(Thunberg kisasszony emlékkönyvébe)
„Kezdetben vala az ige, és az ige
vala Istennél, és Isten vala az Ige.”
Hogy ez a kétezer éves mondat pontosan
mit jelent, nem tudjuk. De valaminek már az elején biztosan lennie kellett,
hiszen semmiből semmi nem keletkezik, s ama létezőnek nyilvánvalóan jelentéssel
kellett bírnia, mert a világegyetemben semmi nem található jelentés nélkül.
Manapság tárgyszerűbb fogalmazás járja,
ennek ellenére az univerzum keletkezésének módja változatlanul rejtély. Az
emberi emlékezet az idő jelentéktelen darabkáját fogja csak át, a távoli múlt
eseményeire megkövesedett nyomokból igyekszünk következtetni.
A tudomány módszere elméletek
felállítása, majd azok mérésekkel történő ellenőrzése. A ma leginkább
elfogadott, ún. „standard modell” szerint a Világegyetem egy pontszerűen
kicsiny, elképzelhetetlenül forró, lényegében megismerhetetlen állapotból, a „szingularitásból”
keletkezett. A kiindulási pontban még sem anyag, sem fizikai törvények nem
léteztek, a Világegyetem egyszerűen végtelen sebességgel, hirtelen tágulni kezdett.
Hogy előtte mi volt, nem tudható. Még idő sem létezett. A teóriát újabban a húrelméletek
próbálják feszegetni, de ezek bizonyítása technikailag lehetetlen.
A 13,8 milliárd évvel ezelőtti „Big
Bang”-et követő eseményekről már többet tudunk. 300 ezer évvel a robbanás után protonok elektronokat fogtak
be, létrehozva az első hidrogénatomokat. 600
millió év múltával kialakultak az első galaxisok.
5 milliárd évvel ezelőtt született a Nap, majd 4,5 milliárd éve a Föld, bár egyik
sem mai formájában.
Sajnos a fizika tudományának nyelve
a matematika: egy kozmológiai elmélet akkor érvényes, ha értelmezhető
matematikai számításokon alapul, és a számítások eredménye egyezik a mérési
tapasztalattal. Hagyományos leírásaink csak hozzávetőlegesek, ahogy egy futó
számára a kúszás csak a normális mozgás egy közelítése. Ráadásul matematikai
struktúra is sokféle létezhet, egyszóval jobb, ha a laikus inkább távol tartja magát.
Annyi valószínűleg tény, hogy a
Föld létezik. 4,5 milliárd éve alakult ki, és még körülbelül ugyanennyi ideje van
hátra, míg a Nap vörös óriássá duzzadva el nem tünteti.
A bolygó keringő, cigarettafüsthöz
hasonló por- és gázfelhőből csomósodott ki. Kezdetben olvadt, izzó gömb volt, később
rétegei sűrűségüknek megfelelően héjakba rendeződtek. A legkülső héj a földkéreg. A felszín alatt 30–40 km
mélységben kezdődik a köpeny, a bolygó 2900 km
vastag, szilárd burka, mely a vasban
gazdag magot burkolja.
A Föld hatalmas magja szintén két
részből áll. Kívül olvadt vas alkotja, a folyadék lassan mozog, és ez az
áramlás óriás mágneses mezőt gerjeszt. E
mező védőburkot von a bolygó köré, és a kozmikus sugárzás szűrésével lehetővé tette
az élet kialakulását.
Kezdetben a légkör minduntalan elszökött,
később, amikor a földkéreg kezdett megszilárdulni, a vulkáni tevékenység gázaiból
kezdetét vette a stabil légkör kialakulása. Ez eleinte főleg vízgőzből és
szén-dioxidból állt. A szén-dioxid nagy része évek százmilliói során feloldódott
az óceánokban, ahol részben vegyi, részben biológiai úton mésszé alakult. Az
ősi széndioxid mára jórészt a bolygó mészkő- és dolomithegységeinek irdatlan tömegében
konzerválódott.
