Johnny
N'dvad, a kis M’wabai miniszterelnöke élt-halt a fényűző étkezésekért.
Reggelihez szigorú Hohenzollern-etikett szerint teríttetett, az ebédet spanyol
módra szervíroztatta (bár a zsemlyés kést, valószínűleg egyedi gondolkodásának
jeleként egy borospohárba állította); a vacsora többesélyes volt.
Egy perzselő
novemberi reggelen a terasz végébe ácsolt pálmalugas mélyén hűsölt.
Villásreggelijéhez készülődött: letörölte a ragacsot a meisseni teáskancsó
aljáról, elhessegetett néhány húslegyet. Töltött magának egy pohárka ánizsos
bambuszpálinkát.
A korláton
színpompás gyurgyalag zengte a párját kereső magányos hímek énekét.
Johnny
megindultan szemlélte a látványt.
A rotangpálmák
nyugalmát ebben a pillanatban Koo’sza George, a m’wabai kormány
pénzügyminiszterének felbukkanása zavarta meg. A találékony közgazdász arca egyetlen vörös
folt volt az izgalomtól.
Hangosan lihegett
fölindulásában.
- Ne ilyen
rössel, barátom – szólt rá Johnny idegesen. – Elijeszted
a madárkát.
A gyurgyalag már
így is riadtan fölröppent, egy közeli kólacserje (Cola acuminata) lehajló ágán
folytatta a trillázást. A bozótosban varacskos disznók röfögtek.
Egy sárguló
bokor tövében éhes növendékleopárd szegte föl a fejét.
- Ez a rohadt Afrikai
Unió megint a költségvetésünket ekézi – vettette le magát Koo’sza George
miniszterelnöke mellé. Remegő kezekkel töltött a bambuszpálinkából. Dühösen
leverte az odaszáradt lekvárt egy II. Frederick korabeli ezüstkésről, karéj
kenyeret szelt magának.
- A rohadékok.
Nem hiszik el, hogy egyetlen napiparanccsal rendezni tudjuk a költségvetés
bevételi oldalát.
-
Rosszindulatú, pancser társaság – jegyezte meg Johnny N'dvad
szórakozottan.
A pénzminiszter
undorodva egy előző napi mustárfolt fölé húzta a Ming dinasztiabeli
porcelántányérkát. Kanalazni kezdett magának az ínycsiklandozó
rinocérosz-marmeládból.
- Fafejűek.
Bürokraták. Csupa közgazdasági analfabéta – tódított.
- Szerintem
csak azt akarják elérni, hogy ne kenjük össze folyton a fülünket reggelinél -
vetette közbe félénken Crazy M’vrga, az udvari bolond. – A múltkor is csupa
ragacs lett a konvergencia-program.
- Jé – bámult
hökkenten Koo’sza George a kezében tartott kenyérszeletre. - Esküdni mertem
volna pedig, hogy megvajaztam.
Gondterhelten
megvakarta a homlokát.
Kövér margarindarab
indult meg lefelé a férfias ráncok mentén.
- Fantáziátlan,
mohó gyarmatosítók – dohogott tovább Koo’sza George. Megvonta a vállát.
Belemarkolt a fogpiszkálókba, mangrovemézet kezdett csorgatni a kenyerére.
- Folyton azon
rugóznak, miért nem szervezzük meg ésszerűbben a kiadási oldalt. Ha így
folytatják, a majmok és a gazellák után meg kell adóztatnom még a
bozótmókusokat is.
- Tőlem az
egész szavannát megsarcolhatod – vetette oda Johnny N’dvad. – De ha az én
parcelláimhoz nyúlsz, levágom a kezed.
- Nyugi, főnök.
Jövőre üstökösszerűen nő a GDP. Már most jobban állunk, mint Svájc.
- Ajánlom is –
bólintott a miniszterelnök, és föltápászkodott foteléből. – Na, indulnom kell
szónokolni – sóhajtotta. Égnek emelte szemeit.
Bosszúsan
lerázott kezéről néhány, a karfáról odaragadt kaviárcsimbókot.
- Légy nyugodt!
– kiáltotta utána immár fölélénkülve pénzügyminisztere. – Támadt egy jó ötletem!
A bolond, aki egy rotangpálma tövében kuporgott, összeborzongott.
Koo’sza George
dühösen tisztogatni kezdte damaszt szalvétáját. Valahogy beleragadt egy
lekvártömbbe.
Amint lehajolt,
a vajdarab a füle tövéről az ölébe csúszott.
- Rohadt Unió –
ugrott föl szitkozódva.
Az éhes
növendékleopárd ezalatt nesztelenül tovább kúszott a daloló gyurgyalag felé.
Ugrásra készülve összekuporodott. Izomzata, mint egy svájci óra acélszerkezete,
megfeszült.
K’oosza Glance
egyre reményvesztettebben ugrált a zuhogó margarindarabok között. A mappát,
melyben a költségvetés tervezetét tartotta, akrobatikus ügyességgel emelte esernyőként a magasba.
A gyurgyalag
szórakozottan tollászkodni kezdett a szomszédos ágon.
Az ifjú leopárd
vicsorgott.
Az acélrugó,
mint általában az acélrugók, egy szempillantás alatt pattant el.