2010. március 31., szerda

OV kirohanása Siófokon, 2010 május 16-án

Kedves Blogom. Ez jön még, egy titkos hangfelvétel, amely gyanús körülmények között napvilágra került. Aztán vége (remélem).

2010. március 26., péntek

Orbán Viktor 2010. május 2.-án, a Fidesz rendkívüli frakcióülésén megtartandó beszéde

„Kedves barátaim! Köszönöm, köszönöm, győztünk. Most mégis mindenütt bizonytalan arcokat látok. Számomra inkább olyan ez a mai nap, mint amikor a szülők párás szemmel figyelik, amint hosszú idő után hazalátogat a gyermekük, ahogy közeledik az ablak alatt az utcán: mennyit nőtt, mennyit gyarapodott!
Egyszóval úgy érzem magam, mint aki hazatért.
A mandátumok száma bőven több, mint ami szükséges. Győzelmünk átütő. Szerencsére nem kell átgondolnunk, amit a Kövér Laci mondott nemrég, hogy egyedül, vagy sehogy.
(Moraj.)
Merthogy sehogy, az nem megy. Látjátok, a magasba emelem a kezem.
Eljött az idő!
(Ünneplés.)
Mielőtt azonban belevágnék a következő időszak konkrét terveibe, meg kell engednetek, hogy elmondjam, miként gondolkodik a Fidesz magáról a kormányzás értelméről. Tudjátok, ez megy nekem, a szónoklatok meg a nagy távlatok hordóról történő fejtegetése.
(Ujjongás.)
Mi ugyanis kezdetektől fogva hisszük, a kormány feladata több, mint az államapparátus igazgatása. A folyó ügyek, az ország napi gondjainak megoldása, költségvetés, iskolatej, et cetera… Csip-csup ügyek. Egy kormány maga elé tűzött, elhatározott célja csak az lehet, hogy az emberek előtt egy kormányzati ciklust meghaladó távlatokat nyisson! Mi ebben kétségkívül profik vagyunk.
Ennek érdekében igyekeztünk az elmúlt nyolc évben is mozgósítani az ország lakóiban rejlő, lappangó erőforrásokat.
(Derültség.)
Egy lenullázott országot veszünk át, no. Ezt mindenki látja, mindenütt romok. Magyarok milliói érzik rosszul magukat; fájdalmas ezt kimondani, de így van. Dolgoztak, küzdöttek, helytálltak, mégsem látnak maguk előtt semmiféle célt.
Az ország vezetői ugyanis meg sem próbáltak közös célokat kitűzni. Helyette a saját önző, anyagi érdekeikkel voltak elfoglalva! Ha rajtuk múlik, Magyarországot belegyömöszölik egy nokiás dobozba, és már vitték is volna a Kajmán-szigetekre. A nagy célokat elgáncsolták, élenjárókból a gödör fenekére húztak bennünket. Magyart a magyarra uszították! A nyugdíjasoktól elvették az aggkor méltóságát, a vállalkozóktól a hitelt; szlovák dzsipeket kénytelenek venni a vállalkozók! Egyszóval nem jó ma magyarnak lenni. Én is nyolc éven keresztül rosszabbul éreztem magam, mint korábban.
Még néhány hét, és a polgári erők kormánya megalakul. De vajon mire leszünk képesek? Magyarország ma beteg és gyenge, teste kómába esett, szétporladt a gazdaság. Az állam tántorog. Az első lépések körül bábáskodva sokan biztatnak bennünket, míg mások aggódnak: nem vágtuk-e túl nagy fába fejszénket? Egy ország, ahol képviselőjelöltek összevesznek egy-egy jobb svájci cégbejegyzésen… Miben bízhatunk?
Nos, nehéz lesz, de nem reménytelen.
(Taps.)
Nyilvánvaló, mindenekelőtt perek kellenek. Dübörögjön a független sajtó! Pergőtűz, ügyészségi roham, ahogy a költő mondja. Vállalnunk kell a kormányzás felelősségét. Ezzel azt is jelezzük, hogy van jövője ennek a nemzetnek: van jövője azoknak, akik készen állnak a változásokra.
Én például egyetlen bársonyszékre tettem fel az életem.
(Együttérző taps.)
Kedves frakciótársaim! Néhányan még mindig megengedték a luxust magunknak, és végül más pártra adták a szavazatukat. De nem baj. Az eddig elért eredmények tükrében úgy látom, azok mérték fel helyesen lehetőségeinket, akik biztatnak bennünket. Hamarosan sorra születnek azok a döntések, amelyek önmagukért beszélnek.
Először is aprólékos diagnosztika kell. Ha nem látunk tisztán, a kormányzás olyan, mint a lottó. Az egyik legörvendetesebb fejlemény, amiről beszámolhatok, hogy sok év előkészület után az ügyészségek végre valóban a mi oldalunkon mozdulnak. A Fidesz mindig is törekedett arra, hogy egyenrangú félként részese legyen az igazságszolgáltatás munkájának.
(Helyeslő moraj.)
Sokan újra és újra azt szeretnék tudni, mi vár ránk az elkövetkezendő néhány hónapban. Nekik sajnos nem sok kézzelfoghatót mondhatok. Momentán megfontoltan kell gazdálkodnunk, köztudott, a gazdaság növekedése csak évek hosszú sora alatt hozza meg gyümölcsét. Ezzel szemben mindannyiunk életét már 2010-ben érezhetően befolyásolja az, hogyan gondolkodik a kormány. Sokan önök közül saját személyes életükben is megérzik majd születendő intézkedéseink hatását, és ez az élményük 2011-ben egyre határozottabb formát ölt majd.
Mindenki láthatja, aki csak kinéz a fejéből, hogy sokkal nagyobb a feladatunk, mint 1945 után volt. Már az első hetekben ki kellene például gazdálkodnunk az önkormányzatok, a kórházak, a vasút vagy a lakáshitelesek adósságait - most mindegy, hogy esetleg lukas vödörbe merjük a vizet, megígértük nekik. Az előző nyolc év bankár-kormányzása köztudottan nulláslisztté zúzta a magyar gazdaságot.
Az ország romokban, a költségvetés romokban. Az egészségügyet szétverték, illetve hozzá sem nyúltak, mindig elfelejtem. Ezekért a dolgokért természetesen egyetlen személy a felelős. Tapintatból nem nevezem meg. Az ügyek többségében egy jottányit sem haladtunk előre, hiába volt a polgári oldal minden segítő szándéka. A távozó kormány kisöpörte a kasszát.
Emlékeztetem önöket, mi 2002 májusának végéig csak az éves hiány 80%-át költöttük el!
Elszomorító változásokon ment át időközben a polgári értékrend.
Barátaim! Hunyadi János korában Európát egymagában Magyarország védte. A történelem most újra lehetőséget adott a kezünkbe. A Hunyadiak óta ezek lesznek az első olyan eljárások, amiket Magyarország szabad akaratából indít, a lehetőséget külön köszönöm a magyar nép életerejének. Két világháború, hosszú diktatúra és katonai megszállás, valamint 20 év tutyimutyi kormányzása ellenére hazánk ma a nyugati világ országaival lelki tekintetben mindenképpen összemérhető állapotban van.
(Moraj.)
Sajnos a változás nem minden területen olyan átütő, mint vártuk. Az ügyészség példamutatóan buzgó, a bíróságok viszont, úgy látom, férfiatlanul vacillálnak. Mire várnak? A szocialista kormány talicskán hordta ki a pénzt Ciprusba, az adófizetők pénzén szafariztak, egymás kezét fogva andalogtak Szingapurban! Ezerszer elmondtuk már. Mi kell még? Megáll az ember esze.
(Szörnyülködés.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Summa-summárum, Magyarország a mai naptól a saját lábán járja az útját. Magyar lábakon, magyar fuszekliben. A magyar fejekre magyar sapka került. Ilyen időkben olyan vezetőkre van szükség, akik nem a régi kabátot foltozgatják, hanem új nadrágot szabnak; nem hivatkoztak tücsökre-bogárra, gazdasági válságra, hanem cselekednek. Vakmerő politikusok, lánglelkű költők és találékony titokminiszterek gyülekezete fogott most össze ehhez a vállalkozáshoz. Mától a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet fogjuk a középpontba helyezni.
Ehelyütt kijelentem, a következő kabinet a nemzeti ügyek kormánya lesz!
(Dübörgés.)
Néhányan fölteszik a kérdést: akkor most konkrétan mi jön? Mi lesz a nyugdíjakkal, a MÁV-val? Satöbbi. Állandóan nekem szegezik ezeket a kérdéseket, de én juszt sem mondok semmit. Debattőri vénám kifogástalan.
Értékeinket erős kormányzással kell érvényesíteni, és Magyarországot ismét tisztelni fogja a világ.
(Dörgő taps.)
Kedves Barátaim! Egy nemzet többnyire akkor kerül végveszélybe, ha elfelejt vagy nem akar hátrafelé tájékozódni. Amikor a lába nyomát befújja a hó. Mi, akik itt ülünk, szerencsére még emlékezünk, nyolc éve mire voltunk képesek: 5%-ról kevesebb, mint 3%-ra gyorsítottuk a növekedést, és nagyjából ugyanarra a szintre növeltük a foglalkoztatottságot, mint amit jelenleg a statisztikák mutatnak. Pedig még krach sem volt! Jó az ilyesmire visszaemlékezni.
Barátaim! Ez a nemzet valaha olyan nagy volt, hogy Kossuth leborult a lábai előtt. Mi, akik a fásultság lepedéke alól visszanézünk akkori önmagunkra, alig hiszünk a szemünknek. Egy nemzet, amelyben mindenki megadja a tiszteletet, ami kijár! Idős asszonyok kapják el egy futó csókra az államférfiak kezét… Gróf Vécsey például, mielőtt a vesztőhelyre lépett, megcsókolta a szerb népfi, Damjanich élettelen tagját.
(Hagyjanak beszélni!)
Együtt, közösen kell hát megindítanunk ezt a ránk váró, hosszú hajrát. Messziről indultunk. Róttuk a köröket becsülettel, noha nem láttuk, mert messze volt, néha ködbe is veszett a célvonal, de tudtuk, hogy ott van előttünk. Ellenfeleink minduntalan ránk támadtak, gáncsot vetettek, olykor öklöznünk is kellett, de mi mentünk rendületlenül.
És ma a magyar nép itt áll a kapuk előtt: ante portas.
(Ünneplés.)
Utoljára 1848-ban volt olyan dolog magyarnak lenni, mint ma. Annyira fölemelő érzés, hogy láthatólag Európa többi nemzetének fiait is képes magával ragadni. Kevés nemzetet ajándékozott meg a Gondviselés ilyen kisugárzással.
(Tombolás.)
Kedves hölgyeim és uraim!
Nézzünk bele Batthyány vagy Petőfi iskoláskönyvekből jól ismert tekintetébe! A kishitűek most azt mondják, egy letűnt kor lázas arcai. De mi tudjuk, hogy ezek a tiszta, elszánt tekintetű magyarok mi vagyunk. Így festünk, amikor épp a helyes úton járunk. Például emlékszem, rólam is említettek hasonlót, hogy kossuth-i a pillantásom, vagy mi. Ez a megtestesült bizonyítéka, hogy a látszólagos beletörődés és reménytelenség valójában nem a magyar szívekben termett.
Mi ugyanis nem azok vagyunk, akiknek látszunk. Nem olyanok vagyunk, amilyennek ma mutatjuk magunkat. Ez csak egy csúf fertőzés, behurcolt váltóláz: idegen nyavalya, ami eltorzította igazi énünket. Ettől látjuk olyan meggyötörtnek, becstelennek és javíthatatlannak a világot, ezért éljük életünket magányban és bizalmatlanságban, mindent ócsárolva, ezért hálózza be szívünket a reménytelenség. Ezért láthatók korosodó bőrünkön a beletörődés mély ráncai.
Én tudom, mindez nem mi vagyunk.
A mi hazánk ugyanis igazából egy tehetséges ország. Nemcsak mindenféle találmányokhoz, zenéhez és futballhoz ért, nekünk, magyaroknak legnagyobb tehetségünk az élethez van. Most ne a szégyentelen országvezetőket, a hatalom után sóvárgókat, a tülekedőket lássuk. Nézzük inkább, ahogy a magyar dolgozik, mert hajtja az életereje, ahogy várja a tavaszt, hajladozva a kiskertjében. Ahogy szellemes és leleményes, vagy amilyen lovagias a nőkhöz - még a Combinókon kapaszkodó frakcióvezetőnőkhöz is! Nagyvonalú a barátaival, és legfőképp pedig tiszteli az elődeit - főleg, ha azok szembenéztek a nehézségekkel.
Igen, Magyarországnak tehetsége van az érzésekhez, a becsületes munkához, mondjuk így, tehetsége van a sikerhez.
Nos, Uraim, ezért van szükség perekre. Az üszkös gerendák miatt, melyeket mindannyian láthatnak, ha méltóztatnak helyesen körbepillantani. Tisztelt Barátaim!
Tudom, ma még sokan aggódnak. A biztonság olyan, mint a levegő: csak akkor érezzük, amikor kevés van belőle. De higgyék el, azzal, hogy Magyarország szabad utat enged a számonkérésnek, valójában a biztonság apró szigetévé válik egy áttekinthetetlen világban. Örömmel jelenthetem a magyar családoknak, ebben az országban ezentúl senkinek nem kell bizonytalanság miatt aggódnia vagy fenyegetettségtől tartania.
Jól hallják. A maró gúny is részét képezi pártunk szolgáltatásainak.
Sokan, hírlik, azért vágják bizakodva a centit, hogy a politikusok képesek legyenek legalább az elkerülhetetlen ügyekben együttműködni. Hogy többé ne mondhassa egyik magyar a másiknak: ő a Másik Magyarországról jön. Szerintük ideje lenne felülkerekedni a birodalmi gondolkodás ásatag rendjén.
Nos, itt volt a lehetőség, az áprilisi választás : az eredményt ismerjük. De egyesek még mindig álmodoznak. Gyors, meghökkentő, megrendítő változás, egy elsöprő állásfoglalás, amely kirajzolja sok millió ember keresztül-kasul futó, bonyolult akaratát... Választási győzelem, amely végre újraegyesíti a nemzetet, kijózanítva a triumfáló politikusokat...; forradalomnál több: megannyi kicsiny egyensúly törékeny alakulása; biztonságos változás, amely nem tör derékba emberi sorsokat, nem szed fölösleges áldozatot...
Bevallom, Hölgyeim és Uraim, ez az attitüd az én habitusomtól abszolúte idegen.
Barátaim!
A tél reménytelenül hosszúnak tűnt, mintha sohasem lenne vége. A hó újra és újra támadott, mint Hugó Viktor örökbecsű művében. Azt hittük, már túl vagyunk rajta, de reggel megint itt ült a nyakunkon. És – higgyék el – magától nem is fog elmenni. Csak együtt szabadulhatunk meg tőle. Ma azonban ilyen erőt, ilyen egységet egyetlen politikai közösség sem képes megszervezni, Magyarország számára ma egyetlen politikai erő jelenthet reményt: a sokszínűség. Csak a problémák valós számbavétele, a béketűrő együttműködés képes elgörgetni a megújulás útját eltorlaszoló sziklatömböket. Ha egy párt csak „elszámoltatásra” képes, meg arra, hogy a maga szájíze szerint értelmezze a közgazdasági tankönyveket, aligha lesz képes megőrizni hazánk alig visszaszerzett nemzetközi tekintélyét.
Oppardon. Elnéztem a papírokat.
Kedves Barátaim! A magyarok korábban képesek voltak akár az életüket adni az igazságért. Ugyanakkor közben csak a fehéret és a feketét látták, a színét és a fonákját. Pedig mi nem meghalni akarunk az igazságért, hanem élni szeretnénk benne. Folyton útra készülünk, és minduntalan megtorpanunk. Mert hiába hirdetjük, hogy egyszerű elhatározással, „jó kormányzással” le lehet győzni a munkanélküliséget, meg lehet menteni az egészségügyet, rendet és közbiztonságot lehet teremteni vezényszóra... Észre kell vennünk, hogy nem egymagunkban állunk a földtekén. Ráadásul a problémák jó része, a fene vigye el, bonyolultabb.
Azonban ezekre a dolgokra nézve nekem tökéletes a csőlátásom. Állítom, hogy főleg nagy kijelentésekre van szükség. Egyszerű és gyors intézkedések kellenek, sőt több kell: eljárások és elkötelezett cikkek kellenek. Ez a munka vár most ránk, Barátaim! Önök áprilisban nem csak képviselőket, hanem sokkal többet: rendkívüli intézkedéseket és zsúfolt tárgyalótermeket is választottak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én készen állok. Készen arra, hogy a munkát a tőlem elvárható módon elvégezzem. Mellettem és mögöttem pedig készen állnak mindazok, akiket arcról már mindannyian ismernek. Azt szeretném, Magyarországot szabadítsuk ki az önzés és kapzsiság kis dobozkáiból, és adjuk vissza a magyar embereknek, legfőképp pedig, hogy kormány ismét a család értékeit képviselje. Tehát a gánti kőbányák csilléi újra zakatoljanak, a Simicska-testvérek dolomitbányáinak tárnáit aranyozza be az állami milliók pora, hogy a horvát üdülőkomplexumok szendergő értékeiről ezúttal nem is essék szó.
Én e mellett köteleztem el magam.
A fene egye meg, mindig félrecsúszik a tű!
Egyszóval elkötelezem magam, hogy a kormányzás a jövőben újra azokat az ügyeket képviselje, amelyek családom és baráti környezetem számára kiemelten fontosak. A következő kormánynak egyértelműen a családok kormányának kell lennie. Meghatározott családoké. Magyarország legyen ismét olyan ország, ahol jól érzem magam.
Ja, és majdnem elfelejtettem, helyreállítjuk a demokratikus normákat is. A Parlament visszamenőleges törvényeket hoz majd, tabudöntögető határozottsággal gátat vetünk az ellenzék zabolátlan működésének, az alkotmányt megújítjuk, a közéletet pedig visszavisszük oda, ahová való, a konyhákba, a békés családi zsörtölődések melegébe.
Ajvé, mindig rossz papírt csúsztatnak elém! De meg fogom találni a felelősöket.
Tisztelt Magyarok!
Nincs értelme áltatni magunkat, nagy fába vágtuk a fejszénket. Ezért mindenkire szükségünk lesz, ügyészek, bírák, újságírók: minden egyes elkötelezett munkáskézre. Olykor egyetlen faxon múlhat, hogy a siker megszületik-e.
Most pedig énekelni fogok.
„Egy szeg miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett,
A ló miatt a csata elveszett,
A csata miatt az ország elveszett,
Verd be jól azt a patkószeget.”
Mint hallják, nem csak államférfinak vagyok kiváló. Jól jegyezzék meg: egyetlen elfekvő akta, és elveszhet a csata! Elveszhet, amiért inunk szakadtáig dolgoztunk, barátaim! Tehát min-den-ki-re szükségünk van. Aki meginog vagy érzeleg, szentimentálisan moralizál, az ellenséget segíti. Az ellenséget nem elég elítélni, le is kell ültetni. Két jól irányzott elsőfokú, és a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.
Ja, és még valami. Illendő egy ilyen alkalommal körülhordozni pillantásunkat a teljes horizonton. Mint tudják, a Felcsút SE játékosa vagyok, megyei harmadosztály, de a szívem a Fehérváré. Nélkülük, állítom, nincs Európában megfelelő szintű foci. Éppen ezért nekem ezért a klubért kell szorítanom, sőt az egész magyar labdarúgást meg kell segítenem. Remélem, erre is futja majd az erőmből.
Hát ennyi mára, Hölgyeim és Uraim. Ha nem lenne utolsó pillanat, akkor semmi sem készülne el.
Sose mérjék meg a víz mélységét egyszerre két lábbal!

Egyszóval itt az idő, Magyarország, itt az idő, magyarok.”



Warga Marcell, olajmérnök

2010. március 19., péntek

NOSZTALGIA 2006/4 - szept. 17-20.

2006 májusában az aktuális kormánypárt frakcióülést tartott egy balaton-parti községben. Vitát követően a miniszterelnök sajátos hevességgel zárta le az ülést. Beszédének részleteit pár hónappal később ismeretlenek több médium szerkesztőségébe is eljutatták. Biciklis futárok egyidőben, feladó nélküli borítékokban szállították ki a CD-ket, egy főszerkesztőnek a lakására érkezett meg a küldemény.
A közrádió 16 órától részleteket kezdett közreadni a beszédből. A bejátszások durva kitételektől hemzsegtek, és sokakban felháborodást keltettek. A szemelvényeket csakhamar az egész média átvette. A fővárosban órákon belül tüntetéssorozat kezdődött.
A beszéd teljes szövegét a miniszterelnök aznap este feltette a blogjára, de már későn.
Az alábbiakban a következő 72 óra összefoglalását kívánom adni. A válogatás laikus böngészés segítségével készült, de a mai napig bárki számára reprodukálható.
2006. szept. 17. vasárnap
22:22
Néhány száz ember gyülekezik gyertyákkal és nemzeti színű zászlókkal a Parlament előtt. A tömeg a kormány lemondását követeli. „Elkúrtad, elkúrtad”, „Vesszen a kormány!”, skandálják. Egy újságíró kérdésére, mit keresnek a Kossuth téren, egyikük azt válaszolja, „Most végre leváltjuk ezt a kormányt”.
Kampányidőszakban előzetes bejelentés nélkül is lehet politikai összejöveteleket tartani, nyilatkozza Gergényi Péter rendőrfőkapitány. Becslések szerint mintegy 600-700 ember lehet a Kossuth téren. A HírTV 2000 emberről tudósít.
Több vidéki városban is utcára vonultak az emberek.
23:00
A kormányfő megállás nélkül adja az interjúkat. Kijelenti, hogy azt a kitételt például, miszerint „másfél évig nem csináltak semmit”, árnyaltan kell érteni, ezalatt zajlott ugyanis például a száz lépés programja, útépítésekkel, nyugdíjkorrekcióval, vagy a családtámogatási rendszer átalakítása. A kérdésre, nem fél-e a várható népszerűségvesztéstől, azt válaszolja, ezen már túl van. A kormányzás „most nem a népszerűségről, hanem az észszerűségről szól”.
Az MDF a kormányfő lemondását követeli. A nagyobbik ellenzéki párt (Fidesz) egyelőre kivár.
szept. 18. hétfő
00:16
Egy csoport a kormányfő házához indul, egy másik, húsz-harminc fős társaság nagy magyar zászlóval, „Sólyomhoz a várba” felkiáltásokkal kerekedik fel.
Közben kezd szervezetté válni a tüntetés, ismeretlenek hangosításról gondoskodnak, mások esőkabátokat osztogatnak a téren. Szemerkél az eső. A környező kocsmák, kávézók nyitva maradtak, mindenki a tévét nézi. Olyan a hangulat, mint a foci VB-k idején.
01:11
Elhangzik az első beszéd. A tömeg skandál: „Gyurcsány, takarodj!” Egy volt újságíró a megafonban arra bíztatja a tömeget, maradjon a téren, hogy a politikusok láthassák a népakaratot.
„Elkúrtad, Feri!” - hallatszik a Várból.
Egy hatvan év körüli úr veszi magához a megafont, a következő napokra útlezárásokat jósol, majd a Nemzeti dalt kezdi el szavalni.
A megafon kézről kézre jár.
Körülbelül háromszáz fő közben visszafordult a Sándor-palotától, ahol Kerényi Imre mondott beszédet, éltette a pártoktól független, civil mozgalmat.
02:54
Néhány százan maradtak. Egy önjelölt szónok éppen arról beszél, a Hatvannégy Vármegye Mozgalomnak köszönhető a hangosítás. A hangszórókból az MSZP zárt ülésén készült részletek szólnak.
07:40
Gyurcsány reggel számos interjúban magyarázza az őszödi szöveget, majd elrepül Oroszországba. Putyin orosz elnökkel gázról, a Malévról és a magyar cégek esetleges piacra jutásának lehetőségeiről tárgyal.
A Fidesz elnökségének tagjai találkoztak az éjszaka. Állítólag a válságstáb arra jutott, hogy kollektívan visszaadják mandátumaikat, így kényszerítik ki a parlament feloszlatását. Többek szerint erre nincs esély, a képviselőknek egzisztenciális problémát jelentene a parlamenti megbízatás feladása.
09:21
Újra gyülekezni kezdenek a Parlament előtt, vidékről is érkeztek tiltakozók. Önjelölt szónokok válogatják egymást. Egyikük a „fehérvári kórházat privatizáló patkánybandát” emlegeti, majd azt javasolja, a kormányt „láncon vezessék el a kőbányába”.
Fritz Tamás politológus az éjszakát a Hír TV stúdiójában töltötte. Forradalomnak nevezte az eseményeket, és a parlament feloszlatására biztatta Sólyom László köztársasági elnököt. Időközben elterjedt, hogy, a szocialista párton belüli harcok következménye lenne a kiszivárogtatás.
„Egy politikus nem csak úgy képes hazudni, hogy valótlant állít, hanem úgy is, hogy nem mondja ki az igazságot” - jelentette ki Kuncze Gábor. Szerinte pártja a kampányban mindvégig az igazságot hangoztatta. Az nem igaz, hogy semmilyen eredményt nem értek el az elmúlt négy évben, példaként az elmúlt évek autópálya-építéseit, a béremeléseket és fejlesztéseket említette. „Ha most ennek a felfordulásnak az a vége, hogy megtanuljuk, mindig igazat kell mondani, akkor tulajdonképpen megérte” – tette hozzá.
10:00
Vita bontakozik ki a megafon körül arról, hogy Orbán Viktornak a Parlament elé kell-e jönnie. Van, aki szerint nem pártügyről van szó, mások szerint azonban vezetni kell a népet. Egy ismeretlen nagy tapsot kapott, aki szerint nem választással, hanem a népből kiválasztódva kell új vezetőket találni. Ezen kívül Trianon miatt be kell fagyasztani az adósságtörlesztést.
11:05
A turistákkal és az osztálykirándulásra érkezett gimnazistákkal együtt mintegy kétszázra rúg a parlamenti csoportosulás létszáma. A BBC kommentárja szerint maga a miniszterelnök állhat a hangfelvétel kiszivárogtatása mögött - azt ugyanis arra lehet használni, hogy támogassák vele a kormány álláspontját, miszerint bizonyos reformok sürgetőek és elkerülhetetlenek.