A Föld felszínén 3,5 milliárd éve megindult
egy folyamat, melyet életnek
nevezünk. Pontos mibenléte mai napig vitatott, az élővilág olyan mérvű változatosságot
mutat, ami lehetetlenné teszi az átfogó definíciót. Rendszerint az
életműködéseket, például a szaporodást, táplálkozást vagy növekedést szokás életbizonyítéknak
tekinteni, azonban számos élettelen jelenség is képes magához hasonló létezőt létrehozni,
sőt azt terjeszteni (lásd bozóttűz), vagy az egyszerű cseppkő is
„táplálkozik”, hiszen anyagot vesz fel és növekszik, mégsem tekintjük élőnek.
Ezzel szemben a kétségkívül élő öszvér vagy
egy dolgozó hangya egyed nem képes szaporodni… Itt megint
határokba ütközünk. A vírusok élő volta is máig vita tárgya.
A folyamat keletkezését illetően ugyanígy
sötétben tapogatózunk. Számos teória létezik az élet spontán, kémiai
szerveződésének gondolatától a pánspermia romantikus elméletéig. Csak annyi
bizonyos, hogy a földi élet szén alapú,
tehát az összes szerves vegyület szén alapvázat tartalmaz, és mára nagyjából az
is elfogadott, hogy az élet létezésmódja a fajok változékonysága, vagyis az
evolúció.
Az első pár százmillió évben kezdetleges,
egysejtű lények alkothatták a Föld élővilágát. Egy ilyen lényben, a
kékmoszatban alakult ki a fotoszintézis képessége, ami azóta is biztosítja a teljes
bioszféra energiaellátását. A növények napfény felhasználásával a talaj
ásványaiból képesek fölépíteni testüket: a szerves anyagaikhoz szükséges szenet
a légkörből vonják ki szén-dioxid formájában, cserébe nagy mennyiségű oxigént bocsátanak
ki. Így keletkezett a légköri oxigén, a levegő oxigéntartalma teljes egészében
biológiai eredetű.
Idővel megjelentek az első,
primitív „állatkák” is. Ezek energiájukat már nem közvetlenül a napsugarakból,
hanem közvetett módon - a növények, illetve ragadozók esetén még közvetettebb
módon, menekülő növényevő lények elfogyasztásával - nyerik. Az állati
szervezeteknek ehhez aktív helyváltoztató képességre volt szüksége.
A táplálék felkeresésének kényszere
új meg új evolúciós változásokat eredményezett. Viszonylag korán megjelent az
ivaros szaporodás. Ennek során nem egyszerűen egy identikus sejt fűződik le a
régiről, mint az osztódásnál, hanem az anyasejt fél kromoszómakészletét egy
másik sejtből származó fél szett egészíti ki. Az új módszer valószínűleg véletlenül
jött létre: osztódási hiba léphetett fel, melynek ad hoc javítási
módszere egy hasonlóan sérült másik kromoszóma-sor felhasználása volt.
Az új szaporodási mód
nagyságrendekkel előnyösebbnek bizonyult a korábbinál. Ivaros szaporodás során ugyanis
nem a „szülő” szimpla másolata jön létre, hanem egy vadonatúj, mindkét szülőtől
eltérő lény, ami óriási teret nyújt a változatosságnak (s ezáltal az alkalmazkodásnak).
A kétneműség kialakulásával a bioszféra már képes volt eljutni bonyolult
szövetekkel rendelkező, aktív helyváltoztatásra képes kreatúrákig. Igaz, egy egyed
helyett kettő szükséges az utódhoz, ami számos bonyodalommal jár, de a
változatosság - és változékonyság - képessége kárpótol.
A következő mérföldkő a növények szárazföldre
kilépése volt. Itt a környezet mostohább, a víz hozzáférhetősége korlátozott, a
tengert elhagyó első lények rendkívül egyszerű, ellenálló szervezetek lehettek.
A víz megtartására és a fényért való tülekedésben testük szilárdítására számos
túlélési stratégiát fejlesztettek ki. Minden ilyen változás további lendületet
adott az ökoszisztémák fejlődésének, a terjedő szárazföldi növénytakaró egyre
inkább éghajlatformálóvá vált.
Nagyobb terhet bíró
támasztószövetek fejlődését a lignin sejtfalakban történő megjelenése
segítette. Fölbukkantak a fatermetű fajok, hatalmas lombkoronájú erdőségek
alakultak ki. A lebontó szervezetek (baktériumok és gombák) az új anyaggal évmilliókig
nem tudtak megbirkózni, így az erdők szerves anyaga teljes egészében
fosszilizálódott, vagyis kőszénné alakult. A kőszénképződés e fő időszakát
- i.e. 360 millió-300 millió év között – ezért karbonnak
nevezzük.
Úgy 400 millió évvel ezelőtt az
állatok is megkezdték szárazföldi kalandjukat. Az úttörők ízeltlábúak lehettek:
kemény, eredetileg a ragadozók ellen kialakult páncéljuk a vízveszteség ellen
is hatásosnak bizonyult. Őket követték a kétéltűek, majd a hüllők; az emlősök mintegy 200 millió évvel ezelőtt,
a madarak 100 millió éve tűntek föl, mindkét
vonal a hüllőktől ágazik le.
Megjelentek és átmenetileg a Föld urává
váltak a dinoszauruszok. Árnyékukban az emlősök alárendelt szerepet játszottak
(és egy ideig még utána is, mert a kihalt nagy hüllők helyét óriásmadarak
vették át).
A fejlődést két nagy kihalási
időszak szakította meg. A súlyosabb 250 millió évvel ezelőtt történt, ekkor a
szárazföldi gerinces fajok 70%-a
tűnt el hirtelen. Ennél ismertebb a 65 millió évvel ezelőtti esemény, mely a
dinoszauruszok világának vetett véget. (Érdekes módon az emlősök, a madarak,
sőt a krokodilok is egészen jól átvészelték ezt az időszakot.) Mindkét esetben természeti
csapások álltak a háttérben, a gyors fajpusztulások végül az éghajlat és/vagy a
tengerszint radikális változásai miatt következtek be. Az elhalt lények
hekatombáiból keletkeztek a szénhidrogének, vagyis a kőolaj és a földgáz.
A kéregben konzerválódott fosszilis
energia tehát valójában több száz millió éves napfény temetője.
Az utolsó 60 millió év az emlősök
korszaka. E szőrös lények belakták a dinoszauruszok által szabadon hagyott
ökológiai fülkéket, hallatlan változatossággal terjedtek el a bolygón, a skála a
pocoktól az emberszabásúakig, a 30 mm-es dongódenevértől
a 30 méteres kékbálnáig
terjed. Az ember (fájdalom, a majmokkal együtt) ősi, rovarevő
főemlősök távoli leszármazottja.
Az emberszabású majmok és a korai előemberek
fejlődése pár millió évvel ezelőtt vált ketté, a pontos kronológia ma is vita
tárgya. Legközelebbi élő rokonunk a csimpánz, pontosabban a bonobó, génállományunk
99%-ban azonos.
A ma élő ember mintegy 300
ezer éve Kelet-Afrikában tűnt fel. Megjelent egy faj, mely tagoltan beszélt, eszközt
használt, csoporton belüli megosztotta táplálékát és hajlandó volt szociálisan is
megszervezni magát; hamar lakóhelye csúcsragadozójává vált. Hetvenezer éve hagyta
el Afrikát, ma úgy tűnik, egyetlen kirajzással, és nem több, mint néhány száz
egyeddel. Gyorsan elterjedt a bolygón, a testalkat- és bőrszínbeli különbségek
a földrajzi izolációból és helyi adaptációból erednek.
