A havasi gyóntatófülke-forradalom

2012 júniusának végefelé Erdély egyik legzordabb pontján, a csíkszentsimoni templomban váratlanul megrázkódott a gyóntatófülke.

- Ez így nem mehet tovább! – kiáltott föl, és fölháborodásában remegni kezdett. Még az oldalhajó is belerázkódott.

Aranysármány rebbent föl a templomtoronyból.

- Én lassan kiköpöm a belem ettől a stílustól! – nyögte, azzal kifordult a helyéről, és elindult a Sfántul Vasile-tér irányába.

Átgyalogolt a szomszéd településre, ahol a csatószegi kistemplom gyóntatófülkéje olyan öreg volt, hogy a fakabinok közül már a rács is kiporladt, és ezért igen sokat adott a véleményére.

Ahogy ballagott az erdőben, a magasban sordély és süvöltő csattogott. A szél napsugarak meleg illatát szűrte a leveleken át. Az Istenszéke fölött nagy, lompos felhők úsztak az égen.

Azonban már a Halas-pataknál összefutottak, merthogy időközben a másik is elindult Szentsimon irányába. Mint mondta, már a festése is kezd fölpattogzani a sok koholmánytól, aminek fültanúja mostanában. Pedig a gyóntatófülkék többnyire hozzászoktak, mi minden hangzik el a térdeplők zord félhomályában. De ami sok, az sok.

Elhatározták, hogy fölmennek tanácsért Kolozsvárra, a Lélekkabinok Szövetségébe. Ott a Főtérre (Piața Unirii) kiérve már csaknem forrongásig fajult helyzetet találtak. Gyóntatófülkék görnyedeztek mindenfelé, kezüket apró fülükre szorítva, mások öklendezve a gyomrukat dörzsölgették.

Végül egy inas, szederinda berakású gyóntatófülke fölvetette, hogy az anyaországban is adjanak hangot kételyeiknek. A csavaros eszű góbé a jelek szerint átlát a sok füllentésen, míg a mezei magyar csak eszi a maszlagot.

Megindult hát a sok gyóntatófülke. Amint mentek, mendegéltek, a határra érve összetalálkoztak a hepciás bajuszkötővel. Szegényke éppen azon bosszankodott, milyen szemenszedett hecckampányt folytatnak kormánya ellen. Személy szerint azt gyanítja, maguk a fülkék is külső erőket szolgálnak, talán, mert ugyanazon bolsevik gyökerekből táplálkoznak, mint egyesek (itt elsősorban egy angol színész nevét hangsúlyozta, jelenleg lakik: 27th Floor, 223, 42nd Street, New York, NY).

Persze igazság szerint az egész bagázs nyilvánvalóan azon dolgozik, hogy az erdélyi magyarság számára a hozzá hasonló bajuszkötők megszűnjenek orientációs pont lenni.

Azt is híresztelik, hogy személyét másfél colos keresztmetszetű szűklátókörűség jellemezné - csak mert a múlt molyette múmiái között keresi a jövőt.

- Egy lópikulát! – kiáltott föl. - Magyarként a génjeinkben hordozzuk Magyarországot. A magyar emberek részéről jogos igény, hogy az állami megbízásokat magyar cégek nyerjék el. Ezért végtelenül fárasztó a legkülönbözőbb hatalmak különböző személyiségeitől érkező folyamatos kioktatás.

Ezektől a szavaktól a gyóntatófülkéknek annyira elment a kedvük az egésztől, hogy csak legyintettek, sarkon fordultak, és hazaporoszkáltak hazájukba. Téli estéken azért még sokáig mesélték anyaországban megesett kalandjaikat.

– Nincs azoknak az atyafiaknak se füle, se farka - mondogatták. - A továbbiakban ápolja velük a kapcsolatot a Kelemen!

Ilyenkor nevezett személy nyögve megfordult álmában, felült, és hunyorgott.

A férfi, akit a jobb keze vitt be az erdőbe

- Harmadik éve gázolok ebben a rohadt dzsungelben, és még mindig nem látni fényt sehol – horkantott föl Johnny N’dvad, M’wabai miniszterelnöke, és megállt egy tisztás szélén. Bal karjának gyulladt csonkjával a verítéket törölgette halántékáról.

Olajszínű fák bólogattak körülötte. A bozótos mélyén sakál morgott.

- Nyugalom, elnök úr. Én már tisztán látom a fényt az alagút végén – szólalt meg váratlanul az államférfi jobbkeze. Jellegzetes, bársonyos hangja volt, mint egy tévébemondónak.

Jhonny N’dvad összerezzent.

- Ez nem lehet igaz – sóhajtott riadtan. – Ez lenne a malária? Hogyan hallhat beszélni az ember egy puszta végtagot?

- Mondom, hogy nyugi. Én csak az ön egyik énje vagyok. És helyzetünk minden okot megad az optimizmusra – csitította a kérdéses tag. Közben egy tarantulát rázott le magáról. – Ez már az emelkedés vándorlása, mondhatni egy függőleges El Camino. Meg fog lepődni, milyen tündérmese ölt rövidesen testet a lelki szemei előtt. 

- Lárifári. Miféle szemekről mesélsz te itt?! Csak rohadt fákat látok mindenütt.

Azzal dühösen a magasba emelte machetéjét, és tovább kaszabolta a liánokat

- Lehetséges, hogy az elnök úr operál?! – A jobbkéz hangja büszke volt, mint egy anyáé.

Marabu sikoltott fel egy sötét szikomorfa tetején.

- A m’wabai történelem legszebb hagyományai testesülnek meg az ön leheletfinom mozdulataiban, miniszterelnök úr.

Bólogatómajmok helyeseltek a lombsátrak között.

Johnny D’vad hatalmas, rozsdás vaskábelben botlott meg, mely félelmes kígyóként tekergett a vadonban.

Biztos, hogy jó irányba tartunk? – kérdezte aggódva.

- Hát persze. Most csak egy korábbi mentalitás határait léptük át. A magam részéről robosztus lehetőségeket látok nyílni magunk előtt.

Johnny D’vad vonásai megnyugodva kisimultak. Hátuk mögött mangrovék közé süppedt, rozsdás gépszörnyek feketélltek a szürkületi homályban. A kongó árnyak mintha némileg közelebb jöttek volna.

- Hoppá! Egy kesztyű! Milyen régóta vágytam már ilyesmire! – kiáltott fel a jobbkéz hirtelen. Ócska, szakadt kapuskesztyűt emelt a magasba. – Lehet, hogy magának Buffonnak a kesztyűje… - forgatta elérzékenyülve.

- Hagyd el. Balkezes – vetette oda Johnny D’vad.

- Basszus. Pedig már egészen beleéltem magam. Ne tudd meg, mennyire tud fázni olykor némelyik  ujjam.

Hátborzongató sikolyok úsztak a mocsárban omladozó pavilonok irányából föltámadó szélben.

- Ezek a hangok is csak azt jelzik, pozitív fordulat előtt állunk. Még egy kis idő, és robbantjuk vándorutunk motorját. Brutális sikerek várnak ránk – folytatta a jobb kéz.

Kígyászkeselyük köröztek a magasban. Szemükben félelmetes, zöld fény remegett.

A kormányfő gondterhelten pillantott föl a köröző fenevadakra.

- Á, csak néhány szellemtelen ellendrukker, elnök úr. A mezsgye, melyet most átlépünk, arra a belső világra utal, amelynek szabadra engedésével kialakítjuk végre gyümölcsöző viszonyunkat a világgal. Summa-summárum, az Afrikai Unió vezető tényezőivé válunk – folytatta a végtag.

Bólogatómajom bukott alá kimerülten a lombsátor magasából. Mint szőrös meteor, csapódott be a páfrányok közé.

Ők ketten pedig ballagtak tovább az egyre sötétedő vadonban: a miniszterelnök és a jobb keze.