Rohadt tizedesjegyek!

Zénónak kilenc szemeszterre volt szüksége, mire megszerezte a fizika BSc-t. Pedig kamaszkorában szenvedélye volt, elmerülni a kvarkok titokzatos világában, sajnos a Youtube-on folyton bealudt az előadásokba, igaz, ez a súlya miatt lehetett, már óvodában Bálna volt a jele. Igaz, akit sokat csúfolnak, idővel megtanulja magára igazítani a közöny sajátos védőruháját.

Így az sem rázta meg, hogy a neves budai magfizikai intézet elutasította pályázatát. Álom volt, nulla idézettséggel. Én sem idézek senkit, vigasztalgatta apját, aki új felesége oldalán újabban hetente látogatta. Kibontott egy nagytáblás Oreót. Nem árulhatta el, hogy a Sportszelet rabja, az öreg idegenkedett minden Lajtán inneni terméktől.

Végül kórházi matematikusként kapott állást. Főorvosi közleményekhez készített statisztikát, meg a kötszerfogyasztásról, de hetente kétszer kellett csak bejárnia, ami határozott könnyebbség volt. Akkoriban, ha csak felkapaszkodott a buszra, már olyan hangokat adott ki magából, mint a cirkuszi untermanok, amint felnyögnek az emberi emelvény iszonyú súlya alatt.
Próbálkozott mindenféle diétával, de amikor egy este a fürdőszoba mérleg összeroskadt alatta, feladta.

Édesapja minisztériumi vezető volt, tehát fejes, egy beosztottnak akadt valami tisztiorvos rokona, Zénó így inkább epidemiológusként helyezkedett el. Ezt távmunkából is lehetett csinálni, és az a homályos jóérzés is eltölthette az embert, hogy a nép egészségének ügyét szolgálja.

Egy délután furcsa feladatot kapott. Régi tanára időnként megkereste, ilyenkor néha bónusszal is jutalmazták. Ezúttal fura néphagyományt kellett matematikailag modelleznie: egy borsodi falucska lakói húsvétkor mákgubóval dobálták egymást, minden lakos 2 gubót kapott, és a néphit szerint minden századik dobás halálos volt. A játékot bekötött szemmel kellett játszani, vagyis tilos volt kilesni, melyik szomszédnak maradt még gubója.

Zénó végigheveredett a pamlagon, az olyan hangot hallatott, mint amikor székesegyházak omlanak össze. A feladat nem volt nehéz, érdekesebb volt inkább a függvénnyel eljátszogatni, hogy mennyi arcát mutatja ugyanaz a görbe, ha csak eggyel odébb helyezik a tizedesvesszőt.

Zénó ábrándosan tologatta föl-alá a szabálytalan parabolát. Kiszínezte: mintha egy múlt századi  szálloda bíbor függönyébe kapna a szél, a Tirrén-tenger végtelen, kék háttere előtt...

A telefon csöngése zökkentette ki. Tényleg sürgős lehet, gondolta. Sebtiben mentette a fájlt, lelki szemei előtt fölvillant egy doboz kézzel festett Ghraoui csokoládé, a szezámmagos praliné, talán ószeder töltettel...

Fölült, köldöke körül szanaszét gyűrődött a bőr, mint egy monstruózus harmonika
Előkotort egy mogyorós szeletet, az ablakhoz állt.

Száguldozó mentőautók tűntek fel hirtelen az utcán, mintha a semmiből bontakoztak volna elő. Nem szirénáztak, de mozgásuk érthetetlen kapkodást tükrözött. Kísérteties jajveszékelés járt a nyomukban, szaggatott, pókhálószerű jajongás. És mintha sebészek káromkodtak volna foszlányokban valahol, mögöttük fehér kórtermekben a nővérek üres ágyakon kanasztáztak.

Zénó csak tejüvegen keresztül hallott valamit az új nátháról, állítólag bebörtönzi az embereket - igazság szerint az ő életét nem befolyásolta. Fölpillantott az égre, mely üvegkupolaként borult a városra, keményen, mégis törékenyen, mintha csak parancsszóra várna, mielőtt végleg szilánkokra törne.