A három kismalac

Volt egyszer három kismalac. Amikor megnőttek, a mamájuk elküldte őket, ne lábatlankodjanak többé otthon.

Elhatározták, építenek maguknak egy házikót.

Vígan dalolva útnak indultak. Amint így mentek-mendegéltek, összetalálkoztak Hófehérkével, aki épp egy csomó zsúpszalmát cipelt.

A legkisebbik malac megszólította:

- Hófehérke, add nekem a szalmádat! Hadd építek belőle csini kis házikót!

A jószívű teremtés boldogan adott volna, a malackát azonban testvérei hátulról jól farba rugdosták,  Hófehérke ugyanis köztudottan inkompetens, tehetségtelen és hiteltelen nőszemély volt. Az emberek már rég megcsömörlöttek tőle.

- Inkompetens a radai rossebb! - ordította megbántottan Hófehérke, és azzal próbált védekezni, ő csak egy irracionális narratíva foglya. A malackák azonban kinevették.

– Korrupció! – kiáltották gúnyosan.

Hófehérke, mint akit szíven döftek, rogyott szalmája mellé.  

– Ezt nekem mondjátok, malackák?! Tudom, hogy gyarló, sokak szemében határozottan ellenszenves némber vagyok – Hófehérke hangja megbántottan remegett –, mégis, könyörgöm, csak EGYETLEN konkrét példát mondjatok, amikor én a magam zsebébe csúsztattam volna egyetlen piculkátokat is. Ismétlem, ÉN, személy szerint! Konk-ré-tan! Miközben a farkas a szemetek lopja ki nap mint nap.

A malackák azonban jól lehurrogták Hófehérkét, leköpdösték, és bosszúsan ballagtak tovább. Ahogy így menének, összetalálkoztak Micimackóval. A bundás alak egy csomó deszka alatt roskadozott.

A kismalac őt is megállította:

- Deszkás bácsi, add nekem a deszkádat! Építeni szeretnék egy házikót!

Testvérei azonban hátulról megint rángatni kezdték. Elmagyarázták, lényegében Micimackó teszetosza kormányzása vezetett jelen helyzethez, vagyis az erdő lepusztulásához, annak például személyesen ő az oka, hogy a farkas ilyen nagy mellénnyel grasszál erdőszerte.

- Katasztrofális alak! Balfék! – tajtékzottak. – Egy kecske vezetését nem bíznánk ilyen lúzerre!!

Micimackó ekkor csöndesen maga mellé támasztotta a deszkákat, és megjegyezte, a malackáknak érdemes lenne végiggondolniuk, mikor nyomorogtak utoljára ennyien az erdőben. Vagy hogy mikor ment tönkre évente ennyi cserjeszinti társulás. Arra kérte kritikusait, tárgyilagosan válaszoljanak csupán egyetlen kérdésére: az ő katasztrofális kormányzása alatt

a/ az emberek jobban éltek-e vagy rosszabbul, mint ma

b/ épültek-e hasznos műtárgyak, vagy manapság épülnek 

c/ több gyerek született-e, vagy kevesebb

d/ az erdő adóssága hogyan aránylott a jelenlegihez

e/ miképp alakult a nyugdíjasok vásárlóereje

f/ derékba törte-e az állam tízezrek életét, ráadásul minden józan ok nélkül

g/ megszállták-e akkoriban komisszárok a civil éle…

Micimackó ebben a pillanatban elkövette azt a hibát, hogy levegőt vett. Látszott rajta, ha rajta múlik, meg nem áll „z”-ig, ami elég

ijesztő perspektíva volt. A három malacka legyintett, és lebiggyesztett ajakkal ballagott tovább.

Amint így haladtak, a rekettyés szélén összetalálkoztak Pókemberrel. Az rozsdás taligájával egy rakat téglát tolt.

A legkisebb malacka szeme újra fölcsillant.

- Téglás bácsi, add nekünk a tégládat! Szeretnénk építeni egy helyes házikót!

- Hogyne adnék, kedveskéim – mondta a Pókember, mert megtetszett neki a három kis malacka. Nekik ajándékozta a tégláját.

A malackák azonban újfent gondolkodóba estek.

- Te Pókember – szólalt meg az egyik -, úgy látjuk, te nem csapod le a Házban elég brutálisan a mutyik magaslabdáját. Egyáltalán, nem rogyasztod rájuk az egész szakramentumot. Még a legnagyobb disznóságok után sem. Attól tartunk, te egy pipogya alak vagy, Pókember. Tudod mit? Dugd föl magadnak a tégláidat.

A piros trikós figura dadogni kezdett, hogy lehet, hogy erőtlen, de mi mást tehetne, ha a polgároktól csak ennyi szavazatot kapott. Ráadásul a média a kormány agresszív agitprop hálózatává vált, és ahol nem, ott is csak fikáznak, valami vélelmezett, abszurd kiegyensúlyozottság nevében egyenlőségjelet tesznek harácsolás és barkácsolás, pagony és habony, rezsihalandzsa és a polgárok melanzsa között. Úton-útfélen mindennek elmondják szegény Pókembert, közben egyfolytában ekézik renoméjának halványodása miatt.

De a kismalacok csak a vállukat vonogatták, oldja meg. Otthagyták, és énekelve, táncikálva ballagtak tovább.

Az erdő szélén elébük penderült a farkas.

-Huhh!! – ijesztett rájuk szellemesen. - Gyertek csak ide, malackáim, hadd kapjalak be benneteket! Ha volna, rég szétromboltam volna a házikótokat is.

Berezelt a három kismalac. Színleg hetykén odakiáltották a farkasnak:

- Lompos farkas, fekete! Engem ugyan nem kapsz be!

Az vállat vont, és unott arccal marcangolni kezdte őket. A legnagyobbat hamar körfűrésszel oldalasnak szétszedte. A másik két kismalac fürgén Micimackó háta mögé menekült, aki valamiért pont arra bóklászott, sebeit nyalogatva.

- Lompos farkas, fekete, engem ugyan nem kapsz be! - kiabáltak ki malacok a széles vállak mögül.

De a köpcös alak csak még csúnyábban kiabált:

- Gyertek csak ide, kismalacok, hadd kapjalak be benneteket! Aki nem jön, annak rojtosra rugdosom a zrityóját!

Ezúttal már csak a legkisebb kismalacnak sikerült elszaladnia. Lihegve bekopogtatott a Pókember téglaházának ajtaján. A farkas azonban fölmászott a házikó tetejére, és a kéményen keresztül beugrott a szobába, a tűzhelyen épp hatalmas fazékban víz lobogott. A farkas a forróvizes fazékba hajította a malackát, nemzetiszín fedőt helyezett a kis mulyára, és léhűtőibe kapaszkodva pálinkás butykossal a kezükben táncolni és énekelni kezdtek:

- Málé a malac, dilinyós! Porhanyósra süti az anyós!

A farkas azóta is boldogan él, ha meg nem halt, vasárnaponként végiglátogatja bizalmasait, és szilvóriumot szopogatva koloniál kastélyaik légkondicionált teraszán jókat nevetnek a pórul járt malackákon.

A Nagy M’wabai Ellenzéki Találkozó

Johnny N’dvad tizenhetedik éve kormányzott M’wabaiban a professzionális hamiskártyások magabiztosságával. Az egészségügyi ellátás elemeire esett szét, a közlekedés füstölgő zűrzavarrá vált, hűbéresek dúlták az országot, az emberek mégis változatlanul kedvelték a kormányfőt. A miniszterelnök ízes anekdotákban bővelkedő beszédei sikerrel tartották ébren a lakosok nemzeti önérzetét. Tízezrek fakadtak könnyre péntekenként, amikor heti szózata végeztével a kormányfő belefújt az ötméteres Nemzeti Vuvuzelába (hagyományos tswana dialektusban: lepatata mambu). Az öblös hang szívszakasztó egyszerűséggel terült szét a hőségtől remegő város felett, vigaszt nyújtva a nyomorküszöböt kóstolgató polgároknak, a konyhák félhomályában kuporgó, tenyeres-talpas asszonyságoknak s a kocsmák előtt ágyékkötőben csikkre vadászó, fekélyes testű állástalanoknak egyaránt.

A választások közeledtével a lakosság egy részében mégis éledezni kezdett a remény. Az ellenzéki pártok is kényszerű tapogatózásba kezdtek egymás irányába, a M’wabai Alapszabályzat értelmében ugyanis minden, a kormánypártra leadott szavazat öt (egyes körzetekben hat) ellenzéki voksnak felelt meg, így e tömörülések vezetői joggal érezték, elérkezett az ideje egyfajta laza együttműködésnek.

Egy borongós pénteki napon a főváros Limpopo-bozóttal benőtt főterén összeült a tizennyolc m’wabai ellenzéki párt elnöke, hogy megvitassák az ésszerű együttműködés részleteit. A találkozón részt vett egyebek között a M’wabai Szárnyaszegett Predatorok, a Durcás Koporsószökevények, a Together2024 és még számtalan csoportosulás vezetője. Még a Folyvást Csak Ekéző M’wwwwwwabaiak (6W) képviselőjének is helyet szorítottak a gnúürülékkel táplált tábortűz körül.

- El kell döntenünk, mi legyen a vezérelv, ami köré együttműködésünk szerveződik – vágott rögtön a közepébe a Durcás Koporsószökevények kiült kosztümös elnöknője. – Szerintünk a lényeg a parlamentáris rend védelme: azé a szisztémáé, amely Afrikát hosszú évszázadokra naggyá tette. Ez a társadalmi forma megakadályozza például, hogy egy hagymázos hordószónok pacal utáni lázálma másnapra automatikusan kétharmados törvény legyen.

- A second hand politikai hullák maradjanak csendben! – mordult föl a Folyvást Ekézők pártjának képviselője, egy különben nagy tudású, bár holdvilág külsejű sinológus.

- Mi csak hitvány karaktergyilkosság áldozatai lettünk! – fortyant föl a decens, sajnos itt-ott már kopaszkás Durcás-vezetőnő. – Egyetlen bűnünk, hogy azokat az államigazgatási technikákat akartuk bevezetni, melyek például a szomszédos Nigert oly gazdaggá tették.

- Elegünk van a korrupt politikusokból! – rikoltott közbe a Legyen Minden M’wabai Párduc elnevezésű, értelmiségi csoport elnöke. – Az országot makulátlan civilek irányítása alá kell vonni. Sikeres kormányzás csak akkor lehetséges, ha az olyan lejáratott politikai fogalmakat, mint például „kormány” vagy „parlament”, csírájában annuláljuk.

- Szerintem azt beszédjük meg először, ki legyen a miniszterelnök – vetette közbe békítőleg a Szárnyaszegett Predatorok vezetője. – Nézetünk szerint legjobb, ha M betűvel kezdődik a neve – tette hozzá ravaszul.

Szomszédja, a Together2024-es szeme alatt rángani kezdett az izom.

- Egy miniszterelnök-jelöltnek el kell tudni számolnia az összes ingatlannal, ami a vagyonbevallásán szerepel. A négy öröklakással, nem beszélve bizonyos szántókról. Johnny hallatlanul ügyes, ha ki kell csinálni valakit.

- Johnny N’dvad a legnagyobb rabló az országban, ezt mindenki tudja. Strómanjai aratják a fél országot.

- Én szóltam – vonta meg vállát fáradtan a togetheres férfi.

- Te beszélsz, akinek a kormányzása alatt virágzott a korrupció?!! – rikácsolt közbe egy karvalyarcú Folyvást Ekéző.

- Talán ha egyetlen konkrét korrupciós ügyet, csupán egyetlenegyet volnál szíves említeni – jegyezte meg elkínzottan a Together2024-es.

- M’WABAI TÖMEGKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT!! – kiáltotta diadalmasan a karvalyképű.

- Egy: a M’wabai Tömegköz ügyéhez a kormánynak nem volt semmi köze. Ráadásul volumenében legföljebb fél ezrelékét képviseli annak, ami jelenleg az országban zajlik. És minden m’wabai párt benne volt, ismétlem, mindegyik. Legföljebb eltérő ügyességgel kommunikáltuk. Azt az apróságot most nem említem, hogy azidőtájt még volt tömegközlekedés.

- Az a baj a politikusokkal, hogy mindent kimagyaráznak! A múlt figuráinak nincs helye a közéletben! – verte a földet maga mellett a karvalyarcú.

Vitapartnerének arca egy pillanatra vörössé vált, mint a Nyanza-tó evezőslábú rákjai.

- Nehéz politikai egyeztetést folytatni valakivel, aki a folyamatból makacsul ki akarja rekeszteni a politikusokat. A rendszert működtetni kell valakinek.

- Ezekkel képtelenség megegyezni. Nem vagyok hajlandó egy asztalhoz ülni velük!! – ordított föl a Folyton Ekéző, és kirohant.

Pár Párducos követte.

Csönd támadt.

- Hol van itt asztal? – kotyogott közbe egy addig hallgatag szakszervezetis. Visszatekerte a laposüveg kupakját.

- Szépen halad az egyeztetés. Azt javaslom, jövő héten folytassuk – igyekezett oldani a hangulatot újra a Szárnyaszegett. – Nekünk, tudjátok, csak egyetlen feltételünk van: az „M” betű!

Kényszeredetten elmosolyogtak. A Nagy M’wabai Ellenzéki Találkozó résztvevői lassan szedelőzködni kezdtek. Eleredt az eső, kövér cseppek patakzottak a barna vállakra és sötét koponyákra.

Távolabb rotang-pálmák koronája hajladozott a szélben: leginkább ürességbe markoló, könyörgő kezekre hasonlítottak.

Az árvízi helyes

Frau Merkel komoran bámult a zúgó habokba. Egy hete vette át az árvízi védekezés irányítását; alig aludt, a keze remegett, gyomra liftezett, az állandó készültség mégis valahogy egyre feszesebbre vonta arcvonásait.

Az Elba vadul örvénylett lábai előtt.

- A munkának az a lényege, hogy minél több homokzsákot megtöltsetek – fordult a körülötte állókhoz ellentmondást nem tűrő hangon.

Összeráncolt homlokkal nézegette adjutánsával a veszélyes szakaszokat a térképen.

- Öblözet – szólalt meg. Kérdőn a fő katasztrófa-sameszra pillantott. – Mennyi ez még?

- Amíg fel fog jönni.

- Akkor addig rakjátok – zárta a diskurzust. Pökött.

Megigazította haját, majd beleszagolt svejfolt katonai esőköpenyébe.

- Az állomány mostantól a vacsorát hajtja végre. Aztán megint lokalizáció. Gátat fel nem adunk!

Odaintett egy fotóst, hogy csizmát válthasson. – Basszus! Egy óra múlva Perlebergben kell lennem! – csapott erős dörrenéssel a homlokára.

Fél lábon ugrálva hordozta körül neheztelő pillantását a feketén örvénylő Elbán.

Wittenbergben kiadta az utasítást, hogy két veszélyeztetett utcából további 25 személyt ki kell költözni otthonából, s a Bundeszivilschutz helikoptere már repítette is Bad Wilschnack felé. Itt a kancellár asszony a Terrorelhárítás (Terrorische Verhütung) munkatársai segítségével ellenőrizte a munkálatokat. Szerencsére rendjén talált mindent.

– Úgy látom, a fenyők vonalától lefelé a szél veszélyezteti az élőerős védekezést – jelentette ki gondterhelten sajtótájékoztatóján. – Úgy tűnik, a csatában még várnak ránk meglepetések. – Szemrehányóan utasította tisztiszolgáját, aki azonnal korrigálta sminkjét.

- Tudják, rohanok Pritzwalkba – vetette oda természetes mosollyal a riportereknek. – Az új kefekötő-üzem beruházása 500 munkahelyet jelent majd a lakosoknak. A jelenlegi politika folytatásával néhány éven belül utolérhetjük akár Magyarországot is.

Az éjszakát egy katonai pajtában töltötte, a helyi legényekkel pajtáskodva. Hajnalban már Dömitzben tekintette meg az árvízi védekezés állását. – Mindenkiért meg kell küzdeni – magyarázta a védvonalra kirendelt tudósítóknak.

- A munkavégzés során felhevült testet a megáradt folyó vizével hűsíteni tilos! –pördült meg váratlanul, egy rakoncátlan helybelire ripakodva. Haragosan igazította meg dekoltázsát.

- Másfél óra múlva feltétlenül a Boinzenburg melletti Telzeuban kell lennem. Sajnos nem tekinthetek el attól, hogy polgármesterük egy rohadt szocdem. Vele szóba sem állok.

Ordonáncára kacsintott.

– Szerencse, hogy a korábbi, túlmozgásos kancellárok ideje lejárt. A külhonból szított szivárgások ellenére, úgy kalkulálom, lassan lábat moshatnak az emberek.

A vérszomjas filoszok legendája

Az április brutális hónap M’wabaiban. Az időjárás kiszámíthatatlan, az utcákon negyvenkilós, könyörtelen Krupszkaja-kutatók kergetnek nemzeti érzelmű sorozatgyilkosokat. Sötét sikátorokban szlavisztika-szakos brigantik állnak gyanútlan nyugdíjasok útjába, mindenféle savakért könyörögve.

Ezekben a napokban történt, hogy Johnny N’dvad, az ország miniszterelnöke elhatározta, megszűnteti országában a vízdíjat. Az embereknek szükségük van jó hírekre.

Másnap reggel Miguel W’rga, a máskülönben kompromisszumkészségéről híres pénzügyminiszter szokatlanul dacosan toporgott a parlamenti dolgozószoba szőnyegének szélén.

- Tudod te, Johnny, hogy az ország vízműveinek 90 százaléka önkormányzati tulajdonban van? Pár hét , és elkezdenek bedőlni.

- Te folyton akadékoskodsz, Miguel. – A miniszterelnök fáradtan dörzsölgette barázdált homlokát. – Az emberek igenis kajálják, ha csap alatt hűthetik a maracujasört. És ez a fő.

- De közben leszoknak a takarékosságról. Már így is a legtöbb vécé folyik az országban. A szerelők meg panaszkodnak, hogy éhen halnak, mert az emberek nem javíttatják a latrináikat… Lassan leszoknak arról, hogy megbőröztessék a csapjaikat.

Kétségtelenül zord idők jártak. A Statisztikai Hivatal hónapról hónapra komorabb számokat közölt, a templomok előtt hosszú sorok kígyóztak meleg ételre várva. A hidak alatt állástalan tanárok gyülekeztek. A kiakolbólított vízügyesek nyúlgátakon húzták meg magukat.

- Hagyd már, Miguel. – A miniszterelnök átmenet nélkül fölugrott, lehajolt, és megigazította a rinocéroszbőr szőnyeg ráncait. – Mindjárt kezdődik a meccs. Krikettet szeretnék nézni.

A pénzügyminiszter homlokának közepén sötét, omega alakú ránc jelent meg. Némán hagyta el a szobát.

Pár hétre rá a főváros összes vécéje valóban zubogott, mint a N’yanza-vízesés. Egyesek közben azt kezdték suttogni, hogy a nigeriek csempészni kezdték az olcsó m’wabai vizet: hibrid lajtos kocsikkal lopják át a határon, és gyerekek agymosására használják.

A szomszédos ország állami tévéje kétségtelenül barátságtalan rajzfilmsorozatot indított. A rövid epizódokban zombi-képű kiskölykök Johnny N’dvadot simfelték üveges tekintettel.

Undorító – jegyezte meg a miniszterelnök. A tévé előtt bóbiskolt éppen. A Niger-M’wabai krikettmérkőzést adták, sajnos a nigeriek 437-25 arányban vezettek.

Johnny dühösen messzire köpte ezüst fogpiszkálóját.

- Az a legnagyobb baj, hogy te adod nekik a muníciót – jegyezte meg Amali’e asszony, aki ebben a pillanatban lépett a szobába. Négykézlábra ereszkedett, hogy összeszedje a mosogatnivalót.

A miniszterelnök tűnődött, elhelyezzen-e egy maflást az asszony arcán, de végül türtőztette magát. Kinézett az ablakon: a magasban hamuszín, komondor formájú esőfelhők vonultak.

A baj sosem jár egyedül, a statisztikák egyre meredekebb, sajnos negatív előjelű növekedésről adtak számot (csak a munkanélküliségi adat maradt megnyugtatóan pozitív tartományban). Tetejében a következő kormányülésen a belügyminiszter bejelentette, hogy a migrációs helyzet eszkalálódik: agymosott kisdedek szivárognak át a határon, és egyesülve a helyi bölcsész-hordákkal rettegésben tartják a lakosságot. Egy pocakos szociológus például lefejelt egy bőrfejűt, olyan erővel, hogy annak gyönge ökle szilánkokra tört. A robotmozgású óvodások maszkszerű arcukkal verik ki a rendőrök kezéből a gumibotot.

A miniszterelnök fel-alá járt a félhomályos Gnú-teremben.

- Veszett világ – gondolta. Estére járt. Az ablak négyzet alakú, sápadt árnyat nyomtatott a falra.

Átellenben, a Lumumba tér betonján lánykórus kuporgott, agresszív Lacrimosa-variációkat dúdoltak. Zuhogott az eső, a jellegzetes zeneakademista-szemüvegeken félelmesen csillantak meg a vízcseppek. Vészjóslóan csordultak végig a mindenféle tücsköt-bogarat követelő, erőszakos transzparenseken.

Elegem van ebből a permanens gyűlölködésből – hajtotta be Johnny megbántottan a spalettákat. Sóhajtva zuttyant vissza a fotelbe. A falat vízszintes csíkok árasztották el: mint egy börtönkerítés lécei.

– Kész katasztrófa. Legjobb, ha mozgósítom a katasztrófavédelmet.

Mobilja után nyúlt, hogy B’ökö N’d nagyurat, a katasztrófavédelem vezetőjét hívja, de a Vertu fegyelmezetlenül odébb csúszott remegő ujjai elöl. Harmadjára sikerült csak megragadnia.

Miközben tárcsázott, a képviselői szárny mellékhelyiségei felől fülsiketítő bugyogás hallatszott. A megvadult utca hangjai a csukott ablakon keresztül is beszivárogtak: gépies arcvonású óvodások fosztogatták a kirakatokat, az Alaptörvény utcában két elszabadult nyelvész a helyi zöld-fehér krikettklub keménymagját üldözte.

A telefon hosszasan csöngött, de senki nem vette föl. Johnny újra és újra tárcsázott. Dobogó szívvel hallgatta a ritmikus hangot: mintha a magányos világegyetem búgott volna a zafírtokos készülék mélyén.

Ebben a pillanatban a Radetzky Mars friss hangjai harsantak föl. Miniszterelnöki SMS érkezett.

„Segítünk! Semmiképp ne hagyja el magát! Ha úgy érzi, elfogyott az üzemanyaga, váltson bátran új szlogenre!”

Johnny N’dvad csibészesen elmosolyodott.

A madár éve

Johnny N'dvad, M’wabai miniszterelnöke évértékelő beszédéhez készülődött. Utolsót gargalizált népművészeti elemekkel díszített maracuja-butykosából, szolgálatkész ruhakefék lesöpörték válláról az ellenszenves, fehér szemecskéket.

Megköszörülte a torkát.

A csomópontok villanyoszlopaira szerelt, rozsdás megafonok felhördültek.

A főváros, R’wanzori lakossága ekkor már hónapok óta patkányvadászatból és platánlabdacsok gyűjtögetéséből tartotta fönn magát. Elcsigázott hordák rótták a parlagfüves sugárutakat, fedelet és eleséget keresve.

A magasból érkező zajra egy gyönge alkatú, pohos peregrinus az aszfaltra rogyott. A fővárosban fél éve szűnt meg a tömegközlekedés, a felszíni ágazatot a benzinhiány bénította meg, a metróalagutakat kisiklott kocsironcsok zárták el.

- Hölgyeim és uraim! – kezdte beszédét a miniszterelnök. – Ami engem illet, már látom a fényt az alagút végén. - Jóllakott keselyűk köröztek a magasban. – Az elmúlt év a nekirugaszkodás esélyét kínálta a nemzet számára, a következő években robbanásszerűen bővül a nemzeti össztermék. Ciklusom végére több munkahelyet teremtek, mint a lakosság bruttó létszáma, beleértve a csecsszopókat és aggastyánokat.

Egy transzformátorház tövében állástalan médiamunkás keveredett dulakodásba egy menyétarcú férfival.

– Ez az én gilisztám! – kiáltotta az ex-hírolvasó tajtékozva, és kirántotta a proteinben gazdag húsdarabot a csonttá soványodott alak kezéből.

Johnny N’dvad tovább taglalta kormánya sikereit. Noha vékony jégen fut tovább, kormánya kitart gazdaságpolitikai hitvallása mellett, ez a józan ész parancsa. Gyakorlottan olvasta föl beszédét, ügyelve a zöngés és zöngétlen hangzók megfelelő arányára.

– Már csak az ellenzék permanens áskálódását kell a helyére tennünk. Mindegy, rövid időn belül az Afrikai Unió vezető tényezőivé válunk – emelte föl hangját a miniszterelnök. - Minket irigyel majd egész Afrika.

Az elmocsarasodott főtér pocsolyái megremegtek a hőségben. A ragyás traverzeken bólogatómajmok tapsikoltak.

Vérbe borult fiatalok tódultak a térre, kimerülten lerogytak egy gyommal fölvert járdasziget szélén.

– A belügyminiszter kastélyánál jártunk. Sajnos visszavertek minket – morogta egyikük. Alvadéktól ragacsos haját igyekezett kiszabadítani a homlokát kettészelő sebből. Sziszegett.

- Lehet, hogy mégiscsak be kellett volna vezetni az ingatlanadót? – kérdezte egy hontalan. Nagyokat harapdált a kezében tartott szarvasbogárból.

- Az ingatlanadó csak egy bolsevik trükk volt. Arra szolgált, hogy éleződjenek a társadalmi feszültségek – morogta a médiamunkás. A fekete körmű csontváz ingerülten nézett rá. Dobolt mellette pálcikaszerű ujjaival. Láthatólag még mindig bosszantotta az az elveszett giliszta.

- Higgyél nekem, sztrovacsek – ismételte a volt híradós, akit megenyhítették a szervezetében szétáradó, tápláló ásványi anyagok. – Ennek az országnak mindig ez volt a tragédiája. Hogy a vezetői képtelenek egy ésszerű alternatívával előállni.

Hanyag mozdulattal megigazította török nyaralásából származó Armani-kendőjét.

Patkányvadász-egység tért vissza, nyársakon kezdték forgatni a zsákmányt a tűz fölött. Perzselt pióca illata terjengett.

- A számok azt mutatják, pozitív fordulat előtt állunk – kiáltotta fentről a miniszterelnök. - Pillanatokon belül robbantjuk a gazdaság motorját. Brutális sikerek várnak ránk.

Egy rongyokban kuporgó hajdani közgazdászhallgató fájdalmas feljajdult.

- Az ország csak akkor lehet erős és sikeres, ha az állam-berendezkedéshez az állami szolgálatot teljesítők odaadása és becsületessége társul – folytatta Johnny N’dvad. - Hölgyeim és uraim, láthatják, miféle tündérmese ölt testet figyelő szemeik előtt. Azonban tudniuk kell, tabudöntő intézkedéseink nélkül már rég összeomlott volna a nyugdíjrendszer. 
Gépiesen olvasta a sorokat. A papír meg sem rezdült a kezében.

– A rokkantnyugdíjasoknak e helyről üzenem: az önsajnálat legyengít, felpuhítja a csontot és gyávává aszalja a jellemet!

Mutáns pillangók kergetőztek a rozsdaette villamosvezetékek körül.

- El kell hinnünk: csak karakterrel és ambícióval rendelkező országok tudják naggyá tenni kisközösségeiket. Ezért e helyről is azt üzenem: összefogásra, a polgárok és a kormány teljes körű együttműködésére van szükség. Hogy a költőt idézzem: „Semmit rólunk, nélkülünk!”

A vármegyeházára ebben a pillanatban páva szállott fel. Farktolla trópusiasan vörös volt. Talán egy diák cigarettájának végéből fújta föl a szél, vagy a tábortűz felől sodorta magasba...? Ki tudja.  
Mindenesetre kényes, büszke páva volt.

- Nap-szédítő tollak, Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap...Szakadt ülepű, bölcsész-küllemű fiatalember motyogott a járda szélén. Fekete Zara-nadrágja merő mocsok volt. 

Talán az egykori ELTÉ-ről vetette erre sora.

- Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra, / Vagy itt ül lelkünk tovább leigázva, / Vagy lesz újra értelmük a magyar igéknek, / Vagy marad minden a régiben, bús magyar élet… - suttogta maga elé a jól ismert folytatást.

– Tisztelt hölgyeim és uraim! – A magasban Johnny N'dvad ebben a pillanatban zárta beszédét. - A magam részéről szilárdan hiszek abban, hogy a nemzetünk elleni támadások hátterében csupán bankárkommunista összeesküvés áll. Ezért pszihológiailag teljesen fel vagyok készülve rájuk.

Szűnni nem akaró vivát remegtette meg a hangszórókat.

- Vagy nem lesztek végre semmi, vagy ismét ködbe mentek, / Beteljesítői régi, vad intelmeknek...  
A vékonyka egyetemista már szinte sírt. Lehajtotta a fejét.

Senki nem nézett többé a magasba.
Ebben a pillanatban fásult képű tűzoltó tűnt föl, nyögve fölkapaszkodott a tetőre, és a madárhoz lépett. Két nehéz vedret cipelt magával. Büszkén körülhordozta pillantását, majd csebrei tartalmát boszorkányos ügyességgel a tollas jelenésre zúdította.

Fény derült a piros orr titkára

Új év beköszöntével karancslapujtői kutatóknak sikerült megfejteniük, miért piros újabban mind gyakrabban a miniszterelnök orra.
A palóc patofiziológusok a Magyar Idők hasábjain jelentették be felfedezésüket.

Mint köztudott, az orrnyálka hajszálerezete elsősorban az oxigénellátásban, az orr hőszabályozásában játszik fontos szerepet. Emellett valamint egyes lelkiállapotok tükreként is említik, részletesen azonban még senki sem vizsgálta e kapillárisok politikusoknál tapasztalható működését.

A karancslapujtői konok élettanászok videómikroszkóp segítségével tizenöt egészséges önkéntes orrnyálkahártyáját vizsgálták át. Később ugyanazzal az eszközzel - a TEK engedélyét megszerezve - a miniszterelnök orrát vették górcső alá. Legnagyobb meglepetésükre kiderült, hogy az államférfi nyálkahártyáját átszövő érhálózat sűrűsége 80 százalékkal nagyobb, mint egy átlagemberé. Az is kiderült, hogy szignifikánsan nagyobb mennyiségben találhatók morálisan közömbös nyákmirigyek a kormányfői orrban.

Mikor a tudósok azt kezdték vizsgálni, mely neuronok aktiválódnak a vizsgálati személy egyes tevékenységei során – e tudományterületen tradicionálisan főleg bizonyos üzleti és kártya-szituációkat („blöff”) szokás vizsgálni -, meglepetéssel tapasztalták, a miniszterelnök orr-nyálkahártyájának idegsejtjei az átlagtól eltérőrn tüzelnek. A hétköznapi embernél a hippokampusz, vagyis az agy memória-központja a tényektől való elrugaszkodást gátló impulzusokkal igyekszik ellensúlyozni, a kormányfőnél azonban a hippokampális működés sikeres agykérgi gátlás alá került. Ily módon az agy valóságtól távol járó területei az átlagnál szabadabban szárnyalhatnak.

Ez az állapot sajnálatosan az orr hajszálerecskéinek jellegzetes kitágulásával jár.

A palóc professzorok által készített infravörös hőtérképek emellett azt is kimutatták, hogy füllentés közben a kormányfő étvágya nő, orra azonban az átlagnál puhábbá válik.

Az emberi bőr hőmérséklete

A fiatal pár a terem közepén foglalt helyet, közvetlenül a bárpult előtt. Narancssárga fény világította be a kávézót. A pult mögött, mint apró, téli veréb, szemüveges lány járatta körbe a szemét.

A két fiatal laptopot vett elő. Egymás mellett ültek, arccal a fölnyitott monitoroknak. A hangszórókból a Nirvána szólt, a Smells, like teen spirit.

Ahogy bebootoltak, a szemüveges pultoslány kióvakodott fedezéke mögül. Mindketten gint rendeltek, tonikkal.

A Facebook kék háttere hidegen derengett.

A fiú képernyőjén egyszerre piros buborék jelent meg.

„Üzeneted érkezett.”

Mosolyogva kinyitotta.

„Jó kis helyre hoztál. Még sohasem jártam itt.”

„Én is csak nemrég vetődtem ide. Szeretek ilyen helyeken elücsörögni.”

Kurt Cobain elhallgatott. Csönd támadt, csak a klaviatúrák kattogása hallatszott.

„Nagyon jó itt.”

„Helyesebben: jó itt VELED.”

A monitoron szmájlik tűntek föl.

„Most látom csak, milyen szép a szemed.”

„Várj, feltöltök egy másik képet. Türelem, 32 megás géppel készült.”

Merőn bámulták a monitorjukat.

Billentyűk neszezése hallatszott a csöndben, aztán fölharsant a Lonely Heart az Urban Boys-tól. A szemüveges veréb gyorsan levette a hangot.

„Jó itt ülni. Érzem a tested melegét.”

„Én is érzem a tied. Mindenki melegségre vágyik.”