Orbán Viktor évértékelő 2010

Kedves Olvasó!

Egy véletlen kapcsán került a postaládámba a köpcös hordószónok 3 nap múlva, a Millenárison megtartandó "évértékelőjének" szövege.
Ezúton szeretném megosztani Önökkel.

„Nos, tisztelettel köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim! Jó napot kívánok! Rövid hollywoodi közjáték: Zoltán, mind a ketten integessünk. Jó napot! Remek.
Miért hívtak engem ide? Merthogy elegen voltak nélkülem is, úgy látom. (Nevetés.) Talán többen is, mint amennyien elférünk. Engem azért hívtak ide, itt, a kezemben tartom, ennek a papírnak az alján olvasható: a leendő miniszterelnök beszéde. Nos, ezért vagyok itt.
Először azonban Balog Zolinak köszönöm a meghívást! Úgy illő, hogy a köszönet mellett gratuláljak is neki meg a többieknek is, a szakértői csoportoknak a hátam mögött, akik ezt a rengeteg gondolatot megpróbálták szakmai keretek közé fogni. Így méltányos és igazságos. Nem egymagam dekázgatok itt ráérő délutánjaimban. Úgyhogy gratulálok, Zoltán, Neked is meg a csapatodnak is, és persze magamnak is: négy év után végre újra van tiszta és világos programunk!
(Nevetés.)
Engedjék meg, hogy szokásom szerint nagy tisztelettel köszöntsem Dalma asszonyt és Mádl professzor urat is. Üdvözlöm azokat is, akik a határon túli magyar területeken nézik a közvetítést.
(Taps.)
Tisztelt hölgyeim és uraim! Ilyen időkben a kételkedők falakat, az optimisták vitorlákat húznak fel. Bizonyára más is érzi már az előszelét a változásoknak. Én a magam részéről az orromban érzem a puskaporszagot. Merthogy változások lesznek, afelől senkinek ne legyen kétsége.
(Egyetértő moraj.)
A polgári oldal is nyolc éven át úgy érezhette, hogy ellenszélben hajózik. Miért érezzük még ma is azt, hogy nyugaton a volt kommunistákat jobban elfogadják, mint a polgári oldalt? Panaszkodnunk kell, mint az egyszeri embernek: mindenütt jó, de mindig elzavarnak. A dologra az a válasz, hogy Nyugat-Európában nem érzékelhető, hogy idehaza eljött a kapitalista kommunisták ideje. A nyugat ezt a folyamatot valamiért félreértette. Nem vették észre, hogy nem lepke szállt fel a bábból, hanem mohó húsevő kapott lábra.
Ennyit az európai kormányok orráról.
(Moraj.)
Kedves barátaim! Mindannyian oda vágyunk, ahol a dolgok a helyükre kerülnek. Sőt, nem csak a helyükre kerülnek, hanem visszanyerik igazi értéküket. 1990-ben egy szót találtunk ki arra, mi is történt akkoriban velünk: úgy neveztük, rendszerváltoztatás. De csak ritkán tesszük föl azt a kérdést, hogy mi lett ez a másik, új rendszer, amihez elvezetett bennünket a változás. Gyakran megfordulok az emberek között, és egyre többen teszik föl ezt a kérdést. Hogy ez-e az az új világ, ami miatt érdemes volt vállalni a fölfordulást.
Látjuk, Magyarország ma a legmélyebb gazdasági és erkölcsi válságban van. Ennek a válságnak nyilvánvalóan a hazudozás az oka, 2006 hazugságai. Voltak, akik 14. havi nyugdíjat ígértek, áfa-mentes bébipelenkát, kedvezményes sztrádahasználatot, mindenféle tücsköt-bogarat. Aztán nem voltak képesek tartani az ígéreteiket. Én, emlékszem, szemtől szembe álltam velük, amikor azt hazudták, hogy nem lesz 300 ezer forint egy vakbélműtét.
Az egész baloldal nem más, mint túlélési milliárdos, genetikai juppikból álló, köztörvényes, langaléta társaság.
Az idei költségvetés, mint tudjuk, tragikus. Trükkök és hazugságok tömegére épül. Mára egyértelművé vált, hogy a büdzsét futóhomokra építették. Ezért meg kell találni annak lehetőségét, hogy felelősségre vonjuk azokat az embereket, akik nyilvánvalóan fiktív költségvetést fogadtatnak el a parlamenttel. Nézzék, mit műveltek a tavalyival is! (Nevetés.) Hogyan verték át a nemzetközi szervezeteket! Mi nem akarunk tovább ezen a nyomtávon haladni. A költségvetés nem gyerekjáték, nem lehet vele szórakozni, mint Janika a homokozóban.
(Hahota.)
Hölgyeim és uraim!
Magyarország ma gyenge, éspedig leginkább azért gyenge, mert nem csapatként viselkedik. Arra biztatják az embereket, hogy szórjanak kavicsot a másik cipőjébe, kössék meg a másik kerekét, vegyék semmibe a másik érdekeit. De ez a gyenge ország receptje. Az erős ország olyan, mint egy csapat. Nem fosztják ki a gyengét, nem kísérleteznek a nyugdíjasokkal, nem teszik lehetetlenné a közlekedést. Sajnos, a mai magyar kormánynak rombolási kényszere van, mindenre ráront, amit csak meglát maga körül. Új irány kell Magyarországnak, remény és változás.
(Dörgő taps.)
1956. október 25-én az Igazság című lap vezércikkírója a következő kérdést tette fel lapja címoldalán: „Hát nem tanultak még mindig eleget? Nem akarják még mindig elhinni, hogy a nép ellen nem lehet?” Sajnos, azóta is akadnak Magyarországon, akik azt hiszik, lehet a nép ellenében kormányozni.
Bárhol járok Magyarországon, egy dolog van, ami ma összeköti az embereket: az elkövetkező változástól megoldásokat várnak. De csak a józan ész képes összefogást, egységet teremteni, ami a győzelemhez, az előttünk álló nagy feladatokhoz nélkülözhetetlen. A józan ész erős, a szélsőség erőtlen. Építeni nem tud, ezért rombol. Rombol, amikor békés tüntetőket ütlegel, és rombol, amikor költségvetést eszkábál az Országgyűlésben.
(Lelkesültség.)
Bizonyára ismerik az anekdotát, miszerint amikor Mózes lejött a hegyről, így szólt a többiekhez: - Na emberek, van egy jó, meg egy rossz hírem. Kezdd a jóval, mondták az emberek. Lealkudtam tízre. És mi a rossz? Hogy a „ne hazudj” még mindig benne van. (Zajongás.)
Itt-ott már a magyar fül számára túlzónak tűnő véleményeket is olvashatunk. Egy tekintélyes brit gazdasági lap a minap azt írta, hogy Magyarország a közép-európai válságkezelés legfényesebb példája. Abszurdum! Mint tudjuk, valójában meglopták és kiszipolyozták az embereket. Messziről nézve a csillag ragyog, de közelről éget, már ahogy ez a csillagoknál szokás.
Vagy például hallottam a Nemzetközi Valutaalap Magyarországgal foglalkozó képviselőjének azt a mondatát, hogy a 2010-es költségvetési hiány mértéke a következő kormány gazdaságpolitikájától függ. Ha Almunía iskoláján nem estem volna át 2006-ban, lehet, hogy a meglepetéstől hanyatt esek. Minden büdzsé hiányszámaiért azok felelnek, akik legitimálták azokat. De megállapodást nem lehet bűnökre építeni. Perekre van szükség! Rács mögé kell juttatnia azokat, akik ellopták a pénzt! Nem folytatható a gyakorlat, hogy gyanús körülmények között privatizálnak egy céget, és utána kilopják belőle a pénzt. Emlékeznek a Postabank esetére? Az Egyetemi Nyomdára? Pedig Kövér egy nyomda volt. (Moraj.) Az állami gazdaságokra? Rács mögé kell kerülnie azoknak, aki kitalicskázták a pénzt. Felelősségre fogjuk őket vonni, aki lopott, börtönbe fog menni, akkor is, ha a legmagasabb vezetők egyike.
Tisztelt hölgyeim és uraim! Mint tudják, gyakran visz az utam Horvátországba. Letenyén, ha arra járnak, Önök is egy szép parkot láthatnak. Ebben a parkban áll egy hatalmas platánfa, átölelhetetlen törzzsel, letörhetetlen ágakkal. Úgy mondják, 500 éve áll ott. 250 évvel ezelőtt a föld birtokosa azt vette a fejébe, hogy udvarházat emel. De nem a park közepébe építette a házat, ahogyan szokás, hanem úgy, hogy a fához igazította a ház építését. Így vagyunk mi is ezzel, tisztelt hölgyeim és uraim. Szeretnénk hétköznapjainkat az örökléthez igazítani, kell valami, amihez odavethetjük a hátunkat. A kereszténység kétezer éves, a keresztény magyar állam ezeresztendős. Én is már 47 éves vagyok. Basszus!
