2012. október 28., vasárnap

A miniszterelnök reggelije



Johnny N'dvad, a kis M’wabai miniszterelnöke élt-halt a fényűző étkezésekért. Reggelihez szigorú Hohenzollern-etikett szerint teríttetett, az ebédet spanyol módra szervíroztatta (bár a zsemlyés kést, valószínűleg egyedi gondolkodásának jeleként egy borospohárba állította); a vacsora többesélyes volt.
Egy perzselő novemberi reggelen a terasz végébe ácsolt pálmalugas mélyén hűsölt. Villásreggelijéhez készülődött: letörölte a ragacsot a meisseni teáskancsó aljáról, elhessegetett néhány húslegyet. Töltött magának egy pohárka ánizsos bambuszpálinkát.
A korláton színpompás gyurgyalag zengte a párját kereső magányos hímek énekét.
Johnny megindultan szemlélte a látványt.
A rotangpálmák nyugalmát ebben a pillanatban Koo’sza George, a m’wabai kormány  pénzügyminiszterének felbukkanása zavarta meg. A találékony közgazdász arca egyetlen vörös folt volt az izgalomtól.
Hangosan lihegett fölindulásában.
- Ne ilyen rössel, barátom – szólt rá Johnny idegesen. – Elijeszted a madárkát.
A gyurgyalag már így is riadtan fölröppent, egy közeli kólacserje (Cola acuminata) lehajló ágán folytatta a trillázást. A bozótosban varacskos disznók röfögtek.
Egy sárguló bokor tövében éhes növendékleopárd szegte föl a fejét.
- Ez a rohadt Afrikai Unió megint a költségvetésünket ekézi – vettette le magát Koo’sza George miniszterelnöke mellé. Remegő kezekkel töltött a bambuszpálinkából. Dühösen leverte az odaszáradt lekvárt egy II. Frederick korabeli ezüstkésről, karéj kenyeret szelt magának.
- A rohadékok. Nem hiszik el, hogy egyetlen napiparanccsal rendezni tudjuk a költségvetés bevételi oldalát.
- Rosszindulatú, pancser társaság – jegyezte meg Johnny N'dvad szórakozottan.
A pénzminiszter undorodva egy előző napi mustárfolt fölé húzta a Ming dinasztiabeli porcelántányérkát. Kanalazni kezdett magának az ínycsiklandozó rinocérosz-marmeládból.
- Fafejűek. Bürokraták. Csupa közgazdasági analfabéta – tódított.
- Szerintem csak azt akarják elérni, hogy ne kenjük össze folyton a fülünket reggelinél - vetette közbe félénken Crazy M’vrga, az udvari bolond. – A múltkor is csupa ragacs lett a konvergencia-program.
- Jé – bámult hökkenten Koo’sza George a kezében tartott kenyérszeletre. - Esküdni mertem volna pedig, hogy megvajaztam.
Gondterhelten megvakarta a homlokát.
Kövér margarindarab indult meg lefelé a férfias ráncok mentén.
- Fantáziátlan, mohó gyarmatosítók – dohogott tovább Koo’sza George. Megvonta a vállát. Belemarkolt a fogpiszkálókba, mangrovemézet kezdett csorgatni a kenyerére.
- Folyton azon rugóznak, miért nem szervezzük meg ésszerűbben a kiadási oldalt. Ha így folytatják, a majmok és a gazellák után meg kell adóztatnom még a bozótmókusokat is.
- Tőlem az egész szavannát megsarcolhatod – vetette oda Johnny N’dvad. – De ha az én parcelláimhoz nyúlsz, levágom a kezed.
- Nyugi, főnök. Jövőre üstökösszerűen nő a GDP. Már most jobban állunk, mint Svájc.
- Ajánlom is – bólintott a miniszterelnök, és föltápászkodott foteléből. – Na, indulnom kell szónokolni – sóhajtotta. Égnek emelte szemeit.
Bosszúsan lerázott kezéről néhány, a karfáról odaragadt kaviárcsimbókot.
- Légy nyugodt! – kiáltotta utána immár fölélénkülve pénzügyminisztere. – Támadt egy jó ötletem!
A bolond, aki egy rotangpálma tövében kuporgott, összeborzongott.
Koo’sza George dühösen tisztogatni kezdte damaszt szalvétáját. Valahogy beleragadt egy lekvártömbbe.
Amint lehajolt, a vajdarab a füle tövéről az ölébe csúszott.
- Rohadt Unió – ugrott föl szitkozódva.
Az éhes növendékleopárd ezalatt nesztelenül tovább kúszott a daloló gyurgyalag felé. Ugrásra készülve összekuporodott. Izomzata, mint egy svájci óra acélszerkezete, megfeszült.
K’oosza Glance egyre reményvesztettebben ugrált a zuhogó margarindarabok között. A mappát, melyben a költségvetés tervezetét tartotta, akrobatikus ügyességgel emelte esernyőként a magasba.
A gyurgyalag szórakozottan tollászkodni kezdett a szomszédos ágon.
Az ifjú leopárd vicsorgott.
Az acélrugó, mint általában az acélrugók, egy szempillantás alatt pattant el.