100 nap értékelő - OV a Professzorok Batthyány Köre előtt

„Itt vagyunk, Hölgyeim és Uraim, tisztelettel köszöntöm Önöket. Mondhatni pálinkás jó napot kívánok! (Kuncogás.) Tisztelettel üdvözlöm Dalma asszonyt és Mádl professzor urat is, és ne feledkezzünk meg Náray-Szabó Gabiról sem, aki az egészet kiókumulálta.
Megjegyzem, nem is a Gabi ókumulálta ki, hanem én. Meg a Simicska meg a Csányi, legalábbis a nagyját.
(Nevetés.)
Kedves barátaim! A következőkben beszélni fogok azokról az intézkedésekről, amelyekkel az utolsó néhány hónapban Magyarország gazdasági függetlenségét visszaszereztük, szólok a 29 pontról és a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat sikeréről, valamint azokról az intézkedésekről, amelyek alkalmasak a pénzügyi stabilitás megteremtésére és a gazdasági növekedés beindítására.
Lehet, hogy szóba kerülnek a közeljövő feladatai is, de erre ne vegyenek mérget.
Hé! Ne rángassanak már! Jó, szólok majd a forintról is, de nálam ez később következik. Azt mindenképpen biztosra vehetik, a pénzügyi stabilitás megszilárdításán és a gazdasági növekedés meggyorsításán túl ősztől a szociális biztonság is nagyobb hangsúllyal kerül a … Micsodába? Fókuszba? Mondta a feleségem, hogy tegyem föl az olvasószemüvegem.
(Együttérző moraj.)
Kérem, legyenek türelemmel! Viselkedjenek úgy, mint az igazi férfiak - tudják, akik hajlandók órákon át várni, míg a feleségük két perc alatt elkészül.
(Kacagás.)
Hölgyeim és Uraim, 2010 különleges éve volt a magyaroknak. Soha nem látott feladatok vártak ránk, melyek megoldásához mindenkinek a segítségére szükség volt. Láttuk, akik idejuttatták az országot, mindent elkövettek, hogy nehezítsék a dolgunkat. Ezért kellett túlerőben lennünk: hogy legyőzhessük az elmúlt nyolc év gondjait. A fölgyülemlett kiábrándultságot és a visszahúzó erőket.
Leszögezem, nincs időnk széthúzásra. Azt javaslom, az ilyen gondolatokat mindenki sürgősen verje ki a fejéből! És mindenki mást is józanítson ki, akiben átfutott volna a gondolat. Ne próbálgassák a medence vizét könnyelműen zokni nélkül.
Tisztelt Barátaim! A nemzeti kormány célja nem a válságkezelés, hanem a növekedés. Mint az üstökös! Új világrend alakul ki körülöttünk, amelyben bizonyos képességek felértékelődtek, ez mindenekelőtt gyorsaságot, reagálóképességet és intelligenciát kíván tőlünk. De Magyarország bátor és leleményes ország, ez a bátor és kezdeményező szemlélet érvényesült a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokon is.
Erre még visszatérek. De előbb pár szót szeretnék szólni a demokráciafelfogásomról.
Azt hiszem, senki nem vonhatja kétségbe, hogy a nemzeti kormány megalakulása óta eltelt időben sikerült helyreállítani Magyarországon a jogállamiságot. Egyszerű biztonsági őrökből titkosszolgálati tábornokok, diplomás médiavállalkozókból tapasztalt alkotmánybírák, deres hajú sportolókból tekintélyes államelnökök lettek. Lelkes pártkatonákból elfogulatlan számvevőszéki vezetők. Úgyszólván napok alatt helyreállítottuk a gazdasági adatok transzparenciáját, nemkülönben a jogrendet az utcán. Két hét alatt megszűntettük a bűnözést!
Mondják, a szenilitásban is az a legjobb, hogy saját magad elől dughatod el a karácsonyi ajándékokat.
(Derültség.)
Egyszóval senkinek nem lehet oka panaszra. Ki tagadhatná: a magyar médiahatóság élén hosszú ideig nem volt vezető, most pedig van? A nemzeti kormány elszámoltatási kormánybiztosa csak azért nem büntetett előéletű, mert annak idején pártunk nem adta ki az ügyészségnek. A MÁV éléről saját ifjúkori barátomat távolítottam el. Viták persze voltak és lesznek, a lényeg, hogy van egy világos működési rend. Mozdíthatatlanul stabilnak tűnik a következő évekre a magyar politikai berendezkedés.
(Lelkesültség.)
Hölgyeim és Uraim!
Mielőtt alaposabban elmélyednék az első hónapok értékelésébe, engedjék meg, hogy elmondjam, miként gondolkodik a kormány magáról a kormányzás értelméről. Mi ugyanis hisszük, a kormány feladata több, mint az állam igazgatása. Ennek érdekében igyekszünk mozgósítani az ország lakóiban rejlő erőforrásokat. Ezért távolítunk el a helyéről mindenkit: hogy felszabaduljanak a rejtett erőforrások. Ehhez elsősorban szilárd értékekre, világos célokra és határozott akaratra van szükség.
Tudják, a „vegetáriánus” valójában régi dakota szó, jelentése: „béna vadász”.
(Nevetés.)
Alig telt el pár hét, és kitágult előttünk a tér és az idő. Kérem, higgyék el, hogy a táj, amelyik előttünk nyílik, a hátunk mögött is folytatódik. Helyet a magyar reményeknek! Ez a mi küldetésünk.
(Ováció.)
A kormány terve egyszerű és világos. Irányt mutat, melyet ha tartunk, az ország és benne minden dolgozó ember gyarapodni fog általa. Mint közgazdász mondom, a leglényegesebb bajokat, ebben, láthatják, egybehangzik a világsajtó, találékonyan és szakszerűen kezdtük orvosolni.
Megteremtettük Európa legigazságtalanabb adórendszerét, mely ugyan nem alapozza meg a költségvetés bevételi oldalát, másfelől azonban fittyet hány a közteherviselés kossuth-i alapeszméjének. Azonban ehelyütt sebtiben megígérem, hogy a gyerekek után speciális támogatást ad majd az állam.
(Moraj.)
Bocsánat, lapozok. Sajnos be kell vallanom, hogy ugyanúgy, mint a nők, nagyjából két problémával küzdök: nincs mit felvennem és nincs elegendő helyem, ahol ezt a semmit tárolhatom. Na most ezt fordítsák le koncepcióra.
(Nevetés.)
Kedves barátaim! Láthatják, a magyar kormány túllépett az ideológiai típusú gondolkodáson. Az európai politikát elárasztották a felesleges szavak, ez így történt ez Magyarországon is. Az elmúlt egész nyolc év a szavakról szólt, papírokat lobogtattak, programokat mutattak be, miközben nem tettek semmit.
Mert mi mindennek keresztbefeküdtünk, hehe.
(Vihogás.)
Három hónap alatt több konkrét intézkedést tettünk le az asztalra, mint az elmúlt nyolc évben együttvéve. Most talán elég a pálinkafőzésért folytatott szabadságharc győzelmére, vagy a más országokhoz képest nyolcszoros terhelést célzó bankadóra utalnom. Esetleg megemlíteném a közigazgatás megyei szintre történő visszaszervezését is, és az újranyitott vasúti szárnyvonalakat, a naponként egy oda-vissza járatukkal.
Ez olyan, mint amikor a kisgyerek a buszon odaszól egy idősebb embernek. Bácsi, figyeljen már, kilóg a fél fütyköse!
Mire az öreg: sajnos fiam, az az egész.
(Hahota.)
Kedves Professzor Urak! Bárki láthatja, hogy az ország pénzügyi helyzete példásan stabil. A Gyurcsány-Bajnai kormány ámokfutásának következtében hosszú évek után először rekord nagyságúra duzzadt a valutatartalékunk. Korábban mást mondtunk, de Magyarországnak a maga idején kétségkívül érdeke volt a valutaalappal kötött megállapodás. Ez azonban kölcsönszerződés volt, és nem gazdaságpolitikai együttműködés. Elegem van abból, hogy mindenki azzal jön, Magyarország csak annyit költsön, mint amennyit ténylegesen megtermel! Szellemtelen, papírízű akadékoskodás. A nemzeti kormány célja, hogy Magyarország legyen a térség legversenyképesebb gazdasága.
Erről nem kívánok többet szólni.
A kormány politikájának helyességét mutatja, hogy a Nemzetközi Valutalappal történt tárgyalások félbeszakadása és az ezt követő leminősítések csak időleges zavarokat okoztak. Mára mind a forint árfolyama, mind pedig a kötvénykibocsátási kapacitás visszatért a normálishoz. Erről bárki meggyőződhet. A Nemzeti Bank valutatartaléka rekordszinten áll. Véleményem szerint tehát van értelme folytatni ezt a politikát, állítom, hogy az év végéig elketyeg.
(Hosszan tartó taps.)
Barátaim! Aki azt állítja, hogy ha valaki nem az IMF-től vesz fel kölcsönt, hanem mondjuk Chang, Ahmed vagy Rosenberg uraktól, rosszabb feltételek mellett, tehát hogy ez a személy ily módon kiharcolta magának a teljes gazdasági önrendelkezést, annak azt javasolom, mossa meg a fejét hideg vízzel. Várjanak, megnézem. Hogy is van ez? Nem látom a papírt rendesen. Mindegy. A kormányváltáskor hazánk borzalmas bőrben volt, de a 29 pontos akciótervvel megakadályoztuk, hogy a hiány és néhány más gond maga alá temessen minket. A csontvázakat pedig mesterien tettük ad acta.
(Ujjongás.)
Az IMF-nek semmi oka, hogy elveszítse a bizalmát Magyarország iránt! A költségvetési hiány 3,8 százalék lesz, noha most még nem látom, hogyan. Egyetlen kötelességünk a felvett pénzt visszafizetni. Aláhúznám, ez nem szociális gesztus volt, kölcsönt adtak. Ezt a gondolatot nem magyarázom meg. Senkinek nem engedjük, hogy azt követelje, ne költsünk többet, mint amennyi a bevételünk! Hogy ésszerűsítsük a pazarló állami struktúrákat! Lópikulát.
A fene egye meg az egész vircsaftot.
(Zajongás.)
Semmifajta „extra biztonsági övre” nincs szükségünk. Ennyi erővel az Afrikai Államok Közösségéhez is csatlakozhattunk volna! Nézzenek körül, a teljes világkapitalizmus válságban van, a spekuláció bedőlt (ez fontos tanulság számomra is). Munkára és gyarapodásra van szükség. Egymillió új munkahelyre, et cetera.
A nemzeti kormány működésének első három hónapjában, kimondom, ugyanolyan arányban nőtt a munkanélküliség, mint ahogy a foglalkoztatottság csökkent. Növekedett az infláció, másfelől csökkentek a beruházások és az adóbevételek. Aki ezekben az adatokban nem képes meglátni a biztatót, az forduljon szemorvosához.
Az, nincs rá jobb szó, csak a legmegátalkodottabb szívű bérpesszimista lehet.
(Helyeslő bekiáltások.)
A forint együtt mozog a többi közép-európai valutával. Kijelentem, hogy a magyar gazdaságpolitikának nincsenek olyan eszközei, melyek a nemzetközi mozgásokkal szemben garantálni tudják a forint árfolyamát.
A Gyurcsány-Bajnai kormány ámokfutása ebben a tekintetben kivételnek tekintendő.
Az IMF-et meg bevesszük a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, és minden rendben lesz.
(Megkönnyebbült zajongás.)
Hölgyeim és Uraim! Elmondok ehelyütt egy adomát.
Egy öregúr egyszer elhatározza, hogy elmegy Afrikába szafarira, és magával viszi öreg kutyáját, hogy társasága legyen. A kutya egész nap kergeti a pillangókat, egyszer csak azt veszi észre, hogy eltévedt. Bóklászik erre-arra, hogy megtalálja a helyes utat.
Egyszer csak látja, hogy egy leopárd rohan felé, láthatólag azért, hogy megegye.
Az öreg kutya azt gondolja: „Jajjaj! Most aztán igazán córeszban vagyok!” Szerencsére észrevesz a közelében néhány csontmaradványt valami dögből: gyorsan elkezdi rágni a csontokat, hátat fordítva a közeledő leopárdnak.
Amikor az már majdnem ráugrik, a vén kutya felkiált: „Ez a leopárd igazán finom volt! Vajon találok még egyet?” Ezt hallván a leopárd az utolsó pillanatban visszafogja az ugrást, rémülettel néz a kutyára, és elhordja az irháját.
„Húúú!”, sóhajt futtában, „ez meleg volt. Ez a vén kutya majdnem elkapott.”
Közben egy öreg majom, aki végignézte a jelenetet egy faágról, arra gondol, hogy hasznot húzhat abból, amit látott. Talán kialkudhat némi személyi védelmet a leopárdtól.
Utánairamodik, de az öreg kutya, amikor látja a majmot teljes sebességgel a leopárd után futni, rájön, hogy valami baj van. A majom utoléri a leopárdot, elárulja neki a kutya cselét, és alkut ajánl. Az ifjú leopárd feldühödik, hogy rászedték.
„Ide gyere, majom, ugorj a hátamra, és meglátod, hogy jár, aki be akar csapni!”
Az öreg kutya látja a felé rohanó leopárdot a majommal a hátán. „Na, most mit csináljak?”, nyugtalankodik. Ám menekülés helyett újra leül, háttal a támadóknak, és ismét úgy tesz, mintha nem látta volna őket. Amikor pedig azok hallótávolságba érnek, felkiált: „Hol van már az a hülye majom? Egy órája elküldtem, hogy hozzon egy másik leopárdot!”
(Taps.)
Kedves barátaim! Mi az adomából a tanulság? A csavaros észjárás és a finesz végül legyőzi a nyers erőt.
E tanulságokkal felvértezve folytatom. Mi olyan kormányzati rendszert építettünk fel, amely minden eddiginél kisebb és hatékonyabb. Kevesebb a minisztérium, azonban zavaros szervezeti viszonyokkal és hatalmasra duzzasztott apparátussal. Maximum 25 százalékkal magasabb az államtitkárok és egyéb főtisztviselők száma, mint fél esztendővel ezelőtt!
A nemzeti kormánynak magán kell kezdenie a spórolást.
(Hosszan tartó taps.)
Kedves barátaim! A földön kétfajta intelligencia létezik, az embereké és a magyaroké. Ez az új kormány küldetése. Helyet a magyar reményeknek! Meglátásom szerint kell lennie egy helynek, ahol az emberek álmaikhoz társakat találnak, és nem csak lózungokat hallanak odaföntről. A kapitalizmus eltávolodott korábbi erkölcsi értékeitől, morális kötőanyagát elvesztette, tehát lejárt lemez. A hasznos korlátok helyébe a gátlástalan hatalomvágy lépett. A nyugati társadalmak szívinfarktust kaptak, és most át kell gondolniuk, hogyan épülhetnek újra fel.
Az erkölcsi értékek rehabilitálására van szükség.
(Tombolás.)
Kedves Barátaim! Olvasom, itt az áll: „A változásokat lehet halogatni, de nem lehet elkerülni. A kétharmadot nem zavaros nyilatkozatok kifüggesztésére, hanem mélyreható kormányzati intézkedések sorára kell használni. Sokat beszélő és keveset cselekvő kormány helyett keveset beszélő és sokat cselekvő kormányra van szükség. Mi meg csak mutogatjuk a muszklijainkat, meghódítunk minden lehetséges posztot, züllesztjük a harmadik köztársaságot, miközben fogalmunk sincs, mit csináljunk a gazdasági ügyekkel. Az egészségüggyel, a nyugdíjrendszerrel. Sokan féltenek minket, hogy ez így kevés lesz.”
Ezt például nem is értem. Októberben az ország meglepő ajándékot fog kapni.
Európában nincs még egy ország, amelynek a polgárai annyi mindent ki fognak állni, mint a magyarok 2011-ben.
(Fészkelődés.)
Most látom csak. Ki tette ide ezt a papírt?! Szabotázs! Lehet, hogy mégis hiba volt a Köztársasági Őrezredet szélnek eresztenem? Sebaj, a felelősöket fel fogjuk kutatni és néven fogjuk nevezni.
