Cecilia Johnson álma

Johnny N’Dvad sokáig úgy képzelte, az országán keresztül menekülő hutukat kipécéző új népszavazás kommunikációs életművének koronája lesz. Végül azonban a projektet egyetlen álom darabokra szaggatta – egy apró patikusnő, Dr Cecilia Johnson egyetlen futó, születése pillanatában színes fecnikké szakadozó álma.

Cecilia doktornő kétségkívül pöttöm volt (állítása szerint 155 cm magas). Egyenesre sütött haját hátul varkocsba fonta, amitől még inkább kislányos benyomást keltett. Mindez betöltött 34. életévét tekintve akár túlzásnak is lehetett volna tekinthető, Cecília azonban tudta, személyiségének érettségét vizsgálva a 16-ot is csak jóindulattal haladja meg. Éretlensége egész megjelenésére kisugárzott: kislányosan sima, mahagóni bőre esténként illatosan derengett a nagyvárosi alkonyatban, s karcsú nyakának íve olyan volt, mint a jázminolajos kancsóké még fűkunyhós szülőfalujában (melyet sajnos tizenkét éves korában porig romboltak a dogmatikusok).

A fővárosba vetődve szépségének a reméltnél kevesebb hasznát vette. A férfiak legföljebb leszakították egy-egy éjszakára, mint egy szál gaboni liliomot, aztán tovább hajtottak rozsdás Toyota dzsipjeiken. Cecilia azonban nem csak szép, hanem szorgalmas is volt, zárás után a közeli KFC-t takarítva a válság viharos éveiben gyógyszerész-diplomát szerzett R’wanzori - régebben nívós - orvosegyetemén. Sajnos a patika-láncot, melynek egyik boltjában dolgozott, kevéssel később Johnny vejének nevére íratták, aki megbízhatatlanságuk miatt a régi alkalmazottakat sorban kitakarította, így Cecília már jó ideje egy városszéli SPAR lerakat szárazáru osztályán tevékenykedett. Napi 10 órában dobozos baobab tésztát és ZULU GOLD teás rekeszeket szortírozott, helyzetébe többé-kevésbé beletörődve. A Madagaszkárról importált kőhal mérges tüskéit semlegesítő eljárásáért tavasszal szardíniakonzerves jutalomcsomagban is részesítették.

Ebben az évben az esős évszak a szokásosnál tovább tartott. Az égen nehéz, acélkék fellegek forogtak. 

Cecilia fázósan húzta össze maga előtt széldzsekijét.

Ahogy kilépett az ajtón, a parkolót övező palánkot, ameddig a szem ellátott, a felhőkhöz hasonló színű plakátok borították. A fülledt hőségben csíkokban csorgott alá rajtuk a pára, mintha maga a papír verítékezett volna.

Cecilia a szemetes, elefántfűvel szegélyezett sikátoron kisétált a Szabadság Sugárútra, ahol a Swarovski márkabolt kirakata előtt hosszan elidőzött: a kollekciót nemrég újították meg, és Cecilia figyelmét különösen egy félezüst nyakék ragadta meg. Elegáns spirál közepén rubin hatású kis kő tekintett vissza a lányra, vörösen, mint egy kialvatlan szem.

 Hazaérve letusolt, egyre a falakat borító, kék plakátok jártak az eszében. Persze legföljebb a tudatküszöb alatt, vagyis anélkül, hogy megfogalmazódott volna benne a kérdés, a kampányt ki, miből, és egyáltalán miért finanszírozza. Bár a ráébredés aktusa sem ébresztett volna különösebb érzelmeket benne: a hutuk rászolgáltak sorsukra, bőrük a kelleténél világosabb, orruk szokatlan metszésű, ráadásul ijesztő, csoportos karattyolásuk olykor az elviselhetetlenségig fokozta megjelenésük idegenszerű jellegét.

Cecilia még kislány korából emlékezett az időre, amikor a hutuk lemészárolták a velük élő tuszikat. Az akció sikere által azonban ellenség nélkül maradtak, így a sok indulat érthetően új tárgyat keresett magának, az agilisabb fiatalok piacon bevásárló háziasszonyokat robbantottak föl, az idősebbek inkább lányiskolákat választottak. Egész osztályokat ragadtak magukkal feleségnek, az engedetlenebbjét hamarjában lekaszabolva, mint bosszús paraszt a parlagfüvet. Az akció végén aztán vidáman durrogtatták kalasnyikovjaikat.

A hitben kevésbé szilárdan álló hutu lakosság menekülni próbált. Leginkább a gazdag Kenyába és Nigerbe igyekeztek, szerencsére, főleg mióta Johnny varacskosdisznó-fejeket aggattatott ki a M’wabait körbefogó drótkerítésre, a hosszabbik, Zambián keresztül vezető utat választották, és e fejlemény sajátos mód még inkább alkalmassá tette őket arra, hogy a frusztrált és dohogó m’wabai lakosság ellenérzéseinek célpontjává váljanak.

Cecilia még vizes hajjal kibontotta ágyát. Eredetileg úgy tervezte, a takaró alatt megnézi a Walking Dead legújabb epizódját, de nem volt ideje beüzemelni mobilját, mert parancsoló erővel elnyomta az álom.

Hatalmas, ezüst dobozok tűntek föl szemei előtt: körben forogtak, körülöttük papírgöngyölegek keringtek lassabban, olyasfélék, mint amilyenbe az exkluzív tövislekvárt szokás csomagolni. Már lenyugodni készült a nap: hatalmas, rubin színű kő alatt sétált el, a rézsútos fénynyalábok nagy erővel fölragyogtak. Aztán mindenféle utcákon csatangolt, egy kirakat üvege mögül újszülött sírása hallatszott, amitől Ceciliában váratlanul remény ébredt, hogy a jövő talán mégis tartogat még valamit a számára.

Váratlanul döngölt padlós teremben találta magát. Szemközt asztalokat toltak egymás mellé, szakadt függönyök mögött fülkék sorakoztak. Az egyik férfiban Cecilia legnagyobb meglepetésére Fatty L’ui torzonborz alakját ismerte föl, pár kigyúrt fekával sustorgott. A parlament megbecsült elnöke gondterhelten csavargatta legendás, ősz bajszát.

A hátsó fal mentén vaskos oszlopokban kartondobozok tornyosultak.

Cecilia csak most ismerte föl, valamilyen szavazóhelységbe vezette álma. A csupasz égőkkel rosszul bevilágított terem ekkor hirtelen napsütötte fűkunyhójává változott, de aztán azonnal újraformázta a REM fázisban kavargó álom belső logikája.

Két verítékező test leemelte az egyik kartondobozt. Bozótkéssel a papírba vágtak: fehér cédulák kezdtek szállingózni mindenfelé, mint amikor a király-protea szórja szerte szirmait.

Ugrott az idősík, váratlanul gyűrött arcú m’wabai szavazók tömege lepte el a termet. Meghökkentően sokan voltak, és túlnyomórészt fiatalok, legalábbis annak tűntek. 

Cecilia elfintorodott az álom valószínűtlenségétől.

Kacagó csókák tömege kavargott a klottgatyás polgárok körül, sokan a mennyezet alatt verdestek szárnyukkal, és valahogy mindegyik ember formájú volt, ráadásul koktélruhát viselt, mellükön változatos feliratok álltak: LEJÖTTEM A FACEBOOKRÓL (DE CSAK MÁRA!), hirdette egy hipszter-csóka. Odébb egy rázkódó zakón ez állt: JUSTIN BIEBER AZT ÜZENTE, SZAVAZZON E CSÍKOS MENTE!

Egy hidrogénezett hajú csádi csajszi, tíz körme a szivárvány színeire volt lakkozva és ruháján hátul a csípőtetoválásig ért a vágás, elöl az aranyszín anyagon fölszikráztak a betűk: SZINGLI VAGYOK, TALÁN RIBANC IS - DE NEM HÜLYE!

Cecilia hangosan feldöcögött álmában.

Megint történhetett valami az idővel, mert a terem kiürült, barázdált arcú emberek kezdték nagy garral számolni a cédulákat, Fatty L’ui elégedetten túrt borzas üstökébe. A zombik mozgósítása szemlátomást sikerült, a sarkokon összeterelt közmunkások is rendben töltögették a cédulákat.

Ebben a pillanatban az egyik szavazólap szétnyílt a földön, a NEM és az IGEN rubrikát vastag filctollal kisatírozták, a margóra pedig hatalmas, szőrös segget rajzolt valaki.

Körben düledező felirat: „EZT NYALJÁTOK, LAKÁJOK, NE A JOHNNYÉT!”

A következő lapra átlósan óriás betűkkel csak annyit írtak: LÓFASZ A SEGGETEKBE! A harmadik szavazólapot összefirkálták, s a felső mezőben pajkos ákombákomokkal a következő állt: FUCK YOU!!

Sűrű hóesésként záporoztak a szavazólapok. A kigyúrt vállak fölött imbolygó arcok lassan kávészínre sápadtak a félhomályban. Cecília tisztán olvasta a sok kavargó gondolatot, külön állva fénylettek álmában.  

„MEGSEMMISÍTENI!!”

Fatty L’ui metsző mentális impulzusa átütött a többi elképzelésfoszlányon. De azonnal érkezett a korrekció ideája is, mert Fatty tudta, a leadott szavazatok száma már nyilvánosságra került. Bármennyire is bosszantó, az érvénytelen cédulák nem vonhatók ki többé a világegészből. 

„De csak nem lesznek annyian. M’wabai ember nem jár el szavazni”, töprengett a markáns ajakszőr tulajdonosa gondterhelten.

Racionális opciónak tűnt , kétségtelen - ha nem így volna, Fatty talán máig az M’wabai Munkáspárt Társadalomtudományi Intézetében kuksolna.

„Legyen a projekt egyszerűen érvénytelen. Biztos lesz néhány „IGEN” szavazat, a Gnú Púp Párt majd kiad pár sajtóközleményt, a M’wabai Nyolcfarkúak is. Zákson. Lényeg, hogy érvénytelen voksból nem lehet több, mint a NEM-ből.”

Veríték patakzott a híres, fakéregszerű homlokról. 

Ebben a pillanatban Fatty arca eltorzult, mint akibe majompók csípett.

„Na jó, legyen bármennyi érvénytelen. A sok tulok úgyis elfelejti. De ezek a képek SEMMIKÉPP NEM KERÜLHETNEK KI!”

Reszkető kézzel tárcsázta a biztonságiakat.

„Vessetek csóvát az összes szavazóhelyiségre - AZONNAL! Porladjon hamuvá az egész projekt, leszarom! Majd ráhúzzuk az ellenzékre. De ezt a szőrös segget SENKI NEM PILLANTHATJA MEG!!”

Cecília álmában olyan képet vágott, mint akit csiklandoznak, ő ugyanis az álmodók magabiztosságával már látta, hogy az aranyruhás szingli tajvani ájfónjával rég lefotózta kidekorált szavazólapját, sőt az utcára kilépve azonnal meg is osztotta. A kép tüstént vírussá vált, elsősorban Dél-Szudánban, ahol egyetlen óra alatt 108 ezren töltötték le.

A látvány idővel alakot váltott, ilyen már az álmok természete. A FUCK YOU időnként FÚRTLYUKKÁ torzult, s a fúrtlyuk súgólyukká, ahonnan Rihannának kiabálták föl segítőkészen még a nyáron az Only Girl refrénjét, és így tovább… Így történt, hogy Cecilia álma tulajdonképpen véget ért, még mielőtt valójában elkezdődött volna. Felváltotta az az álommunkára jellemző, tisztázatlan kavargás, melyben megkülönböztethetetlenül összevegyült a Desigual friss kollekciójának néhány darabja egy arara-papagáj szárnyának színpompás csapdosásával, majd narancshéj futó illatával, pár futó alak lihegésével a salakon, and so on.

Másnap Cecilia szokatlanul kipihenten kelt. Telefonjára pillantva szélsebesen lezuhanyozott: a városban év elején leállt a metróközlekedés, és a gyarmati teherautó, melynek platóján reggelente keresztülutazta a metropolist, csak félóránként járt.

Kilépett az utcára. Arcul csapta a párás hőség. Szemerkélt az eső, fáradhatatlanul, a forró szélben pengeként hajladoztak a pálmalevelek.

A falakat borító ismerős, kék plakátok magányosan áztak a szürkületben.

Cecilia álmosan zötyögött a platón. Tulajdonképpen már a második lámpánál elfelejtette álmát: hogy a mocskos esővízben ázó, harsány papírrengeteg ellen más eszköze is volna, mint a nyirkos szomorúság, mely hosszú évek óta ólomsúllyal ülte meg lelkét.

A rozsdaette Bradford zajosan araszolt a déli városrész felé.

A magas vastraverzre erősített, neonfényben lüktető SPAR Africa felirat messziről a látóhatár fölé magasodott.