Az előember két lábra állását egyes
adatok szerint szupernóva-robbanások
sorozata segítette: a sugárzás annyira ionizálta a légkört, hogy az eget
egyfolytában villámok szabdalták, ami sorozatos erdőtüzeket eredményezett. A
leégett erdők helyén szavannák jöttek létre, ahol a ragadozókat két lábon állva
könnyebb volt észrevenni, így az emberek elődei mind gyakrabban alkalmazták e
metódust. Felszabadult a mellső végtag: állandó eszközhasználat nyomait 3
millió éve tapasztaljuk, a tűzhasználat 700 ezer éves. Kőeszközei használatában
az ősember meglehetősen konzervatív volt, a fémhasználat első nyomai 8000
évesek, a kerék feltalálása 5000 évvel ezelőttre tehető.
A beszélő faj lassan ébredt öntudatra,
az első barlangrajzok 30 ezer évesek. 6000 éve próbál írni, az 1400-as években belépett
a Gutenberg-galaxisba (innen pár száz év múlva kezd újra távolodni).
Életmódja az első települések
alapítását követően csak lassan változik. Birodalmak emelkednek föl és tűnnek
el, de a civilizáció csúcsteljesítményeinek nagyja minduntalan elenyészik. A
XVIII. századig a lakosság döntő többsége extrém szegénységben él, csak a felső
1-2% élvezi korának luxusát.
Az 1700-as években valami változik.
Watt feltalálja a gőzgépet, és ettől kezdve a faj életét új meg új, bámulatos találmányok
teszik egyre komfortosabbá. Az alapelv közös: a gépek hőenergiát alakítanak át teljesítménnyé,
vagyis - mechanikai vagy elektromos - munkává.
Az emberi élet gyökeres változáson
megy át. A faj meghódítja a levegőt, repül, kontinensnyi távolságra kommunikál,
mint a mesékben; lakhelye hőfokát tizedfok pontossággal szabályozza. Az egy
főre eső nemzeti össztermék többszázszorosára nő. A mélyszegénység aránya 1950-ben
70%-ra, 2015-re a Világbank adatai szerint 10%-ra csökkent, az éhezésnél mára nagyobb
probléma a túlsúly. Eközben a bolygó népessége robbanásszerűen nő: Krisztus
születésekor 200 millióan élhettek a Földön, ez a XIX. századra 1 milliárdra, napjainkban
7,8 milliárd főre nőtt.
A komfort fenntartása azonban energiát
igényel. Csak 1938 óta a világ energiafogyasztása hatszorosára nőtt. A faj
mégsem boldog: 2019 során 64 országban törtek ki nagyobb zavargások, gyakoriak
a lelki zavarok, a tudatmódosító szerek és antidepresszánsok forgalma erősen nő.
A megszerzett életmódot persze fenn
kellene tartani. Sajnos a bolygó kérgében őrzött fosszilis energiakészlet véges:
kőszénből a jelenlegi fogyasztást feltételezve 1-2 évszázadig, kőolajból 60-80
évig van elegendő. Az atomenergiához szükséges uránból 90 évig ismertek a
készletek.
Szerencsére a Földre óránként több napfény
zúdul, mint amennyi energiát az emberiség egy teljes év alatt felhasznál.
Utóirat: A bolygó átlaghőmérséklete
korábban sokszor 6-10 fokkal melegebb, máskor ugyanennyivel hidegebb volt, a
földtörténetben jégkorszakok és meleg periódusok váltották egymást. Az utolsó jégkorszaknak
10 ezer éve szakadt vége. Azóta a természetes okból végbement hőmérsékletváltozás
globálisan nem haladta meg a ±1 Celsius fokot, a helyzet csak mára változott, a
múlt században a Föld átlaghőmérséklete 1 fokkal emelkedett. A folyamat ráadásul
gyorsul, a második 50 évben a melegedés üteme az előző duplája volt. Elvben minden
jégkorszakot követően várható melegedés, azonban a változás üteme jelenleg nagyságrendekkel
gyorsabb a korábbiaknál.
Az utolsó jégkorszak idején a
tenger 120 méterrel sekélyebb volt, a földtörténet meleg korszakaiban pedig 150-200
méterrel magasabban hullámzott, mint most. Az utolsó száz évben a tengerekszint
mintegy 30 cm-rel emelkedett (1993 óta, tűpontos méréssel 9 cm-t). Egy méter
tengerszint-emelkedés katasztrofális következményekkel járna Hollandia, Kelet-Anglia,
Dél-Ázsia, Indonézia, Észak- Amerika egy része, valamint a teljes
Csendes-óceáni szigetvilág számára, százmilliók élettere szűnne meg, annak
minden következményével (migráció, háború, járványok).