Minden alkotmányos eszközzel el kell érni a miniszterelnök lemondását, nyilatkozza Navracsics Tibor frakcióvezető. Szerinte az események túlléptek Gyurcsányon, a miniszterelnök nem a megoldás része, hanem a probléma maga.
11:33
500-an lehetnek a parlament előtt. Néhány tüntető paradicsommal tervezi megdobálni Gyurcsányt, mások a Kossuth-nóta éneklésével szórakoztatják magukat. Egy feketébe öltözött, idős nő kenyeret osztogat.
Magyarországon akkor állna elő új helyzet, ha a Fidesz beismerné, hogy hosszú éveken keresztül hazudott, nyilatkozza Eörsi Mátyás. Elsősorban azzal, hogy adócsökkentést ígért, miközben tudta, hogy az költségvetési okokból nem lehetséges.
A fideszes képviselőkkel egy kör-sms-ben annyit közöltek, ne nyilatkozzanak. A tagság folyamatosan presszionálni igyekszik a képviselőket, miért nem tesznek már valamit.
12:52
A Bank of America alelnöke az MTI-nek elmondta: egy miniszterelnöktől „az ember nem pontosan ilyen kommentárokat várna”, másfelől Gyurcsány „csak azt ismerte be, amit a legtöbb kormány és a legtöbb kormányfő amúgy is csinál”. Piaci szempontból semmi új nem hangzott el.
Hétfő reggel volt valamelyes forinteladási nyomás, ami később visszafordult.
13:03
A Fidesz-KDMP nyilatkozatában felkéri Sólyom Lászlót, tegye meg a szükséges lépéseket a helyzet megoldására.
A Parlament előtt egy szónok az Országos Meteorológiai Szolgálatot szapulja. Szerinte az OMSZ „milliókat költött olyan komputerekre, amikkel három órára tolták ki az előrejelzések határát”. Egy antikommunista követi, aki zokogva kérlelte az egybegyűlteket, hogy „zavarjátok el a komcsi bandát”, mert neki „nagyon fáj”.
Sólyom László sajtótájékoztatóján bejelenti, az alkotmány nem ad számára lehetőséget a beavatkozásra. Azonban kétségtelen, hogy a miniszterelnök morális válságba sodorta az országot, ennek nyilvános elismerését várja Gyurcsánytól.
13:57
A térre egyre több ember érkezik. Új és új szónokok állnak fel a színpadra, láthatólag nincs tudatos programszervezés. Egy fiatal lány fel is áll és kéri, legyen már valaki, aki a tiltakozás élére áll.
Egy férfi arról panaszkodik, hogy egyesek álneveken irogatnak internetes fórumokba, majd egy sivító hangú nő azt kifogásolja, hogy sok a játékgép és a kocsma. Mások a graffitik és általában a város tisztasága miatt háborognak. Sok a fiatal, többen a Fidesz kampányból visszamaradt, narancssárga esőkabátain piknikeznek.
A következő szónok Wittner Mária, '56-os halálraítélt. „Szembeköpték az egész magyar népet, ezért a kormánynak le kell mondania” - jelenti ki.
Orbán Viktor a tervek szerint kedd este érkezik vissza Brüsszelből, ahol a Néppárt ülésén vesz részt. Közben nő a tanácstalanság a demostrálók között, többen kérdezik, hogyan tovább. Néhányan kezdenek agresszívvá válni. Egy sötét zakós férfi légvédelmi szirénát bőget. A tömeg azt skandálja, „ébresztő, ébresztő!”.
17:00
Megduplázódott a tömeg a Kossuth téren. Két nagydarab kopasz Gyurcsány lemondását követeli, majd ismét Wittner Mária következik, aki beszédében megkérdőjelezi Sólyom László legitimitását, aki szerinte „Kun Béla unokája”. Azonnali választások kiírását követeli. Újra szakadni kezd az eső, a tüntetők csapatokban vonulnak el a Kossuth térről.
Kéri László politológus szerint a Gyurcsány-beszéd egyik értelmezése a fideszes, a másik Gyurcsányé, mellyel „végigrohanta az egész médiát tegnap délutántól ma reggelig”. Kéri szerint, aki veszi a fáradságot és elolvassa az egész beszédet, annak kiderül, hogy az arról szól, „kimerült annak a politikának a tartaléka, amely hazudozásra épített”. Álságosnak tartja, ha egy 59 másodperces részt kiemelnek egy 25 perces beszédből.
Navracsics Tibor azt nyilatkozza, a Fidesz szolidáris a spontán tüntetések résztvevőivel, de mindenkit felszólít arra, hogy alkotmányos keretek között tartsák a tiltakozásokat. Mint fogalmazott, vannak olyan információi, hogy a kormányerők provokációra készülnek.
18:11
Ezerötszázra nőtt a tiltakozók száma. Egy nő átmászik a kordonon, őt a rendőrök elviszik. Egy szónok felszólítja a tömeget, holnaptól ne menjenek munkába, mert csak egy országos sztrájkkal lehet Gyurcsány lemondását elérni.
19:07
Folyamatosan érkeznek az újabb csoportok. Baráti társaságok sétálgatnak, sok a lány. Látni jól szituált párokat és kisgyermekeket is, akiket babakocsiban hoznak. Föltűnnek az ismert, rendszeresen tüntetésre-járó kisnyugdíjasok, valamint kopaszra borotvált futballhuligánok is. Mindenütt a Honfoglalás 2000 Egyesület, a Jobbik, illetve a Magyar Nemzeti Front zászlói láthatók. A Hatvannégy Vármegye cseréli a hangtechnikát, a szónoklatok immár jobban hallhatók.
19:54
Navracsics Tibor bejelenti, hogy Orbán Viktor a helyzet súlyosságára tekintettel megszakítja brüsszeli tárgyalásait, és visszaindul Budapestre.
A téren tovább javul az infrastruktúra, műanyag toi-toi vécéket hoztak. Traktorral vontatott gulyáságyú érkezik a tér közepére, a mobilokat is egyre nehezebb használni. A Kossuth téren a villamos-forgalom leállt.
Ismét felszólal Wittner Mária. Garantálja, hogy szombaton megkezdődik a rendszerváltás – ezzel a Fidesz hétvégén megtartandó nagygyűlésére utal. Utána Kerényi Imre éljenzi a szelíd forradalmat. Közben a téren álló traktor elindul a Köztársaság tér felé, több száz ember követi. Egy tudósító megkérdezte a jármű után baktató embereket, miért mennek a térre, ahol az MSZP székháza áll. Valaki azt válaszolta: felgyújtani. Legalább tízezren vannak már a Parlament előtt. Újonnan érkező, Martens bakancsos fiatalok bitófát hoznak magukkal.
A menet, amely először az MSZP-székház felé indult, közben a Nyugati pályaudvarnál elkanyarodott. A Körúton áll a forgalom.
21:58
Újra magyar világot kell teremtenünk! - kiáltja a mikrofonba Csurka István. A tömegből több százan válaszolnak neki: „Nem kell Csurka!”. Sötét dzsekis fiatalok sörösüveggel dobálják meg a rendőröket, és görögtüzet hajítanak a sorfalra. Azok higgadtan tűrik a provokációt.
Páran elindulnak a Magyar Televízió közelben lévő épületéhez. Még kora este Toroczkai László be akarta olvastatni követelésüket a televízióban, melyben kifogásolja, hogy a híradások alulbecsülik a tüntetők létszámát, de az MTV nem tett eleget a kérésnek. A tömeg fújjolással fejezi ki véleményét. Toroczkai a megafonból felszólítja az embereket, vonuljanak a televízióhoz. Forradalom van!, kiáltja. A tömeg egy része elindult. Többen be akarták törni az intézmény ajtaját, az ott posztoló rendőrök az épületbe menekültek. Válaszul könnygázt fújtak a tüntetők közé.
A tömeg fütyül.
A Fidesz nem vesz részt a másnapra tervezett parlamenti vitanapon, jelenti be Navracsics Tibor. Szocialista kezdeményezésű vita lett volna Új Magyarország Fejlesztési Terv címmel, utána délután a Fidesz kezdeményezett volna vitanapot a kormány első 100 napjáról, de ezt is visszavonják.
A Televízió székházánál néhányan dulakodni kezdtek a lépcsőn felsorakozott rohamrendőrökkel. A tüntetők maguk szólították fel társaikat, hogy hagyják abba a verekedést. A Hír Tv vérző fejű forradalmárokról számol be a Szabadság téren.
Néhányan levették az épületre kitűzött uniós zászlót, el akarják égetni. Ráncosan lóg a csillagos vászon. A tüntetők egyik része azt kiabálta, hogy „ezt nem szabad, ne csináljátok”. Végül győzött a higgadtabb hang.
Egy másik csoport közben kinyitotta a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű kordonját, az egyik tüntető vörös festékszóróval fújja le az emlékművet.
A Magyar Televízió lépcsőjén egy félmeztelen, kopasz férfi bottal kezdi ütni a rohamrendőrök pajzsát, mire őt is lefújják könnygázzal. A rendőrök a főbejáratig hátrálnak. A tömeg zúgva felnyomult a lépcsőn, belülről vízágyúval lőnek vissza. Egyesek a szovjet emlékműtől hozott kordonnal próbálják meg betörni a főbejáratot védő rácsot.
(„Ha forradalmár lenne, ön melyik televíziót foglalná el?” - az MTV még nemrég ezzel a szlogennel hirdette magát.)
A szovjet emlékműről vésővel kaparják le a feliratokat a tüntetők. A parlament előtt nagyjából ezer tüntető és több száz rendőr maradt. A Szabadság téren kezdik felszedni az utcaköveket, azzal dobálják a rendőröket. Megrongáltak több „MTV” feliratú autót.
A vízágyú elől menekülő tüntetők rendezték soraikat, de újabb vízágyúzás kezdődött. A Kossuth térről további tüntetők kezdenek vonulni a Szabadság térre. A rozsdás vízágyú folyamatosan locsolja a tömeget. A tüntetők előbb menekülni kezdenek, majd kövekkel ellentámadásba lendülnek. Pillanatnyilag több mint ezer tüntető rohamozza a Magyar Televízió épületét
Az MTV egyik Skoda Octaviáját meggyújtották a demonstrálók. Az autó lángol, majd felrobban. A tüntetők tovább dobálóznak kövekkel. Az egyik vízágyúból kifogyott a víz.
Jól elkülöníthetően külön válik a Magyar Televízió előtt tüntetők csoportja. Az épületet egy 500-1000 fős kemény mag ostromolja, hátrébb békés, szimpatikus arcú fiatal fiúk és lányok drukkolnak.
A köveket hajigáló tüntetők feljutottak a lépcsőn. Újabb vízágyúzással söprik ki őket. Korábban festékkel fújták le, valamint vésővel kaparták a feliratokat a szovjet emlékműről, most már feszítőrudakkal bontják is. A tüntetők egymást kérik, hogy hagyják abba a kődobálást, mert számos sérülést okoztak egymásak. Újabb autó lángol. Egy másikat is fölborítottak, majd újabb autó gyullad lángra, ezt egy civil oltja. A tévészékházhoz vezető lépcsőt ismét elfoglalták a tüntetők. A sokadik égő kocsira a tévészékház letört ajtaját és egy padot dobtak. Hatalmas, vörös lángok lobognak a téren.
(Lábjegyzet. „Ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg a jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlatásra irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, a rendőrség az alábbi kényszerítő eszközt, illetőleg intézkedést alkalmazhatja:
a) vízágyút,
b) pirotechnikai eszközt, gumilövedéket,
c) ingerlőgázt,
d) elfogó hálót,
e) lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást.
Az említett eszközök alkalmazására a tömeget előzetesen figyelmeztetni kell.
Tilos a tömeget korlátozni a helyszínről történő eltávozásában, vagy a tömegoszlatásra lőfegyvert használni.
A tömeg szétoszlatására irányuló csapaterő alkalmazása során a Rendőrség a helyszínen lévők egyéni felelősségét nem vizsgálja.”)
szept. 19. kedd
00:30
Szerszámokkal próbálják lefeszegetni a címert a szovjet emlékműről. A kordonból hevenyészett állványt építettek, azon egyensúlyoznak a bátrabbak. Többen felvetették, inkább azzal a traktorral kellene lerántani a címert az emlékműről, amelyik a Kossuth téren áll. A téren több ezer ember jelszavakat skandál, és biztatja az elöl állókat, arcuk kipirult.
A kézi plasztikpajzzsal felszerelt rendőrök visszaszorultak az aulába. A tüntetők kövekkel dobálják őket. Egyesek fáklyákkal próbálnak bejutni az épületbe.
Mintegy 150 fős kemény mag randalírozik a Köztársaság téren is. Kirakatokat, hotelportát próbálnak betörni. Egy húszéves Polszkit felborítottak. Néhány újságírót és operatőrt megkergetnek. A rohamrendőrség szoros sorban megindul, végül a teret két perc alatt kiürítik.
A Szabadság téren fáklyával meggyújtották a tévészékház bejáratát. A HírTV szerint gyakorlatilag háború van, a helyzet ugyanolyan, mint '56-ban.
