Magánéleti zárvány

Ezúttal Fatty Lui fűkunyhójában gyűltek össze, ennél biztonságosabb helyet nem találtak a városban. Fatty még a zoknijait is detektorral ellenőrizte, mindenhol lehet kamera. CIA-fóliasisak volt rajtuk, hullám-konverterrel, a mobilokból kivették az akkut.
A Vertuk csillogó hullaként hevertek a dohányzóasztalon.

Egy Lajos korabeli rézüstben varacskosdisznó-pörkölt rotyogott.

Stripped Ha’ir a tüz mellett álldogált, reneszánsz kehelyből koktélt fogyasztott. Rezignáltan bámulta a társaságot.

- Már azt hittem, ad acta helyeztetek. Majd megvett az isten hidege.

Johnny N’dvad nyersen közbevágott.

- Nem érzékenykedünk, Csíkoska. Még soha ilyen problémánk nem volt. És csak a te embered lehet.

- Vagy a Kidé.

Stripped a vállát vonogatta. Ellenségesen nézett körül.

- Már ha arra az ominózus a videóra gondolsz. Eddig úgy tudtam, annak a lúzernek rég elengedtétek a kezét.

„Lúzer! Egy olimpiai bajnok!” A sportszerető Fatty idegesen kevergette antik kondérját. Crossed Eye arcára veríték ült ki. Monszun ideje volt, a levegő ázott rongyként tapadt az arcokra.

- Nem az a probléma, kinek az embere, hanem, hogy a nemzet egysége megbomlott. Repedés támadt. Egy beltag KIBESZÉLT.

Stripped Ha’ir egy barokk karosszékbe vetette magát.

- Akkor nincs baj, főni. Te kívülről ismered a nyelvüket, és konjunktúra van. A figura nincs itthon, bárhol lehet, Alaszkában, Afrikában, nem is kell megtalálni. A civil kurázsi jeleit mutatja. Idegen test, hamar kilökődik.

Eső támadt, fülsiketítő zajjal verte a tető pálmaleveleit.

Johnny habozott. Fölhajtott egy pohárkával.

- Lehet, hogy igazad van, Csíkos. – Összerázkódott, ahogy leért az anyag. – Mindnyájan tudjuk, a m’wabai nemzet milyen csavaros eszű. A világon legjobban szereti a szabadságot. Fájdalom, szerény komfortját is kedveli, ezért csöndben figyeli, amint kiürítjük a zsebeit. Ha a szövet fölfeslik egy pillanatra, csak megriad.

Szél támadt, könyörtelen erővel rázta a rotangpálmák leveleit. A pár bámészkodó majom megkapaszkodott.

- Az az ember egy zárvány. Igazad van. A B betűst elfelejtjük, hallgatunk, mint az alvó hiéna. Elvesztünk egy várost, záksón. Az ellenzéki sajtó illedelmesen körültekintő, a zárványt saját magánya emészti el.

Megkönnyebbülten fújt egyet. Zakója zsebeit kezdte tapogatni

- Csak azt tudnám, a pénztárcám hol van.

Összkerekes merdzsó ajtaja csukódott odakint összetéveszthetetlen, bársonyos nesszel. Súlyos alak csizmái cuppogtak a sárban.

Az egész társaság felröhögött.

Zárvány! Zárvány ! – szaladtak szerte a bólogatómajmok is.

Kid Rogan lerogyott Fatty mellé. Talán mégis az ő embere volt, aki feltöltötte azt a rohadt videót.

- Gondolod, tényleg ilyen egyszerű? – kérdezte.

A tapasztalt harcos gondterhelten csavargatta bajszát.

- Mit tudom én. De ha a kurázsi járvánnyá válik, az isten irgalmazzon nekünk.

Az eső elállt, sárkányfák levelei csillogtak olajosan, aztán süket csönd támadt.

Fölöslegesen hosszú és tökéletesen fölösleges

A későbbi miniszterelnök a plafont bámulta. A repedések nem adtak ki különösebb ábrát, pedig fél karját adta volna útmutatásért. Zsigereiben érezte, amint változik körülötte a világ, és részt kívánt venni a változásokban. Az élükre állni, egyáltalán az élen állni mindenben… Elképesztő mohóság hajtotta.

