Kulcsár Attila és a Gripenek

- Na, mit alkotott a művésznő vacsorára? – kérdezte Kulcsár Attila, és beviharzott a nappaliba. Levetette magát a fotelbe. Töltött egy löket Chivas Regalt.

- Petrezselymes-paszulyos padlizsántekercset – vetette oda Anett asszony. – Puliszkával. Ne fintorogj. Apropó, nálad maradt a Kajmán-szigetes bankkártyám? – kérdezte fojtottan.
Leszegett fejjel gyúrogatta a kölesbúzadarás gombóckákat tovább.

- Most már mindig lucernán fogunk élni, mint a nyulak? – csattant föl váratlanul Kulcsár Attila. – A magyar étrend alapja a hús! A gyerekek lassan sápadtabbak, mint Ollókezű Edward.

- Én nem vettem észre. Fanny fönt tanul, Gerzson pedig az őrgrófék gyerekeivel focizik. Egyik sem néz ki betegnek – sziszegte az asszony.

- Jól van, no – dünnyögte Kulcsár Attila. Nyelt egyet. – És azt tudod, miért lesznek vegetáriánusok az emberek? Nem azért, mert úgy szeretik az állatokat… Annyira utálják a növényeket.

Nevetett. Laposan pillogott föl az asszonyára.

- Hazafelé jövet találkoztam Rebekáékkal – folytatta, mert mindenképpen oldani szerette volna a hangulatot. - Bejáráson voltak a birtokon. Még mindig azon tipródnak, hol húzzák fel József nádor kúriájában a cselédszárnyat.

- Szépek lesznek, ha elkészülnek… – sóhajtott ellágyulva a nő.

A rádióban egy hang a híreket kezdte mondani.

– Te Attila, az a bankkártya-dolog izgat. A szőlőben is ki kell fizetnem a napszámosokat. - Kellemes, alt hangja reszelőssé vált a szorongástól. – Erre azt hallom, hogy a Gripen-ügyet megint piszkálgatják. Egy alak állítólag az összegeket is megadta, amivel a politikusokat megolajozták. És akkor én pont azt a bankkártyát nem találom.

Remegő kézzel söpörte félre homlokából gesztenyeszín haját.

Kulcsár Attila fölugrott a fotelből, megállt a felesége előtt. Egy darabig csak gyöngéden nézte... Átfutott az agyán, már huszonhatodik éve házasok.

- Nyugi. Az az ügy túl terjedelmes. Túl sokan keveredtek bele. Több problémát generálna a fölgöngyölítése, mint amennyi haszonnal járna. Különben is megtanulhattad volna: amikor a legnagyobb a baj, akkor kell a legnagyobb erővel nyomni a pedált.

- Mégis félek, egyszer az egész ránk szakad – simult urához félénken az asszony.

- Ugyan már. Csigavér. Olyan nincs, hogy a repedéseket ne lehessen betömködni. Csak mindig azt kell mondani, amit hallani akarnak tőled... Ilyen a világ.

Kedveskedve rácsapott felesége hátsójára.

- Gondolj bele, hol tartottunk nyolc éve! Ma meg, ha a kedvünk úgy hozza, csak leugrunk az Adriára vagy Ibizára... Egy focimeccsre Lisszabonba… Mit akarsz még?

Az asszony fátyolosan bámult az urára. 

A férfi homlokán idegesen ugrálni kezdtek a ráncok.

- Mondtam már, hogy nyugi! A szügyemig nem érnek! Néha úgy érzem, ha ambicionálnám, akár a Kereszténydemokrata Internacionálé elnökének is megválasztanának…

Nevetni kezdtek, a könnyük is kicsordult belé.

- Csak azt sajnálom néha, szívem, hogy nem lettél politikus – bújt az asszony az urához. - Tényleg.

Az antik csillár égői sárga fényt ontottak rájuk.

- Ki tudja, mit hoz a jövő – somolygott Kulcsár Attila. Óvatosan kibújt az ölelésből, megigazította nyakkendőjét. Kedveskedve összeborzolta hitvese frizuráját.

– Ahhoz feltétlenül ragaszkodom, hogy a miniszterelnöki székfoglalóm napján pacal legyen vacsorára!

Kikerülte a tréfás legyintést, és magához vonta rajongástól ellágyult asszonyát.