Az ismert üzletember baráti
borozás kapcsán tette különös vallomását. Kudarcos bajnoki után jött össze a
herceghalmi pincében a társaság, kristálypohárral a kezükben hosszan borongtak az
eredményen. Szinte kényszeresen idézték vissza a mérkőzés legfájóbb
mozzanatait, időnként vigasztalólag átölelve egymást.
A délelőtt ejtett vaddisznó teteme hidegen bámulta őket a
konyhapultról.
Az ex-gázszerelő a negyedik kancsó során kezdett egészen egyéni gyónásba. Töredelmesen bevallotta, újabban egyetlen témakör foglalkoztatja:
le kívánja összes cégvezetőjét szellenteni. Azonban nem szégyelli magát az ideáért,
sőt inkább misszióként tekint a projektre.
A miniszterelnök húzott egyet a butykosból. Lassan helyezte vissza a lába közé, majd a térdét kezdte csapkodni. Felszabadulttá vált a hangulat, a deresedő bankvezér is hamiskásan
somolygott bajsza alatt. A gázkupec egyre csak vihogott. Egyedül a politológus bámult
mereven maga elé.
Az eredeti szenvedélynek hódoló mágnás rezignáltan
tunkolta tovább a szaftot, majd azt kezdte taglalni, gyorsan halad terve
megvalósításában:. Sajnos a projektet nem meri nyilvánosságra hozni, a sajtó már
így is kikezdte, de határozott szándéka, hogy a mobilon archivált
szellentéseket idővel nyilvánosságra is hozza.
„Föltehetőleg a Youtube-on fogom megosztani”, tűnődött. „Már harminchét cégvezetőmet lefingttam” – erősítette
meg. „Saját fiaim sem képeznek kivételt! Egy ország ismeri az érzést, időnként kaphatnak a kölykök is némi ízelítőt.”
A kompánia ordítva nyerített. Az
újdonsült pénzgyáros bizonygatni kezdte, az eljárás távolról sem gusztustalan
hóbort a részéről, mi több, ki meri jelenteni, módszere az idő múlásával valóságos küldetéssé nemesedett számára.
„Nincs apelláta. Mindenkit le kell finganom, aki
nekem dolgozik, ez alapvetés. A műveletet kezdettől részletesen dokumentálom, és elmentem
a felhőbe, így is alig tudom az állást követni”.
A népszerű közbeszerzés-bajnok csak fokozatosan avatta társait a
részletekbe. Sajátos szabályrendszert állított fel: az áldozatnak tudnia kell róla,
hogy ő következik, ezért az alkalmazottakat abc-sorrendben szokta ledurrantani. Ráadásul a tanúk minimum 80 százalékának heves viszolygása szükséges, hogy a szellentés
érvényes legyen.
"Olykor a kontrolling teljes eszköztárát fel
kényszerülök használni", tette hozzá az újsütetű erőmű- és kiadótulajdonos.
Az extravagáns milliárdos eltökélt terve, hogy
a pukik történetét megosztja (a pontos technikán még gondolkodik), azonban mindenképp szilárd elhatározása, hogy még jónéhány vidám pillanatot szerez
nemzetének.
(Záradék gyanánt megjegyezzük, hogy a pince
belsőépítészeti kivitelezése a „Polgári Értékek Bicskei Iroda Zrt.” munkáját
dicséri. (Reklám!) Másik adalék, hogy sokak szerint a Trump-kormány jövendő veteránügyi
minisztere is debil, amint az volt az Ezt
jól kifőztük című 2005-ös, amerikai
B-kategóriás vígjáték szakácsa is: az ő mániája fütykösének mutogatása volt,
majd az odapillantó gyanútlan alakokat irgalmatlanul fenékbe rúgta.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése