- Harmadik éve
gázolok ebben a rohadt dzsungelben, és még mindig nem látni fényt sehol –
horkantott föl Johnny N’dvad, M’wabai miniszterelnöke, és megállt egy tisztás
szélén. Bal karjának gyulladt csonkjával a verítéket törölgette halántékáról.
Olajszínű fák
bólogattak körülötte. A bozótos mélyén sakál morgott.
- Nyugalom,
elnök úr. Én már tisztán látom a fényt az alagút végén – szólalt meg váratlanul
az államférfi jobbkeze. Jellegzetes, bársonyos hangja volt, mint egy
tévébemondónak.
Jhonny N’dvad
összerezzent.
- Ez nem lehet igaz
– sóhajtott riadtan. – Ez lenne a malária? Hogyan hallhat beszélni az ember egy puszta végtagot?
- Mondom, hogy nyugi.
Én csak az ön egyik énje vagyok. És helyzetünk minden okot megad az optimizmusra –
csitította a kérdéses tag. Közben egy tarantulát rázott le magáról. – Ez már az
emelkedés vándorlása, mondhatni egy függőleges El Camino. Meg fog lepődni, milyen tündérmese ölt rövidesen testet a lelki szemei előtt.
- Lárifári.
Miféle szemekről mesélsz te itt?! Csak rohadt fákat látok mindenütt.
Azzal dühösen a
magasba emelte machetéjét, és tovább kaszabolta a liánokat
- Lehetséges,
hogy az elnök úr operál?! – A
jobbkéz hangja büszke volt, mint egy anyáé.
Marabu
sikoltott fel egy sötét szikomorfa tetején.
- A m’wabai
történelem legszebb hagyományai testesülnek meg az ön leheletfinom mozdulataiban,
miniszterelnök úr.
Bólogatómajmok helyeseltek
a lombsátrak között.
Johnny D’vad hatalmas, rozsdás vaskábelben
botlott meg, mely félelmes kígyóként tekergett a vadonban.
Biztos, hogy jó
irányba tartunk? – kérdezte aggódva.
- Hát persze. Most csak
egy korábbi mentalitás határait léptük át. A magam részéről robosztus
lehetőségeket látok nyílni magunk előtt.
Johnny D’vad vonásai megnyugodva kisimultak. Hátuk mögött
mangrovék közé süppedt, rozsdás gépszörnyek feketélltek a szürkületi homályban. A kongó árnyak mintha némileg közelebb
jöttek volna.
- Hoppá! Egy
kesztyű! Milyen régóta vágytam már ilyesmire! – kiáltott fel a jobbkéz hirtelen.
Ócska, szakadt kapuskesztyűt emelt a magasba. – Lehet, hogy magának Buffonnak a kesztyűje… -
forgatta elérzékenyülve.
- Hagyd el.
Balkezes – vetette oda Johnny D’vad.
- Basszus. Pedig már egészen beleéltem magam. Ne tudd meg, mennyire
tud fázni olykor némelyik ujjam.
Hátborzongató
sikolyok úsztak a mocsárban omladozó pavilonok irányából föltámadó szélben.
- Ezek a hangok is csak azt jelzik, pozitív fordulat előtt állunk. Még egy kis idő, és robbantjuk vándorutunk motorját. Brutális sikerek várnak ránk –
folytatta a jobb kéz.
Kígyászkeselyük
köröztek a magasban. Szemükben félelmetes, zöld fény remegett.
A kormányfő gondterhelten pillantott föl a köröző fenevadakra.
- Á, csak néhány szellemtelen ellendrukker, elnök úr. A mezsgye, melyet
most átlépünk, arra a belső világra utal, amelynek szabadra engedésével kialakítjuk végre gyümölcsöző viszonyunkat a világgal. Summa-summárum, az Afrikai
Unió vezető tényezőivé válunk – folytatta a végtag.
Bólogatómajom bukott alá kimerülten a lombsátor magasából. Mint
szőrös meteor, csapódott be a páfrányok közé.
Ők ketten pedig ballagtak tovább az egyre sötétedő vadonban: a miniszterelnök
és a jobb keze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése