Kulcsár Attila és a Gripenek

- Na, mit alkotott a művésznő vacsorára? – kérdezte Kulcsár Attila, és beviharzott a nappaliba. Levetette magát a fotelbe. 

Töltött egy löket Chivas Regalt.

- Petrezselymes-paszulyos padlizsántekercset – vetette oda Anett asszony. – Puliszkával. Ne fintorogj. Apropó, nálad maradt a Kajmán-szigetes bankkártyám? – kérdezte fojtottan.
Leszegett fejjel gyúrogatta a kölesdarás gombóckákat tovább.

- Most már mindig lucernán fogunk élni, mint a nyulak? – csattant föl Kulcsár Attila. – A magyar étrend alapja a hús! A gyerekek sápadtabbak, mint Ollókezű Edward.

- Én nem vettem észre. Fanny fönt tanul, Gerzson az őrgrófék gyerekeivel focizik. Egyik sem néz ki betegnek – sziszegte az asszony.

- Jól van, no – dünnyögte Kulcsár Attila. Nyelt egyet. – Azt tudod, miért lesznek vegetáriánusok az emberek? Nem azért, mert úgy szeretik az állatokat… Annyira utálják a növényeket.

Nevetett. 

Laposan pillogott föl az asszonyára.

- Hazafelé jövet találkoztam Ráhelékkal – folytatta. Mindenképpen oldani szerette volna a hangulatot. - Bejáráson voltak József nádor kúriájában. Még mindig azon tipródnak, hol húzzák fel a tartalék magtárat.

- Szépek lesznek, ha elkészülnek… – sóhajtott ellágyulva a nő.

A rádióban egy hang híreket kezdett mondani.

– Te Attila, az a bankkártya-dolog izgat. A szőlőben ki kell fizetnem a napszámosokat. - Kellemes, alt hangja reszelőssé vált a szorongástól. – Erre azt hallom, hogy a Gripen-ügyet megint piszkálgatják. Egy alak állítólag az összeget is megadta, amivel az egyes politikusokat megolajozták. És akkor én pont azt a bankkártyát nem találom.

Remegő kézzel söpörte félre homlokából gesztenyeszín haját.

Kulcsár Attila fölugrott a fotelből, megállt a felesége előtt. Egy darabig csak gyöngéden nézte... Átfutott az agyán, huszonhatodik éve házasok.

- Nyugi. Az az ügy túl terjedelmes, túl sokan keveredtek bele. Több problémát generálna a fölgöngyölítése, mint amennyi haszonnal járna. Különben is megtanulhattad már, amikor a legnagyobb a baj, akkor kell legnagyobb erővel nyomni a pedált.

- Mégis félek. Egyszer az egész ránk szakad – simult urához félénken az asszony.

- Ugyan már. Csigavér. Olyan nincs, hogy a repedéseket ne lehessen később betömni. Csak mindig azt kell mondani, amit hallani akarnak tőled.

Kedveskedve felesége hátsójára csapott.

- Gondolj bele, hol tartottunk nyolc éve! Ma meg, ha a kedvünk úgy hozza, csak leugrunk az Adriára vagy Ibizára... Egy focimeccsre Madridba… Mit akarsz még?

Az asszony fátyolosan bámult az urára. 

A férfi homlokán idegesen ugrálni kezdtek a ráncok.

- Mondtam már, hogy nyugi! A szügyemig nem érnek! Néha úgy érzem, ha ambicionálnám, a Kereszténydemokrata Internacionálé elnökének is megválasztanának…

Nevetni kezdtek. Könnyük is kicsordult belé.

- Csak azt sajnálom néha, szívem, hogy nem lettél politikus – bújt az asszony urához. - De tényleg.

Antik csillár égői ontották sárga fényük.

- Ki tudja, mit hoz a jövő – somolygott Kulcsár Attila. Óvatosan kibújt az ölelésből. Megigazította nyakkendőjét.

Kedveskedve összeborzolta hitvese frizuráját.

– Ahhoz mindenesetre ragaszkodom, hogy a miniszterelnöki székfoglaló napján pacal legyen vacsorára!

Kikerülte a tréfás legyintést, és magához vonta rajongástól ellágyult asszonyát.

A vezénylő probléma-generátor

A november csodálatos hónap M’wabaiban. Az akáciák levelei apró aranylemezekként zörögnek a szélben, s az éjszaka oly sötét és néma, mint az anyajegyek némely éhenkórász afroafrikaiak fenekén.

Az éj néma bársonyán magányos csillagok szikráznak.

E derűs tavaszi reggelen Johnny N'dvad, az ország miniszterelnöke úgy döntött, szemlét tart a határban. Egyedül indult el, csak kedvenc testőrszázada kísérte. Ráérősen ballagott, a kiégett fűben girhes Thomson-gazellák legeltek. A domboldalon csonttá soványodott varacskos disznók röfögtek a termeszvárak között.

Johnny N'dvad frissnek és energikusnak érezte magát. Az egyik termeszvárhoz lépett, nagyot rúgott az objektumba. Zúgás hallatszott, amint odabenn az ujjnyi vastagságú rovarok nyugtalankodni kezdtek.

- Nyugi, kicikéim. Cak még egyet – dünnyögte (fogorvosa ugyanis csak nemrég cserélte felső fogsorát). Váratlanul megpördült, és egy Chuck Norris-nál is megszokott ún. oldalsó fültőrúgással (Ushiro Geri) telibe találta a betonszínű építményt. 

A zúgás erősödött. Hatalmas rovarok hada özönlött elő a réseken, csáprágóikat dühödten tartották a magasba, villámgyorsan valóságos fekete szőnyeget alkottak a legendás Vass-lábbelik körül.

- Ajaj – szisszent föl a miniszterelnök, és gyakorlatiasan futásnak eredt. Testőrei lemaradtak, csak a terepjárók voltak képesek követni fürge mozgását. Kisfiús arcáról  egy pillanatra sem tűnt el közismert, csibészes mosolya.

Jó pár mérföldet rohanhatott így, üldözői és védelmezői egyaránt elmaradtak. Végül zihálva megállt, radiátorhoz hasonlatos hasfala le-föl mozgott. A mezőn vörös palatömbök tövében kiálló bordájú rágcsálók motoztak, otthonuk szájadékánál kehes patkányok küzdöttek egy döglött óriáscincér (hypocephalus governatus) teteme fölött.

Váratlanul  Koo’sza George-ra, találékony pénzügyminiszterére lett figyelmes, pár szikla tövében épp egy pénzeszsákot püfölt.

- Puha vagy, George! – kiáltott oda Johnny. 

A pasztózus pénzügyér a homlokát törölgette.

– Gyepáld, pajtász, gyepáld! A fenekén már világoszan látom a pörszenészt – lelkesítette beosztottját, bizonyos jelekből ugyanis úgy olvasta ki, az lelki támogatásra szorul.

- Nem adnak kölcsön a rohadékok! – kiáltott vissza George. Hangjában szomorúság bujkált. – Szar brüsszeliták, lövésük sincs az ökonómiához!

- Hagyd el – legyintett rezignáltan a miniszterelnök. – Lúzerek. Nem adják meg a kellő tiszteletet.

Az arcán szétterülő mosoly pillanatra dacossá vált, borúsan indult tovább. Alig kőhajításnyira, egy megkövesedett mimóza-liget szélén hirtelen államtitkárát, Rosa H’uumbugot pillantotta meg: elszántan vetette hátát egy fatörzsnek, ágyékkötős pedadógus-horda vette körül. A tanerők vadul tajtékoztak és szitkozódtak.

- Életpályamodellt! – ordították. – Normális fizetést, nyamvadt nyelvpótlékot!

- Az önök közgazdasági ismeretei rendkívül csekélyek – jegyezte meg az államtitkár asszony szemrehányóan.

- Micsoda?! Csak azt követeljük, amit maguk tavaly törvénybe iktattatok! - A tanárok mindenféle régi fényképekkel és újságkivágásokkal hadonásztak. - Nekem harmadik hónapja lukas cipőben közlekedik a gyermekem! – rikoltotta egy különösen destruktív küllemű némber. 

Dühös diákok dajdaja szűrődött át az elszenesedett ágakon. 

Johnny N'dvad fülét bántotta az inkompetens hangoskodás, fütyörészve tovább lépett. Azon töprengett, az emberek miért nem képesek felismerni saját érdekeiket... Szerencse, gondolta, hogy a mwabai gondolatokon alapuló politika nemsokára megújítja egész Afrikát.

Marabuk tűntek föl, vészjóslóan köröztek a magasban, a tudatlan horda egyre közelebb nyomult. Némelyek hülye AU irányelveket lóbáltak. 

Johnny vadászösztöne azt súgta, hamarosan ragadozó ejt prédát a közelben. 

Valóban, a közeli cserjésben ebben a pillanatban szundító oroszlánokat pillantott meg, a fekete ágak takarásában meglepetésre Fatty L’ui, a parlament népszerű elnöke is föltűnt; láthatólag a nagyvadakat cserkészte, arcán csavaros kifejezéssel, nesztelenül lopakodott előre. Amikor eléggé közel ért, nagy köveket kapott föl a földről, és vadul hajigálni kezdte a horkoló állatokat. 

Azok idegesen forgolódni kezdtek, majd az alfa hím föltápászkodott: először csak körben forgott, végül az egész csapat kirontott a bozótosból, Fatty csak erre az alkalomra várt, két kézzel megragadta nevezetes, ősz barkóját, és teljes erejével fölfelé kezdte rángatni. Szemlátomást bennszülött Münchausenként, a legendás szőrzet segítségével igyekezett kiemelni magát a csávából.

- Adj nekik, Fatty! – kurjantott oda a miniszterelnök. Átmelegedett a szíve, hogy régi harcostársát ilyen  nyílt küzdelemben látta. Kedvére lett volna megvárni az izgalmas csata kimenetelét, azonban két éhes nőstény ebben a pillanatban felé irányozta a lépteit; Johnny a nyakába szedte a lábát.  

Már a tarkóján érezte a szukák forró lihegését, amikor egy jókora majomkenyérfát pillantott meg, még éppen sikerült az egyik alsó ágra felkapaszkodnia. A vérszomjas állkapcsok rémisztő csattanással záródtak össze kalimpáló végtagjai alatt. A miniszterelnök följebb mászott, a fa törzséig, ahol két villásan elágazó ág között kitünő helyet talált magának, míg a nőstények türelmesen letáboroztak odalent. 

Az államférfi diadalmasan nézett körbe a magasból. A közelben egyes oroszlánok, úgy látszik, eleséget találtak maguknak, mert kaffogva marakodni kezdtek egy  húscsomó fölött. Néhány magasba röppenő pajeszdarab és egy magányos végtag jelezte, a kulturálatlan állatok milyen mélyen beleragadtak velük született, vad magatartásmintázataikba. 

A kormányfő tekintete tovább vándorolt. A tébolyult pedagógusok a mimózáknál még mindig elégedetlenkedtek, bár soraik lassan rendeződni tűntek: ritmikusan hajlongtak, közben karjaikkal időről időre lesújtottak egy a magasból alig kivehető pontra. Tompa puffanások zaját sodorta magával a szél.

- Valószínűleg a Tai-csi órájuk kezdődött – tűnődött a miniszterelnök. Elérzékenyülve tovább vándorolt pillantása: ezt a világot ő hozta létre, és látá, hogy minden, a mit teremtett vala, jó.

Az alkotó férfiak mámora dagasztotta kebelét.

Ebben a pillanatban egy szomszédos ágon gyanútlanul pihenő, hatalmas pitont vett észre. Legalább nyolcméteres példány volt, minden pitonok anyja, összetekeredve sziesztázott a rendetlenül himbálózó majomkenyerek között. Louis Vuitton retikülökről mintázott bőre egyenletesen emelkedett-süllyedt. 

Johnny arcára kiült a már ismerős, csibészes vigyor. Letört egy ágat, és böködni kezdte az alvó jószágot: a restség sehová nem vezet,  te ronda bestia. Ebben az új korszakban a munka szerepe látványosan felértékelődik. 

Arca mellett keleti szél sodorta a halott akácialeveleket.

A piton ebben a pillanatban idegesen kihúzta teste alól a fejét. Szekrény nagyságú koponyájának rombusz alakja volt. A miniszterelnök pulzusa felgyorsult, megnyalta a szája szélét. Véredényeiben adrenalin áradt szét, megérezte a csata ízét: ez az ő birodalma, csakis az övé. Legfőbb ideje, hogy e tényt tudatosítsa országa minden izgága lakójában.