- Na, mit
alkotott a művésznő vacsorára? – kérdezte Kulcsár Attila, és beviharzott a
nappaliba. Levetette magát a fotelbe. Töltött egy löket Chivas Regalt.
-
Petrezselymes-paszulyos padlizsántekercset – vetette oda Anett asszony. –
Puliszkával. Ne fintorogj. Apropó, nálad maradt a Kajmán-szigetes
bankkártyám?
– kérdezte fojtottan.
Leszegett fejjel gyúrogatta a kölesbúzadarás gombóckákat tovább.
Leszegett fejjel gyúrogatta a kölesbúzadarás gombóckákat tovább.
- Most már
mindig lucernán fogunk élni, mint a nyulak? – csattant föl váratlanul Kulcsár Attila. – A
magyar étrend alapja a hús! A gyerekek lassan sápadtabbak, mint Ollókezű
Edward.
- Én nem vettem
észre. Fanny fönt tanul, Gerzson pedig az őrgrófék gyerekeivel focizik. Egyik
sem néz ki betegnek – sziszegte az asszony.
- Jól van, no –
dünnyögte Kulcsár Attila. Nyelt egyet. – És azt tudod, miért lesznek vegetáriánusok
az emberek? Nem azért, mert úgy szeretik az állatokat… Annyira utálják a
növényeket.
Nevetett. Laposan pillogott föl az asszonyára.
- Hazafelé
jövet találkoztam Rebekáékkal – folytatta, mert mindenképpen oldani szerette volna a hangulatot. - Bejáráson voltak a birtokon. Még mindig azon tipródnak,
hol húzzák fel József nádor kúriájában a cselédszárnyat.
- Szépek
lesznek, ha elkészülnek… – sóhajtott ellágyulva a nő.
A rádióban egy hang a híreket kezdte mondani.
–
Te Attila, az
a bankkártya-dolog izgat. A szőlőben is ki kell fizetnem a
napszámosokat. - Kellemes, alt hangja reszelőssé vált a szorongástól. –
Erre azt hallom, hogy a
Gripen-ügyet megint piszkálgatják. Egy alak állítólag az összegeket is megadta,
amivel a politikusokat megolajozták. És akkor én pont azt a bankkártyát
nem találom.
Remegő kézzel
söpörte félre homlokából gesztenyeszín haját.
Kulcsár
Attila
fölugrott a fotelből, megállt a felesége előtt. Egy darabig csak
gyöngéden nézte... Átfutott az agyán, már huszonhatodik éve
házasok.
- Nyugi. Az az
ügy túl terjedelmes. Túl sokan keveredtek bele. Több problémát generálna a
fölgöngyölítése, mint amennyi haszonnal járna. Különben
is megtanulhattad volna: amikor a legnagyobb a baj, akkor kell a legnagyobb erővel nyomni
a pedált.
- Mégis félek,
egyszer az egész ránk szakad – simult urához félénken az asszony.
- Ugyan már. Csigavér.
Olyan nincs, hogy a repedéseket ne lehessen betömködni. Csak mindig
azt kell mondani, amit hallani akarnak tőled... Ilyen a világ.
Kedveskedve rácsapott felesége hátsójára.
-
Gondolj
bele, hol tartottunk nyolc éve! Ma meg, ha a kedvünk úgy hozza, csak
leugrunk az Adriára vagy Ibizára... Egy focimeccsre Lisszabonba… Mit
akarsz még?
Az asszony fátyolosan
bámult az urára.
A férfi homlokán idegesen ugrálni kezdtek a ráncok.
- Mondtam már, hogy
nyugi! A szügyemig nem érnek! Néha úgy érzem, ha ambicionálnám, akár a
Kereszténydemokrata Internacionálé elnökének is megválasztanának…
Nevetni kezdtek, a könnyük is kicsordult belé.
- Csak azt sajnálom
néha, szívem, hogy nem lettél politikus – bújt az asszony az
urához. - Tényleg.
Az antik csillár égői sárga fényt ontottak rájuk.
-
Ki tudja, mit hoz a jövő – somolygott Kulcsár Attila. Óvatosan kibújt
az ölelésből, megigazította nyakkendőjét. Kedveskedve összeborzolta
hitvese frizuráját.
– Ahhoz
feltétlenül ragaszkodom, hogy a miniszterelnöki székfoglalóm napján pacal legyen
vacsorára!
Kikerülte a tréfás legyintést, és magához vonta rajongástól ellágyult asszonyát.