Évadértékelő

Johnny N’Dvad, M’wabai miniszterelnöke szenvedélyes értékelő volt, aki sohasem tartóztatta magát a karakteres fogalmazástól. Ezen a fülledt februári reggelen R’wanzori legforgalmasabb aluljárójában ütötte föl tanyáját, hogy megossza véleményét népével.

A mikrofonállványt a non-stop újságos előtt helyezték el. A biztonságiak hamar megtisztították a terepet a sorban álló betűfalóktól. A világosítók bevilágosítottak, a hangosítók hangoltak (utóbbi némi nehézségbe ütközött, mert épp a hajléktalanok soros begyűjtése zajlott: az aluljáró csöndjét vad ordítozás, halálsikolyok és a rakoncátlan ellenszegülés más zajai verték föl).

A Z-típusú átvilágítását sikeresen abszováló sminkes szakavatottan levakolta a miniszterelnököt. Celluxszal megnyerő állásba rendezte az elbitangolt vonásokat.

Jupiterlámpák fénye árasztotta el a műveleti területet.

- Ma reggel közös korcsolyázáson vettem részt árvagyerekekkel – kezdte az interjút a kormányfő. Az izzadtságban fürdő slepp felhördült. - Elmondtam nekik, ez az év szüleik számára a csökkenő adók és növekvő bérek éve lesz. Nehezen összekuporgatott vagyonkájuk egyre többet ér. 2014-ben, úgy néz ki, sikerül végre levernünk a lakatot M’wabai kapujáról.

A mikrofonállvány bólintott, a személyzet is szakszerűen tapsolni kezdett. A lelkesedésben Jupiter-lámpák zuhantak a kövezetre. Távolabb egy oszlopnál Kalasnyikov koppant. 
Lövések dördültek. 
A magasból pirosfenekű bólogatómajom zuhant alá.

- A rezsicsökkentés körülbelül egy százalékkal mérsékli a családok össz-megélhetési költségét. A gazdag, magasabb rezsijű családokét természetesen nagyobb mértékben. Minden épeszű m’wabai polgár képes fölmérni ennek jelentőségét. Szerintem ez a korszerű közszellem, ez a modern közgondolkodás. Mindaz, amit ma m’wabai életösztönnek nevezünk.

A mikrofonállvány csuklani kezdett, mert eszébe jutott, nemrég azt olvasta, hogy soha ennyi ember nem nyomorgott M’wabaiban. Kétségbeesetten próbálta  törölni memóriájából a hibás adatot. Ráadásul a valuta értéke negyedik éve folyamatosan zsugorodik a többi afrikai valutához képest…

Az állvány óriási levegőt vett, erősen igyekezett benn tartani.

- Bárki láthatja, akinek nem pörsenés nőtt a szeme helyén, hogy országunk nemzetközi tekintélye helyreállt. Munkahelyek százezreit, bocsánat, millióit teremtettük meg. Polgárainknak kiszámítható jövőt, példás biztonságot kínálunk – tette hozzá a miniszterelnök.

Egy hajléktalannak valahogy sikerült kiszabadítania magát a biztonságiak szorításából, a kamerák elé ugrott.

- Személyesen törted ketté az életem, Johnny! 20 év után kiraktak a saját cégemből! Csak hogy az ángyod golyvás húgának helyet csináljanak! – kiáltotta a fékevesztett alak. Rózsaszín nyelve felindultan csapkodott sötét arca közepén. 

– Egy százharminc kilós, vízfejű bakfisnak! 

Kétségbeesetten igyekezett kiszabadulni a közbegyűjtők szorításából, dulakodás közben töltőtoll zuhant a földre. 

Aranynak tűnt, végén hatalmas rubinnal.

- Most mit bámultok?! – ordította a torzonborz otthontalan. – Az aranydiplomámhoz adták! Ha kell, éhen halok, de ezt nem adom el!!

- A kereszténynemzeti értékek elmélyítéséhez óhatatlan szükség volt az elmúlt négy év kitartó munkájára  – folytatta Johnny N’dvad. - Mi, tősgyökeres m’wabaiak hiszünk abban, hogy a jövőben még erősebbek és sikeresebbek leszünk. Úgy látom, lassan sikerült megfordítani a lelkekben már a feladás felé araszoló érzéseket.

A mikrofonállvány a szája szélébe harapott. Képtelen volt kitaszítani agya egy hátsó rekeszéből egy felmérés eredményét, miszerint mára M’wabai a legdepressziósabb ország Afrikában, közhangulat szempontjából a szaharai kísértetvárosok is megelőzik.

- Elfelejtetted fikázni az Uniót, Johnny – súgta egy csíkos hajú kommunikációs tanácsadó hátulról.

Csimbókos hajú öregasszony állt a közelben. Meghallhatta a tanácsot, mert ahogy a kijárat felé toloncolták, hátrakiáltott.

- Ti még a rabszállítót is uniós pénzből lízingelitek, kóficok!

Fehéren villant a haja, szeme villámokat szórt. Betuszkolták egy nyúlketrecszerűségbe.

- Pontosítok: az uniós pénz cirka 80 százalékából – mosolyodott el Johnny N’dvad. – 20 százalékot visszatartunk, személyes költségekre.
Arcára kisfiús derű ült ki. Az egyik rosszul aládúcolt vonásból vakolatdarab vált le.

Odafent hatalmas erővel megzendült az ég.
- Mennünk kell – mordult a miniszterelnök idegesen. Megnyalta a szája szélét. Torkig volt már ezekkel a minden délután menetrendszerűen jelentkező, özönvízszerű felhőszakadásokkal. 
Hóna alá  csapta a mikrofonállványt. 
Autogramvadász tanti állította meg. A miniszterelnök tolláért nyúlt, sietősen aláfirkantotta a nevét. 
Színarany íróeszköz csillant az államférfiúi kézben, zománcdíszítéssel: a vége egyetlen hatalmas, tiszta, vérvörös rubin volt.

A födémen vadul dobolt az eső. A víz patakokban szakadt a kijárók lépcsőin lefelé. Johnny fürgén lesöpörte magáról a csápoló karokat, sebes ügetésbe váltott. 
A lámpák kialudtak, az aluljáró félhomályba borult.

Csak egy kis klottgatyás klapec vette észre, hogy a testőrök gyűrűjében tovasiető kormányfő valójában mintha meztelen lenne: pocakja remegett, púderezett tokája hevesen hullámzott, deres himbi-limbije csüggedten fityegett. Pucér talpak csattogtak a kőlapokon.

- Toljad már a mikrofon-sérós valagadat be a tyúkszaros helikopterbe, de gyorsan! – ordította fentről egy türelmetlen hang. 

Szakadt a víz, mint a pokol tornácán. Az égen tébolyult, lila felhők száguldoztak.

A téren csak néhány elvakult Krishna-hívő maradt, vakító villámcsapások fényében maracuja-pecsenyét osztottak a végtelen sorokban kígyózó polgároknak. A bevett Krishna-vircsaft zajlott, a kis, klottgatyás klapecra nem figyelt senki. 
Az kis ideig toporgott, végül vállat vont, és zsebre dugott kézzel odébb állt.