Egy kisebb rendőri egységet sarokba szorított a tömeg, a lincseléstől néhány tüntető védte meg őket. Újabb erők érkeztek, egy rendőr figyelmeztető lövéseket adott le a levegőbe. Közben egy másikat kimenekítettek égő autójából. Egy félmeztelen fiatalember macsaügyességgel fölkapaszkodott a rácsokon, az MTV egyik ablakában árpádsávos lobogó leng.
A túloldalon végre sikerült lefeszegetni a címert a szovjet emlékműről. Helyette egy lyukas '56-os és egy árpádsávos zászlót helyeznek el. Debrecenben is voltak atrocitások, villamosok ablakait törték be.
Az MTV-székház hátsó bejáratán keresztül sérült rendőröket menekítenek ki. A CNN élőben adja a Szabadság téren történteket, a BBC és a Sky News is be-bekapcsolódik a közvetítésbe.
Az emberek megtámadták a téren maradt öreg vízágyús autót. Többen felmásznak rá, és alkatrészeket feszegetnek le róla. Elindult a fosztogatás is, egy autót pajszerral simán feltörtek. Bent egy 50 négyzetméteres helyiségben pajzsos rendőrök parancsra várnak.
Mindannyian feszültek.
Szívós munkával a főbejárat egyik rácsát végül sikerült felfeszíteniük a tüntetőknek. Bejutottak a tévészékházba. A Szabadság térhez vezető utcákban mindenütt megrongált rendőrautók állnak, legtöbbnek kiszúrták a kerekét. Az egyik autóra festékkel az „ÁVH” feliratot fújták. Súlyosan megrongálták az MTV több műsorvezetőjének kocsiját.
A székház mögötti utcában csak mentőautókat és sérülteket látni. Fénykép készült két felkötött karú rendőrlányról és egy rendőrről, aki a nyakát fogta.
A Televízió üres büféjét teljesen kifosztják, a pénz azonnal eltűnt, a pultokról elfogytak az üdítők, cigiből is csak mentolos maradt. A tüntetők körben járnak az üres folyosókon, az ajtókat betörik, a kazettákból kihuzigálják a szalagokat.
Mindenfelé törmelék, romokban állnak az asztalok. Körülöttük kedélyes sétálással ütik el az időt az emberek. Szemmel láthatóan nem tudják, mit is kezdjenek magukkal azon kívül, hogy a mozdítható tárgyakat szuvenírként magukkal viszik. Egy, az eseményeket kísérő újságírónő a IV. stúdió mellett még pisilni is tudott.
02:35
Az emberek lassan elvonulnak az elfoglalt tévészékház elől, visszatérnek a Kossuth térre. Az aulában nézték a tévét, látták a bejelentést, hogy a rendőrök hamarosan megrohamozzák az épületet.
03:45
Hajnalra alig száz ember marad a Kossuth téren. A tüntetők között az a hír terjed el, hogy az éjszakai csatának „hősi halottja” volt. A parkolóban kopott ruhás férfiak péksüteményt és ásványvizet osztanak. Hatezer darab rétest és ezer liter vizet hoztak a helyszínre. A tér füves részén kempingsátrakat és sörsátrat kezdenek felállítani a tüntetők.
Gyurcsány Ferenc a hajnali órákban kormánya nevében azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy a kialakult helyzet politikai elemzéséről tartson vitanapot.
06:50
A Parlament előtt talán hetvenen maradtak. Az Országos Mentőszolgálat 125 sérültet látott el a Szabadság tér környékén, egy sérült állapota életveszélyes, egy fejsérüléseket szenvedő rendőré. Összesen 102 rendőr sebesült meg - jó részük lábszárcsonttörést, illetve zúzott fejsebeket szenvedett.
Az MDF elnöke egy reggeli tévéműsorban arra kérte a Fideszt, vonja vissza az embereket az utcáról és tervezett hétvégi nagygyűlését se tartsa meg. Az MSZP ötpárti nyilatkozat elfogadását javasolja, a korábban kezdeményezett vitanapokat nem tartják meg.
A BRFK nyomozócsoportot állított fel, hogy a kedd éjszakai rendbontókat felkutassák. Az őrizetbe vett emberek sorsáról nem tud nyilatkozni a szóvivő.
Az Európai Unió soros elnöke szerint a magyarországi tüntetés belügy, Matti Vanhanen finn miniszterelnök hozzátette: az ilyen válságokat „lehetőleg parlamentáris módon kell megoldani”.
Gyurcsány Ferenc „a harmadik Magyar Köztársaság leghosszabb és legsötétebb éjszakájaként” minősítette a történteket. Úgy értékelte, elmosódott a választóvonal, amely a demokratikus véleménynyilvánítás és a súlyos rendbontás között húzódik. Őrületes felelősség utcára vinni az embereket, tette hozzá. „Nem kevesebb bajunk van, mint tegnap vagy tegnapelőtt, hanem több.”
Szemtanúk és internetes fórumok szerint valószínű, hogy a televízió székházát megostromló 2-300 fős kemény mag jó része szélsőséges futballszurkoló volt. Egy fórumbejegyzés szerint különbuszok szállították Debrecenből Budapestre az ultrákat.
„Én ötven fradista között voltam tegnap a tévészékház lépcsőjén- számolt be egy szemtanú. - Meg is beszéltük, hogy ők ferencvárosiak Egyértelműen a rendőrökkel bunyózni jöttek. A másik oldalon újpesti huligánok közé keveredtünk, akik a Sopron-Újpest meccsről érkeztek. A többszáz főt táboronként egy-egy ember irányította. Tudták, mikor kell visszavonulni, perceken belül rendezték a soraikat.” „Debrecenből sokan indultak Pestre, egy cég ingyen buszokat szervezett, de a többség vonattal jött. A többiek otthon folytatják.”
Az Echo tévén kedd hajnalban egy ostromló úgy nyilatkozott: „Ez forradalom, mert olyan még nem volt, hogy újpestiek és fradisták együtt harcoljanak.”
11:14
Orbán Viktor a megszólaláson gondolkodik. Információk szerint a Fideszben felmerült, hogy mégis lemondják a szombatra meghirdetett nagygyűlést.
Közben egy korábbi rövidhír a napilapok címoldalára kerül. „Nem tűrhetjük tovább a hazudozást” – zárult akkor a Demokrácia Harcosai nevű, ismeretlen szervezet a kormányt „lángba borítással” fenyegető üzenete.
„Egy hete még kinevettük, ma már inkább borzongatóan hangzik a szervezet által a Budapest Rádiónak eljuttatott hangfelvétel, melyen egy eltorzított hangú férfi fenyegetőzik. A kormány „szeptember 20-ig mondjon le”, követelte a fenyegető hang. A szöveg tartalma összecseng az elmúlt napokban elhangzott követelésekkel.”
A fenyegetést több szerkesztőséghez is eljuttatták, de a rendőrség úgy vélte, az elkövető csak „szerepelni akar”.
Az MSZP frakcióvezetője kijelentette: elvárja a Fidesztől, hogy határolódjanak el azoktól, akik a randalírozásokban részt vettek. A politikus hozzátette, a felelősség azoké is, akik huzamosabb ideje „az utcára viszik a vitákat”.
Kizárólag Gyurcsány Ferenc felelős a tegnapi események miatt - jelentette ki Szijjártó Péter. Azt is meg kell vizsgálni, hogy a titkosszolgálatok valóban közreműködtek-e az utcai harcok kirobbantásában.
A budapesti orosz nagykövetség közleményében nem látott oroszellenes megnyilvánulást a Szabadság téri tömegtüntetésben.
Az osztrák napilap, a Die Presse szerint jobboldali szélsőségesek és futballhuligánok voltak a tévé ostromlói között. A lap szerint a Jobbik, a Honfoglalás 2000 és a Magyar Nemzeti Front aktivistái vettek részt a tévé elfoglalásában. A lap felhívja a figyelmet arra is, hogy a demonstrálók kárt tettek a közeli szovjet hősi emlékműben is. A tudósító szerint Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője gyakorlatilag védelmébe vette a tüntetőket, végül Gyurcsányt idézte, aki szerint az utca nem oldja meg a problémákat.
A Reuters rámutatott, hogy az első, Szonda Ipsos által készített közvélemény-kutatás azt jelzi, a magyarok megosztottak. 47 százalékuk szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek nem kell lemondania, a távozását 43 százalék követeli.
11:54
Koporsót helyeztek el a Kossuth téren a Rákóczi-szobor előtt. A fekete drapériával letakart szarkofág felirata: „Temetjük a Gyurcsány-kormányt! Nektek nincs feltámadás!”
Takács András, a hétfő esti események egyik vezetője bejelentette, hogy elkezdték megszervezni a rendet.
Pillanatnyilag nyugalomban zajlik a tüntetés. Egy Laci bácsi nevű szónok arról beszél, hogy csipekkel figyelik meg az embereket.
Közben a háttérben gőzerővel folyik az esti tüntetés szervezése. Források szerint az MTV-székház ostroma laza séta volt ahhoz képest, amit a résztvevők mára terveznek. Az sms-ben folyó előkészítésben a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye játssza a főszerepet.
A nemzetközi sajtó is tovább cikkezik. „Párizsban hetente tombol többezer gyújtogató, Berlinben minden május 1-én ostromállapot van, Budapesten négyszáz huligán is kezelhetetlen káoszt okoz” - írja a Le Monde.
Köztörvényes bűncselekménynek minősítette Sólyom László a Magyar Televíziónál történteket.
Állítólag hosszas hallgatás után Orbán Viktor is megszólal.
A parlament délben elfogadta az öt frakcióvezető által benyújtott, „Az erőszak ellen a békességért” című nyilatkozatot. Csak a fideszes Aszódi Pál és Kelemen András szavazott nemmel, tartózkodott Turi-Kovács Béla és Wittner Mária.
Az MTV-nél történtekért a Jobbik egyértelműen Gyurcsány Ferencet tartja felelősnek. „Európa számos országában ennél kevesebbért zúznak szét belvárosokat” - írják közleményükben.
Az SZDSZ képviselői a jövőben nem nyilatkoznak a HírTV-nek. „Mikor a csatorna a rendőrök ellen és a randalírozók mellett állt ki, és ujjongva köszöntötte, hogy a tüntetők a köztévé épületét feldúlva rombolnak, olyan mértékű etikátlanságot követett el, melyet nem hagyhatunk szó nélkül.”
Közben csillapodik a kormányváltó hangulat az említett orgánumban. A riporterek előző éjjel még folyamatosan forradalmározták a felkelőket, a mai híradókban azonban tüntetőket és randalírozókat emlegetnek.
A Fidesz elnöke közleményben lemondta a hétre tervezett, vidéki kampányútjait.
13:20
Biztonsági emberekkel vezették ki a Magyar Televízió épületéből a HírTV forgatócsoportját. „Szégyelljétek magatokat, menjetek ki az épületből” – mondta Rudi Zoltán tévéelnök a stáb tagjainak.
A Fidesz képviselőcsoportja a déli órákban közleményében mielőbbi gyógyulást kívánt az erőszakos cselekmények sérültjeinek. „A Fidesz-frakció köszönetét fejezi ki a mentőknek, a tűzoltóknak és a rendőröknek megfontolt és odaadó munkájukért. Helytállásuk ellensúlyozta a politikai vezetők alkalmatlansága és a kormányzat megszorító intézkedései miatt előállt nehézségeket” - állt a közleményben
Boross Péter szerint a miniszterelnöknek „bocsánatot kell kérnie a hangvételért, amilyen tónusban beszél a híveihez.” A tüntetők követeléseivel kapcsolatban leszögezte: lehet miniszterelnököt váltani, de akkor azt fél nap alatt kell. Ha a nemzetközi pénzügyi világban elterjed, hogy a csomag is megy a miniszterelnökkel együtt, akkor ennek következményei lennének. „Pengeélen táncolunk” – tette hozzá.
A Ferencváros Szurkolók Szövetsége sérelmezte, hogy a média szerint a tévészékház ostromának első soraiban Ferencváros-szurkolók is garázdálkodtak. A drukkerek közleményt adtak ki.„Visszautasítjuk azon próbálkozásokat, melyek a regnáló magyarországi kormány válságára adott társadalmi választ úgy tüntetik fel, mint valamely hazai egyesület szurkolóinak cselekményeit. Felhívjuk a kormányzatot, hogy ne hárítsa másra saját felelősségét!” Aláírás: Ferencváros Szurkolók Szövetsége.
16:47
Ezren vannak a Kossuth téren. Ekrem Kemál György buzdítja az embereket. Közel a győzelem!, harsogja. A téren álldogáló emberek azt tervezgetik, hova mennek este.
Október elsején nem csak önkormányzati választás, hanem népszavazás is lesz, jelentette ki egy televízióban Orbán Viktor. Ha a választók elutasítják a kormány politikáját, az MSZP-nek nincs más választása, mint meneszteni a hazug miniszterelnököt. Gyurcsánynak magával kell vinnie a csomagját is. A Fidesz elnöke szerint, ha ez bekövetkezik, rövidtávon nem pártkormányra lesz szükség, hanem korlátozott hatáskörű szakértői kormányra, amely tovább viszi az ország ügyeit.
Egy fiatal lány kedden kora délután a Mexikói útnál felszállt a 3-as villamosra. Népszavát olvasott, mert már minden más napilap elfogyott. Egy férfi, aki addig szemben ült vele, fölállt, és üvöltözni kezdett vele: „Te büdös kurva, te is közéjük tartozol!” Az amúgy normális küllemű, 50-es férfi orrba vágta a fiatal lányt, aki menekülni kezdett, így a rúgás már nem érte el.
Orbán Viktor ma délután élete egyik legfelelőtlenebb nyilatkozatát tette, olvasható Dávid Ibolya friss közleményében. „Ezzel a nyilatkozatával Orbán nemhogy nem járult hozzá ahhoz, hogy a mostani válságot parlamentáris keretek között oldjuk meg, hanem ellenkezőleg, további feszültséget szított” – véli az MDF elnöke.
A Kossuth téren már tucatnyi külföldi tévétársaság közvetítőkocsija áll, a BBC, a Sky News stábjai, valamint francia, német, osztrák, szlovák, lengyel forgatócsoportok.
A kormányfő egyik nyilatkozata szerint „az események mintha egy előre megírt forgatókönyv alapján történnének, de a forgatókönyvíró nem képes azt uralni”.
17:30
Mintegy háromezer ember lehet a Kossuth téren. A hangulat békés, perecet árulnak, bográcsokban gulyást főznek. Többen relikviaként a kedd hajnalban megrongált szovjet emlékmű darabjait mutogatják egymásnak Egy tüntető kisebb, az emlékműről származó kődarabot tartott a kezében. Társa egy másikat vett elő, és kijelentette, az övé értékesebb, mert azon még felirat is van.
A demonstráció legnagyobb nyertesei a környékbeli kocsmák, amelyek állandóan tele vannak. A közeli non-stop közértet hétfő hajnalban be kellett zárni, mert elfogytak a készletek.
Busszal baseballsapkás fiatalok érkeznek. A környéken tartózkodók „Szervusztok, szervuszok” kiáltással üdvözlik őket. A busz oldalán a „Kunság Volán” felirat olvasható.
A pódiumon több szónok is „erkölcsi forradalomról” beszél. Rendszeresen felhívják a figyelmet arra, hogy senki ne dőljön be „a mélyből érkező provokációknak”. Ismétlődő bírálat éri Sólyom Lászlót, amiért az szégyennek nevezte a hétfő esti események és az 1956-os forradalom közötti párhuzam megvonását.
Kettős beszéd, amit a Fidesz gyakorol, nyilatkozza Kuncze Gábor. A Fidesz egyrészt aláírta a keddi parlamenti nyilatkozatot, majd Orbán Viktor - „minősíthetetlen hangot használva a miniszterelnökkel szemben” - kijelenti, hogy „szolidáris a tüntetőkkel, persze az erőszakkal nem”. Ha ők nyernek a választáson, akkor „vissza kell vonni a csomagot, és ügyvezető kormány viszi el a balhét”. Orbán számára nincs tanulság, „egy dolog van, a hatalom eszelős akarása, és ennek rendel alá mindent”. Hat éve a Fidesz vitte az utcára a politikát, és a zavargásokat a háttérből azóta is folyamatosan táplálja – fogalmaz Kuncze.
Újra szót kért a nyilas nézeteiről híres Ekrem Kemál György. Arra hívja fel a résztvevőket, hogy az esti órákban várhatóan 70 ezresre fog nőni a tömeg, akkor menjenek a Magyar Rádió elé - felolvasnak egy petíciót, és ez majd kormányváltáshoz vezet. A téren nem lehet mozgást látni.
Nyitrai Zsolt fideszes képviselő szerint nem kell aggódni a hét végére meghirdetett demonstráció miatt, mivel a Fidesznek „komoly tapasztalata van az ilyen rendezvények lebonyolításában”.
Takács András szervező arra buzdít, történjen bármi, maradjanak a helyszínen. Hozzátette, szervezett provokációtól tart. Valószínűleg ennek jeleként kedd délután rendőrök jelentek meg nála, és eljárást indítottak ellene vandalizmus vádjával, mert hétfő éjjel behatolt az MTV székházába. Hangsúlyozza, a fő feladat, hogy szeptember 23-án a Fidesz-nagygyűlésen „milliónyian legyünk”.
Többen felismerték Fejes Istvánt, a Jobbik III. kerületi szervezetének elnökét, aki keddre virradóan jelen volt a köztelevízió ostrománál. A székház lépcsőjén állva csápolt. A Fidesz kerületi szervezete szerint csak a rendőröket védte, s így, mint közleményükben írják, semmi okát nem látják választási támogatásuk visszavonásának.
A tüntetők be-beszólnak a rendőröknek. „Miért álltok itt? Azért a százezer forintért? Inkább gyertek velünk!”. (Arra a százezer forintra céloznak, amit a kormány gyorssegélyként javasolt a tévéostromban megsebesült rendőröknek.) az egyik felszólaló azt mondja: „köszönjük meg a HírTv-nek”. Azt nem mondta, mit, a tüntetőket ez szemlátomást nem zavarja, hosszasan skandálják, hogy „hírtévé, hírtévé”.
Több tudósító szerint a demonstráció egyre inkább a szervezettség jeleit ölti. A felszólalások tartalma is változott. Többen jogászkodni kezdenek a mikrofon előtt.
Egy, állítólag 21 ország kormányához eljuttatott petíciót olvasnak fel. „Gyurcsány Ferenc büntetőjogilag is üldözendő módon, választási csalással szerezte meg újra a végrehajtó hatalmat”, írják. A petíció készítői új választást szeretnének. Emellett kérik a „nemzet testét jelentő parasztságot, a munkásságot és a nemzethű értelmiséget”, hogy „minden eszközzel bénítsák meg ennek az illegitim, álmagyar kormánynak a további működését”. Követeléseiknek az Aranybullában garantált joggal kívánnak érvényt szerezni, a nemzeti ellenállással. A teljesítésre 48 órás ultimátumot adnak. A petíciót Nagy László ügyvéd, Bedő Árpád programozó matematikus és Fórizs Eszter orvos írta alá.
Ifjabb Hegedűs Lóránt azt nyilatkozza, „isten papjaként” kötelessége volt megszólaltatni a harangokat az MTV székház elleni támadás idején. Hozzátette, nyilvánvalóan „az emberekért szóltak a harangok”.
Ne tartózkodjon otthon, aki részt vett az ostromban! - figyelmezteti olvasóit a kuruc.info. A police.hu rendőrportál követését kéri az érintettektől, ahová föltették a rendbontások miatt körözött személyek fényképeit.
Egy szónok megkérdezi az emberektől, bíznak-e benne, majd miután a tömeg igennel felelt, felkiáltott: A magyarok istenére esküszünk!, azután felcsendült az István a király rockoperából a „Mondd, te kit választanál” refrénű dal.
Orbán Viktor azt nyilatkozta, bár elítéli az erőszakot, érthető az utcára kivonult emberek lelkiállapota. Konkrétan nem szólította az utcára az embereket, de úgy fogalmazott: „ne húzódjanak meg a házaikban, védjék meg az érdekeiket”. Az MSZP „felhatalmazás nélküli” párt, diktátumokkal kormányoz, a kialakult válságért egy személyben Gyurcsány Ferenc a felelős.
Toroczkai László kifogásolja, hogy a kereskedelmi tévék manipulált felvételeket tesznek közzé a székház előtt történtekről. „Gondoljunk ’56-ra, az után is hasonlókat mondtak Tóth Ilonáról és társaikról”.
23:16
Ritkul a tömeg, az ostrom főszereplői nincsenek jelen, csak néhány kopasz tarkítja a közönséget. Mintegy kétezer ember sétálgat a téren, horgászbotra szerelt zászlókat lengetnek, vagy a környező kocsmákban iszogatnak. Spontán retrodiszkó kezdte meg működését, eddig a Republic ment, jelenleg valaki dobozgitáron játszik. Többen öngyújtóznak a sötétben, andalogva.
„Jogos volt, ami tegnap a Szabadság téren történt?” – kiáltja egy szónok. Gyér igen a válasz. A szónok folytatja: a rendőrök élete nemhogy veszélyben nem forgott, hanem a tömeg sokszor a segítségükre sietett. „Nem igaz, hogy bármelyik tüntető elvitt volna valamit a székházból, egyszerűen fegyelmezetten ellenállt az oszlatási kísérletnek” – állítja.
Elhangzott, hogy ha két órán belül nem engedik szabadon az őrizetbe vett tüntetőket, akkor „oda kell menni”. Mintegy száz ember el is indult. A körúton kormányellenes jelszavakat skandálnak, a szembejövő autókon átugrálnak. A forgalom megbénult.
A téren ezalatt beszédet mond Szűrös Mátyás, volt ideiglenes köztársasági elnök. A szónoklat lényege, hogy Gyurcsány Ferenc nem méltó az ország vezetésére.
A TV kuratóriuma este közleményben kéri azokat, akik kazettákat vittek el a székházból, hogy juttassák vissza a felvételeket, mert azok kereskedelmi forgalomba nem hozhatók, ugyanakkor felbecsülhetetlen értéket képviselnek.
23:50
Több száz tüntető halad a Köztársaság tér irányába a Rákóczi úton. Néhány fellobogózott autó kíséri őket. Nagyszámú maszkos fiatalembert látni.
A mintegy félezer tüntető végül megáll a szocialista párt székháza előtt. Csuklyában vannak, sokan sállal takarják el arcukat.
Ezalatt esti adásában bakiparádét közöl a BBC az elmúlt évtizedek legkellemetlenebb kiszivárogtatásaiból. Az összeállítás Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédével kezdődik. Dan Quayle amerikai alelnök akkor mondott búcsút elnöki álmainak, amikor egy iskolai helyesírási versenyen kijavította (helytelenül) az egyik kisgyereket. Arnold Schwarzenegger is többször került kellemetlen helyzetbe, például egy kongresszusi képviselőnőről azt mondta, hogy forró vére „valószínűleg fekete és latinó őseinek köszönhető”.
Silvio Berlusconi leghírhedtebb mondata az volt, amikor egy német EP-képviselőnek felajánlotta, beajánlja a kápó szerepére egy készülő, koncentrációs táborokról szóló filmbe. Szerinte illene az illetőhöz a szerep.
„Menjünk nekik, menjünk nekik!” – skandálják a csuklyások. Megindulnak a rohamrendőrök, a 200-300 fős csoport kövekkel, téglával válaszol. Egy operatőrt eltaláltak, a földön fekszik. A sérülthöz nem hívnak mentőt.
A környező utcákban tovább folynak összecsapások, a tiltakozók hátrálnak.
A rendőrök könnygázgránátokat lőnek a hátráló tüntetőkre, a teret betölti a könnygáz szaga. A lovasrendőrök is megindulnak, a tömeg utcatáblákat tép ki a földből. Némelyiküknél benzines palackok is vannak.
szept. 20. szerda
00:43
A Köztársaság tér üres. A sebesült operatőr saját lábán megy a mentőautóhoz. Több parkoló kocsi is megrongálódott, lakók jönnek le a környező házakból, hogy fölmérjék a kárukat.
Pillanatnyilag a Szilágyi utca sarkán állnak egymással szemben a rendőrök és a tüntetők. Sokan a sarki házak falaiból szedik ki a téglákat, azokkal dobálják a rendőröket. Végül lovasroham kergeti szét őket. Mindenütt könnygáz csípős szaga terjeng.
A Bérkocsis utcában néhányan kukákat gyújtanak fel.
szept. 20. 00:54
Több rendőr megsérült a kődobálásban, az egyiknek éppen most hoztak vizet. Nagyjából kétezer tüntető vonul a Rákóczi úton. A Blaha felől újabb tömegek érkeznek. A rendőri osztagok könnygázzal kezdik lőni őket.
Szürrealisztikus élmény, amint a füstgázos, ködborította téren a lovasrendőrök ide-oda kergetik a tiltakozókat. Nagyokat sóznak a fejükre, föl-le szaladgálnak, az egyik utcából kikergetik az embereket, akik befutnak egy másikba. Leginkább macska-egér harcra emlékeztet a jelenet. A tüntetők, ha lélegzetvételnyi idejük marad, azonnal barikádokat próbálnak építeni.
A környező házak lakói felébredtek a zajra, menteni próbálják autóikat. A Kiss József utcát teljes hosszában füst lepi. Egy rendőrkocsi, majd mentőautó érkezik, az emberek mindkét járművet megtámadják. A mentő gázt adva bemenekül a rendőrkordon mögé.
Ismét megindulnak a lovasok a tüntetők felé. Úgy tűnik, le akarják zárni a Rákóczi utat. Azokat, akik békésen elvonulnak, engedik a körúton elmenni, de az autók rongálóira le-lesújtanak, egy embert az Erkel Színház mögött nagyon megvertek.
Ugyanaz a kemény mag csatázik, mint hétfő éjszaka a Televíziónál. Mindenütt törmelék, az aszfalton füstölgő könnygázgránátokat, letépett közlekedési táblákat látni. A tiltakozók köveket dobálnak, feszítővassal verik a rendőrautókat. Hiába volt két lovasroham, nem bizonyult elégnek.
Egy rendőrautó ég a Blahánál, majd felrobban. Lángok lobognak emeletnyi magasan a kereszteződésben. Mindenki áll és nézi. A tünetők korlátokat szaggatnak le.
01:53
A pajzzsal felszerelt rendőrök könnygázzal tovább támadnak. A tömeg két részre szakad. Sörösüveggel, térburkoló-elemekkel igyekeznek visszatámadni.
„Washington nem kételkedik a magyar demokrácia stabilitásában”. A Fehér Ház nagyon magas körei jelezték Simonyi András nagykövetnek, nincs okuk kételkedni abban, hogy hazánk továbbra is az USA szoros partnere marad.
Ezalatt egy csoport köveket és üvegeket dobál a felsorakozott rendőrökre. A rohamosztagosok pajzsa nem ér a lábukig, most is sok a lábszársérülés. Kifosztottak egy kisboltot a környéken, onnan származnak az üvegek.
Vízágyú érkezett a térre, újra kezdik a tömeg oszlatását. Nagyon sok vérző, sérült embert látni a téren. A rendőrök folyamatosan emelnek ki egy-egy embert.
Végül csak akkor kezdett menekülni a kemény mag, amikor valaki felkiáltott: jönnek a kutyák! De nem jöttek, csak lovak. A HírTv szerint a rendőrök „mindenkit ott ütöttek, ahol értek”.
Egy tudósító valóban szemtanúja volt egy brutális verésnek a már megtisztított Blaha Lujza téren. Egy fekete dzsekis, fekete kendőt viselő rendbontó a 6-os villamos megállójában agyba-főbe rugdosott egy földön fekvő embert. Később odébb sétált, majd újra visszatért, és ismét megrugdosta.
Látványos esti összeállítást vetített a CNN a budapesti eseményekről. A kommentátor azt boncolgatta, ki nyer többet, ha egészen az önkormányzati választásokig folytatódik a tiltakozás. Egy idős úr az egyik képen egy „Nép 24” feliratú kukát vonszolt magával. A híradásokból kimaradt a Kossuth téri tüntetők egyik fontos határozata, melyben a tömeg közfelkiáltással úgy döntött, hogy a forradalom színe a fehér.
Az Oktogonnál is oszlik a tömeg, lassan csak rendőröket látni.
03:46
Ma éjjel sokkal felkészültebb volt a rendőrség, mint egy nappal korábban - nyilatkozta hajnali interjújában a főpolgármester. Mint mondta, összesen 26 rendőr sérült meg, négyen súlyosan. Összesen 98 embert állítottak elő.
A gyülekezési törvény jelenleg nem ad világos választ arra, hogy mi számít választási tüntetésnek és hol kezdődik az anarchia - ebben értettek egyet a kormánypártok és az ellenzék képviselői reggel a Nap-keltében. Vadai Ágnes úgy fogalmazott, a Magyar Televíziót csőcselék támadta meg. A parlamentben a szocialisták azt javasolják majd, gondolják végig a gyülekezési törvény módosítását. Az ellenzék ezt „nem tartja időszerűnek”.
Áder János, az Országgyűlés alelnöke szerint a morális válság mára politikai válsággá alakult, és ez mindenestől Gyurcsány Ferenc felelőssége. A politikus azt mondta: nem elég, hogy a kormányfő nem mond le, ráadásul „cinikusan, arcpirító módon” reagál az eseményekre.
07:22
Körülbelül hatvan demonstráló lehet a téren. Sátrakat állítottak, láthatóan hosszabb távra rendezkednek be.
„Mélységesen fájdalmas számomra, ami az országban történik” – nyilatkozza Horn Gyula. Az ex-kormányfő szerint Gyurcsány ezt nem akarhatta. Az őszödi ülésről így nyilatkozott: „Nem bántott meg ez az ember senkit abban a záróbeszédben, én is ott ültem”. A kormány legitimitása Horn szerint nem kérdőjelezhető meg: „Milyen alapon mondják, hogy mondjon le kormány? Ilyen alapon bárkit, bármikor le lehetne mondatni” – tette hozzá.
Jelenleg nincs az a személy, aki politikai támasztékot képes adni a rendőrségnek - jelentette ki Boross Péter. – „Én kilencvenegyben tudtam, mi a feladatom belügyminiszterként: hogy merjenek fellépni a rendőrök, ne az egyes politikai erők reagálását mérlegeljék.”
Az MTV székházánál történtekért inkább a kormányoldalt teszik felelőssé az emberek, derült ki a Szonda Ipsos felméréséből.
Éjszaka kirabolták Katona Kálmán polgármester-jelölt a Blaha Lujza téren felállított kampánysátrát. Elvitték a hangszórókat, az erősítőt, a plazmatévét. A Rákóczi út hosszában betört kirakatok jelzik a tüntetők útját.
Egy rendőr arról beszélt, hogy a Szabadság téri tévészékház ostrománál hiányos volt a felszerelés. Ő is csak egyik érült bajtársa pajzsával tudott visszamenni az épületet védeni.
A Financial Times emlékeztet rá: Almúnia pénzügyi biztos még júliusban komolynak és szigorúnak értékelte a Gyurcsány-csomagot. Szóvivője útján bejelentette, hogy arra biztatja Gyurcsányt, ragaszkodjon gazdasági kiigazító csomagjához. Lemondása számos üzletember szerint erős forintgyengüléssel járna.
Televíziós interjújában Gyurcsány Ferenc kifogásolta, hogy akik képesek lennének visszarendelni az embereket az utcáról, azok nem tették meg. Elutasították még azt is, hogy a parlament nyilvánossága előtt vitassák meg a kialakult helyzetet. Pedig teljesíthetetlen ígéretekből nem épül az ország – jelentette ki.
08:42
A Kossuth téren ezúttal nyoma sincs a tegnapi szervezettségnek. A mintegy 100-150 tüntető kisebb csoportokban állva beszélget.
A rendőrség reggel elemezte a hétfő és kedd éjszakai felvételeket. Az utcai harcokban összesen 137 embert állítottak elő, akik 72 órás őrizetbe vételük után gyorsított bírósági eljárásra számíthatnak. Azonban korántsem biztos, hogy a letartóztatásokat végül elrendeli a bíróság: korábban több ízben garázda, rongáló fiatalokat engedett szabadon, például amikor augusztus végén, szeptember elején a rendőrök Combinókon graffittizőket fogtak el, és kezdeményezték letartóztatásukat.
A Magosz bejelentette, szolidáris a békés tüntetőkkel. Szerdától a gazdák vállalják a fővárosi tüntetők ellátását. „A mai nap elindulnak az első teherautók a Kossuth térre” – jelentette ki Jakab István.
A Fidesz felkérte a külügyminisztert, utasítsa rendre a moszkvai magyar nagykövetet. Székely Árpád nagykövet ugyanis az Eho Moszkvi rádiónak adott interjúban azt mondta: nem a kiszivárogtatás a fontos, hanem az, hogy a miniszterelnök kimondta az igazat, amit évek óta senki sem várt magyar politikustól. „Lehet, hogy Gyurcsány a választási kampányban valótlanságokat mondott, de az ellenzék jóval több valótlanságot állított az ígéretek versenyében” – jelentette ki.
A frissen alakult Magyar Nemzeti Bizottság arculatot, tartást kíván adni a népfelkelésnek. „Büszkék vagyunk 56-ra, és büszkék vagyunk a pesti srácokra, akik bevették a magyar Bastille-t, a televíziót”, jelentette ki Molnár Tamás, a Jobbik elnökségi tagja. Wittner Mária is csatlakozott a bizottsághoz.
„Minden tömegrendezvény szervezőinek mérlegelniük kell, képesek-e biztosítani, hogy a résztvevők ne lépjék át a törvényesség határát. Kijelentjük, hogy az erőszakot tétlenül vagy egyetértéssel szemlélő tüntetők maguk is felelősséget viselnek. Természetesen a békés gyülekezés jogát mindenki az Alkotmány szerint gyakorolhatja” – olvasható Sólyom László, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin közösen kiadott nyilatkozatában.
14:39
A Kossuth téren néhány száz ember lézeng. Egy önjelölt szónok bejelentette, két nap alatt több millió, a nemzeti ellenállásra buzdító röplapot készít majd el. Egy győri vállalkozó mikrobusznyi csirkével érkezett a Kossuth térre, hogy tápláló sültet készítsen a demonstrálóknak.
Időközben körözést adott ki a rendőrség Budaházy György, a 2002 júliusi „hídi csata” ismert vezetője ellen. A férfit akkor a bíróság ötvenezer forint pénzbüntetésre ítélte.
A Fidesz közleményt adott ki, melyben a titkosszolgálat bevonásával munkacsoport felállítását kéri a hétvégi Fidesz-tüntetés biztosítására. Deutsch Tamás ennek kapcsán meghívta Szilvásy Györgyöt is a tüntetés szervezőinek ülésére.
„Valószínűleg ínyencek forgatták fel az irodámat” – mesélte egy interjúban az MTV elnöke. A szobáját feldúlók ugyanis megittak egy üveg viszkit, és két üveg villányi bort is. Az egyik fosztogató elaludt az ülőgarnitúrán, őt reggel megtalálták az irodában.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerint Rudi könnyen megelőzhette volna a hétfő éjszakai tragédiát, ha átveszi a tüntetők petícióját, így magatartása egyik kiváltó oka volt a későbbi eseményeknek.
A Fidesz egyúttal az Európai Újságírók Szövetséghez fordult a HírTV-t ért támadások miatt.
15:16
A Kossuth térre befutott egy kockalada, tetején három hangszóróval. Tudósítók a téren mintegy ötszáz tüntetőt számolnak össze.
„Magyarországon két nap alatt kevesebb, mint egy tucat autót gyújtottak fel. 2005 november 6-án Franciaországban 1408-at, csak Párizsban 982-t” - írja viszonyításképp a Le Monde. Időközben megsült a csirke is, osztják.
A magyar kormány legitimitása megkérdőjeleződött, ezért a parlamenti pártoknak tárgyalások útján új, szakértői kormányt kell alakítaniuk - nyilatkozza Orbán Viktor. A szocialistáknak mindenképpen meneszteniük kell a miniszterelnököt. A kormány egyszerűen nem teheti meg, hogy maradjon.
16:31
Epilepsziás rohamot kapott az egyik tüntető a téren. Mentővel szállították el. A hordágyról még visszakiáltott: „Kitartok!” A hangszórókból Demjén Rózsi egy száma megy.
A budapesti szállodások attól tartanak, hogy az erőszakos utcai cselekmények súlyos veszteséget okoznak a főváros idegenforgalmának – írta közleményében a Magyar Szállodaszövetség. A rendbontások nemzetközi visszhangja mintegy négyszázezer, az idegenforgalomhoz kötődő munkavállaló kenyerét fenyegeti.
A demonstrálók úgy döntöttek, szűrni fogják, ki szólalhat meg a téren. Grespik László jogi okfejtéssel levezeti, hogy Sólyom László legitimálta a Kossuth téri tüntetést, majd a gyülekezőket a Kossuth Rádió híreivel szórakoztatják. Dávid Ibolyát és a demonstrációjukat elhalasztó Hallgatói Önkormányzatokat kifütyüli, Orbán Viktort megtapsolja a tömeg.
Egy, a parlament bizottságai számára készített jelentés szerint az elmúlt napok vandalizmusa előre vetíti, hogy „ilyen jellegű történésekkel a továbbiakban is számolni kell”. A Petrétei József által jegyzett dokumentum szerint „a garázda csoportok közvetlenül veszélyeztetik a békés tüntetőket”. Leszögezi, minden demonstrációért annak szervezője a felelős, aki „nem hivatkozhat arra, hogy ő mindent megtett, csak különböző csoportok rácsatlakoztak”.
Egy bordó John Deere traktor gulyáságyút szállít a Kossuth térre. Gigantikus tömegű leves készül demonstrálóknak. Közben néhány tüntető spontán zenekart alapított, a „Sárga rózsa” című számmal debütáltak, csekély sikerrel.
Délutánra esett a forint a hírre, hogy a Fitch megváltoztatta Magyarország hitelkilátását. A pénzintézet szerint Gyurcsány lemondásának követelése miatt bizonytalan a szükséges reformok végrehajtása.
Az Újpest FC vezetői is közleményt bocsátanak ki, mely szerint nem szabad az elmúlt napok megmozdulásain tapasztalt erőszakos cselekményeket konkrét sportszervezethez, és különösen klubjukhoz kötni.
Már pár ezren lehetnek a Kossuth téren. A hangulat inkább méla, a résztvevők föl-alá bolyonganak. Időnként beszédek hangzanak el. „Azért vagyunk itt, hogy segítsük ennek a nem odavaló, országrabló miniszterelnöknek az eltávolítását” - kiáltja a mikrofonba Horváth János, a parlament korelnöke, a Fiatal Demokraták képviselője.
Hírek szerint felvásárolták a baseballütőket a sportáruházakban, annak ellenére, hogy a jogszabály szerint „ha a rendőrség ilyen eszközt talál valakinél közterületen, el kell koboznia, és használója, valamint tulajdonosa ellen büntetőeljárást kell indítania”.
19:22
Mintegy négyezren vannak a Kossuth téren. A szónok 60-70 ezerre becsüli a tömeget, mindenesetre felkéri az árkád alatt álló tíz embert is, csatlakozzon hozzájuk. Az MTV-től tisztelettel azt kérte, hogy most már, hogy nincs székházuk, jöjjenek ki a térre, és közvetítsék az eseményeket. Talán ez végre valódi rendszerváltáshoz vezet.
Új szervezet alakult „Kossuth-téri nemzetőrség” néven. Feladata a rendbontók és provokátorok kiemelése. Az önkéntes jelentkezőket csoportba rendezik, fehér karszalagot adnak nekik és felszólítják őket az alkoholfogyasztás mellőzésére. A nemzetőrséget Vitéz Matovics István szervezi.
A Gallup szerint a megkérdezettek 57 százaléka tartja rendkívülinek az elmúlt néhány nap történéseit. 43 százalék szerint Gyurcsánynak le kellene mondania, a maradást még mindig 38 százalék pártolja.
Közben spekulánsok veszik gyűrűbe a tüntetőket. Az árusok 400 forintért adják a perecet, és ugyanannyiba kerül az ásványvíz is. A nemrég érkezett gulyásleves ingyen van.
Október elseje lesz a magyar demokrácia fordulópontja – jelentette ki esti tévéinterjújában Orbán Viktor -, amikor a választók véleményt mondanak majd a kormány politikájáról. A nyugalom érdekében először szakértői kormány kell, mely korlátozott mandátummal kezd az ország gazdaságának helyreállításához. Ezzel egy időben azonban dönteni kell az előrehozott választások időpontjáról is. Orbán megerősítette, hogy a hétvégén megtartják nagygyűlésüket.
21:26
Nem tudni, pontosan miféle provokáció történt a Kossuth téren, annyi tény, hogy a Parlament előtt megalakult „nemzetőrség” üldözőbe vett két fiatalembert. Egyiküket elfogták, és átadták a rendőröknek. Társa elkezdett kiabálni a rendőrökre, amivel másokat is fölheccelt. „Ávósok”, „áruló köcsögök”, kiáltozták a fiatalok.
Rendőrök teperték le azt a fiatalembert is, aki a Gyurcsány-kormány jelképes koporsójának felgyújtásával próbálkozott. Néhányan a segítségére siettek, de itt is győzött a túlerő.
Később a rendőrök egy Zoltán utcai étteremben is razziát tartottak. Úgy tudni, baseballütőket kerestek. Az étterem tulajdonosa szerint az esős időre tekintettel esernyőket hozatott nagy számban, azt nézhette el valaki.
Budapesstől 191 kilométerre, Kaposváron idő előtt véget vetettek egy tüntetésnek, a szervezők azt akarták elkerülni, hogy randalírozó szurkolók keveredjenek a forradalmárok közé. A kupa legjobb 32 csapata közé jutásért játszott mérkőzést a Ferencváros, 2-1-re nyert a Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki ellen.
A Kossuth téren köztiszteletben álló jobboldaliak vezetésével akart közszolgálati médiát Kerényi Imre. A Napkelte, valamint Juszt László, Orosz József és Bánó András száműzését követelte, és hogy a rádióban ismét tűzzék műsorra Lovas István jegyzeteit.
Toroczkai az esti órákban passzív ellenállást hirdet. „Senki ne fizessen adót, még BKV-jegyet se vegyen senki” - Toroczkai szerint, ha az ország fizetésképtelenné válik, a kormánynak végre le kell mondania. A javaslatot a hallgatóság egy része tapssal és éljenzéssel fogadta. Toroczkai emellett amnesztiát követelt a forradalom során elhurcolt embereknek.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke szózatában felszólította Sólyom Lászlót, tekintse semmisnek Gyurcsány Ferenc megbízását, mert a miniszterelnök „hazudott és csalt”. A rendőröket arra szólította fel, hogy védjék meg a demonstrálók testi épségét.
Nemcsak a baseballütők iránt nőtt meg a kereslet, hanem a katonai ruházati boltokból, military shopokból is országszerte felvásárolták a védelmi felszereléseket, pajzsokat és arcvédő maszkokat.
Vaszlavik (Gazember Velorex Sámán Petőfi) László a forradalom tiszteletére írt dalát adta elő a Parlament előtt. Néhányan hangosan a Horthy-nótát követelték.
A CNN esti tudósításának címe: „Felpezsdítő a magyarok naivitása.” A csatorna sehogy nem érti, miért csodálkoznak ilyen vehemensen a magyarok azon, hogy a politikusok időnként hazudnak.
szept. 21. csütörtök
00:02
Néhány kisebb csoport elindult a Kossuth térről, ahol a Nagykörútra kiérve a tudósító azonban csak békebeli forgalmat lát. Éjfélkor a két órával ezelőtti 10-12 ezres tömeg fele, harmada álldogál már csak a Kossuth téren. A színpadon bohózatba illő jelenetek tanúi lehetünk.
Az Oktogonnál ebben a pillanatban sörösüveg repül egy rohamrendőr felé. Többen heccelni kezdik a sorfalat. Mintegy ötven csuklyás, maszkot viselő fiatal bukkan föl, a csoportot idősebb férfi irányítja. Egyre több rohamrendőr érkezik a helyszínre. Túlerőben vannak, és a Nyugati pályaudvar felé szorítják a fiatalok csoportját.
A Nagykörutat lezárták. A rendőrök szakszerűek, a hangadókat kiemelik a vonulók közül.
Egy-egy tüntető időnként közelebb megy a rendőrökhöz, és heccelni próbálja őket. Egy ilyen jelenetre több tucat fotós érkezik. Pár perc múlva alig van tüntető a Nyugatinál. Ha valakit annak néznek, azonnal húsz-harminc rendőr és ugyanennyi újságíró veszi körül.
Változatlanul sok a nézelődő.
A Kossuth téren a tüntetés tovább zajlik.

(Folyt. köv.)

2010. március 6., szombat

NOSZTALGIA 2006/3 Egy beszéd

A minap a kezembe akadt egy beszéd. Kis változtatás után osztom meg Önökkel. „Az, amit el tudtam nektek mondani egy órában, sőt talán több is volt, mint egy óra, az természetesen nem az egész politikánk. Nem képes visszaadni az egyébként szükséges kommunikációnak azt a sokrétűségét, ami kell a sikerhez. De minden figyelmeztetést és tanácsot köszönök ez ügyben, mert ha őszinte vagyok hozzátok, azt kell mondanom, mi is tele vagyunk kétségekkel. Egészen pontosan tudom, hogy az, amit majd csinálunk, nem lesz tökéletes. Egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a hatodik lépés, jó, ha az első kettőt tudom. De meg kell próbálni előrevinni ezeket az ügyeket, és fenntartani közöttünk az együttműködést, miközben biztosítani a koalíciós partner támogatását is, fölkészíteni a tömegkommunikációt, satöbbi. De a legfontosabb megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, menni előre. Sajnos nem tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nincsen ennyi kapacitásunk. Az igazság, hogy reggel 7 órától éjjelig dolgozik a csapat, és egy pont után nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 15 embernél többen körülülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni a szakértőkkel. Ennyi tehetségünk van, gyerekek! Amit meg lehetett csinálni az elmúlt hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző időszakban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy a választási kampány heteiben nehogy előkerüljenek olyan papírok, amikre ráveti magát az ellenzék, azt megtettük. Sajnos ez egy irracionális ország. 300 ezer forintos vakbélműtéttel ijesztgetik az embereket, kommunista terrorral, sorra meghekkelik a szervereinket. Hadd ne folytassam. Ésszerű párbeszédnek nincs tere. Miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha eljön a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, mert soha ilyen problémánk nem volt. A Medián 2 hete kihozott egy felmérést. A magyar lakosság 70 százaléka úgy gondolja, mondjanak itt a politikusok bármit, hogy megszorítás lesz. Más szóval a költségvetés gatyába rázása. De hát annak kell lennie. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, mint soha az elmúlt években. Az anyagaink kidolgozottsági foka biztosan hagy maga után kívánnivalót, igazatok van. Azt is tudjuk, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Amikor azt mondjátok, hogy vigyázzunk oda, mert az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. De nagyon szűk csapat dolgozik Petrétei Jóska mögött, mert nem engedhetjük a minisztérium egészére ebben a fázisban még, 5-6 ember reggeltől éjszakáig, mert az utolsó munkaanyag is megjelenik másnap a Magyar Nemzetben, minden kontextusból kiforgatva. Így kell dolgozni. Közben a másik oldal 14. havi nyugdíjjal kampányol, áfa-mentes bébipelenkával, és azt ígéri, négy év alatt száz százalékkal megemeli a reálbéreket. Agyrém. Mi közben az őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges tételeket a kollegákkal. Merthogy nincs sok választás. Azért nincsen, mert elcsellóztuk. Nem kicsit, hanem nagyon. Európában ennyi böszmeséget még ország nem csinált, mint ahogy itt mi vircsaftolunk. Annyival kerültünk túl az ország lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni. Ráadásul úgy, hogy a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása igazgatja. Hogy gyakorlatilag nem csinálunk ez ellen semmit négy évig. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amivel gátat vetettünk volna ennek a sok képtelenségnek. Amire büszkék lehetünk azon túl, hogy sztrádák, pár égetőmű, valamivel nagyobb esélyegyenlőség, és hogy visszahoztuk a kormányzást a végére. Közben az ellenzék azt harsogja, hogy a költségvetés problémáinak az a megoldása, hogy csökkentjük a bevételeket, és növeljük a kiadásokat. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit művelünk itt, akkor mit mondunk? Természetes, hogy a dolog az nem szépen, aprólékosan felépített, nem. Lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, lásd fenn, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy belegebedünk. Ez a helyzet. És közben még meg kell állapodni a szabaddemokratákkal, személyi kérdések, koalíciós sakkozás, ismeritek. Nézzétek, a dolog az úgy áll, hogy rövid távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy ideig folytatni az alibifocit, de biztos nem sokáig. Nem tudhatjuk, hogy mikor jön el az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg ezernyi statisztikai kiskapu segítette, hogy idáig eljussunk. De sokáig nem totojázhatunk. Persze még elképesztően sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoport hogy fogja fogadni. De én azt tudom nektek mondani, hogy nem szabad hónapokig elemezni, gyerekek. Nem ismerjük a jövőt. Az első nap meg kell mondani, mit akarunk csinálni azért, hogy ennek még idén költségvetési hatása legyen, hogy például szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Analizálgathatunk még egy ideig, de a végén jönnek, akiknek az a szakmájuk, és azt mondják, hogy ők már kielemezték. Magyarország le van írva. Ezért, annak az előrebocsátásával, hogy amit csinálunk, az messze nem lesz tökéletes, nem tudok nektek B verziót mondani. Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló gazdasági ügyekben, Kornaitól Surányiig, Békésitől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal végig beszéltük, végig vitatkoztuk ezt a pár hetet. És meg kell mondanom, rengeteg nagy ötlettel találkoztam. A hétszázát neki! Kiderül, hogy még a legnagyobbak, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. Vessünk ki ingatlanadót mindenkire! Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami ötmillió forintnál drágább? Direkt alacsony értékhatárt mondtam, nem százmilliót. És közben odaadjuk az önkormányzatoknak azt az 52 milliárdot, ami a kommunális adóból bejön, mert azt meg oda kell nekik adni, mi így dolgozunk, az az ő bevételük. Az egész sztorinak az egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint. Magyarország legbefolyásosabb üzletembere, Demján Sándor, azt mondja: Ferikém, olvasom a Sarközy tanulmányban, hogy ha minden háttérintézményt bezárunk, akkor 700-800 milliárdot meg tudunk takarítani. Mondom Sanyikám, normális vagy te? Legalább te tudhatnál számolni, áldjon meg a jó isten! 3-400 milliárd, ez kétségtelen, de cserébe jön kétszázezer új munkanélküli. Vagy odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogyan kell megtartani a minimálbér adómentességét, de közben mégis fenntartani a társadalmi igazságosságot. Dolgozunk sokáig vele, elküldi a papírját is, melyen kiszámolta, és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudta, hogy létezik az adójóváírás intézménye Magyarországon. Akkor azt is át kell alakítani. De ez 230 milliárd forint, Gyurikám. Ja? Hát, ha az a 200 milliárd forint benne van a pakkban, úgy nincsen megoldásunk. Általánosságban elmondhatom, egész sok jó ötlet van egészen addig, amíg ki nem kell számolni. Akkor azonban elfogy a tudomány. Sok olyan kritika is van, hogy a rendszer nem eléggé kerek, nem konzisztens. Mindenkinek van ötlete, hogy mit vegyünk ki belőle, és akkor a maradék konzisztens lesz. Csak éppen akkor csupán harmadannyi pénz van, mint amennyi kellene. Ja, így én is tudok konzisztens rendszert. Az a problémám, hogy nem 50 milliárdot kell összeszedni, hanem többet. Ráadásul mindezt úgy kell megtenni, hogy amit hosszú távon akarunk csinálni, amitől az egész ország fenntartható lesz, azt ne verje keresztbe. Gyerekek, nem vagyunk tökéletesek! Sajnos nem. Azt sem tudom ígérni, hogy minden rendben lesz. Annyit tudok mondani, hogy ami tisztességgel megcsinálható, azt megcsináljunk. És hogy nem játszunk külön meccseket, az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy egymással birkózzunk. Úgy gondolom, nincsenek külön érdekek, amik ne bírnák ki közöttünk a nyilvánosságot, vagy amit nem veletek akarok elintézni. Az a csapat, amelyikre rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, nagyjából erre képes. Tehát tud nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik többre képes, mi nem tudunk ennél jobbat. Munka van, tisztességes munka folyik egymás között, és muszáj megcsinálni. Most nem beszélek az Új Magyarországról, a fejlesztésekről, az autópályákról, játszóterekről, satöbbi. Egymás között vagyunk. Nem beszélek a határon túli magyarokról sem, az egyházakhoz fűződő kapcsolatokról és még ezer dologról, mert ma nem ez a legfontosabb. Megjegyzem, mindegyikben érdemi javaslataink lesznek, egyik-másik meglepetést is fog okozni. De az egészhez képest, amit most el kell döntenünk egymás között, a legszűkebb körben, nem ez a legfontosabb. Reform kell, vagy bukik az ország, nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és őszintén megmondom nektek, beszélek magamról is. Ezért szeretnék most kérni tőletek még három percet. Az életben legfeljebb még egyszer fogok ilyesmit kérni tőletek. Ugyanis fantasztikus dolog politikát csinálni. Egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint végigcsinálni, az állandó ordibálás közepette, ebben a fékevesztett légkörben, mert egyetlen dolog ambicionált: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kicsellózott országban, hogy nem kell betojni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól, és a baloldal tanulja meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet. Nagy dolog volt, imádtam, életem legizgalmasabb szakasza volt. És most itt a lehetőség, hogy történelmet csináljunk. Nem a történelemkönyveknek, arra nagy ívben teszek, nem érdekel. De hogy csinálunk-e valami fontosat. Hogy azt mondják, hogy a kicsellózott életbe, jöttek és meg merték tenni, és nem azon aggodalmaskodtak, hogy most hogy a francba lesz majd az útköltség elszámolásuk. A fűzfán fütyülő rézangyalát! Hogy jöttek párak, akik nem azon tanakodtak, hogy akkor a megyei önkormányzatban lesz-e jövőre helyük, vagy nem. Hanem megértették, hogy másról szól ez a kardvirágos ország! Hogy megértik, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy legalább valamennyire működő világot! Csak azért! Egzisztenciát lehet még találni sokat. Tudom, hogy nekem könnyű ezt mondani, ne vágjátok mindig a képembe! De hát ha csak ezért érdemes! Majdnem beledöglöttem, mert másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, miközben taktikázni kellett reggel, éjjel, meg este. Hogy az ellenzék épp min veri ki megint a maga hisztijét. Nem akarom ezt tovább csinálni! Vagy nekilátunk, egy működő és igazságosabb ország, és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell megcsinálni! Soha egy interjút nem fogok adni, amikor befejezem, akárhogy is válunk el egymástól. Nem fogom a magyar baloldalt bántani, soha. De csak akkor érdemes politikát csinálni, ha hozzányúlunk a nagy dolgokhoz. Azt magyarázni, hogy miért nem, és hosszú nevű bizottságokban ücsörögni, aztán új munkabizottságot alakítani, amelyik kideríti, hogy egyetlen törvényben nem tudtunk megállapodni, ezért újra csak azok a kompromisszumok születnek, amik lényegében a semmittevés kompromisszumai, hogy fönnmaradjon, ami volt, mert úgyis minden sérteni fogja valakinek az érdekét – szóval, ehhez egy másik madame kell. Ez az én imádatomat nem fogja megváltoztatni, én a hívetek maradok. Én nem fogok naponta felállni, volt egy ilyen minisztere a Gyulának, aki mindig le akart mondani. Vagy egy másik, aki állandóan azt mondta, hogy én egy ilyen és ilyen pasi vagyok. Hát nem. Amíg van a dologban esély, és haladunk, addig igen, ha meg kifogyott, akkor csöndben elmegyek. Egyszerűen nem érdemes másként. Mindenki döntse el magában, azért a 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami hallatlanul fontos persze, különösen, ha az embernek már nincsen más szakmája, tudom én. A kérdés, hogy valaki képes-e az elmúlt 15 év összes történetén felülemelkedni, és megkötni az új védeket, amitől élhetőbb lesz az ország, vagy azt gondolja, hogy ez is csak egy ugyanolyan négy év lesz, a francba, túléltük a korábbiakat is, ezen is túl leszünk valahogy. Volt már egy csomó miniszterelnökünk, most ezen a pasin is túl esünk. Mi úgyis maradni szoktunk. Lehet, hogy így kellene, ez egy legitim érvelés, nem is bánt. Van ebben a frakcióban amúgy is nem egy kiváló, miniszterelnöknek alkalmas ember. Mégis azt mondom, vegyen most mindenki egy nagy levegőt, igyon egy kis bort, aludjon rá egyet és döntse el magában, mert ha mindenki csak ugyanazt tudja mondani, amit az elmúlt években mondott, és nem jut el odáig, hogy na, a franc egye meg, lehet, hogy valami újat kellene kitalálni, akkor soha nem tudunk megállapodni egymással. Ha mind a 190 ugyanazokat a mondatokat mondja csak, amit az elmúlt években mondott, akkor ugyanúgy nem fog történni semmi, mert ugyanúgy nem tudunk megállapodni. Ugyan nem értek egyet, de elengedem. Mosom a kezeimet, csinálják! Vagy visszafogottan meghúzza magát, aztán a többi csak csinálja. Az ugyanis nem reform, hogy a többiek változzanak meg. Az nem változás, hogy egyébként kiszállunk a Passatból és mondjuk a népnek a mantrát. Az a reform, hogy hajlandóak vagyunk magunk is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig tettünk. És ehhez képest az első hónapoknak a dolga, a költségvetés dolga, az csak szimpla kényszer. De tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk ésszerűsíteni a rendszert, vagy jön a következő krach, és ránk fog omlani, a francba. A megoldásaink biztosan nem tökéletesek, igazatok van, csak épp senki nem mond jobbat. Legalábbis olyat, amiben meg tudunk állapodni a szakma nagy részével, amit el tudunk fogadtatni az emberekkel, és el tudjuk fogadtatni a koalíciós partnerrel is. Nálunk, akik ezt egy páran a tetején csinálják, a Bélától a Veres Janiig, Kiss Pétertől a Hillerig, meg mondjuk velem, mi nagyjából azt hisszük, hogy ez körülbelül jó. Biztos belül külön-külön gondolunk mást is, de nem külön-külön vagyunk, hanem ott ülünk tizenegynéhányan az asztal körül, és a végén a döntést el kell fogadni. Itt nem egy tévedhetetlen király hozza a döntést. A királyok az egész világon előbb-utóbb megbuktak. Azonban én azt gondolom, hogy meg lehet csinálni. Nyilvánvaló, hogy lesznek konfliktusok, gyerekek. Egy egész ármádia készül a revansra. De ha nem csináljuk meg, az ország négy év múlva ugyanott tart megint, mint most. Igen, lesznek tüntetések, biztosan lesznek, tévé, Parlament, sokan dolgoznak már a pillanaton. De előbb-utóbb megunják, és hazamennek. Mi csak akkor tudjuk végigcsinálni, ha a lényegben hiszünk, ha van egyetértés. Ha senki nem játszik külön játékot itt, aki most az asztal körül ül. Kikerülni a konfliktusokat, egyre csak azt szajkózni, amit a közönség vár tőlünk, minduntalan megijedni attól, hogy megsértünk érdekviszonyokat, akkor nem is érdemes hozzálátni. Nem szabad. A magam részéről nem igaz, hogy én valamihez is csökött módra ragaszkodom. Hogy van egyvalami a fejemben, és akkor annak kell lenni az egészségügyben, hogy izé, meg okvetlenül így. A fenét! Én ezeket a beszélgetéseket legföljebb szervezem, mediálom. Nyitom ki az embereket, hogy elmondják, mi van bennük, ez a módszerem. Nem diktálok semmit. Legföljebb akkor, ha le akarnak lassulni, vagy nem akarnak megállapodni. Mert hogy gyerünk már, a hétszázát, előre! Ezt tartom a vezető dolgának. És hogy ha valamiben megállapodtunk, akkor az úgy legyen. Az egész nem arról szól, hogy nekem van egy A-tól Z-ig megírt forgatókönyvem, és azt ki fogom az országból verni. Francot! Van forgatókönyvem arra, hogy hogyan lehet a szocialistákban lévő hihetetlen energiát arra fölhasználni, hogy az országot megváltoztassák, de lehet, hogy ebben tévedek. Hogy legyenek már úrrá végre a kishitűségükön, meg a régi igazságaikon: arra tényleg van elgondolásom! Legföljebb, ha nem bírom már, akkor kiabálok egyet. Egyébként nincs a dologban személyes sztorim. Már így is sokat kaptam, ettől, amit a elmúlt másfél évben csinálhattam. Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt az országot. Mert ki fogja megváltoztatni? Orbán Viktor fogja megváltoztatni a pocskondiázó mameluk-csapatával? Vagy van még egy C változat, hogy nem történik semmi. Elvégre el lehet még így egy darabig lébecolni. Persze, bonyolult az egészségügynek a dolga. De hát amelyikünk bemegy egy egészségügyi intézménybe, az tudja, hogy hazugságok sokaságára épül! Vagy ki tagadná, hogy az oktatásban borzasztóan nehéz bármihez hozzányúlni? Ugyanakkor bárhová nézünk, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Valamelyikőtök mondta - az Arató Gergely -, hogy az mégiscsak a legnagyobb igazságtalanság, hogy a magyar oktatási rendszer a köztünk lévő társadalmi különbségeket inkább fölerősíti, és nem gyengíti, ráadásul még szegregál is. Mit ad Isten, itt tenyészik 700 ezer kitaszított roma. Hát ez az igazi nagy probléma! Mi meg azoknak adjuk az ingyenes állami oktatást, kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek! És akkor az a botrány, hogy utólag ki kell fizetni a diploma árát 3 százalékonként? Ha van társadalmi botrány, akkor az az, hogy a jelen állami oktatásban a felső tízezer termeli újra magát közpénzen! Mi meg nem merjük ezt kimondani, mert be vagyunk szarva, hogy azt mondjuk, hogy aki tehetős, itt van öt százalék, akkor tessék fizetni. Ne áltassuk egymást, ez az igazi botrány! Az igazi botrány, ahogy a Laci is beszél az ő cigány embereiről. Hogy azoknak tized olyan egészségügyi szolgáltatás jut, mint például nekem! Hogy mióta az anyámnak ismerik a városban a nevét, azóta neki is jobb jut, a hét meg a nyolcát! Nem értette, mi történt. Kérdezi, megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom, egy fenét, mama! Az az igazság, hogy ismerik a nevedet! Ez a botrány! Ehhez képest társadalmi értelemben a 300 forintos vizitdíj semmi, józan ésszel legalábbis, legföljebb kényelmetlen politikailag, hiszen ki a fene szereti kifizetni. Persze hogy lehet súlyos következménye, de őszintén szólva, ez a következmény legfeljebb minket érint, és bennünket is csak akkor, ha rosszul működünk együtt. A tragikus társadalmi kihatás meg mindenkit érint. Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a politikai következményektől. De hölgyeim és uraim! Ez legföljebb pár száz embernek, meg a családjának, az ismerőseinek a problémája, a mienk, a politikai elité. De nem azért kell politikusnak menni, mert ebből olyan hihetetlenül jól meg lehet élni, mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek vagy ügyvédbojtárnak lenni! Hanem azért lennénk politikusok, merthogy meg akarjuk ezeket a problémákat oldani. Egyébként az elmúlt négy évnek épp az a tapasztalata, a Horn Gyula kormányzásának, hogy nem abba szoktak belebukni emberek, ha valamit csinálnak, hanem ha nem csinálnak. Vagyis ha csak sodródnak az árral. Ha csak állnak. Összezavarodtam. Mibe is akkor? Mindegy, el kell indulni, és végig kell csinálni. Biztos szörnyű lesz az első pár év, persze. De teljesen érdektelen, hogy csak 20 százaléka a lakosságnak fog ránk szavazni. Tavaly nyáron a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy ránk fog szavazni. Tavaly nyáron, gyerekek. Erre egy évvel később nyertünk. Mi lenne, hogy ha nem az egymás közötti játszmák miatt veszítenénk el a népszerűségünket, hanem mert megcsináljuk a nagy ügyeket, és elveszítjük egy időre a támogatásunkat, de aztán majd visszaszerezzük. Mert megértik. El kell majd menni vidékre nyugodtan, hogy megcsináltuk, a hétszázát. Azt mondják, hogy nem lett mindenkinek jobb, és igazuk van. De neki, meg neki, meg neki, meg kollégiumok épültek ebben a kigordonkázott országban végre újra. Erről szól a politika. Nem arról, hogy melyikünkből lesz kerületi polgármester, és hogy hány helyettese lesz! Fontos az is, de nincs benn az ország első száz legfontosabb ügyében. És mi döntjük el, hogy melyikkel foglalkozunk. Mi! Az ország azt gondolom, hogy megérdemelné, meg mi is, hogy ilyen dolgokat csináljunk. Szóval, azt tudom nektek mondani, hogy álljunk neki, és csináljuk meg. Sok igazságotok van a figyelmeztetésben meg a részletek ügyében, de csak azt tudom mondani, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát. Sem így, sem így. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, igen, de, akkor ahhoz én már nem kellek. Ahhoz más kell. És írok majd egy zseniális könyvet a modern magyar baloldalról. Gyerekek, kell még valamit mondanom, Ildikó?”