Este Machiavellit olvasgatott, a szöveg mély hatást gyakorolt rá. „A népnek nagyobb szüksége van az erő látszatára, mint az igazságra”…

Ez jó. Felkönyökölt, párnája alól elővette noteszét. A VALÓSÁG: VESZÉLY, jegyezte fel.

Vékony teste megfeszült. A BIZONYTALANSÁG: BIZTONSÁG.

Az emeletes ágy sodronya megreccsent.

Az asztalon álló fénykép középkorú férfit ábrázolt, egyenes, határozott szögben találkozó vonásokkal. Ő volt George (G): koravén férfi, pedig a kép készítésekor alig múlt 40.

Valójában Ericnek hívták. Indiában született, bár iskoláit már Angliában kezdte; hamar megtanulta, mit jelent mindenütt idegennek maradni. Érettségi után inkább visszatér Burmába, rendőrtisztviselő. Elsajátít pár technikát, melyekkel az öregedő rendszerek igyekeznek megakadályozni végső szétesésük, és ezeket az eszközöket egy életre meggyűlöli.

Alapvetően azonban egyetlen dolog érdekli, író akart lenni.

A következő években csak hányódik, Londonban, majd Párizsban él. Piaci rakodást vállal, edényt mosogat, éjszakánként ír. Befejez két regényt, ezek a Párizsból való visszaúton sajnos elvesztek. Nem adja fel. 
Ekkor határozza el, hogy a jövőben Eric helyett inkább George-nak nevezteti magát.

Következő kézirata már megjelenik. Könyvesbolti eladó Hampsteadben, ez is előrelépés. Egy lapnak recenziókat kezd írogatni. Megnősül, de hamar kiderül, hogy nemzőképtelen, örökbe fogadnak. Felesége sajnos egy évre rá belehal egy vakbélműtét altatásába. G-t közben kezdi befogadni a kulturális élet, szerkesztő a BBC-nél, új szövegeket fejez be, utoljára egy Állatfarm címűt, de nem talál rá kiadót. Háború zajlik, és a lektorok szerint a könyv veszélyeztetné az olvasók harci morálját. 

A jövendő miniszterelnök élénk belső életet élt, intenzíven álmodott, legtöbbször a Holdról, erről a szürke, a semmiben lebegő, nagy kavicsról. Visszatérő álma volt egy fiatal politikusról, aki 3,5 millió csillogó érmét varázsolt ki a holdlakók zsebéből. Amikor magasabb polcra emelték, már 40 milliót ügyeskedik felesége pénztárcájába. Némi zúgolódás után mégis új megbízást kap: nagy volt aztán a csodálkozás, amikor immár milliárdokat diszponál különböző családtagjai zsebébe.

Arcán mosoly futott át. A Hold levegője fekete volt, a napfény vízszintes, sárga pászmákban hullott a gyémántkemény hegyláncokra.

A leendő miniszterelnök Ignácot is szívesen lapozgatta, örömét lelte a tételben, miszerint a nemes cél fölmenti eszközét. Sajnos nem volt türelme a tételt történelmi kontextusba helyezni, tapasztalat szerint ugyanis fordítva van: az eszköz minősíti a célt, sőt idővel általában föl is zabálja azt. Aki nem sajátítja el az önkorlátozás bonyolult művészetét, a történelem előbb-utóbb kíméletlen kukába vágja.

Pszichológiai érdeklődése is csekély maradt, így történhetett, hogy elkerülte figyelmét a mentális „kettős könyvelés” veszélye. Ha ugyanis az ember A világban él, de közben konzekvensen B világot kommunikálja, a két világ határa könnyen összemosódik, és az illető végleg B-ben találja magát. A szavak (az Írásnak erről eltér el a véleménye) sajnos nem teremtik a valóságot.

George feleségével az esküvőről azonnal Spanyolországba utazott, Barcelonában egy fegyveres csoporthoz csatlakoztak. Polgárháború dúlt, a földeket barnán borította a vér. Sátrakban aludtak és árokparton, ami George tüdejének, aki gyerekkorától súlyos hörgőbajjal küzdött, egyáltalán nem tett jót, igaz, megismerte a vérontást és a vakbuzgó erőszakot. Mindkettőtől egy életre megundorodott. 
Két év után szárnyvasutakon és gyalog, lerongyolódva iszkoltak haza.

A jövendőbeli miniszterelnök felriadt. Fülében még visszhangzott az utolsó pár szó: „Szeretet nélkül senki vagy, zörgő hüvely, kiszáradt bogár. Elsodor az első szellő.” 
Teste verejtékben úszott. Szerencsére hamar sikerült visszaaludnia.

Álmában a Holdon épp választások zajlottak, három párt szállt szembe a korrupt hatalommal. Az egyiket leprásnak nevezte ki a közvélemény, a másikat automatikusan rasszistázták, a harmadik épp programját ismertette a tévében: egy kakasnak öltözött ember kukorékolt teli torokból a kamera előtt.

Az álom végén az ellenzék felháborodásának adott hangot veresége miatt. A későbbi miniszterelnök még a REM fázis mélyén is elmosolyodott, látva az intellektuális megközelítések ilyen hallatlan sokszínűségét.

Kitör a világháború, G katonai szolgálatra jelentkezik, de elutasítják. Már havonta fellángol tüdőgyulladása, Spanyolországban a TBC is ráragadt. A háború végétől tart: bőséges tapasztalata gyűlt már össze a tévutakról, melyekre egy-egy elvakult koncepció vezetheti az embert. Egyetlen dologban biztos, hogy senki nem fájdalomra született (talán, mert személy szerint sokat szenved).

Egy könyv körvonalai derengenek fel előtte, förtelmes szöveg: arra int, milyen szörnyszülöttekké torzulhatnak egyes társadalomirányítási technikák. A hatalom brutális kábítószer, és az emberek könnyen befolyásolhatók. Figyelmeztetni kellene őket.

Telt az idő, a leendő miniszterelnök egykor karcsú teste elnehezedett, a kisfiús arcot ráncok barázdálják. Statisztikai adatokkal blöfföl nyilvánosan, különösebb következmény nélkül. Machiavellin már rég túl van, a nyelv kérdései foglalkoztatják. Aki uralja a szavakat, kedvére formálja a múltat. Tehát kezében tartja a jelent. És a jövőt?

Ugyan. Csak érzék kérdése.

Holdfény süt a szemébe újra, az élesen megvilágított sziklák hangtalan forognak. Egy fennsíkon hangár áll, valószínűleg karantén, mert ragály pusztít a nagy kavicson, a nyelv ragálya. Elég a „vándor” szót alattomosabb kifejezéssel helyettesíteni, és milliók vesztik el emberi voltukat: szóra sem érdemes rovarrá, a közutálat tárgyává válnak. Pedig hasonló nevezéktan már nem kevés vért kívánt korábban e köves tájon. De a lakosok immunitása gyengül, a helyzet pedig durvul: elég megjegyezni, 2x2=4, és az illetőt fölkoncolja a tömeg. Az ellenzék elbizonytalanodik. Pár fiatal azt harsogja, minden hasonló matematikai állítás szemfényvesztés, mások tovább kukorékolnak. A kormány hajthatatlan, 2x2=5 hirdetik embertelen nagyságú betűk.

A polgároknak imponál ez a magabiztosság.

Jura széljárta sziget Skócia partjainál, felszínét barna kövek és tőzeg borítja, gyíkokon és pár szarvason túl alig lakják. Utolsó regényét megírni ide vonul vissza G.

Egy fehér tanyaházban él. Tízpercenként köhögési roham tör rá, ilyenkor összegörnyed, mint egy ökölbe szorított kéz. Húga viseli gondját, aki családját hátrahagyva talpal reggelente kilométereket a csónakkikötőben vegetáló boltocskáig. Az egész ház recseg, sóhajtozik a szélben, mint egy vajúdó asszony. Sirályok rikácsolnak, a tenger tajtékja hideg cseppekké porlad a levegőben.

G alig lép ki szobájából. Érzi, mint fogy az ideje, de minél több szót kíván még papírra vetni. Addigra semmilyen politikai tervben vagy világnézetben nem hisz, leszámítva a jézusi eszmét (mely egyébként egyezik a felvilágosodás alapgondolatával is): hogy minden ember egyenlő.

A duplagondol az a mentális jelenség, mely révén az ember egyszerre két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában is képes túlélni. A polgár, noha tudja, hogy a Párt tudatosan csal, hazudik és rágalmaz, ami bosszantja, választóként mégis ragaszkodik a feltételezéshez, hogy voksával mindig a legnagyobb tisztességgel jár el. Önigazolása alapjául a keresztény erkölcsöt teszi, miközben bármikor hajlandó azonosulni az irgalom és megbocsátás elveinek teljes ignorálásával.

A többség munkaidőben kőarccal szolgálja a hivatali elmebajt, aztán otthon ki nem fogy a panaszból. Az anyagi biztonsága reménye leülepedett a palatetőkre, mint a guánó. Egyesek az erőszak és irracionalitás ellen másfajta irracionalitás fegyvereit szegezik, persze mindvégig abban a hiszemben, hogy a tiszta észt védelmezi a sötétség ellen. Mások csöndben elfordulnak. A rendszer a hétköznapokban a működésképtelenség ezer példáját mutatja, mégis úgy tűnik, e botlások megengedhetők (sőt, mivel a rendszer alapját a kontraszelekció adja, elkerülhetetlenek). A szisztéma fenntarthatónak tűnik; az ellentmondásokat mindenki csak magában veti össze, most mindegy, hogy lustaságból, tájékozatlanságból, vagy egyszerűen anyagi komfortja megőrzésének reményében.

A Holdon is teljes a zűrzavar, ezer krikett-szurkoló megrohamoz egy könyvtárat, földúlja, a büfét kifosztja. A helyszínen háromszáz sebesült csendőr marad. Új meg új pontokon üti föl fejét a nyugtalanság, autókat gyújtanak föl, közterek sorát verik szét. A csendőrség tehetetlen. Összesen 500 egyenruhás és 300 rendbontó (valamint lelkesen közéjük vegyülő civil) sérül meg.

A holdlakók között egyetértés bontakozik ki, hogy a rendbontók áldozatnak, a rend őrei pedig bűnözőknek tekintendők. Az eljárások megindulnak.

MINDENKINEK AZT MONDANI, AMIT HALLANI AKAR, jegyzi fel a későbbi miniszterelnök, ismét elnyomja az álom. A kelő nap fényében kráterek vöröslenek. Egy téren tudósok vitatkoznak a „demokrácia” és „fasizmus” szavak jelentésén; piperkőcök bámulják őket vigyorogva, Luis Vuitton táskájuk van, zakózsebükben tarka kendők. Abban az épületben dolgoznak, ahol a szavaknak jelentést adnak, és pontosan tudják, bármely szónak bármikor visszavonható a jelentése.

G élete utolsó pár hónapjára újranősül, az aktusra már kórházi szobájában kerül sor. Ennek nincs különösebb jelentősége. Kéziratát befejezte, amit a világról tudott, átadta az emberiség maradékának. Brutális szörnyvilág kel életre a lapokon, képtelen álom, de ami ennél fontosabb, az abszurd rendszer fenntartását szolgáló technikák pontos leírása. Mesterművet alkotott: aprólékosan kidolgozott karakterek mozognak egy működésében vakító fénnyel bevilágított, irracionális térben.

Mostantól elképzelhetetlen, vélte G, hogy az emberiség ezekkel a módszerekkel a jövőben megvezethető legyen.

A leendő miniszterelnök sokat ábrándozott: erős lesz és híres, de mindenképpen gazdag. Újraegyesíti és felvirágoztatja nemzetet. Pók aludt a sarokban, lábait maga alá húzva. Kár, hogy a külső viszonyok és az egyéni jellemvonások mind fölállították a maguk korlátait: telt az idő, a vékony test is telt, és a naiv álmokat fokozatosan felülírta Balzac vidéki ifjainak parvenű mohósága.

AZ ŐSZINTESÉG: KOCKÁZAT - jegyezte fel. A BUKÁS: VILÁGRASZÓLÓ GYŐZELEM. Harcolni, mindegy, ki ellen: az aktuális célszemélyt időben megnevezzük. Az sem kell, hogy mindenki elhiggye a folyton újraírt fordulatokat; elég, ha a túlélés reményében úgy tesz, mintha elhinné.

Évtizedek óta elképzelhetetlen módszerekkel írta át a múltat, azonban állíthatott bármilyen képtelenséget, ha megfelelő szókinccsel tette, az eljárás működött. „Problémáink egyetlen oka, hogy összeesküdtek ellenünk.” „Csavaros eszű népünk kiemelkedik a többi nemzet közül.” Csapataink egységbe rendeződnek az ősi zászlók alatt.”

Nyár volt, a hegyoldalban már csak néhány ablak pislákolt. Az Egy Perc Gyűlöletet adták épp a meccs szünetében. A buszmegállók oldaláról lapos arc bámult a lakosokra, egy ráncos, 93 éves férfi: a világ 29. leggazdagabb embere.

A miniszterelnök töltött magának. A finnyások persze húzzák az orruk, de az anyagi érdek végül majd domesztikálja őket. Nem érzik, hogy egyszer úgyis mindenkire rákerül a sor: stabilitás csak állandó rotációra épülhet. Ezért van szükség tudatlanságra és szegénységre is: hogy a legfinnyásabb is érezze, van még vesztenivalója.

A rendszer alapvonása egyfajta fülsiketítő, rendületlen hangoskodás volt: pocskondiázni mindent, ami a rendszeren kívül állt. Nem volt szükség fizikai erőszakra, a folyamatos nyelvi nyomulás lehetővé tette, hogy szétzilálják, csírájában elfojtsák a születő gondolatokat. Az aktuális szlogenek sulykolása a tömegtájékoztatás feladata volt. A harsány lózungoknak az sem mondott ellent, hogy a napi feladatok kapcsán minduntalan kiütközött a rendszer teljes inkompetenciája.

Ez ellen a verbális projekt ellen leginkább a nemzeti kultúra vehette volna fel a küzdelmet, de ennek hordozói elfordultak a közélettől, később meg csak sopánkodtak, hogy a helyzet tűrhetetlenné vált. Az önmagát függetlennek nevező értelmiség e passzivitást alkotói érvekkel igyekezett alátámasztani (ezáltal leginkább Wong Yuhoz, a nyugdíjas kungfu-mesterhez váltak hasonlatossá, aki sportszerűségből lecsatolta művégtagjait, mielőtt a köré gyűlt kamasz-horda agyonverte).

E hozzáállás persze legföljebb magyarázhatja, de nem menti azt a teljes nyelvi vereséget, melyet a magát europérernek nevező értelmiség elszenvedett. A munkabírás képességével sajnos jórészt a Párt tagjai rendelkeztek, akik így uralni voltak képesek a közbeszédet. Kritikusaik még ahhoz sem vették a fáradtságot, hogy saját gondolkodói iskolájuk egyes bigott, erőszakos és irracionális vadhajtásaival szemben eljárjanak, az így kialakult fogalmi és kulturális vákuum aztán a zavarosban halászó figurák éltető elemévé vált (és ha a nemzeti kultúra erői nem képesek újragondolni közéleti aktivitás és kreatív szóhasználat kérdéseit, még hosszú ideig azzá válik).

Párttaggal szemben alapkritérium volt, hogy hiszékeny legyen. Semmi szín alatt nem lehetett szuverén. Öltözködni szerethetett. Uralkodó érzelmei a félelem, a gyűlölet, a szervilizmus és adott esetben a győzelmi mámor volt - más szavakkal helyes mentalitással kellett rendelkeznie.

E mamelukok alkották a társadalom krémjét, amorális, piperkőc, de jó verbális képességgel rendelkező személyek. A felső szegmensbe rekedt még néhány fanyalgó, jóindulatból „passzívnak” is nevezhető egyén, de ők a rendszer alapjait nem veszélyeztették. Ami pedig ez alatt tenyészett, nagyjából indifferens volt: a kenyeret elfogadta, a cirkusznak örült, és frusztrált volt, tehát a harckészültségig hiszterizálható.

A miniszterelnök persze tudta, hogy a tevékenység, melyet végez, egyes történelmi és büntetőjogi kategóriák számos elemével rendelkezik, de szerencsére ezeket nem nevezte néven senki; egyrészt nem ismerte fel, vagy rövid távú anyagi érdekeivel ellentétes lett volna a megnevezése, esetleg egyszerűen zavarta volna privát passziójában. Netántán azok közé tartozott, akik lassan képtelenek lesznek néven nevezni bármit, lévén beláthatatlan távolságra sodródva a Gutenberg-galaxistól csupán rövidítések és artikulálatlan indulatjelek formájában képesek a világra rezonálni, végig saját sötét, csalódottságból és baljós előérzetekből egybetapasztott univerzumukban hánykolódva.

Lehet, hogy a Pártnak nem is lett volna szüksége arra, hogy ilyen szisztematikus munkával ássa alá a szavakat: a galaxis haldoklott, nyelve durvult, szókincse évről évre csökkent, a személyközi kommunikáció artikulátlan indulatszavak és mindent elborító rövidítések zsugorodó világává csökevényesedett. Pedig a szó állítólag potenciálisa fegyver - még ha e potenciál felismeretlenül is marad, vagy momentán hidegen hagyja a lakosokat.

„A mű egy elképzelt, abszurd jövőt ábrázol”, írta a későbbi miniszterelnök G könyvéről anno egy korai zárthelyiben, de már a mondat közben csóválni kezdte fejét. Mégis hosszú időnek kellett eltelnie, s már rég tényleges miniszterelnök volt, mire a megoldás körvonalai végre földerengtek előtte. Addigra teste sajnos elnehezedett, lába sajgott estére, arca sajátos kifejezést öltött. Ötvenes évei közepén járt: a legszebb férfikor.

Maga felé fordított egy íróasztalán féltve őrzött képet. Üvegében, mint valami tükörben szemlélte magát, aztán a képmást bámulta újra, a keserű, szögletekből és szigorú egyenesekből összeálló arcot.

Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezt az egészet én kreáltam, futott át váratlan az agyán. A rendszert a lakosság alakította ki, fokról-fokra. Én csak fölismertem, és átvettem működtetésre.

Visszatette a keretet az asztalra. Zakója megfeszült.

Az üveg mögé rekedt íróra tekintett.

- Látod, mégis megcsináltuk, George!

Csuklója zajtalan forgott húspárnáiban, akár egy tokban.

A marsallbot

Johnny N’dvadnak csaknem minden megadatott életében. Család, hatalom, svájci bankszámlák a  sublótban, palotát emeltetett magának a m’wanzori várhegyen.

Egyetlen bánata volt csak: de hogy mi, azt még feleségének sem árulta el. 

Persze az tudott róla.

Annyi biztos, hogy kamaszéveitől szenvedélyesen érdekelte a fallikus szimbólumok világa. A mindennapok hemzsegnek az ilyen jelképektől, gondoljunk csak a felhőkarcolókra, egy Bombardier magánrepülőgép botkormányára vagy a parlamenti országzászló nonstop őrzött rúdjára. Jogvégzett emberként Johnnyt persze elsősorban a blöff pszichodinamikája, de rögtön utána a sokszínű fallikus teóriák foglalkoztatták. E vitatott szerv a kőkorszaktól a legutóbbi évekig a megtermékenyítést, a férfias erőt és bőséget jelképezte - igaz, az idők változnak. Az államférfi mindenestre betéve ismerte Sigmund Freud vagy Heinz Kohut teljes ezirányú életművét.

Ezen az estén Crosse’d Eye fűkunyhójában gyűltek össze. A kéményt helyettesítő aranycsőből vékony füstfelhő tört a magasba.

Hűvös nyári este volt. A rotangpálmák levelei közt kuporgó páviánok igyekeztek minél kisebbre összehúzni magukat.

Érthetetlenül komor hangulat uralkodott. Fatty Lui loboncos bajszát csavargatta, Stripped Hai’r egyre a mangólepárló üst gőzébe meredt. 

Szemlátomást súlyos kérdés nyomasztotta mindannyiukat.

-  Csirió – jegyezte meg elhaló hangon a miniszterelnök. Gallérja mögé hajított egy adag datolyapárlatot. 

Fatty csak a bajszát gyűrögette.

– Ha kicsike, hát kicsike – dünnyögte maga elé.

Stripped Ha’ir arca elsötétedett. Féltékenyen pillantott a torzonborz parlamenti chief hosszan lecsüngő ajakszőrére.

Az lemondóan a fejét csóválta.

-  A múltkor is; mesét olvastam az unokának, de csak fölkrenkoltam magam – szólalt meg Johnny. Remegő kézzel küldött le még egy pohárkát.

– A nagy Kernberg azt írja „Tárgykapcsolatok az anyaméhben” című munkájában, hogy még a boszorkányok seprűnyele is azt jelképezi.

A többi után lendített egy harmadik pohárkát.

– Vagy vedd Melanie Klein „Szolipszizmus és szkizoid pozíció” című remekét! Brutális őszinteséggel exponálja a kérdést. Bárhova néz az ember, az egész univerzum azzal szembesít.

-  Kicsike gnúkolbász... – nyögött föl Fatty.

-  Nevezzük minikarottának – helyesbített a pedáns Crosse’d Eye.

A letargia láthatólag maga alá temette az egész kompániát.

Ebben a pillanatban az addig Vertuján csöndben böngésző Stripped Ha’ir fölkiáltott.  - Odassatok! Az E-bayen!!

Körbeadta unikális, White Diamonds típusú készülékét.

A kijelzőn egy marsallbot elmosódott képe vibrált. Leharcolt, de még mindig csinos darab volt. Egy lovassági paszomány mellett hevert valami roskatag bársonyon.

-  Azannya! Minimum ötven centiméter! - vett mély levegőt Fatty. 

Johnny is közelebb húzódott. Élénken kikapta a készüléket tulajdonosa kezéből.

-  Ezt azonnal leütjük! A-ZON-NAL! A Várhegyen, a szobám előtt állítjuk majd ki – rendelkezett pattogó hangon. – A freskókat lefestjük. Ne vonják el a figyelmet.

Szemei tüzesen ragyogtak.

Követhetetlen mozdulattal kacagánya mélyére süllyesztette a pazar mobilt. Stripped rezignáltan figyelte.

- Nem baj, hogy Mussolininak ugyanilyenje volt? – akadékoskodott Fatty, de Johnny letorkolta.

- Ezeknek fogalmuk nincs a történelemről. Viszont ha ezt az objektumot ellicitálják előlünk, soha az életben nem lesz ekkora micsodánk.

Tekintete szinte lángolt.

-  Az asszony újra a küszöb alatt fog közlekedni.

Fatty elragadtatva tekintett főnöke arcára. Rég látta ilyen energikusnak.

  - Jól mondod, királyom. A teremtő erő a férfiaké.

-  A nagy Jungnál e tény az „univerzum rúdjának” szimbólumában nemesült szakkifejezéssé  – suttogta áhítatosan Johnny.

Röhögtek.

Striped arckifejezése némileg kedveszegettnek tűnt. A miniszterelnök megszánta.

- Nyugi, Csíkoska. Kapsz helyette médiát.

Az eső most kezdte csak rá igazán, a rafkósabb majmok rég elhúzták a csíkot. A távolban ösztövér alakok botorkáltak fel-alá, kiáltozás zaját sodorta a szél.

Csendőrtollak cicáztak, csak egy-egy szempár villant meg vadul a zivatarban.

Kultúrharc

Johnny N’Dvadnak egyetlen szenvedélye volt: a nsamba és a krikett. A dzsungel lomberdejének egyhangú tömegét mindenfelé impozáns krikett-stadionok törték meg, kellemes kongásuk fátyolként borult a környékre. Johnny szeretett elbüszkélkedni országa krikett-sikereivel (sőt néhány pohárka nsamba - zavaros, fehér pálmabor - elfogyasztása után a szomszéd államok krikett-sikereivel is elbüszkélkedett, ami nemegyszer diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett).

Kedvenc csapatát mindenesetre kisfiús hűséggel követte. Kangaboo bambusz-helikopterén járta be a kontinenst, masszív alakja rendre feltűnt a lelátókon. Csodálkozásra legföljebb az adott okot, amikor egy kameruni vagy nigeri visszavágóra a zürichi Sparen AG Bank érintésével utazott, de ezek az esetek nem kavartak különösebb hullámokat.

A stadionok fenntartása nem kis fejfájást okozott az elefáncsapásoktól szabdalt települések vezetőinek, ezek a csavaros eszű fickók azonban valahogy csak megoldották a dolgot. Egy krikett-stadion kiválóan alkalmas spartakiádok, hagyományőrző versenyek és/vagy politikai rendezvények számára, így esett, hogy egy szép napon Fatty Lui, a parlament elnöke nagygyűlést tartott a 800 főt számláló Mpomba falucska tízezres stadionjában. 

A joviális politikus papír nélkül foglalta össze mondandóját. A tömeg megadóan csápolt. A helyi iskolák es nyugdíjas-otthonok kiürültek, a közmunkások seprűi is raktáraikban maradtak. Csak a földszinti WC-ben dolgozott két takarítónő, előző nap front vonult át az ország felett, a folyosókon kövér vízcseppek tocsogtak plasztikvödrök mélyén. 

Az asszonyok apatikusan suvickolták a követ.

- A M`wabai elleni áskálódást újabban felváltotta az egész nemzet ellen indított, átfogó háború - kezdte beszédét a szónok. – Az aknamunkát az Afrikai Unió politikai önkénye szponzorálja. A harcban is mindig azt támadjak, aki elöl áll. 

A B-közép rajongói tapsban törtek ki.

- Az ellenünk indított kultúrharc kíméletlen eszközökkel zajlik - hárította el az ünneplést a bajszos államférfi. – A háttérhatalmak háromdimenziós nyomtatóval állítják elő a teljes politikai spektrumban piacra dobható ügynökeiket. Immár folyamatos az elnyomás.

A B-közép dübörgése fokozódott. A stadion tetején kukkoló röhögőmajmok megkapaszkodtak.

- M`wabai a mienk! Az Unió meg kíván fosztani minket nemzeti büszkeségünktől. Azt szeretné, hogy identitászavarral küszködjünk, csak mert nemzet akarunk maradni - vagyis igazi m`wabai! Akinek még az unokája is m`wabai lakos lesz!!

A nyugdíjasok tomboltak, az iskolások is köpőcsövezni kezdtek. 

Lui megtörölte homlokát. Eszébe jutott a két nagylány: az egyik Zürichben, a másik Torontóban tanult. 

Gyorsan elhessegette a rémképeket.

- A definíció nehézkes. Szerencsére a múlt rugalmas. Minden adott ahhoz, hogy a jövő is jó irányba álljon.

Büszkén pillantott körül. A lelátó ünneplésben tört ki. A takarítónők is végeztek munkájukkal, lassan összegyűjtötték rongyaikat.

- Nem lenne egyszerűbb simán azt hívni m`wabainak, aki beszéli a nyelvet, és idevalósinak gondolja magát? – kérdezte az egyik, egy SZTK-szemüveges. 

Társa, egy fakéreg bőrű asszony megvonta vállát. Rémlett neki valami; húsz évig tanított, csak rosszkor fintorodott el, mert cecelégy szállt az orrára, pont mikor a tanáriban Johnny rádióbeszédét adták.

Szél támadt, játékos fóliasisakok sodródtak a gyepen. A stadion mellett már eszkábálták a pultokat, ilyenkor szoktak a nyugdíjasoknak ételt osztani. Markos legények adogatták lefelé a platókról a hatalmas, „AU” feliratú badellákat.