Ismert, hogy a bolygó számos
visszacsatolásos rendszerrel rendelkezik (a melegedő óceánok kevesebb
széndioxidot képesek elnyelni, a hó-jégtakaró csökkenése a napfény
visszaverődését csökkenti, stb.), ami nehezíti a már beindult folyamatok leállítását.
Kétségtelen, számos tényezőt csak becsülni tudunk, relatíve rövid időtávot
átölelő méréseinkre vagyunk hagyatkozva. Ezek alapján azonban a fajpusztulás is
gyorsul; biológusok az utolsó száz évet súlyos „kihalási eseményként” értékelik,
üteme hasonló a 65 millió éve, a dinoszauruszok eltűnéséhez vezető eseménysorhoz.
Fenti jelenségek értelmezésében számos
megközelítés lehetséges, bár közülük csak kevés nevezhető ésszerűnek. A
fóliasisakok piaca mindenesetre markánsan bővül.
A vitákban Gaia nem vesz részt, valószínűleg
nem is érzékeli őket. Légköri furcsaságai szaporodnak, mérhető paraméterei
változnak, de nagyobb válságokat is átvészelt már. Rendületlenül kering útján, irdatlan
kőgolyó, vándorol egy extrém jeges (-273 °C), nyomás nélküli térben, miközben felszíni
hőmérsékletét -50 és +50 °C között szabályozza immár évmilliárdok óta.
Az emberi faj már sokszor
bizonyította, hogy látványos visszarendeződésekre képes. Tény, hogy az emberek többsége
- föltehetőleg evolúciós okokból - zsigerileg irtózik a változásoktól. Nem
tiszta azonban, hogy a faj jelenlegi, komfortos életformáját meddig képes
fönntartani. Pillanatnyi tendenciák szerint 20 év múlva Gaia teljes felszínét 5
méter vastagságban beborítja a szemét.
Olyan ipari-technológiai változásokra
van szükség s egyben lehetőség, melyekhez képest a múlt század információ-techológiai
robbanása madártoll rebbenése volt csupán. A helyzet másfelől nyilvánvaló
tapintatot igényel: 20-30 éven belül olyan szakmák sorvadhatnak el, mint a
szén- vagy olajbányászat, kapcsolt nehézipari ágazatok tömkelege; a világ
gépjármű-kibocsátása már most is zsugorodik. Százmilliók vesztik el
munkahelyüket, élettapasztalatuk fölöslegessé válik.
Az emberi faj ma 193 országba (nemzetbe?)
tömörülve lakja be a bolygót. Mindegyiket köti a kultúrája, valamint aktuális
vezetése, akik saját hatáskörükben döntik el, hogyan kezelik a helyzetet. Erőműveink
nyersanyagkészlete véges, működésük szennyez, beleértve sajnos az atomerőműveket
is, Pakson például évente 600 hordó, több ezer éves felezési idejű radioaktív
hulladék keletkezik. Persze mindig akad vezetés, amelyik előrelátás helyett inkább
csencsel, tetejébe olyan gazdasági erőkörökkel, melyek gyártási kultúrájának fölméréséhez
elegendő volna egy metrószerelvény alvázához leguggolni.
Gaia némán kering tovább. Nagyobb ügyeket
is látott már. Olykor évmilliókig hólabdává fagyott, máskor emeletnyi magas páfrányokkal
kellett legyezgetnie a hőségben magát. A kiürült ökológiai fülkéket rendben új fajok
töltötték be - egyetlen különbség talán, hogy az egyik fülkét pillanatnyilag szemlélődni
képes faj foglalja el. Bár Gaia látószögéből e tény értelmezhetetlen, és
valószínűleg nem is bír különösebb jelentőséggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése