„Kedves barátaim! Köszönöm, köszönöm, győztünk. Most mégis mindenütt bizonytalan arcokat látok. Számomra inkább olyan ez a mai nap, mint amikor a szülők párás szemmel figyelik, amint hosszú idő után hazalátogat a gyermekük, ahogy közeledik az ablak alatt az utcán: mennyit nőtt, mennyit gyarapodott!
Egyszóval úgy érzem magam, mint aki hazatért.
A mandátumok száma bőven több, mint ami szükséges. Győzelmünk átütő. Szerencsére nem kell átgondolnunk, amit a Kövér Laci mondott nemrég, hogy egyedül, vagy sehogy.
(Moraj.)
Merthogy sehogy, az nem megy. Látjátok, a magasba emelem a kezem.
Eljött az idő!
(Ünneplés.)
Mielőtt azonban belevágnék a következő időszak konkrét terveibe, meg kell engednetek, hogy elmondjam, miként gondolkodik a Fidesz magáról a kormányzás értelméről. Tudjátok, ez megy nekem, a szónoklatok meg a nagy távlatok hordóról történő fejtegetése.
(Ujjongás.)
Mi ugyanis kezdetektől fogva hisszük, a kormány feladata több, mint az államapparátus igazgatása. A folyó ügyek, az ország napi gondjainak megoldása, költségvetés, iskolatej, et cetera… Csip-csup ügyek. Egy kormány maga elé tűzött, elhatározott célja csak az lehet, hogy az emberek előtt egy kormányzati ciklust meghaladó távlatokat nyisson! Mi ebben kétségkívül profik vagyunk.
Ennek érdekében igyekeztünk az elmúlt nyolc évben is mozgósítani az ország lakóiban rejlő, lappangó erőforrásokat.
(Derültség.)
Egy lenullázott országot veszünk át, no. Ezt mindenki látja, mindenütt romok. Magyarok milliói érzik rosszul magukat; fájdalmas ezt kimondani, de így van. Dolgoztak, küzdöttek, helytálltak, mégsem látnak maguk előtt semmiféle célt.
Az ország vezetői ugyanis meg sem próbáltak közös célokat kitűzni. Helyette a saját önző, anyagi érdekeikkel voltak elfoglalva! Ha rajtuk múlik, Magyarországot belegyömöszölik egy nokiás dobozba, és már vitték is volna a Kajmán-szigetekre. A nagy célokat elgáncsolták, élenjárókból a gödör fenekére húztak bennünket. Magyart a magyarra uszították! A nyugdíjasoktól elvették az aggkor méltóságát, a vállalkozóktól a hitelt; szlovák dzsipeket kénytelenek venni a vállalkozók! Egyszóval nem jó ma magyarnak lenni. Én is nyolc éven keresztül rosszabbul éreztem magam, mint korábban.
Még néhány hét, és a polgári erők kormánya megalakul. De vajon mire leszünk képesek? Magyarország ma beteg és gyenge, teste kómába esett, szétporladt a gazdaság. Az állam tántorog. Az első lépések körül bábáskodva sokan biztatnak bennünket, míg mások aggódnak: nem vágtuk-e túl nagy fába fejszénket? Egy ország, ahol képviselőjelöltek összevesznek egy-egy jobb svájci cégbejegyzésen… Miben bízhatunk?
Nos, nehéz lesz, de nem reménytelen.
(Taps.)
Nyilvánvaló, mindenekelőtt perek kellenek. Dübörögjön a független sajtó! Pergőtűz, ügyészségi roham, ahogy a költő mondja. Vállalnunk kell a kormányzás felelősségét. Ezzel azt is jelezzük, hogy van jövője ennek a nemzetnek: van jövője azoknak, akik készen állnak a változásokra.
Én például egyetlen bársonyszékre tettem fel az életem.
(Együttérző taps.)
Kedves frakciótársaim! Néhányan még mindig megengedték a luxust magunknak, és végül más pártra adták a szavazatukat. De nem baj. Az eddig elért eredmények tükrében úgy látom, azok mérték fel helyesen lehetőségeinket, akik biztatnak bennünket. Hamarosan sorra születnek azok a döntések, amelyek önmagukért beszélnek.
Először is aprólékos diagnosztika kell. Ha nem látunk tisztán, a kormányzás olyan, mint a lottó. Az egyik legörvendetesebb fejlemény, amiről beszámolhatok, hogy sok év előkészület után az ügyészségek végre valóban a mi oldalunkon mozdulnak. A Fidesz mindig is törekedett arra, hogy egyenrangú félként részese legyen az igazságszolgáltatás munkájának.
(Helyeslő moraj.)
Sokan újra és újra azt szeretnék tudni, mi vár ránk az elkövetkezendő néhány hónapban. Nekik sajnos nem sok kézzelfoghatót mondhatok. Momentán megfontoltan kell gazdálkodnunk, köztudott, a gazdaság növekedése csak évek hosszú sora alatt hozza meg gyümölcsét. Ezzel szemben mindannyiunk életét már 2010-ben érezhetően befolyásolja az, hogyan gondolkodik a kormány. Sokan önök közül saját személyes életükben is megérzik majd születendő intézkedéseink hatását, és ez az élményük 2011-ben egyre határozottabb formát ölt majd.
Mindenki láthatja, aki csak kinéz a fejéből, hogy sokkal nagyobb a feladatunk, mint 1945 után volt. Már az első hetekben ki kellene például gazdálkodnunk az önkormányzatok, a kórházak, a vasút vagy a lakáshitelesek adósságait - most mindegy, hogy esetleg lukas vödörbe merjük a vizet, megígértük nekik. Az előző nyolc év bankár-kormányzása köztudottan nulláslisztté zúzta a magyar gazdaságot.
Az ország romokban, a költségvetés romokban. Az egészségügyet szétverték, illetve hozzá sem nyúltak, mindig elfelejtem. Ezekért a dolgokért természetesen egyetlen személy a felelős. Tapintatból nem nevezem meg. Az ügyek többségében egy jottányit sem haladtunk előre, hiába volt a polgári oldal minden segítő szándéka. A távozó kormány kisöpörte a kasszát.
Emlékeztetem önöket, mi 2002 májusának végéig csak az éves hiány 80%-át költöttük el!
Elszomorító változásokon ment át időközben a polgári értékrend.
Barátaim! Hunyadi János korában Európát egymagában Magyarország védte. A történelem most újra lehetőséget adott a kezünkbe. A Hunyadiak óta ezek lesznek az első olyan eljárások, amiket Magyarország szabad akaratából indít, a lehetőséget külön köszönöm a magyar nép életerejének. Két világháború, hosszú diktatúra és katonai megszállás, valamint 20 év tutyimutyi kormányzása ellenére hazánk ma a nyugati világ országaival lelki tekintetben mindenképpen összemérhető állapotban van.
(Moraj.)
Sajnos a változás nem minden területen olyan átütő, mint vártuk. Az ügyészség példamutatóan buzgó, a bíróságok viszont, úgy látom, férfiatlanul vacillálnak. Mire várnak? A szocialista kormány talicskán hordta ki a pénzt Ciprusba, az adófizetők pénzén szafariztak, egymás kezét fogva andalogtak Szingapurban! Ezerszer elmondtuk már. Mi kell még? Megáll az ember esze.
(Szörnyülködés.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Summa-summárum, Magyarország a mai naptól a saját lábán járja az útját. Magyar lábakon, magyar fuszekliben. A magyar fejekre magyar sapka került. Ilyen időkben olyan vezetőkre van szükség, akik nem a régi kabátot foltozgatják, hanem új nadrágot szabnak; nem hivatkoztak tücsökre-bogárra, gazdasági válságra, hanem cselekednek. Vakmerő politikusok, lánglelkű költők és találékony titokminiszterek gyülekezete fogott most össze ehhez a vállalkozáshoz. Mától a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet fogjuk a középpontba helyezni.
Ehelyütt kijelentem, a következő kabinet a nemzeti ügyek kormánya lesz!
(Dübörgés.)
Néhányan fölteszik a kérdést: akkor most konkrétan mi jön? Mi lesz a nyugdíjakkal, a MÁV-val? Satöbbi. Állandóan nekem szegezik ezeket a kérdéseket, de én juszt sem mondok semmit. Debattőri vénám kifogástalan.
Értékeinket erős kormányzással kell érvényesíteni, és Magyarországot ismét tisztelni fogja a világ.
(Dörgő taps.)
Kedves Barátaim! Egy nemzet többnyire akkor kerül végveszélybe, ha elfelejt vagy nem akar hátrafelé tájékozódni. Amikor a lába nyomát befújja a hó. Mi, akik itt ülünk, szerencsére még emlékezünk, nyolc éve mire voltunk képesek: 5%-ról kevesebb, mint 3%-ra gyorsítottuk a növekedést, és nagyjából ugyanarra a szintre növeltük a foglalkoztatottságot, mint amit jelenleg a statisztikák mutatnak. Pedig még krach sem volt! Jó az ilyesmire visszaemlékezni.
Barátaim! Ez a nemzet valaha olyan nagy volt, hogy Kossuth leborult a lábai előtt. Mi, akik a fásultság lepedéke alól visszanézünk akkori önmagunkra, alig hiszünk a szemünknek. Egy nemzet, amelyben mindenki megadja a tiszteletet, ami kijár! Idős asszonyok kapják el egy futó csókra az államférfiak kezét… Gróf Vécsey például, mielőtt a vesztőhelyre lépett, megcsókolta a szerb népfi, Damjanich élettelen tagját.
(Hagyjanak beszélni!)
Együtt, közösen kell hát megindítanunk ezt a ránk váró, hosszú hajrát. Messziről indultunk. Róttuk a köröket becsülettel, noha nem láttuk, mert messze volt, néha ködbe is veszett a célvonal, de tudtuk, hogy ott van előttünk. Ellenfeleink minduntalan ránk támadtak, gáncsot vetettek, olykor öklöznünk is kellett, de mi mentünk rendületlenül.
És ma a magyar nép itt áll a kapuk előtt: ante portas.
(Ünneplés.)
Utoljára 1848-ban volt olyan dolog magyarnak lenni, mint ma. Annyira fölemelő érzés, hogy láthatólag Európa többi nemzetének fiait is képes magával ragadni. Kevés nemzetet ajándékozott meg a Gondviselés ilyen kisugárzással.
(Tombolás.)
Kedves hölgyeim és uraim!
Nézzünk bele Batthyány vagy Petőfi iskoláskönyvekből jól ismert tekintetébe! A kishitűek most azt mondják, egy letűnt kor lázas arcai. De mi tudjuk, hogy ezek a tiszta, elszánt tekintetű magyarok mi vagyunk. Így festünk, amikor épp a helyes úton járunk. Például emlékszem, rólam is említettek hasonlót, hogy kossuth-i a pillantásom, vagy mi. Ez a megtestesült bizonyítéka, hogy a látszólagos beletörődés és reménytelenség valójában nem a magyar szívekben termett.
Mi ugyanis nem azok vagyunk, akiknek látszunk. Nem olyanok vagyunk, amilyennek ma mutatjuk magunkat. Ez csak egy csúf fertőzés, behurcolt váltóláz: idegen nyavalya, ami eltorzította igazi énünket. Ettől látjuk olyan meggyötörtnek, becstelennek és javíthatatlannak a világot, ezért éljük életünket magányban és bizalmatlanságban, mindent ócsárolva, ezért hálózza be szívünket a reménytelenség. Ezért láthatók korosodó bőrünkön a beletörődés mély ráncai.
Én tudom, mindez nem mi vagyunk.
A mi hazánk ugyanis igazából egy tehetséges ország. Nemcsak mindenféle találmányokhoz, zenéhez és futballhoz ért, nekünk, magyaroknak legnagyobb tehetségünk az élethez van. Most ne a szégyentelen országvezetőket, a hatalom után sóvárgókat, a tülekedőket lássuk. Nézzük inkább, ahogy a magyar dolgozik, mert hajtja az életereje, ahogy várja a tavaszt, hajladozva a kiskertjében. Ahogy szellemes és leleményes, vagy amilyen lovagias a nőkhöz - még a Combinókon kapaszkodó frakcióvezetőnőkhöz is! Nagyvonalú a barátaival, és legfőképp pedig tiszteli az elődeit - főleg, ha azok szembenéztek a nehézségekkel.
Igen, Magyarországnak tehetsége van az érzésekhez, a becsületes munkához, mondjuk így, tehetsége van a sikerhez.
Nos, Uraim, ezért van szükség perekre. Az üszkös gerendák miatt, melyeket mindannyian láthatnak, ha méltóztatnak helyesen körbepillantani. Tisztelt Barátaim!
Tudom, ma még sokan aggódnak. A biztonság olyan, mint a levegő: csak akkor érezzük, amikor kevés van belőle. De higgyék el, azzal, hogy Magyarország szabad utat enged a számonkérésnek, valójában a biztonság apró szigetévé válik egy áttekinthetetlen világban. Örömmel jelenthetem a magyar családoknak, ebben az országban ezentúl senkinek nem kell bizonytalanság miatt aggódnia vagy fenyegetettségtől tartania.
Jól hallják. A maró gúny is részét képezi pártunk szolgáltatásainak.
Sokan, hírlik, azért vágják bizakodva a centit, hogy a politikusok képesek legyenek legalább az elkerülhetetlen ügyekben együttműködni. Hogy többé ne mondhassa egyik magyar a másiknak: ő a Másik Magyarországról jön. Szerintük ideje lenne felülkerekedni a birodalmi gondolkodás ásatag rendjén.
Nos, itt volt a lehetőség, az áprilisi választás : az eredményt ismerjük. De egyesek még mindig álmodoznak. Gyors, meghökkentő, megrendítő változás, egy elsöprő állásfoglalás, amely kirajzolja sok millió ember keresztül-kasul futó, bonyolult akaratát... Választási győzelem, amely végre újraegyesíti a nemzetet, kijózanítva a triumfáló politikusokat...; forradalomnál több: megannyi kicsiny egyensúly törékeny alakulása; biztonságos változás, amely nem tör derékba emberi sorsokat, nem szed fölösleges áldozatot...
Bevallom, Hölgyeim és Uraim, ez az attitüd az én habitusomtól abszolúte idegen.
Barátaim!
A tél reménytelenül hosszúnak tűnt, mintha sohasem lenne vége. A hó újra és újra támadott, mint Hugó Viktor örökbecsű művében. Azt hittük, már túl vagyunk rajta, de reggel megint itt ült a nyakunkon. És – higgyék el – magától nem is fog elmenni. Csak együtt szabadulhatunk meg tőle. Ma azonban ilyen erőt, ilyen egységet egyetlen politikai közösség sem képes megszervezni, Magyarország számára ma egyetlen politikai erő jelenthet reményt: a sokszínűség. Csak a problémák valós számbavétele, a béketűrő együttműködés képes elgörgetni a megújulás útját eltorlaszoló sziklatömböket. Ha egy párt csak „elszámoltatásra” képes, meg arra, hogy a maga szájíze szerint értelmezze a közgazdasági tankönyveket, aligha lesz képes megőrizni hazánk alig visszaszerzett nemzetközi tekintélyét.
Oppardon. Elnéztem a papírokat.
Kedves Barátaim! A magyarok korábban képesek voltak akár az életüket adni az igazságért. Ugyanakkor közben csak a fehéret és a feketét látták, a színét és a fonákját. Pedig mi nem meghalni akarunk az igazságért, hanem élni szeretnénk benne. Folyton útra készülünk, és minduntalan megtorpanunk. Mert hiába hirdetjük, hogy egyszerű elhatározással, „jó kormányzással” le lehet győzni a munkanélküliséget, meg lehet menteni az egészségügyet, rendet és közbiztonságot lehet teremteni vezényszóra... Észre kell vennünk, hogy nem egymagunkban állunk a földtekén. Ráadásul a problémák jó része, a fene vigye el, bonyolultabb.
Azonban ezekre a dolgokra nézve nekem tökéletes a csőlátásom. Állítom, hogy főleg nagy kijelentésekre van szükség. Egyszerű és gyors intézkedések kellenek, sőt több kell: eljárások és elkötelezett cikkek kellenek. Ez a munka vár most ránk, Barátaim! Önök áprilisban nem csak képviselőket, hanem sokkal többet: rendkívüli intézkedéseket és zsúfolt tárgyalótermeket is választottak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én készen állok. Készen arra, hogy a munkát a tőlem elvárható módon elvégezzem. Mellettem és mögöttem pedig készen állnak mindazok, akiket arcról már mindannyian ismernek. Azt szeretném, Magyarországot szabadítsuk ki az önzés és kapzsiság kis dobozkáiból, és adjuk vissza a magyar embereknek, legfőképp pedig, hogy kormány ismét a család értékeit képviselje. Tehát a gánti kőbányák csilléi újra zakatoljanak, a Simicska-testvérek dolomitbányáinak tárnáit aranyozza be az állami milliók pora, hogy a horvát üdülőkomplexumok szendergő értékeiről ezúttal nem is essék szó.
Én e mellett köteleztem el magam.
A fene egye meg, mindig félrecsúszik a tű!
Egyszóval elkötelezem magam, hogy a kormányzás a jövőben újra azokat az ügyeket képviselje, amelyek családom és baráti környezetem számára kiemelten fontosak. A következő kormánynak egyértelműen a családok kormányának kell lennie. Meghatározott családoké. Magyarország legyen ismét olyan ország, ahol jól érzem magam.
Ja, és majdnem elfelejtettem, helyreállítjuk a demokratikus normákat is. A Parlament visszamenőleges törvényeket hoz majd, tabudöntögető határozottsággal gátat vetünk az ellenzék zabolátlan működésének, az alkotmányt megújítjuk, a közéletet pedig visszavisszük oda, ahová való, a konyhákba, a békés családi zsörtölődések melegébe.
Ajvé, mindig rossz papírt csúsztatnak elém! De meg fogom találni a felelősöket.
Tisztelt Magyarok!
Nincs értelme áltatni magunkat, nagy fába vágtuk a fejszénket. Ezért mindenkire szükségünk lesz, ügyészek, bírák, újságírók: minden egyes elkötelezett munkáskézre. Olykor egyetlen faxon múlhat, hogy a siker megszületik-e.
Most pedig énekelni fogok.
„Egy szeg miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett,
A ló miatt a csata elveszett,
A csata miatt az ország elveszett,
Verd be jól azt a patkószeget.”
Mint hallják, nem csak államférfinak vagyok kiváló. Jól jegyezzék meg: egyetlen elfekvő akta, és elveszhet a csata! Elveszhet, amiért inunk szakadtáig dolgoztunk, barátaim! Tehát min-den-ki-re szükségünk van. Aki meginog vagy érzeleg, szentimentálisan moralizál, az ellenséget segíti. Az ellenséget nem elég elítélni, le is kell ültetni. Két jól irányzott elsőfokú, és a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.
Ja, és még valami. Illendő egy ilyen alkalommal körülhordozni pillantásunkat a teljes horizonton. Mint tudják, a Felcsút SE játékosa vagyok, megyei harmadosztály, de a szívem a Fehérváré. Nélkülük, állítom, nincs Európában megfelelő szintű foci. Éppen ezért nekem ezért a klubért kell szorítanom, sőt az egész magyar labdarúgást meg kell segítenem. Remélem, erre is futja majd az erőmből.
Hát ennyi mára, Hölgyeim és Uraim. Ha nem lenne utolsó pillanat, akkor semmi sem készülne el.
Sose mérjék meg a víz mélységét egyszerre két lábbal!
Egyszóval itt az idő, Magyarország, itt az idő, magyarok.”
Warga Marcell, olajmérnök
Egyszóval úgy érzem magam, mint aki hazatért.
A mandátumok száma bőven több, mint ami szükséges. Győzelmünk átütő. Szerencsére nem kell átgondolnunk, amit a Kövér Laci mondott nemrég, hogy egyedül, vagy sehogy.
(Moraj.)
Merthogy sehogy, az nem megy. Látjátok, a magasba emelem a kezem.
Eljött az idő!
(Ünneplés.)
Mielőtt azonban belevágnék a következő időszak konkrét terveibe, meg kell engednetek, hogy elmondjam, miként gondolkodik a Fidesz magáról a kormányzás értelméről. Tudjátok, ez megy nekem, a szónoklatok meg a nagy távlatok hordóról történő fejtegetése.
(Ujjongás.)
Mi ugyanis kezdetektől fogva hisszük, a kormány feladata több, mint az államapparátus igazgatása. A folyó ügyek, az ország napi gondjainak megoldása, költségvetés, iskolatej, et cetera… Csip-csup ügyek. Egy kormány maga elé tűzött, elhatározott célja csak az lehet, hogy az emberek előtt egy kormányzati ciklust meghaladó távlatokat nyisson! Mi ebben kétségkívül profik vagyunk.
Ennek érdekében igyekeztünk az elmúlt nyolc évben is mozgósítani az ország lakóiban rejlő, lappangó erőforrásokat.
(Derültség.)
Egy lenullázott országot veszünk át, no. Ezt mindenki látja, mindenütt romok. Magyarok milliói érzik rosszul magukat; fájdalmas ezt kimondani, de így van. Dolgoztak, küzdöttek, helytálltak, mégsem látnak maguk előtt semmiféle célt.
Az ország vezetői ugyanis meg sem próbáltak közös célokat kitűzni. Helyette a saját önző, anyagi érdekeikkel voltak elfoglalva! Ha rajtuk múlik, Magyarországot belegyömöszölik egy nokiás dobozba, és már vitték is volna a Kajmán-szigetekre. A nagy célokat elgáncsolták, élenjárókból a gödör fenekére húztak bennünket. Magyart a magyarra uszították! A nyugdíjasoktól elvették az aggkor méltóságát, a vállalkozóktól a hitelt; szlovák dzsipeket kénytelenek venni a vállalkozók! Egyszóval nem jó ma magyarnak lenni. Én is nyolc éven keresztül rosszabbul éreztem magam, mint korábban.
Még néhány hét, és a polgári erők kormánya megalakul. De vajon mire leszünk képesek? Magyarország ma beteg és gyenge, teste kómába esett, szétporladt a gazdaság. Az állam tántorog. Az első lépések körül bábáskodva sokan biztatnak bennünket, míg mások aggódnak: nem vágtuk-e túl nagy fába fejszénket? Egy ország, ahol képviselőjelöltek összevesznek egy-egy jobb svájci cégbejegyzésen… Miben bízhatunk?
Nos, nehéz lesz, de nem reménytelen.
(Taps.)
Nyilvánvaló, mindenekelőtt perek kellenek. Dübörögjön a független sajtó! Pergőtűz, ügyészségi roham, ahogy a költő mondja. Vállalnunk kell a kormányzás felelősségét. Ezzel azt is jelezzük, hogy van jövője ennek a nemzetnek: van jövője azoknak, akik készen állnak a változásokra.
Én például egyetlen bársonyszékre tettem fel az életem.
(Együttérző taps.)
Kedves frakciótársaim! Néhányan még mindig megengedték a luxust magunknak, és végül más pártra adták a szavazatukat. De nem baj. Az eddig elért eredmények tükrében úgy látom, azok mérték fel helyesen lehetőségeinket, akik biztatnak bennünket. Hamarosan sorra születnek azok a döntések, amelyek önmagukért beszélnek.
Először is aprólékos diagnosztika kell. Ha nem látunk tisztán, a kormányzás olyan, mint a lottó. Az egyik legörvendetesebb fejlemény, amiről beszámolhatok, hogy sok év előkészület után az ügyészségek végre valóban a mi oldalunkon mozdulnak. A Fidesz mindig is törekedett arra, hogy egyenrangú félként részese legyen az igazságszolgáltatás munkájának.
(Helyeslő moraj.)
Sokan újra és újra azt szeretnék tudni, mi vár ránk az elkövetkezendő néhány hónapban. Nekik sajnos nem sok kézzelfoghatót mondhatok. Momentán megfontoltan kell gazdálkodnunk, köztudott, a gazdaság növekedése csak évek hosszú sora alatt hozza meg gyümölcsét. Ezzel szemben mindannyiunk életét már 2010-ben érezhetően befolyásolja az, hogyan gondolkodik a kormány. Sokan önök közül saját személyes életükben is megérzik majd születendő intézkedéseink hatását, és ez az élményük 2011-ben egyre határozottabb formát ölt majd.
