Mint ismeretes, az első Limpopo Történész Szimpoziont 2024 őszén Harareben rendezték meg. Az esemény nem csak színvonaláról maradt emlékezetes, a szakemberek lelkesen tivornyáztak esténként a parti csapszékekben, vad szelfik tömegét készítették zabolátlan vízilovakkal s egyebekben is számos jelét adták, hogy a múlt tudományos igényű feldolgozása nem egyenlő a bigott szakbarbársággal.
A „Johnny N’dvad szekció” például, mely a közismert államférfi váratlan, földcsuszamlásszerű bukásával foglalkozott (mára „sztochasztikus betli” néven emlegeti a történettudomány), különösen bővelkedett a tartalmas prezentációkban. Remek előadást tartott például egy 140 cm-es busman kolléga; sajnos alig látszott ki a pulpitus mögül, ráadásul az angol egy egyéni verzióját használta, így mondandóját csak a némi késéssel megjelenő programfüzetből lehetett - utólag - kihüvelyezni.
Pedig a prezentáció figyelemreméltó volt.
Szakmai körökben mára közhely, hogy a N’dvad-rendszer négy jellemző technikájának egyike a lakosság pálmalevél-agitkákkal történő, periodikus szekálása volt. E küldeményekben a kormány olyan kérdéseket tett föl, mint: „Szeretné-e Ön, ha esténként fügeborral kényeztetnék?”, vagy „Egyetért-e azzal, hogy férjének ne legyen reggel szájszaga?”. A küldeményeket a lakosság automatikusan összegyűrte, csak a megrögzött hívek küldték a postahivatalokból vissza. Az eredményt a kormány végül diadalmas közleményekben kommentálta.Történt azonban, hogy amikor egy ízben a pálmalevélben azt kérdezték a lakosoktól, szeretnék-e, ha az iskolában transzszexuális tanáraik machetével fegyelmeznék a nebulókat, a küldeményt a polgárok váratlanul nem dobták kukába, hanem visszaküldték, ilyesfajta kommentárokkal: „Dugjátok föl magatoknak a kérdéseiteket!”, meg „Inkább nővéreket kérünk a kórházakba!”.
Egy öntörvényű asszony a Facebook-ra is föltöltött egy fotót válaszáról. A posztot másnapra 140 ezren osztották meg. A helyi Facebook oldalakat rövidesen ellepték a hasonló, gyakran kétes ízlést tükröző dokumentumok.
Az XXS méretű történész befejezte fejtegetését, kilépett a pult mögül. Ekkor tűnt csak föl, hogy hajába ronda barna csíkok vegyülnek, és hogy alig van foga. Kétségkívül nem volt megnyerő látvány.
A „Johnny N’dvad szekció” például, mely a közismert államférfi váratlan, földcsuszamlásszerű bukásával foglalkozott (mára „sztochasztikus betli” néven emlegeti a történettudomány), különösen bővelkedett a tartalmas prezentációkban. Remek előadást tartott például egy 140 cm-es busman kolléga; sajnos alig látszott ki a pulpitus mögül, ráadásul az angol egy egyéni verzióját használta, így mondandóját csak a némi késéssel megjelenő programfüzetből lehetett - utólag - kihüvelyezni.
Pedig a prezentáció figyelemreméltó volt.
Szakmai körökben mára közhely, hogy a N’dvad-rendszer négy jellemző technikájának egyike a lakosság pálmalevél-agitkákkal történő, periodikus szekálása volt. E küldeményekben a kormány olyan kérdéseket tett föl, mint: „Szeretné-e Ön, ha esténként fügeborral kényeztetnék?”, vagy „Egyetért-e azzal, hogy férjének ne legyen reggel szájszaga?”. A küldeményeket a lakosság automatikusan összegyűrte, csak a megrögzött hívek küldték a postahivatalokból vissza. Az eredményt a kormány végül diadalmas közleményekben kommentálta.Történt azonban, hogy amikor egy ízben a pálmalevélben azt kérdezték a lakosoktól, szeretnék-e, ha az iskolában transzszexuális tanáraik machetével fegyelmeznék a nebulókat, a küldeményt a polgárok váratlanul nem dobták kukába, hanem visszaküldték, ilyesfajta kommentárokkal: „Dugjátok föl magatoknak a kérdéseiteket!”, meg „Inkább nővéreket kérünk a kórházakba!”.
Egy öntörvényű asszony a Facebook-ra is föltöltött egy fotót válaszáról. A posztot másnapra 140 ezren osztották meg. A helyi Facebook oldalakat rövidesen ellepték a hasonló, gyakran kétes ízlést tükröző dokumentumok.
Az XXS méretű történész befejezte fejtegetését, kilépett a pult mögül. Ekkor tűnt csak föl, hogy hajába ronda barna csíkok vegyülnek, és hogy alig van foga. Kétségkívül nem volt megnyerő látvány.
A hivatalos szervek alapból megsemmisítettek minden problémás válaszlevelet, így a hírek továbbra is N’dvad politikájának elsöprő támogatásáról szóltak, mégis, az ország atmoszférája valahogyan megváltozott. Senki nem értette, mi történt; az előadó szerint egyszerűen kognitív tér nyílt a következő hónapokban bekövetkező fölfoghatatlan, villámgyors (egyszóval hasonló társadalmi mozgások esetén megszokott) változásoknak.
A hallgatóság idegesen fészkelődött, a következő előadóra várva.
Már említettük, hogy csak a programfüzet megjelenése után, tehát megkésve támadt némi érdeklődés a pöttöm malawi kolléga mondanivalója iránt. A picike tudós addigra rokonlátogatáson rég a Kalaháriban bolyongott, csak mobilján látta, mint emelkedik az idézettsége. Ivóvizet kapart épp a sivatagi homok alól; e tevékenység arrafelé népszokás, valamint a túlélés egyetlen záloga. Földes kezét minduntalan loboncos fürtjeibe törölte; láthatólag csekély figyelmet fordított a tudományos élet csip-csup eseményeire.
Nagyjából tisztában volt már vele, mi a dolgok menete.