(Taps.)
Folytatom. Nemrégiben megajándékoztak egy kecskével, az igazságos segítségnyújtásra kívánták fölhívni a figyelmemet. Háromszáz szikszói árvízkárosult család küldte.
Elgondolkodtatott a dolog.
Ráadásul a feleségem is folyton nyúz a lila nyakkendőm miatt.
Állítólag nem kívánunk azoknak segíteni, akiknek csak később, a kiszáradás után vált lakhatatlanná a házuk. A Magyar Ökonomikus Szeretetszolgálat is erről tájékoztatott. A szikszóiak szeptember 1-ég várták az érdemi választ petíciójukra, és én nem reagáltam. Hírlik, igazukat most nemzetközi bíróságon kívánják érvényesíteni.
(Csönd.)
Rémes. Remélem, valóban közeledik az idő, amikor munkaszüneti nap lesz a születésnapomból.
(Szórványos nevetés.)
Még két-három hónap, és eldől, jó lesz-e ismét magyarnak lenni. Újra felnéznek-e ránk a világ más országai? Képesek vagyunk-e összefogni a nagy ügyek érdekében? Elsősorban a fiatalokon a sor, hogy elmondják: „torkig vannak”. Elegük van a hetvenkedésből, meg hogy a rezsi csak nő, és minden kaput bezárnak előttük. Az idősökön, hogy kifejezzék, elvették tőlük a nekik kijáró megbecsülést és tiszteletet. A vállalkozók szóvá tehetik, hogy elítélik az előttük dagadó bornírt, a gyakorlatban vállalkozás-ellenes politikát. A közszolgák, hogy törvény szerint munkaadójuk bármit megtehet velük.
Nem érhet nagyobb szégyen egy nemzetet, mint hogy bár alkalma nyílt volna talpra állni, elmulasztja megtenni.
Az ítéletet olyan hangerővel kell kimondani a magyaroknak, hogy az egész világ meghallja. Mint 1848, 1956 vagy 1990 hónapjaiban. A fiataloknak, az időseknek, a vállalkozóknak, a munkavállalóknak, a családoknak, a budapestieknek és a vidékieknek ki kell mondaniuk: torkig vannak. Nehogy azt higgye bárki, hogy egy nemzetet a végtelenségig lehet az orránál fogva vezetni!
(Széknyikorgás.)
Itt ez áll, én csak felolvasom. Amikor vállaltuk a kormányzás felelősségét, azt mondtuk ki ezzel, hogy van mondanivalónk ennek a nemzetnek. Hogy van jövője ¬azoknak, akik készen állnak, hogy mindent megtegyenek álmaik valóra váltásáért. Most mégis sokan úgy érezhetik magukat, mint Sziszifusz, aki hiába ért fel a hegyre, újra kellett kezdenie a kő görgetését.
(Csönd.)
Tovább folytatom. Lássuk, mi vár ránk a 2011. évben. A mindenünnét visszhangzó autoritárius hangok hallatán ugyanis gyakran fogalmazódik meg a vád, hogy a mai kormány urai semmiben nem különbek a kommunistáknál. Ugyanúgy pártirányítás alá akarják vonni a rádiót, a tévét, a sajtót. Ugyanúgy hazaárulónak bélyegzik ellenfeleiket. Ugyanúgy tévedhetetlennek gondolják magukat. ahogy anno a kommunisták tették. Ugyanúgy a politikai megbízhatóságot részesítik előnyben a szakértelem helyett, és a legutolsó pozicióba is rokonaikat, osztálytársaikat, a kormánypárti elvtársakat szeretnék ültetni, ahogy a kommunisták tették.
Szanyi és Schiffer urak, a gyűlölet karmesterei már beintettek.
(Izgés-mozgás.)
A kormánypárt mai derékhadát alkotó parlamenti képviselők egy bizonytalan eszmeiségű, következésképpen zavaros programú párt mamelukjai lettek, többségükben maguk sem szilárd politikai meggyőződésűek. Az évek során azonban e bizonytalanságuk fokozatosan megszűnt, úgy tűnik, tartósan megtalálták tájékozódási pontjaikat.
Ezt szokás tapintatos módon jobbratolódásnak nevezni.
Mára hatályát vesztette doktrína, ami szerint a kormánypárt három eszmerendszer: a kereszténydemokrata, a nép-nemzeti gondolat és a nemzeti liberalizmus gyűjtő néppártja. Maradt Gömbös Gyula és Prohászka Ottokár rajongó tisztelete.
A populizmus élő klasszikusai szájában a „liberális” vagy „szocialista” szó puszta káromkodás, szitok. Ezek ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy az vállalkozhasson és választhasson. A populisták azonban fel akarják emelni a népet. De a kérdést nem teszik föl: mit lehet kezdeni egy nemzettel? Hogyan lehet visszavezetni önmagához? Mert magától nyilván nem talál vissza.
Ezért vonzódnak populistáink még mindig az állam gyámkodó hatalmához.
(Nagy csönd.)
Nekünk nem kell egy üveg kövidinka mellett búsonganunk, hogy tönkretették nemzeti érzelmeinket, elvették az önbizalmunkat, jövőbe vetett hitünket. Nem érezzük úgy, hogy izzadságos küzdelmet kellene folytatnunk magyarságunkért. Azt sem érezzük, hogy az egyetemes kultúra befogadása elfoglalná a helyet agyunkban és lelkünkben a nemzeti kultúra elől. Polcainkon békésen megfér egymás mellett Arany János és Vonnegut, a Muzsikás együttes és Sting. Nem érezzük, hogy állítólag elveszett nemzeti tudatunkat egész életünkön át üldözni kellene, mint Arthur királynak a Szent Kelyhet.
Nyolc év folyamatos kárálással és három hónap ostoba kormányzással sem sikerült elvenni a kedvünket attól, hogy magyarként Magyarországon jól érezzük magunkat.
(Széknyikorgás.)
A kormány kétségbeesett igyekezete, hogy ideológiai gyámkodás alá vonjon mindenkit, nem más, mint annak beismerése, hogy a XXI. századtól idegen az a gondolatvilág, amivel most kéretlenül boldogítani akarják a nemzetet. Ebből fakad ideges és agresszív türelmetlenségük is.
(Torokköszörülés.)
Úristen. Most látom csak, mit olvastatnak ezek föl velem. Skandalum! Őrség! Ez nem az én szövegem… Illetve ez nem a mostani szövegem.
Ezt a beszédet Orbán Viktor mondta el, Pécsett, 1992 szeptemberében.
Hogy múlik az idő. És milyen különös az élet.
(Zavart köhintések.)
Oppardon, úgy látszik, elkalandoztam egy pillanatra. De folytatom. Kedves Barátaim! A nemzeti együttműködés rendszerében mindig a győztesnek van igaza. Magyarország fülkeforradalmával világra szóló győzelmet aratott. Megkezdtük a mögöttünk hagyott korszak romjainak eltakarítását, a felelősök megállapítását és az újjáépítést.
Remélem, Önök között is számosan vannak olyanok, akik találkoztak már azzal a Millenniumi Kódexszel, amit 10 éve nyitottunk meg, hogy a polgárok beleírhassák üzeneteiket a harmadik évezred magyarjai számára. Néha párásodó szemmel magam is belelapozok ebbe a könyvbe. Most, miután időm lejárt, engedjék meg, hogy két bejegyzést megismertessek, hátha Önöknek is örömet és erőt ad.
Egy nyugdíjas úr például ezt üzente a jövendő magyarjainak: „Szeretem ezt az országot, összes hibáival együtt. Szeressétek ti is, és szabadítsátok meg hibáitól.” Egy tíz esztendős kislány pedig a következőket jegyezte föl: „Szeretettel gondolok még meg nem született politikusaimra.”
Remélem, minden álmuk valóra válik majd.
Végül e helyről üzenem Magyarország polgárainak: diadalra vittük a magyarok történelmi álmát. A magyar gazdaság magyar lábakon áll. Vincit voluntas tua! Győzedelmeskedjék a te akaratod!
Ha nem lenne utolsó pillanat, akkor semmi sem készülne el.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.”


(Warga Marcell, olajmérnök)