Mindenki láthatja, aki csak kinéz a fejéből, hogy sokkal nagyobb a feladatunk, mint 1945 után volt. Már az első hetekben ki kellene például gazdálkodnunk az önkormányzatok, a kórházak, a vasút vagy a lakáshitelesek adósságait - most mindegy, hogy esetleg lukas vödörbe merjük a vizet, megígértük nekik. Az előző nyolc év bankár-kormányzása köztudottan nulláslisztté zúzta a magyar gazdaságot.
Az ország romokban, a költségvetés romokban. Az egészségügyet szétverték, illetve hozzá sem nyúltak, mindig elfelejtem. Ezekért a dolgokért természetesen egyetlen személy a felelős. Tapintatból nem nevezem meg. Az ügyek többségében egy jottányit sem haladtunk előre, hiába volt a polgári oldal minden segítő szándéka. A távozó kormány kisöpörte a kasszát.
Emlékeztetem önöket, mi 2002 májusának végéig csak az éves hiány 80%-át költöttük el!
Elszomorító változásokon ment át időközben a polgári értékrend.
Barátaim! Hunyadi János korában Európát egymagában Magyarország védte. A történelem most újra lehetőséget adott a kezünkbe. A Hunyadiak óta ezek lesznek az első olyan eljárások, amiket Magyarország szabad akaratából indít, a lehetőséget külön köszönöm a magyar nép életerejének. Két világháború, hosszú diktatúra és katonai megszállás, valamint 20 év tutyimutyi kormányzása ellenére hazánk ma a nyugati világ országaival lelki tekintetben mindenképpen összemérhető állapotban van.
(Moraj.)
Sajnos a változás nem minden területen olyan átütő, mint vártuk. Az ügyészség példamutatóan buzgó, a bíróságok viszont, úgy látom, férfiatlanul vacillálnak. Mire várnak? A szocialista kormány talicskán hordta ki a pénzt Ciprusba, az adófizetők pénzén szafariztak, egymás kezét fogva andalogtak Szingapurban! Ezerszer elmondtuk már. Mi kell még? Megáll az ember esze.
(Szörnyülködés.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Summa-summárum, Magyarország a mai naptól a saját lábán járja az útját. Magyar lábakon, magyar fuszekliben. A magyar fejekre magyar sapka került. Ilyen időkben olyan vezetőkre van szükség, akik nem a régi kabátot foltozgatják, hanem új nadrágot szabnak; nem hivatkoztak tücsökre-bogárra, gazdasági válságra, hanem cselekednek. Vakmerő politikusok, lánglelkű költők és találékony titokminiszterek gyülekezete fogott most össze ehhez a vállalkozáshoz. Mától a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet fogjuk a középpontba helyezni.
Ehelyütt kijelentem, a következő kabinet a nemzeti ügyek kormánya lesz!
(Dübörgés.)
Néhányan fölteszik a kérdést: akkor most konkrétan mi jön? Mi lesz a nyugdíjakkal, a MÁV-val? Satöbbi. Állandóan nekem szegezik ezeket a kérdéseket, de én juszt sem mondok semmit. Debattőri vénám kifogástalan.
Értékeinket erős kormányzással kell érvényesíteni, és Magyarországot ismét tisztelni fogja a világ.
(Dörgő taps.)
Kedves Barátaim! Egy nemzet többnyire akkor kerül végveszélybe, ha elfelejt vagy nem akar hátrafelé tájékozódni. Amikor a lába nyomát befújja a hó. Mi, akik itt ülünk, szerencsére még emlékezünk, nyolc éve mire voltunk képesek: 5%-ról kevesebb, mint 3%-ra gyorsítottuk a növekedést, és nagyjából ugyanarra a szintre növeltük a foglalkoztatottságot, mint amit jelenleg a statisztikák mutatnak. Pedig még krach sem volt! Jó az ilyesmire visszaemlékezni.
Barátaim! Ez a nemzet valaha olyan nagy volt, hogy Kossuth leborult a lábai előtt. Mi, akik a fásultság lepedéke alól visszanézünk akkori önmagunkra, alig hiszünk a szemünknek. Egy nemzet, amelyben mindenki megadja a tiszteletet, ami kijár! Idős asszonyok kapják el egy futó csókra az államférfiak kezét… Gróf Vécsey például, mielőtt a vesztőhelyre lépett, megcsókolta a szerb népfi, Damjanich élettelen tagját.
(Hagyjanak beszélni!)
Együtt, közösen kell hát megindítanunk ezt a ránk váró, hosszú hajrát. Messziről indultunk. Róttuk a köröket becsülettel, noha nem láttuk, mert messze volt, néha ködbe is veszett a célvonal, de tudtuk, hogy ott van előttünk. Ellenfeleink minduntalan ránk támadtak, gáncsot vetettek, olykor öklöznünk is kellett, de mi mentünk rendületlenül.
És ma a magyar nép itt áll a kapuk előtt: ante portas.
(Ünneplés.)
Utoljára 1848-ban volt olyan dolog magyarnak lenni, mint ma. Annyira fölemelő érzés, hogy láthatólag Európa többi nemzetének fiait is képes magával ragadni. Kevés nemzetet ajándékozott meg a Gondviselés ilyen kisugárzással.
(Tombolás.)
Kedves hölgyeim és uraim!
Nézzünk bele Batthyány vagy Petőfi iskoláskönyvekből jól ismert tekintetébe! A kishitűek most azt mondják, egy letűnt kor lázas arcai. De mi tudjuk, hogy ezek a tiszta, elszánt tekintetű magyarok mi vagyunk. Így festünk, amikor épp a helyes úton járunk. Például emlékszem, rólam is említettek hasonlót, hogy kossuth-i a pillantásom, vagy mi. Ez a megtestesült bizonyítéka, hogy a látszólagos beletörődés és reménytelenség valójában nem a magyar szívekben termett.
Mi ugyanis nem azok vagyunk, akiknek látszunk. Nem olyanok vagyunk, amilyennek ma mutatjuk magunkat. Ez csak egy csúf fertőzés, behurcolt váltóláz: idegen nyavalya, ami eltorzította igazi énünket. Ettől látjuk olyan meggyötörtnek, becstelennek és javíthatatlannak a világot, ezért éljük életünket magányban és bizalmatlanságban, mindent ócsárolva, ezért hálózza be szívünket a reménytelenség. Ezért láthatók korosodó bőrünkön a beletörődés mély ráncai.
Én tudom, mindez nem mi vagyunk.
A mi hazánk ugyanis igazából egy tehetséges ország. Nemcsak mindenféle találmányokhoz, zenéhez és futballhoz ért, nekünk, magyaroknak legnagyobb tehetségünk az élethez van. Most ne a szégyentelen országvezetőket, a hatalom után sóvárgókat, a tülekedőket lássuk. Nézzük inkább, ahogy a magyar dolgozik, mert hajtja az életereje, ahogy várja a tavaszt, hajladozva a kiskertjében. Ahogy szellemes és leleményes, vagy amilyen lovagias a nőkhöz - még a Combinókon kapaszkodó frakcióvezetőnőkhöz is! Nagyvonalú a barátaival, és legfőképp pedig tiszteli az elődeit - főleg, ha azok szembenéztek a nehézségekkel.
Igen, Magyarországnak tehetsége van az érzésekhez, a becsületes munkához, mondjuk így, tehetsége van a sikerhez.
Nos, Uraim, ezért van szükség perekre. Az üszkös gerendák miatt, melyeket mindannyian láthatnak, ha méltóztatnak helyesen körbepillantani. Tisztelt Barátaim!
Tudom, ma még sokan aggódnak. A biztonság olyan, mint a levegő: csak akkor érezzük, amikor kevés van belőle. De higgyék el, azzal, hogy Magyarország szabad utat enged a számonkérésnek, valójában a biztonság apró szigetévé válik egy áttekinthetetlen világban. Örömmel jelenthetem a magyar családoknak, ebben az országban ezentúl senkinek nem kell bizonytalanság miatt aggódnia vagy fenyegetettségtől tartania.
Jól hallják. A maró gúny is részét képezi pártunk szolgáltatásainak.
Sokan, hírlik, azért vágják bizakodva a centit, hogy a politikusok képesek legyenek legalább az elkerülhetetlen ügyekben együttműködni. Hogy többé ne mondhassa egyik magyar a másiknak: ő a Másik Magyarországról jön. Szerintük ideje lenne felülkerekedni a birodalmi gondolkodás ásatag rendjén.
Nos, itt volt a lehetőség, az áprilisi választás : az eredményt ismerjük. De egyesek még mindig álmodoznak. Gyors, meghökkentő, megrendítő változás, egy elsöprő állásfoglalás, amely kirajzolja sok millió ember keresztül-kasul futó, bonyolult akaratát... Választási győzelem, amely végre újraegyesíti a nemzetet, kijózanítva a triumfáló politikusokat...; forradalomnál több: megannyi kicsiny egyensúly törékeny alakulása; biztonságos változás, amely nem tör derékba emberi sorsokat, nem szed fölösleges áldozatot...
Bevallom, Hölgyeim és Uraim, ez az attitüd az én habitusomtól abszolúte idegen.
Barátaim!
A tél reménytelenül hosszúnak tűnt, mintha sohasem lenne vége. A hó újra és újra támadott, mint Hugó Viktor örökbecsű művében. Azt hittük, már túl vagyunk rajta, de reggel megint itt ült a nyakunkon. És – higgyék el – magától nem is fog elmenni. Csak együtt szabadulhatunk meg tőle. Ma azonban ilyen erőt, ilyen egységet egyetlen politikai közösség sem képes megszervezni, Magyarország számára ma egyetlen politikai erő jelenthet reményt: a sokszínűség. Csak a problémák valós számbavétele, a béketűrő együttműködés képes elgörgetni a megújulás útját eltorlaszoló sziklatömböket. Ha egy párt csak „elszámoltatásra” képes, meg arra, hogy a maga szájíze szerint értelmezze a közgazdasági tankönyveket, aligha lesz képes megőrizni hazánk alig visszaszerzett nemzetközi tekintélyét.
Oppardon. Elnéztem a papírokat.
Kedves Barátaim! A magyarok korábban képesek voltak akár az életüket adni az igazságért. Ugyanakkor közben csak a fehéret és a feketét látták, a színét és a fonákját. Pedig mi nem meghalni akarunk az igazságért, hanem élni szeretnénk benne. Folyton útra készülünk, és minduntalan megtorpanunk. Mert hiába hirdetjük, hogy egyszerű elhatározással, „jó kormányzással” le lehet győzni a munkanélküliséget, meg lehet menteni az egészségügyet, rendet és közbiztonságot lehet teremteni vezényszóra... Észre kell vennünk, hogy nem egymagunkban állunk a földtekén. Ráadásul a problémák jó része, a fene vigye el, bonyolultabb.
Azonban ezekre a dolgokra nézve nekem tökéletes a csőlátásom. Állítom, hogy főleg nagy kijelentésekre van szükség. Egyszerű és gyors intézkedések kellenek, sőt több kell: eljárások és elkötelezett cikkek kellenek. Ez a munka vár most ránk, Barátaim! Önök áprilisban nem csak képviselőket, hanem sokkal többet: rendkívüli intézkedéseket és zsúfolt tárgyalótermeket is választottak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én készen állok. Készen arra, hogy a munkát a tőlem elvárható módon elvégezzem. Mellettem és mögöttem pedig készen állnak mindazok, akiket arcról már mindannyian ismernek. Azt szeretném, Magyarországot szabadítsuk ki az önzés és kapzsiság kis dobozkáiból, és adjuk vissza a magyar embereknek, legfőképp pedig, hogy kormány ismét a család értékeit képviselje. Tehát a gánti kőbányák csilléi újra zakatoljanak, a Simicska-testvérek dolomitbányáinak tárnáit aranyozza be az állami milliók pora, hogy a horvát üdülőkomplexumok szendergő értékeiről ezúttal nem is essék szó.
Én e mellett köteleztem el magam.
A fene egye meg, mindig félrecsúszik a tű!
Egyszóval elkötelezem magam, hogy a kormányzás a jövőben újra azokat az ügyeket képviselje, amelyek családom és baráti környezetem számára kiemelten fontosak. A következő kormánynak egyértelműen a családok kormányának kell lennie. Meghatározott családoké. Magyarország legyen ismét olyan ország, ahol jól érzem magam.
Ja, és majdnem elfelejtettem, helyreállítjuk a demokratikus normákat is. A Parlament visszamenőleges törvényeket hoz majd, tabudöntögető határozottsággal gátat vetünk az ellenzék zabolátlan működésének, az alkotmányt megújítjuk, a közéletet pedig visszavisszük oda, ahová való, a konyhákba, a békés családi zsörtölődések melegébe.
Ajvé, mindig rossz papírt csúsztatnak elém! De meg fogom találni a felelősöket.
Tisztelt Magyarok!
Nincs értelme áltatni magunkat, nagy fába vágtuk a fejszénket. Ezért mindenkire szükségünk lesz, ügyészek, bírák, újságírók: minden egyes elkötelezett munkáskézre. Olykor egyetlen faxon múlhat, hogy a siker megszületik-e.
Most pedig énekelni fogok.
„Egy szeg miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett,
A ló miatt a csata elveszett,
A csata miatt az ország elveszett,
Verd be jól azt a patkószeget.”
Mint hallják, nem csak államférfinak vagyok kiváló. Jól jegyezzék meg: egyetlen elfekvő akta, és elveszhet a csata! Elveszhet, amiért inunk szakadtáig dolgoztunk, barátaim! Tehát min-den-ki-re szükségünk van. Aki meginog vagy érzeleg, szentimentálisan moralizál, az ellenséget segíti. Az ellenséget nem elég elítélni, le is kell ültetni. Két jól irányzott elsőfokú, és a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.
Ja, és még valami. Illendő egy ilyen alkalommal körülhordozni pillantásunkat a teljes horizonton. Mint tudják, a Felcsút SE játékosa vagyok, megyei harmadosztály, de a szívem a Fehérváré. Nélkülük, állítom, nincs Európában megfelelő szintű foci. Éppen ezért nekem ezért a klubért kell szorítanom, sőt az egész magyar labdarúgást meg kell segítenem. Remélem, erre is futja majd az erőmből.
Hát ennyi mára, Hölgyeim és Uraim. Ha nem lenne utolsó pillanat, akkor semmi sem készülne el.
Sose mérjék meg a víz mélységét egyszerre két lábbal!
Egyszóval itt az idő, Magyarország, itt az idő, magyarok.”
Warga Marcell, olajmérnök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése