukkadozás.)
A másik, tudom, sokaknak olykor az az érzése, manapság a politika nem megoldja, inkább termeli a problémákat. Kétségtelenül egyre több területen akut konfliktusokkal szembesülünk. De értsék meg, az új kormánynak egy rendszerváltás értékű kihívással kellett szembenéznie. Habitusom egyébként inkább stabilizáló jellegű, ez egyiptomi látogatásom kapcsán is bebizonyosodott.
Mindannyiunknak éreznie kell, hogy 2011 a megújulás éve Magyarországon. Most dől el, a következő 10 év milyen lesz.
Barátaim! Ez a penetráns, disznóólszerű közeg, amelyben élünk, mondhatni nap mint nap individuális erőfeszítést igényel. Ezért teljes megújulásra van szükség. Ennek pedig egy új magyar nyelv megalkotása az egyik alapfeltétele. Németh László szavaival élve: a szép beszéd nem ünneplőruha, hordani kell.
Tehát tanulni, tanulni, mert anélkül az ember feje olyan lesz, mint a csiga lába, és nem visz el semeddig.
Például érzek egyfajta kéjes aberrációt a magyar közéletben, sokan arra várnak, mikor ejtjük ki végre a bűvös szót, hogy megszorítás. Oktalanság. Természetes, hogy bizonyos kiadásokat csökkenteni kell, nyugdíjak, szociális szféra, stb., más területeken meg adóemelésekkel kell a bevételeket növelni. De ez távolról sem megszorítás, mi ezt úgy mondjuk, átszervezés. Akadályok mindig lesznek. Idézem megint Széchenyit: egyszer eljön az igazság órája. Andersen meghalt… Mese nincs.
(Kuncogás.)
Érthetetlen felháborodást váltott ki, amikor a köztársasági elnök újévi szövegében a Himnusz sorai tévesen szerepeltek. Pedig köztudott, Pali delegálását a legfőbb közjogi méltóságba én favorizáltam. Ugyanis az új magyar nyelv megalkotását eminens kérdésnek tartom nemzetpolitikánk szempontjából. Mi ketten mozgalmat kívánunk indítani a magyar nyelv újjáalkotásáért. A jelek szerint sikerrel jártunk, az új nyelv a tabumagyar. Ahogy a költő is írja, éjfélkor férfiasan kezet fog a múlttal a jövendő, és vica versa.
Micsoda?! Marhaság. Ajvé, leesett a kontaktlencsém.
Újra és újra kijelentem, a köztársasági elnök érzelemrokonító forrasztékot létesít magyar és magyar között.
(Tapsvihar.)
Hölgyeim és uraim!
Különösen örülök, hogy itt látom az eseményen Matolcsy György és Fellegi Tamás minisztereket. Így önök is láthatják, nem a sötétbe készülünk ugrani. Ismerjük egymást, erényeinket és gyengeségeinket. A rémisztő adatok nem rezegtetik meg a nadrágunk szárát.
(Derültség.)
Tudni kell, a Matolcsy csak beszél a pénzről, de a Fellegi rendelkezik, ahogy szokták mondani. Nekem nemcsak jobb kezem van, hanem bal is, ráadásul az egyik pontosan tudja, mit csinál a másik. Ezért is állunk most itt ennyi kiforrott koncepcióval.
(Tapsorkán.)
Azonban, kedves barátaim, ha komolyan gondoljuk az ország átszervezését, a konfliktusokat vállalni kell. Matolcsy távlatos kitekintése, amely elhelyezi Magyarországot, kell ahhoz, hogy Fellegi a kellő ívű pályázatokat hirdethesse meg. Tamás finoman fogalmazó akadémikus, Matolcsy inkább afféle filozófus, vátesz.
Mi hisszük, hogy a nemzeti kormány több, mint egyes tagjai képességeinek összessége.
(Dobogás.)