(Pardon.)
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves vendégek, tévénézők, minden érdeklődő. Különösen nagy szeretettel köszöntöm azokat, akik a határon kívülről követik a mai találkozónkat. Kérjük a késve érkezőket a folyosó jobb oldalán haladni, nehogy összeütközzenek a korán távozók bal oldali sorával.
Barátaim! Először is, világossá kell tennünk, hogy a trükközésnek vége. Semmilyen trükköt nem fogunk elfogadni. Az MSZP–SZDSZ-koalíció a felelős mindenért! Hogy az egészségügy, az oktatás, az önkormányzatiság területén nem történtek meg a szükséges változások! Márpedig ha ők viselik a felelősséget, akkor vállalniuk kell azt, ami ebből következik. Nem beszélni kell, hanem cselekedni! Ebben az ügyben nincs helye mellébeszélésnek! Ki kell mérni azt, ami jár, enélkül a bizalom Magyarországon nem állítható helyre. Ez legalább olyan fontos, mint bármilyen program.
Én ennyit tudok hozzátenni ennek az országnak a sikeréhez.
(Dobogás.)
Kedves barátaim! A következő hetekben nagy és sorsfordító küzdelem kezdődik a számunkra, talán életünk legfontosabb küzdelme. Nehézsége abból ered, hogy most nem fenyegetnek idegen tankok, fegyverek. Egy lerombolt Magyarországot kell újjáépítenünk. Persze látom előre, ahogy a múlt gáncsolni próbál majd, mégis hiszem, ha mindent beleadunk, a végén célba fogunk érni. Sokan hamarosan saját személyes életükben megérzik majd intézkedéseink hatását. Ez az élményük évről évre határozottabb formát ölt majd.
Most, hogy a másik Magyarország kormányra kerül, megkezdődhet végre az egyik Magyarország teljes körű APEH vizsgálata.
Kedves barátaim! Tudom, az új többségnek illene valami újat is mondania. Hogy mit hoz ennek az országnak. De a helyzet nem könnyű. Győzni indulunk: újjáépíteni, amit a szélsőséges kormányzás lerombolt. Ki ne sajnálna nyolc elvesztegetett évet a saját életéből? De mindig van lehetőség megjavítani, amit mások tönkretettek. Minden zsákutcából ki lehet jönni, ha máshol nem, hát ott, ahol befordultunk.
Nyilvánvalóan az első teendő, hogy el kell indulni. Soha nem fogunk kijutni ebből a helyzetből, ha nem indulunk el. Az elindulás általában az első lépés megtételét jelenti. Sajnos ahhoz, hogy kijuthassunk gödörből, kellene néhány új gondolat is, ráadásul a mi életünk kérdéseivel foglalkozó gondolat, amit meg lehet vitatni, meg lehet beszélni, amiben meg tudjuk egymást erősíteni. Mi jobboldaliak egyébként is szenvedélyesen szeretünk vitatkozni. Nem engedjük, hogy némelyek a választási kampányt a választópolgárt taszító cirkusszá züllesszék! Különösen nagy figyelemmel készülünk a miniszterelnök-jelöltek vitájára.
Persze előfordul, hogy az ember nehezen tudja eldönteni, mi a teendő. Úgy jár, mint az egyszeri gazda, aki megkérdi egy járókelőtől a városban: Elnézést, megmondaná, hogy melyik a túloldal? Hát az ott szemben. Na most már tényleg meghülyülök! kiált föl a gazda. Onnan meg ideküldtek.
(Tombolás.)
Hölgyeim és uraim! Láthatjuk, a szocialisták pénzszivattyúnak tekintik a nyugdíjasokat és a hajléktalanokat. Kapuzárási pánik van, ami pénzt még lehet, kilapátolni, ami gyanús ügylet van, végigvinni. A jövő évi költségvetés is tragikus: csak példának okáért, míg ugyanis 1998-ban a magyar államadósság összege 6165 milliárd forint volt, 2002-ben 9224 milliárd, tehát nagyjából 50 százalékkal emelkedett. A meglepő az, hogy az államadósság lényegében ugyanilyen ütemben nőtt azóta is. 2006 végéig kissé gyorsabban, 14 ezer milliárd 676 millióra, azóta a Gyurcsány-Bajnai kormány ámokfutásának köszönhetően lassabban, 19 ezer milliárdra.
Hölgyeim és uraim! Tudom, ideje lenne előjönni a farbával. Végtelenül szegény az az ember, aki ígérgetni sem tud. De pokolian nehéz a dolgom. A helyzet, amely Magyarországon kialakult, csak hogy egy verssort idézzek: „vár állt ott, most romhalom”. Ez a helyzet. Ha az ember magától nem tudná, akkor is rögtön az eszébe juthat, mert amikor például ide jövök, közvetlenül ma reggel azt kellett mondanom a feleségemnek, hogy „Anikó, a Balog Zoliékhoz megyek beszélni, egyáltalán tudsz-e adni egy rendes inget?” Ennyit a dolgok állásáról. Nem akarom eltitkolni, mi odahaza arra készülünk, hogy ezt a bizonyos korszakot, ezt a Gyurcsány-Bajnai korszakot lezárjuk. Sokkal rosszabbul érzem magam, mint nyolc éve. A fő, hogy a magyar emberekből nem téphetik ki a magyarságot; nincs olyan erő, amely erre képes lenne.
Azt hiszem, ez egy jó kiinduló gondolat.
(Ováció.)
Tudom, hogy a küzdelem nehéz lesz, látom az arcokon, a tekinteteken. Éppen azért vonjuk most föl ezt a zászlót: hogy kinyilvánítsuk, vállaljuk ezt a küzdelmet. Én régóta készülök erre a pillanatra. Tudom, hogy a tétje rendkívüli, az én életemben talán soha nem adódik még egyszer ilyen pillanat.
Hadd hozzak ezért ide még egy személyes példát. Tudják, a nagymamám 60 éves korában elkezdett napi rendszerességgel sétálni, minden nap megtett 5 kilométert. Most 82 éves, és fogalmunk sincs, hol van.
(Derültség.)
Kedves barátaim! Ideje, hogy még magasabbra emeljük a tekintetünket. Magyarország a közép-kelet-európai államok között az átlag fölé kell, hogy kerüljön, ezen kívül pedig történjék meg a kárpát-medencei magyarság szimbolikus egységesítése. Ezek a célok. Sajnos lemaradtunk. Nemegyszer az az érzése az embernek, hogy a politika nem megoldja, hanem termeli a problémákat. Mindenütt gondok vannak, ezért az új kormánynak rendszerváltás értékű kihívással kell szembenéznie. Az előző kabinetek folyamatosan halasztották a reformokat, nem mertek belekezdeni egyetlen strukturális átalakításba, mert görcsösen óvták társadalmi támogatottságukat.
Az új kormány nem centiben méri a terjedelmet, hanem távlatokban. Mi nem ciklusokban, évtizedekben gondolkodunk. Ahogy körülnézek, fájlalom például, hogy a szövetségi kapitány nincs itt. E helyen is megerősítem, továbbra sem érzem azt, hogy a válogatott jó kezekben lenne. Nem látom, hogy azok a játékosok, akik megfeszülnek itthon, azokra valaki odafigyelne. Pedig a klubok sokkal inkább rendben vannak, mint a válogatott. Méltatlan, hogy egy ilyen rangadón nincsenek ott azok, akik azért felelősek, hogy a nemzeti válogatottat összeállítsák.
Kedves hölgyeim és uraim!
Minden közösség előtt két út áll: vagy maga találja meg a helyét a világban, vagy mások jelölik ki azt. Magáért bátran kiállva mindenki megtalálhatja a helyét a világban - példaként ehelyütt csak a honfoglalást, vagy az 1998 és 2002 közötti nemzeti politikát említhetem. A mi helyünk a Kárpát-medencében van, tréfásan hozzáteszem: ezt akkor is kimondom, ha emiatt Szlovákiában Fico kormányülést hív össze.
(Nevetés.)
Sajnos a magyarok erősek a világtendenciák felismerésében, de a külpolitikai aprómunkát elhanyagoljuk.
Hiába, ilyen az ember: a cipőt hibáztatja, noha a lába a hibás.
(Ujjongás.)
