Cecilia Johnson álma

Johnny N’Dvad sokáig úgy képzelte, az országán keresztül menekülő hutukat kipécéző népszavazás kommunikációs életművének koronája lesz. Végül azonban a projektet egyetlen álom darabokra szaggatta – egy apró patikusnő, Dr Cecilia Johnson egyetlen futó, megszületése pillanatában színes fecnikké szakadozó álma.

Cecilia doktornő kétségkívül pöttöm volt, állítása szerint 155 cm magas. Egyenesre sütött haját hátul varkocsba fonta, amitől még inkább kislányos benyomást keltett; mindez betöltött 32. életévét tekintve akár túlzásnak is lehetett volna tekinthető, Cecília azonban tudta, személyiségének érettségét vizsgálva a 16-ot is csak jóindulattal haladja meg. Éretlensége egész megjelenésére kisugárzott: kislányosan sima, mahagóni bőre esténként illatosan derengett a m’wabai alkonyatban, s karcsú nyakának íve olyan volt, mint a jázminolajos kancsóké fűkunyhós szülőfalujában (melyet sajnos tizenhat éves korában porig romboltak a dogmatikusok).

A fővárosba vetődve szépségének a reméltnél kevesebb hasznát vette: a férfiak legföljebb leszakították egy-egy éjszakára, mint egy szál gaboni liliomot, aztán tovább hajtottak rozsdás Toyota dzsipjeiken. Cecilia azonban nem csak szép, hanem szorgalmas is volt: zárás után a közeli KFC-t takarítva a válság éveiben gyógyszerész-diplomát szerzett R’wanzori régebben nívós orvosegyetemén. Sajnos a patika-láncot, melynek belvárosi boltjában dolgozott, nemrég Johnny vejének nevére íratták, aki megbízhatatlanságuk miatt a régi alkalmazottakat sorban kitakarította, így Cecília már jó ideje egy városszéli SPAR lerakat szárazáru osztályán tevékenykedett. Napi 10 órában dobozos baobab tésztát és ZULU GOLD teás rekeszeket szortírozott, helyzetébe többé-kevésbé beletörődve. A Madagaszkárról importált kőhal mérges tüskéit semlegesítő eljárásáért tavasszal jutalomcsomagban is részesítették.

Ebben az évben az esős évszak a szokásosnál tovább húzódott, az égen nehéz, acélkék fellegek forogtak. Cecilia összehúzta maga előtt széldzsekijét.

Kilépett az ajtón. A parkolót övező palánkot, ameddig a szem ellátott, a felhőkhöz hasonló színű plakátok borították. A fülledt hőségben csíkokban csorgott alá rajtuk a pára: mintha maga a papír verítékezett volna.

Cecilia egy szemetes, elefántfűvel szegélyezett sikátoron kisétált a Szabadság Sugárútra. A Swarovski márkabolt kirakata előtt hosszan elidőzött: a kollekciót nemrég újították meg, és Cecilia figyelmét különösen egy félezüst nyakék ragadta meg. Elegáns spirál közepén rubin hatású kő tekintett vissza a lányra, vörösen, mint egy kialvatlan szem.

 Hazaérve letusolt. A falakat borító, kék plakátok jártak az eszében, persze legföljebb a tudatküszöb alatt, vagyis anélkül, hogy megfogalmazódott volna benne a kérdés, a kampányt ki, miből vagy miért finanszírozza. Igaz, a ráébredés aktusa sem ébresztett volna különösebb érzelmeket benne, a hutuk rászolgáltak sorsukra: bőrük a kelleténél világosabb, orruk furcsa metszésű, ráadásul ijesztő, csoportos karattyolásuk az elviselhetetlenségig fokozza megjelenésük idegenszerű jellegét.

Cecilia még kislány korából emlékezett az időre, amikor a hutuk lemészárolták a velük élő tuszikat, az akció sikere által azonban ellenség nélkül maradtak, így a sok indulat érthetően új tárgyat keresett magának. Az agilisabb fiatal piacokon bevásárló háziasszonyokat robbantottak föl, az idősebbek inkább a lányiskolákat választották: egész osztályokat ragadtak magukkal feleségnek, az engedetlenebbjét gyorsan lekaszabolva, mint bosszús paraszt a parlagfüvet. Az akció végén vidáman durrogtattak kalasnyikovjaikkal.

A hitben kevésbé szilárdan álló hutu lakosság menekülni próbált, leginkább a gazdag Kenyába és Nigerbe igyekeztek. Szerencsére, főleg mióta Johnny varacskosdisznó-fejeket aggattatott ki a M’wabait körbefogó drótkerítésre, a hosszabbik, Zambián keresztül vezető utat választották, azonban e fejlemény sajátos mód még inkább alkalmassá tette őket arra, hogy a frusztrált és dohogó m’wabai lakosság ellenérzéseinek folytonos célpontjává váljanak.

Cecilia kibontotta az ágyat. Eredetileg úgy tervezte, a takaró alatt még megnézi a Walking Dead legfrissebb epizódját, de nem tudta beüzemelni mobilját, mert parancsoló erővel elnyomta az álom.

Hatalmas, ezüst dobozok tűntek föl szemei előtt: körben forogtak, körülöttük olyan papírgöngyölegek keringtek lassabban, mint amilyenbe az exkluzív tövislekvárt szokás csomagolni. Lenyugodni készült a nap, hatalmas, rubin színű kő alatt sétált el: a rézsútos fénynyalábok nagy erővel fölragyogtak. Aztán utcákon csatangolt, az egyik kirakat üvege mögül újszülött sírása hallatszott, amitől Ceciliában váratlanul remény ébredt, hogy a jövő mégis tartogat valamit a számára.

Döngölt padlós teremben találta magát, szemközt asztalokat toltak egymás mellé. Szakadt függönyök mögött fülkék sorakoztak. Egy férfiban Cecilia legnagyobb meglepetésére Fatty L’ui torzonborz alakját ismerte föl; pár kigyúrt fekával sustorgott. A parlament megbecsült elnöke gondterhelten csavargatta ősz bajszát.

A hátsó fal mentén kartondobozok tornyosultak.

Cecilia csak most ismerte föl, szavazóhelységbe vezette álma. A csupasz égőkkel rosszul bevilágított terem hirtelen napsütötte fűkunyhójává változott, de aztán azonnal újraformázta a REM fázisban kavargó álom belső logikája.

Két verítékező test leemelte az egyik kartondobozt, bozótkéssel a papírba vágtak: fehér cédulák kezdtek szállingózni mindenütt. Mint amikor a király-protea szórja szerte szirmait.

Ugrott az idősík, váratlanul gyűrött arcú m’wabai szavazók tömege lepte el a termet. Meghökkentően sokan voltak, és túlnyomórészt fiatalok - Cecilia elfintorodott az álom valószínűtlenségétől.

Kacagó csókák tömege kavargott körülöttük, a mennyezet alatt verdestek szárnyukkal, de valahogy mindegyik ember formájú volt, és koktélruhát viselt. Mellükön változatos feliratok álltak. LEJÖTTEM A FACEBOOKRÓL (DE CSAK MÁRA!), hirdette egy hipszter-csóka. Odébb egy zakón ez állt: JUSTIN BIEBER AZT ÜZENTE, SZAVAZZON E CSÍKOS MENTE!

Egy hidrogénezett hajú csádi csajszi, akinek tíz körme a szivárvány színeire volt lakkozva, ruháján hátul a csípőtetoválásig ért a vágás, elöl aranyszín anyagon szikráztak föl a betűk: SZINGLI VAGYOK, ÉS RIBANC IS - DE NEM HÜLYE!

Cecilia hangosan döcögött álmában.

Megint történt valami az idővel, a terem kiürült. Barázdált arcú emberek kezdték számolni a cédulákat, Fatty L’ui elégedetten túrt üstökébe. A zombik mozgósítása szemlátomást sikerült, a sarkokon összeterelt közmunkások is rendben töltögették a cédulákat.

Ebben a pillanatban az egyik szavazólap szétnyílt a földön. A NEM és az IGEN rubrikát vastag filctollal kisatírozták, a margóra pedig hatalmas, szőrös segget rajzolt valaki.

Körben düledező felirat: „EZT NYALJÁTOK KI, NE A JOHNNYÉT!”

A következő lapra átlósan óriás betűkkel csak annyit írtak: LÓFASZT A SEGGETEKBE!

A harmadik szavazólapot összefirkálták, és a felső mezőben pajkos ákombákomokkal a következő állt: FUCK YOU!!

Sűrű hóesésként záporoztak a szavazólapok, a kigyúrt vállak fölött imbolygó arcok kávészínre sápadtak a félhomályban. Cecília tisztán olvasta a sok kavargó gondolatot álmában.  

„MEGSEMMISÍTENI!!”

Fatty L’ui metsző mentális impulzusa átütött a többi elképzelésfoszlányon. Nyomban érkezett a korrekció ideája is, mert Fatty tudta, a leadott szavazatok száma már nyilvánosságra került. Bármennyire bosszantó, az érvénytelen cédulák nem vonhatók ki többé a világegészből. 

„De csak nem lesznek annyian. M’wabai ember nem jár el szavazni”, gondolta a markáns bajusz tulajdonosa gondterhelten.

Kétségtelen - ha nem így volna, Fatty talán máig az M’wabai Munkáspárt Társadalomtudományi Intézetében kuksolna.

„Legyen a projekt érvénytelen. Biztos lesz néhány „IGEN” szavazat, a Gnú Púp Párt kiad majd pár sajtóközleményt. A M’wabai Nyolcfarkúak is. Zakson. Lényeg, hogy az érvénytelenből nem lehet több, mint a NEM-ből.”

Veríték patakzott a fakéregszerű homlokról. Ebben a pillanatban Fatty arca eltorzult, mint akibe majompók csípett.

„Na jó, legyen bármennyi érvénytelen. A sok tulok elfelejti. De ezek a képek SEMMIKÉPP NEM KERÜLHETNEK KI!”

Reszkető kézzel tárcsázta a biztonságiakat.

„Vessetek csóvát az összes szavazóhelyiségre - AZONNAL! Porladjon hamuvá az egész projekt, leszarom! Majd ráhúzzuk az ellenzékre. De ezt a szőrös segget SENKI NEM PILLANTHATJA MEG!!”

Cecília álmában olyan képet vágott, mint akit csiklandoznak. Ő ugyanis az álmodók magabiztosságával már látta, hogy az aranyruhás szingli tajvani ájfónjával rég lefotózta saját szavazólapját, sőt az utcára kilépve azonnal meg is osztotta; a kép tüstént vírussá is vált, elsősorban Dél-Szudánban, ahol egyetlen óra alatt 108 ezren töltötték le.

A látvány idővel alakot váltott, ilyen az álmok természete: a FUCK YOU azonnal FÚRTLYUKKÁ torzult, s a fúrtlyuk súgólyukká, ahonnan Rihannának kiabálták föl segítőkészen nyáron az Only Girl refrénjét… Így történt, hogy Cecilia álma véget ért, még mielőtt valójában elkezdődött volna. Felváltotta az az álommunkára jellemző, tisztázatlan kavargás, melyben megkülönböztethetetlenül összevegyült a Desigual friss kollekciójának néhány darabja az arara-papagájok szárnyának színpompás csapdosásával, a narancshéj illatával, és így tovább.

Másnap Cecilia szokatlanul kipihenten kelt. Telefonjára pillantott. Kapkodva lezuhanyozott: a városban év elején leállt a metróközlekedés, és a gyarmati teherautó, melynek platóján reggelente keresztülutazta a metropolist, csak félóránként járt.

Kilépett az utcára. Arcul csapta a párás hőség. Szemerkélt az eső, fáradhatatlanul, a forró szélben pengeként hajladoztak a pálmalevelek.

A falakat borító, kék plakátok magányosan áztak a szürkületben.

Cecilia álmosan zötyögött a platón, és már a második lámpánál elfelejtette álmát: hogy a mocskos esővízben ázó, harsány papírrengeteg ellen más eszköze is volna, mint a nyirkos szomorúság, amely nap mint nap ólomsúllyal ülte meg lelkét.

A rozsdaette Bradford zajosan araszolt a déli városrész felé.

A magas vastraverzre erősített, neonfényben lüktető SPAR Africa felirat már messziről a látóhatár fölé magasodott.