Tisztelt hölgyeim és uraim! E ponton van egy jó és van egy rossz hírem. A rossz hír, hogy akiket korábban a nyugdíjpénztárakba bekényszerítettek, tavaly átlagosan 380 ezer forint hozamot nyertek. Ezt bárki ellenőrizheti. Tehát ez egy szocialista trükk volt. A jó hír, hogy mi ezeknek a trükköknek véget vetettünk. Nyugdíjmentő intézkedéseket hoztunk, visszaadjuk, amit az előző kormányok elvettek. Tehát, figyeljenek, a matematika szabályai szerint átlagban 2,2 milliót leemelünk a számlájuktól.
(Fészkelődés.)
Ennek így kell lennie! Ez a magyar fátum.
(Hümmögés.)
Tisztelt barátaim!
2008 márciusától, a szociális népszavazástól nyílegyenes út vezetett idáig. A sok erőfeszítés végül meghozta gyümölcsét. De az élet, tisztelt barátaim, nem úgy bánik velünk, mint az apa a hazatérő tékozló fiúval. Nem azzal fogad minket a világ, hogy jól van, fiam, örülök, hogy végre itt vagy, ülj le, egyél-igyál. Szó sincs ilyen fogadtatásról.
Szerencsére ma már nem a betartás, a gáncsoskodás idejét éljük, hanem a cselekvő emberek idejét.
(Ováció.)
Mindehhez először is úttörő adórendszerre volt szükség. Azt, hogy egy országban milyen minőségű az adórendszer, három szempont határozza meg: a munka megbecsülése, az átláthatóság és a család elismerése. Mi csavartunk egyet a képleten. Elmondhatom, mert mindenki megkapta már az első havi fizetését, hogy az országnak legföljebb 80 százaléka érezheti úgy, a másik az ő kárára járt jól. Számomra most inkább az a kérdés, helyes-e, hogy az új adórendszerben én 500 ezer forinttal viszek többet haza, míg szegény Semjén csak havi 300 ezerrel. Jogosan kérdezik a polgárok, vajon a törvény mindenben megfelel-e a társadalmi igazságosság szellemének.
(Jókedv.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Csak egy dolgot nem fogadhatunk el: hogy bárki visszafelé forgassa az idő kerekét. A baloldal, láthatják, európai programmá emelte a félelmet. Politikai érdekei szolgálatába állította a világlapok szerkesztőségeit. A médiatörvényt sajnos tényleg elcsellóztuk, bár hangsúlyozom, Fellegi Tamás barátom az „elkúrtuk” kifejezést nem a törvényre, csak annak kommunikációjára értette.
Különben sincs kártékony hatással a magyar mandátumra az, hogy a sokat bírált törvény az EU-elnökség kezdetén lépett hatályba. Mindent nem lehet előre látni. Magyarország professzionálisan irányítja az Európai Uniót, ezt bárki megerősíti, aki nem hord kormozott szemüveget.
Az európai bagázsnak egyszerűen fáj, hogy a magyar emberek választhattak. Ma már világos, itt nem a médiatörvényről van szó. Kitervelt kampány folyik Magyarország ellen. Elnézést, ha elragadtatom magam, de nem tudok szabadulni a feltételezéstől, hogy a külföldi kritikák mögött bizonyos gazdasági körök érdekei állnak. Egyes magyar elemek sem átallanak feltűnni a hazájuk elleni kirohanások hátterében.
Mert ne legyen illúziónk: magyarok tettek ki politikai feliratot a brüsszeli kisfiú pisilőjére! Újra és újra megerősítem, szóba sem került a médiatörvény megváltoztatása.
Vagy az ellenkezőjét erősítem meg? Néha már magam is beleszédülök ebbe a kifelé-befelé beszélő, tabumagyar csiki-csukiba.
Hölgyeim és uraim! Már csak rövid ideig szeretném igénybe venni a türelmüket, a távlatokról is ejteni kell azonban néhány szót.
Mint tudjuk, a nagy nemzetek három könyvben írják az életrajzukat: a tettek könyvében, a szavak könyvében és a műveik könyvében. A magyarnak minden oka megvan, hogy a nagy nemzetek sorába tartozónak gondolja magát; persze a nagyság mércéje – ezt mi magyarok ismerjük – nem föltétlenül a lélekszám, sokkal inkább lelkierő és gondolkodásmód kérdése. Az elmúlt év megmutatta, hogy a lelkierő megvan bennünk, szeretnék néhány szót ejteni azonban a magyar gondolkodásmódról is.
A magyar lelkialkat ugyanis hajlamos arra, hogy az útjába kerülő akadályt veszélyként értelmezze, és óvatoskodással válaszoljon rá. Szeretném tudatosítani önökben, hogy mindaz, ami a világban zajlik, valójában nem akkora szégyen Magyarország számára. Még akkor sem, ha egyébként tényleg szokatlan jelenségekről van szó. Fölfogásom szerint mindaz, ami ma Magyarország körül történik, inkább lehetőség, amelyet beválthatunk.
Ehhez elsősorban két dolog szükséges: a lelkierő, ami elhozott bennünket idáig, és éleslátás. Hogy ebben a világméretű zűrzavarban is értsük, mi történik, és ne engedjük, hogy a hisztériák eltereljék a figyelmünket.
Mindaz ugyanis, ami körülöttünk zajlik, nem egy közönséges válság. Valójában a világ teljes újrarendeződése folyik. Nekünk most ennek a nagy átrendeződésnek a megértése a feladatunk. Konkrétabban úgy mondhatnám, hogy egy most megnyíló történelmi korszakban kell megtalálnunk a helyes utat.
Csak hogy a várható kritikák élét tompítsam, amit most mondani fogok, nem csak az én agyszüleményem. Ha valaki végigtanulmányozza a „Nimród király ereklyéi” című dobogókői kongresszuson elhangzottakat, ott világosan kiolvasható mindaz, amit mondok. Tehát amiről beszélek, az csak a magyar provinciális világban tűnik homályosnak, valójában a világban zajló eszmecserékben lassan mainstreamnek minősül.
A gondolatnak az a lényege, hogy napjainkban a világgazdaság egyszerűen visszaáll abba a helyzetbe, ahol az ipari forradalom előtt volt. Amikor India és Kína világgazdasági részesedése még a negyven százalékot elérte. Ezt az ipari forradalom azzal változtatta meg, hogy új technológiákat hozott létre, és akik ezeket létrehozták, igazságtalan versenyelőnyt szereztek. A kisebb államoknak sehogy nem nyílt módjuk arra, hogy befolyást gyakoroljanak a folyamatokra, lásd Belgium vagy Hollandia. Véleményem szerint azonban a globalizáció révén a technológiai tudás ma már szabadon áramlik.
Ez az én nagy fölismerésem. A kérdés, hogy mit tudunk kezdeni ezzel a lehetőséggel.
A mi egész világfelfogásunk arra irányul, hogy éljünk ezzel a helyzettel. Villámgyorsan felemelkedünk, hoppszlá, és ezzel egy teljesen új helyzetet teremtünk a nyugat számára. Ebben az összefüggésben kell most megfogalmaznunk a stratégiánkat.
Vagyis mindaz az intézkedés, amit most Önök látnak, annak igazi értelmezési keretét ez adja. Ami nem azt jelenti, hogy az ősi magyar vágyat, hogy a nyugati világhoz tartozzunk, felül akarjuk vizsgálni, csupán arról van szó, hogy ez ma más összefüggésrendszerben jelenik meg. Kicsit karikírozva azt szoktuk erre mondani, hogy nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj.
Nekem például kimondottan szimpatikus a kínai vagy burmai modell.
Tehát ebből lehet megérteni, mi a valódi jelentősége a mi fülkeforradalmunknak. Azok a szokatlan intézkedések, amelyek tagadhatatlan furcsálkodást váltanak ki, egytől egyig indokoltak, és már a közeli jövőben meghozzák a gyümölcsüket. Tessék akár már ma elmenni tankolni, vagy eleségért valami szupermarketbe. Sajnos néhányan még nem látják, ezért szükséges a médiát is a hatékonyabb ismeretterjesztés szolgálatába állítani.
(Mozgolódás.)
Utoljára még három dologra szeretném az önök figyelmét összpontosítani. Az egyik, hogy a lelkierőnket megőrizzük. A másik, hogy megőrizzük azt az egységet, amit a magyar nép tavaly létrehozott. Harmadrészt pedig az akcióképességet kell megőrizni.
Hadd idézzek föl néhányat a modellértékű változásokból, melyeket elindítottunk. A kivitelezés technikai megoldásai ugyan némi egyediséget mutatnak, de ilyen élet. Tehát: az új adórendszer bevezetése – fair és méltányos adózás – (ne nevessenek!), vagy az az együttműködésen alapuló gazdaságpolitika, amely a multinacionális tőkét és a bankokat is bevonta a nemzeti együttműködésbe. És ide számolom a nagy ívű reformokat is, melyek már körvonalazódhatnak a szemeik előtt.
De a munka dandárja még itt van előttünk.
Itt egy dolgot szeretnék még elmondani, a nemzetközi kapcsolatokról, hogy senki ne értse félre a mondandómat. Nézetem szerint a nemzetközi kapcsolatok rendszere gyökeresen meg fog változni az előttünk álló néhány évben. Vagy már meg is változott. Az ideológiailag motivált kapcsolatrendszerek át fogják adni a helyüket a gyakorlatias kapcsolatrendszereknek. Ha önök megnézik, az Unió hogyan alakítja a politikáját mondjuk Oroszországhoz vagy Kínához, ennek számtalan jelét látja. Nekünk semmi okunk nincs arra, hogy óvatoskodó kapcsolatrendszert építsünk bárkivel, aki egyébként a pragmatizmus alapján építi ki a másokkal való kapcsolatrendszerét. Fölfogásom szerint a nemzetközi politikában a jövő nem a civilizációk alapértékeinek képviseletétől lesz hangos. Ez az Európai Unión belül számos problémát okoz majd, ennek vitái már zajlanak.
Azonban nyilvánvaló, hogy bármely együttműködés első számú és leginkább kézenfekvő terepe a gazdaság. A következő évtizedben a legfontosabb tárgyalási pozíció a gazdasági lesz. Nem a hadi, nem az ideológiai, hanem alapvetően a gazdasági. Szerintem ez Magyarországnak jó, mert az üstökösszerű emelkedés jelei már jól láthatók. Nézzenek körül: minden gazdasági adat az egekbe tart! Ezt szimbolizálja az is, hogy a magyar kormány adja jelenleg az EU elnökségét. Hiába van a dolog megterhelve látszólag súlyos ügyekkel, láthatják, mellettünk szól minden esély.
A lényeg, hogy ha koncentrikus körökben haladunk, akkor magyarországi politika, azután a nemzetpolitika, és utána az európai küldetésünk.
Meglátásom szerint ez a mi érdekünk.
Nekünk tehát egy olyan realista nemzetpolitikára van szükségünk, amelynek a sarokpontja, hogy a magyar nemzet tulajdonképpen magyar. Tudom, meglepően hangzik, de csak innen indulva van esélyünk arra, hogy jó döntéseket hozzunk. De ez is csak esély. Garancia jelenleg csak arra van, hogy újra olyan hibákat követünk el, mint amilyeneket az elmúlt hónapokban méltóztattak tapasztalni.
(Széknyikorgás.)
Most mit fészkelődnek? Megmondtam, tessék mindent nyugodtan fordítva értelmezni. Tudják, Leonardo, tükörírás.
Csibészes mosoly.)
Nagyjából ennyit szerettem volna elmondani, kedves barátaim. A kérdés, hogy mi történik, ha valahol esetleg porszem akadt a gondolatmenetembe.
Nos, akkor az Isten irgalmazzon önöknek, uraim.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)