A Gyurcsány–Bajnai korszak politikája felelős a közbiztonság romlásáért is. Annak a helyzetnek a kialakulásáért, amikor puskával vadásznak magyar polgárokra, és a politikai ellenfeleknek golyót küldenek. A Svábhegyen az emberek az utcára sem mernek kimenni sötétedés után, páncélautóval kell járni. Terrorveszéllyel riogatnak, békés ünnepi megemlékezéseket lovasrohammal fojtanak vérbe. A múltnak e Gyurcsány és Bajnai nevével fémjelzett, sötét korszakát sürgősen le kell zárni! Minden erőt megadunk majd az ügyészségeknek a vizsgálatokhoz, azoknak pénzügyi korlátja nem lehet.
(Bizonytalankodó Jobbikos barátaim kedvéért idehozok egy adomát: Tudják-e, mi az: egy sötét pont halad a sivatagban? - Hát mák. És mi az: két sötét pont halad a sivatagban? Ko-mák. No és az mi: sok sötét pont halad a sivatagban? Ro-mák.
Kuncogás.)
Barátaim! A mögöttünk hagyott nyolc évben úgy érezhettük magunkat mi magyarok, mint egy régi történetben az egyszeri ember szamara, amelyik beleesett a kiszáradt kútba. Fájt neki az esés, telis-tele volt zúzódásokkal, lehet, hogy a bordái is eltörtek. Állt tehetetlenül a kút alján, és várt, mert bízott benne, hogy jön a gazdája és kihúzza. A gazda kisvártatva valóban megérkezett, de nem kihúzni próbálta, hanem ásót és lapátot vett elő, és elkezdte a kútba lapátolni a földet. Ugyanis kiszámolta, hogy olcsóbb a szamarat a kúttal együtt betemetni, mint a kihúzással bajlódni. Reformszellemű gazda volt, ha-ha-ha.
El kellett telni kis időnek, amíg a szamár felfogta, mi is történt vele. Nem hiába mondják, hogy szamár a szamár. (Moraj.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Velünk, magyarokkal is ez történt az utóbbi nyolc évben. Itt vagyunk egy válság közepében, a kommunisták jól megcsinálták. De kiderült, hogy mi a gazdasági válság valódi oka: a közgazdászok úgy mondják, költségvetési hiány. Ez annyit tesz, hogy nincs meg a pénz. Igen, hiányzik, mert a szocialista vezetők, akiknél a kasszakulcs volt, eltüntették.
Azt is megérthettük, ki kicsoda a magyar közéletben. Hogy akad, aki hosszú évek óta hazudik, tudatosan félrevezeti az embereket, az Országgyűlést, a köztársasági elnököt. Az MSZP-kormány azt mondja, adóemelésre, vizitdíjra, tandíjra van szükség, mert nincs ingyenebéd. Én azt mondom, ideje ezen változtatnunk! Legyen most másképp. Fizessenek a hazugok! Akik pimasz módon pórázon fogva vezették a köztársasági elnököt, nagyképűen fittyet hánynak az Állami Számvevőszék figyelmeztetéseire, akik kormányzásuk ideje alatt egyetlen strukturális reformot nem próbáltak elindítani. Kioktatják és sértegetik a jegybank elnökét, azt állítják, lehet hiányt csökkenteni úgy, hogy egyidőben csökkentjük a bevételeket és növeljük a kiadásokat! Nem átallottak a maguk idején közpénzekből súlyos százmilliárdokat költeni propagandára, valóságos propaganda-minisztérium fenntartására! Igen, eljött az ideje, hogy végre Magyarországon először fizessenek a hazugok!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Merjük kimondani: a Gyurcsány-Bajnai kormány egyetlen célja a még több pénz és a még több hatalom. Azért kellett vénykötelessé tenni az aszpirint, hogy a rivális, termékeiket vény nélkül terjesztő gyógyszergyártó cégek piacot szerezhessenek a kormányzat jótékony segítségével.
Kedves barátaim!
Magyarországot porig rombolták. A következő kormány feladata nehezebb, mint 60 éve az újjáépítés volt. A bankárkommunisták reformjának eszköze a lapát. Ilyen szamárnak nézik a magyarokat. Igen ám, de a történetnek volt egy csattanója, amire senki sem számított: a gazda meglepetten látta, hogy a szamár csodálatos dolgot művel. Minden egyes lapát után megrázza magát, lerázza magáról, amit rádobtak, és ahogy magasodik körülötte a halom, mindig eggyel feljebb lép. Végül mindenki ámulatára átlépte a kút káváját, és felvetett fejjel faképnél hagyta a gazdáját. A régi többség szertefoszlott, mintha sohasem létezett volna.
Mindannyian ismerjük a pillanatot, amikor felsóhajtunk: hogy lehettem ilyen szamár? De a legotrombább hazugsághadjárat esetén is kettőn áll a vásár: aki hazudik, és aki elhiszi. A hazugságoknak, a félrevezetésnek mindig a becsapottak isszák meg a levét! Ezen nem változtat, ha bárki gátlástalanul folytatja a lódítást. Hogy nem sül ki a szeme!
Sajnos az égési sérülésben elhunytak sem kapnak engedményt a hamvasztásnál.
Igen, kedves magyarok, 2010-re megtanulhatták, hogy vannak köztünk megélhetési hazudozók is.
(Nevetés.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A káoszt, zűrzavart teremtő Gyurcsány-Bajnai kormány mögött alig maradtak, de maradtak. Mert mindig maradnak, akiket sikeresen lehet ijesztgetni, mint a gyerekeket a mókárral és a rézfülű bagollyal. Pedig mit is védelmeznek ők? Mi mellett tartanak ki? Nem szeretünk mások portája előtt söprögetni, mégis most két perc erejéig tegyük ezt. Öntsünk tiszta vizet a pohárba.
Nem tudunk többet tenni a megtévesztett honfitársaink érdekében, mint hogy kérjük őket, nézzenek szembe azzal, mi mellett tartanak ki körömszakadtáig. Bizonyára emlékeznek rá: a folyamatos hangoskodás, a pocskondiázás, - még emlékeznek rá! -, a sok kampány a józan ész ellen. Érdemes hinni egy olyan rendszerben, ahol a regnáló miniszterelnök édesapja többmilliárdos állami megrendeléseket kap - verseny nélkül!, vagy feleségének cége ötvenmilliós állami támogatásban részesül? Oda juthatunk, hogy egyre többen érzik, aki nem lop a közösből, az a saját családját rövidíti meg.
Én nem akarom a saját családomat megrövidíteni.
És tovább, kedves Barátaim! Nem a magunk igazát akarjuk bizonygatni, egyszerűen csak azt üzenjük önöknek: a manipuláció, a cinizmus mellé nem érdemes odaállni. Érdemesebb helyette új ösvényt keresni, amely talán elvezet egy legalább valamelyest élhetőbb világba.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr!
Tudom, végre valami újszerű dolgot is kellene mondanom. Első hallásra talán furcsának tűnik. De legyen. Ha például elfogadjuk, hogy a politika nem képes megoldani a munkanélküliséget, hogy még ahhoz is gyáva, hogy kitűzze a teljes foglalkoztatás célját, akkor az a politika bizony nem jó semmire. Ha nem tudja megoldani a magyar emberek lakáshelyzetét, akkor Magyarországon nincs szükség politikusokra.
De - tisztelt Hölgyeim és Uraim - nekünk jó okunk van arra, hogy megőrizzük a hitünket. Mi már bizonyítottuk, hogy tartjuk az ígéreteinket. Évi 7 százalékos növekedést teremtettünk, megszüntettük az inflációt. Négy év alatt 1 millió munkahelyet teremtettünk. A jó politika képes letörni az árakat, csökkenteni a munkanélküliséget. A polgári oldalnak jó oka van arra, hogy higgyen a politikában: Szájer Európában, Kósa Debrecenben, Tarlós a fővárosban, Járai a Nemzeti Biztosító élén. Kövér a titkosszolgálatoknál: mind bizonyított politikusok. Ezért nekünk jó okunk van, hogy megtartsuk hitünket.
Tehetjük ezt annak ellenére, hogy tudjuk, rendkívül pazarló a társadalombiztosítási rendszerünk. Csak a MÁV, a BKV, vagy például a magát pénzügyileg elgaloppírozó Fidesz adósságának rendezése mindösszesen 240 milliárd forintjába kerül majd az adófizetőknek. A valóság azonban, tisztelt hölgyeim és uraim, sosem írható le számokkal. Nem én vagyok az egyetlen, akiknek már igazán elegük van az úgynevezett makrogazdasági adatokból. Azért vagyunk torkig ezekkel a számokkal, mert keveset mondanak el a mindennapi életünkről. Szerencsénkre a jobboldalon már kezdenek összegyűlni azok a tudományos munkák, amelyek elmagyarázzák, mi történik velünk valójában.
Amúgy pedig aki a pártban a józan ésszel kokettál, hamar megüti a bokáját. Emlékezzenek szerencsétlen Mádi Lacira! (Együttérző taps.)
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Még néhány hét, és kitágul előttünk a tér és az idő. A polgári kormány kitör az adósságcsapdából. Csökkentjük az adókat, növeljük a béreket. ÁFA-mentes rágógumi az óvodában, ingyenes diabetikus menüsor, az alsó tagozatos büfékben díjtalan Coca-Cola! A szocialistáktól az emberek nyugdíjkorhatár-emelést kapnak a nyakukba (80 év!!), a betegek hiába várják el, hogy enyhítsék a fájdalmukat. Szerencse, hogy mi több ország nyugdíjrendszerét is tanulmányoztuk. Egyébként hülyeségnek tartom a közmédiumok összevonásával vagy a közigazgatás karcsúsításával kapcsolatos híreket.
Ne csodálkozzanak, ha tőlem ma új dolgokat nem hallanak. Nézzünk szembe a helyzettel, Barátaim! Gyurcsányék idején négy év alatt tizenkettőt hátráltunk, mi tizenhatot lépünk majd előre. Meg kell állapítani a felelősök személyét, és ki kell szabni a megérdemelt büntetést. Az ország nem akar pártvezetőkből verbuválódott multimilliomosokat. Sokan azt mondják, ismétlem magam, mint az egyszeri ember, aki mindennap új alsógatyát vesz fel, vasárnapra már 7 van rajta. De mit tegyek?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarország ma azért csúszik vissza, mert nincs ereje megkapaszkodni. Mint a szamár. Nem tud megkapaszkodni, mert megcsapolták az erejét, telebeszélték a fejét, hogy rettegjen a változásoktól. A többség azonban tudja, hogy megdermedt országban nincs se jólét, se igazság.
Az új többség célja ezért egy erős Magyarország. Csak erős ország képes arra, hogy visszanyerje az erejét. Az erős Magyarország elutasítja a nemzeti minimumot, nemzeti maximumot akar.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az erős Magyarország először is felhagy az illúziókkal. Mondjuk ki, nem becsületes dolog a magyar embereknek éveken keresztül lódítani. Magyarország nyugalmat akar. Figyeljenek csak Pécsre!
Erről egy régi Lenin-idézet jut az eszembe: „A kapitalisták azok, akik eladják nekünk azt a kötelet, amire majd felakasztjuk őket.”
(Hosszan tartó taps.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A polgári oldal feladata, hogy segítse az új többséget céljai elérésében. Ki, ha nem mi? Mikor, ha nem most? Olyan egyértelmű a helyzet. Most mégis hadd szóljak ezúttal az intés hangján. Párszor megtanulhattuk már: elveszi az Úr a nyájat azoktól, akik csak maguknak legeltetik. A hamis csupán a zsírjáért és a gyapjáért törődik a nyájjal.
Gondolkodjunk el ezen egy kicsit!
(Csönd.)
Nyolc évvel az elorzott győzelem után a polgári oldalnak meg kell értenie a jobboldal és a világ viszonyát. Ebben nem hibázhatunk! Pontosan kell fogalmaznunk. Az ország nem tulajdona a jobboldalnak. Reményt csak alázattal és szolgálattal lehet beteljesíteni, nem kell félni a szótól, Barátaim! Félni azoktól kell, akik egyik percben a másikat megalázzák, hogy a másik percben újra teli tüdővel ócsárolják a teljes szakramentumot. A munka megbízatás - ez a gondolkodás sajnos kiszorult a magyar államéletből. Vissza kell szerezni, ez a húszéves kormányzás kulcsa. Ha jön a kevélység, érkezik rá a szégyen.
(Csönd.)
Hé! Hölgyeim és Uraim! Megijedtek, hogy végre mondok valamit? Ugyan. Öreg vagyok már ahhoz, hogy az utolsó percben nulláról a kapu fölé vágjam.
Ne foglalkozzunk mostantól a másik oldallal sem. Semmi okunk kitalált és ostoba vádak ellen védekezni. Magyarországon a polgári oldal száz éve a progresszió motorja, a múlt tisztaságát és a változást együttesen képviseli. Évek óta, minden körülmények között kitartottunk a parlamentáris demokrácia eszméi mellett. Mi vittük vissza a közéletet az emberek közé, megkérdeztük, konzultációra hívtuk őket. Elvittük a politikát az otthonokba, az utcára. A kommunisták rendőrökkel verették az embereket.
Legyünk büszkék arra, hogy a polgári oldal számolta föl a szélsőséges neonáci mozgalmakat.
Ne fogadjuk el a szélsőségekkel való riogatást sem! Nyilvánvaló, hogy a kormányoldal kreálta a szélsőjobbos akciókat. A baloldal kormányprogrammá emelte a félelmet, napi politikai érdekek szolgálatába állította az ügyészség és a bíróságok szervezeteit. A rendszerváltás óta a politika még nem tenyerelt bele ilyen mértékben a jogszolgáltatás életébe.
Na, ilyenkor szokták egyesek azt mondani, hogy ezen a helyzeten csak közösen lehet változtatni. Ez persze igaz, azonban az kérdés, hogy ez mit jelent.
Eleget beszéltünk korábban erről, nem akarok zsákbamacskát árulni. Támogatjuk, hogy a szükséges törvények megszülessenek, s így az ország megkapja azt a keretet, amelyen belül a siker esélyével veheti fel az új miniszterelnök irányításával a harcot azon jelenségek ellen, amelyek megnehezítik az életét.
Abban azonban igaza van Balog Zolinak, hogy magunk sem tudjuk most, hogy akkor a macska kint van-e vagy bent. Most akkor van-e kétharmad vagy nincs? És ha nincs, akkor hogyan? Egyáltalán ki hozza majd a döntéseket? Ez új megvilágításba helyezi az egész programot. Még nem látom, hogy Vona Gábort felpofozom, vagy koalíciót kötök vele. Esetleg mindkettő. Eddig is sürgés-forgás volt, de most hirtelen minden halaszthatatlanná vált.
Barátaim! Végezetül szeretnék néhány szót szólni Magyarország egyik legégetőbb kérdéséről, a romakérdésről. A magyarországi cigányság fölemelkedéséhez az út a munkán és a tanuláson keresztül vezet, ezt már többször mondtam. Ezért működünk együtt 78 városi önkormányzatban a humanista Jobbikkal. Holnapra Magyarországon nem lesz egyetlen olyan cigánygyermek, aki ha akar, ne tudna tanulni. A Fidesz soraiból került ki az Európa Parlament egyetlen roma képviselője. A Jobbikkal összefogva roma programunk európai nívójú. Bízom benne, hogy a párt politikája nagyobb világosságot gyújt roma polgártársaink putrijaiban, mint mindenféle polgárjogi szervezetek dekadens szirénhangjai.
(Jobbikos barátaim kedvéért hozzáteszem: tudják, mit csinál két cigány a mérleghintán? Bosszantják az orvlövészeket.
Dübörgés.)
Hölgyeim és uraim! A zászló, amelyet itt ma felhúzunk, számomra azt jelenti, hogy mi, akik felelősséget érzünk Magyarország sorsáért, ne emésszük magunkat az elpazarolt évek miatt, hanem vigyük végre véghez, amivel a történelem megbíz bennünket. Még két hónap, és nekiállunk újjáépíteni a porban fetrengő Magyarországot.
Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy győzzünk. Magyarország hangja a magyarok hangja, én ezt hallom mindenünnen. A zászló már lobog. Indulnunk kell!
Most azonban, miután időm lassan lejár, engedjék meg, hogy még utoljára tágabb perspektívából is megtekintsük a dolgokat. A legszégyenletesebb dolog, ami ebben az országban az elmúlt nyolc évben történt, a sportpályák ügye. Hogy fölszámolták őket, és abba a helyzetbe hozták a mindenfajta civilizációs kihívásokkal szembenéző fiatalokat, hogy esélyük se legyen arra, hogy a lakóhelyükhöz közeli térben sportpályát találjanak maguknak. Ez olyan felelőtlenség, amit szülőként nem tudok elég erős szavakkal minősíteni. Ennek az új kormány mindenképpen véget vet. Visszaállítja a régi egyesületi rendszert, Láng, Törekvés, stb., megadja a fiataloknak, mármint mindent, amik csak szükségesek.
Ezt magánemberként, illetve családapaként még szükségesnek láttam elmondani.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!
Ha nem lenne utolsó pillanat, akkor semminek sem lenne vége.
Hajrá, Magyarország! Hajrá magyarok!”