Zagy

W. Butcher nem állhatta a cicózást; ha megkívánt valamit, megszerezte. Johnny N’dvad csak gyerekkori barátaiban bízott, így pár homokpogácsa a hajdani Vorosilov óvoda udvarán szilárd támaszt nyújtott a tulajdonosi szemlélet szabad kibontakoztatásának.

Struccra szakosodott vágóhíd, pár szállodalánc, útépítő holdingok és az ismert mobilhálózat után Butcher egy reggel  megvásárolta a Nemzeti Palládium Műveket. Mint mondta, mindig vonzotta a bányák nyirkos illata, és egy rinocéroszvadászaton az is megütötte fülét, hogy e ritka fémet gázelektródákhoz használják, ami kellemes reminiszcenciákat keltett benne.

Csak arra nem számított, hogy a szomszéd birtokon év végén kivágnak valami rotángültetvényt. Pedig az is az övé volt, egy kókadt arcvonású zugügyvéd, a Rákász megsúgta, hogy a telket jövőre belterületnek minősítik, és a banánhulladékból addig biogázt lehetne csinálni. Az ilyesmi király ötlet, főleg mióta jutubernek titulált tinik magyarázzák a tutit mindenfelé a világban.

Butcher pedig szerette a banánlikőrt, és a Palládium zagytározóját kiválóan lehetett biogáz lefojtására használni. Rákász ajánlott ugyan vegyészt, de Butcher jobban szeretett magafajta, egyszerű emberek között dolgozni.

Beköszöntött az újév. A Karib-szigetekről visszatérve, mint rendszerint, Johnny verandáján gyűltek össze, éktelen Bang&Olufsen füleseket viseltek, a szomszédos krikett-stadionban fülsiketítően gyakorlatozott a csapat.

– Iszonyú bűz van – ordította Johnny, és megfordította a gnúlapockákat a grillen. – Azt mondják, egy csomó bányásznak rohad  az orra a faluban.

- Nem értem – harsogott vissza Butcher, megigazította a fülest, mert iszonyúan visszhangzott. – Én csak beengedtem kevéske banánlét egy horgásztóba.

 - Vagyis beleengedtél száz tonna biomasszát egy extrém lúgos zagytározóba.

Johnny vigyorgott. Imádta a gnúlapockát.

- Nem baj, a bányát visszavásároljuk, bagatell. Csak azt nem tudom, mit csinálok, ha a zuglapok elkezdenek fotókat fölnyomni a szerencsétlen orrokkal.

- A sok média-náci – szisszent föl Fatty Lou. Megégette a száját, neki is mindene volt a gnúlapocka. - Külföldről pénzelt, amorális zsoldosok.

- Ki beszél itt kokain-orrokról?!! – hajolt oda kíváncsian Striped Hair, az ujjait szopogatta. – A médiát én elrendezem.

Johnny metsző pillantást vetett rá. Nagy sérelme volt, hogy a 62 orgánumot felölelő Central Brainwash Foundation nem képes megakadályozni pár vacak m’wabai weblapocska makacs térnyerését.

Striped legyintett.

- Tudjátok, van az a kafferbivaly. Amelyik nyolc nyelven köszön az állatkert látogatóinak. Az a marha tavaly állítólag zaklatta az egyik ünőt. Ne egyek több gnúlapockát, ha ez akármennyi áporodott orrot nem überel.

- Zaklatás!, zaklatás! – szaladtak szét sivalkodva a veranda tetején hallgatózó bólogatómajmok is.

- Nem is hülyeség. - Johnny gondolatokba merülve elhallgatott.

Elkészült a gnú, a házigazda körbeballagott a tányérokkal. Martellt öntöttek a gyümölcsmosó kelyhekbe, egyet odalöktek Butchernek is.

- Nesze kis zagy, Wallet!

Röhögtek.

Felhők úsztak az égen, nyomukban furcsa homály támadt. Mintha festékkel öntötték volna le a várost: vészjósló árnyék folyt végig a pálmatetőkön, a pálmatetők alatt kuporgó lakosokon a recsegő bútoraikkal, a vibráló tévékészülékeken, nem beszélve a klaviatúrákról, melyeken már a másnapi vezércikkeket pötyögték szorgos kezek.