Gaia csodálatos élete

                                                                                       (Thunberg kisasszony emlékkönyvébe)

„Kezdetben vala az ige, és az ige vala Istennél, és Isten vala az Ige.”

Hogy ez a kétezer éves mondat pontosan mit jelent, nem tudjuk. De valaminek már az elején biztosan lennie kellett, hiszen semmiből semmi nem keletkezik, s ama létezőnek nyilvánvalóan jelentéssel kellett bírnia, mert a világegyetemben semmi nem található jelentés nélkül.

Manapság tárgyszerűbb fogalmazás járja, mégis alig tudunk többet. Az univerzum keletkezésének módja változatlanul rejtély. Az emberi emlékezet az idő jelentéktelen darabkáját fogja csak át, így a távoli múlt eseményeire megkövesedett nyomokból igyekszünk következtetni.

A tudomány módszere elméletek felállítása, majd azok mérésekkel történő ellenőrzése. A ma leginkább elfogadott, ún. „standard modell” szerint a Világegyetem egy pontszerűen kicsiny, elképzelhetetlenül forró, lényegében megismerhetetlen állapotból, a „szingularitásból” keletkezett. A kiindulási pontban még sem anyag, sem fizikai törvények nem léteztek, a Világegyetem egyszerűen végtelen sebességgel, hirtelen tágulni kezdett. Hogy előtte mi volt, nem tudható. Még idő sem létezett. A teóriát újabban a húrelméletek próbálják feszegetni, de ezek bizonyítása technikailag lehetetlen.

A 13,8 milliárd évvel ezelőtti „Big Bang”-et követő eseményekről már valamivel többet tudunk. 300 ezer évvel a robbanás után protonok elektronokat fogtak be, létrehozva az első hidrogénatomokat. 600 millió év múltával kialakultak az első galaxisok. 5 milliárd évvel ezelőtt született a Nap, majd 4,5 milliárd éve a Föld, bár egyik sem mai formájában.

Sajnos a fizika tudományának nyelve a matematika: egy kozmológiai elmélet akkor érvényes, ha értelmezhető matematikai számításokon alapul, és a számítások eredménye egyezik a mérési tapasztalattal. Hagyományos leírásaink így csak hozzávetőlegesek, ahogy egy futó számára a kúszás csak a normális mozgás egy közelítése. Ráadásul matematikai struktúra is sokféle létezhet, egyszóval jobb, ha a laikus inkább távol tartja magát e vircsafttól.

Annyi valószínűleg tény, hogy a Föld létezik. 4,5 milliárd éve alakult ki, és még körülbelül ugyanennyi ideje van hátra, míg a Nap vörös óriássá duzzadva el nem tünteti.

A bolygó keringő, cigarettafüsthöz hasonló por- és gázfelhőből csomósodott ki. Kezdetben olvadt, izzó gömb volt, később rétegei sűrűségüknek megfelelően héjakba rendeződtek. A legkülső héj a földkéreg. A felszín alatt 30–40 km mélységben kezdődik a köpeny, a bolygó 2900 km vastag, szilárd burka, mely a vasban gazdag magot burkolja.

A Föld hatalmas magja szintén két részből áll. Kívül olvadt vas alkotja, a folyadék lassan mozog, és ez az áramlás óriás mágneses mezőt gerjeszt. E mező védőburkot von a bolygó köré, és a kozmikus sugárzás szűrésével lehetővé tette az élet kialakulását.

Kezdetben a légkör minduntalan elszökött, később, amikor a földkéreg kezdett megszilárdulni, a vulkáni tevékenység gázaiból kezdetét vette a stabil légkör kialakulása. Ez eleinte főleg vízgőzből és szén-dioxidból állt. A szén-dioxid nagy része évek százmilliói során feloldódott az óceánokban, ahol részben vegyi, részben biológiai úton mésszé alakult. Az ősi széndioxid mára jórészt a bolygó mészkő- és dolomithegységeinek irdatlan tömegében konzerválódott.

A Föld felszínén 3,5 milliárd éve megindult egy folyamat, melyet életnek  nevezünk. Pontos mibenléte mai napig vitatott, az élővilág olyan mérvű változatosságot  mutat, ami lehetetlenné teszi az átfogó definíciót. Rendszerint az életműködéseket, például a szaporodást, táplálkozást vagy növekedést szokás életbizonyítéknak tekinteni, azonban számos élettelen jelenség is képes magához hasonló létezőt létrehozni, sőt azt terjeszteni (lásd bozóttűz), vagy az egyszerű cseppkő is „táplálkozik”, hiszen anyagot vesz fel és növekszik, mégsem tekintjük élőnek. Ezzel szemben a kétségkívül élő öszvér vagy egy dolgozó hangya egyed nem képes szaporodni… Itt megint határokba ütközünk. A vírusok élő volta is máig vita tárgya.

A folyamat keletkezését illetően ugyanígy sötétben tapogatózunk. Számos teória létezik az élet spontán, kémiai szerveződésének gondolatától a pánspermia romantikus elméletéig. Csak annyi bizonyos, hogy a földi élet szén alapú, tehát az összes szerves vegyület szén alapvázat tartalmaz, és mára nagyjából az is elfogadott, hogy az élet létezésmódja a fajok változékonysága, vagyis az evolúció.

Az első pár százmillió évben kezdetleges, egysejtű lények alkothatták a Föld élővilágát. Egy ilyen lényben, a kékmoszatban alakult ki a fotoszintézis képessége, ami azóta is biztosítja a teljes bioszféra energiaellátását. A növények napfény felhasználásával a talaj ásványaiból képesek fölépíteni testüket: a szerves anyagaikhoz szükséges szenet a légkörből vonják ki szén-dioxid formájában, cserébe nagy mennyiségű oxigént bocsátanak ki. Így keletkezett a légköri oxigén, a levegő oxigéntartalma teljes egészében biológiai eredetű.

Idővel megjelentek az első, primitív „állatkák” is. Ezek energiájukat már nem közvetlenül a napsugarakból, hanem közvetett módon - a növények, illetve ragadozók esetén még közvetettebb módon, menekülő növényevő lények elfogyasztásával - nyerik. Az állati szervezeteknek ehhez aktív helyváltoztató képességre volt szüksége.

A táplálék felkeresésének kényszere új meg új evolúciós változásokat eredményezett. Viszonylag korán megjelent az ivaros szaporodás. Ennek során nem egyszerűen egy identikus sejt fűződik le a régiről, mint osztódásnál, hanem az anyasejt fél kromoszómakészletét egy másik sejtből származó fél szett egészíti ki. Az új módszer valószínűleg véletlenül jött létre: osztódási hiba léphetett fel, melynek ad hoc javítási módszere egy hasonlóan sérült másik kromoszóma-sor felhasználása volt.

Az új szaporodási mód mindenesetre nagyságrendekkel előnyösebbnek bizonyult a korábbinál. Ivaros szaporodás során ugyanis nem a „szülő” szimpla másolata jön létre, hanem egy vadonatúj, mindkét szülőtől eltérő lény, ami óriási teret nyújt a változatosságnak (s ezáltal az alkalmazkodásnak). A kétneműség kialakulásával a bioszféra már képes volt eljutni bonyolult szövetekkel rendelkező, aktív helyváltoztatásra képes kreatúrákig. Igaz, egy egyed helyett kettő szükséges az utódhoz, ami ismeretesen számos bonyodalommal jár, de a változatosság - és változékonyság - képessége kárpótol.

A következő mérföldkő a növények szárazföldre kilépése volt. Itt a környezet mostohább, a víz hozzáférhetősége korlátozott, a tengert elhagyó első lények rendkívül egyszerű, ellenálló szervezetek lehettek. A víz megtartására és a fényért való tülekedésben testük szilárdítására számos túlélési stratégiát fejlesztettek ki. Minden ilyen változás további lendületet adott az ökoszisztémák fejlődésének, a terjedő szárazföldi növénytakaró egyre inkább éghajlatformálóvá vált.

Nagyobb terhet bíró támasztószövetek fejlődését a lignin sejtfalakban történő megjelenése segítette. Fölbukkantak a fatermetű fajok, hatalmas lombkoronájú erdőségek alakultak ki. A lebontó szervezetek (baktériumok és gombák) az új anyaggal évmilliókig nem tudtak megbirkózni, így az erdők szerves anyaga teljes egészében fosszilizálódott, vagyis kőszénné alakult. A kőszénképződés e fő időszakát - i.e. 360 millió-300 millió év között – ezért karbonnak nevezzük.

Úgy 400 millió évvel ezelőtt az állatok is megkezdték szárazföldi kalandjukat. Az úttörők ízeltlábúak lehettek: kemény, eredetileg a ragadozók ellen kialakult páncéljuk a vízveszteség ellen is hatásosnak bizonyult. Őket követték a kétéltűek, majd a hüllők; az emlősök mintegy 200 millió évvel ezelőtt, a madarak 100 millió éve tűntek föl, mindkét vonal a hüllőktől ágazik le.

Megjelentek és átmenetileg a Föld urává váltak a dinoszauruszok. Árnyékukban az emlősök alárendelt szerepet játszottak (és egy ideig még utána is, mert a kihalt nagy hüllők helyét óriásmadarak vették át).

A fejlődést két nagy kihalási időszak szakította meg. A súlyosabb 250 millió évvel ezelőtt történt, ekkor a szárazföldi gerinces fajok 70%-a tűnt el hirtelen. Ennél ismertebb a 65 millió évvel ezelőtti esemény, mely a dinoszauruszok világának vetett véget. (Érdekes módon az emlősök, a madarak, sőt a krokodilok is egészen jól átvészelték ezt az időszakot.) Mindkét esetben természeti csapások álltak a háttérben, a gyors fajpusztulások végül az éghajlat és/vagy a tengerszint radikális változásai miatt következtek be. Az elhalt lények hekatombáiból keletkeztek a szénhidrogének, vagyis a kőolaj és a földgáz.

A kéregben konzerválódott fosszilis energia tehát valójában több száz millió éves napfény temetője (tehát amikor szén- vagy olajbányát működtetünk, lényegében a több száz millió éves napfényt kapargatjuk elő földanyácska érzékeny bőre alól).

Az utolsó 60 millió év az emlősök korszaka, e szőrös lények belakták a dinoszauruszok által szabadon hagyott ökológiai fülkéket. Hallatlan változatossággal terjedtek el a bolygón, a skála a pocoktól az emberszabásúakig, a 30 mm-es dongódenevértől a 30 méteres kékbálnáig terjed. Az ember (fájdalom, a majmokkal együtt) ősi, rovarevő főemlősök távoli leszármazottja.

Az emberszabású majmok és a korai előemberek fejlődése pár millió évvel ezelőtt vált ketté, a pontos kronológia ma is vita tárgya. Legközelebbi élő rokonunk a csimpánz, pontosabban a bonobó, génállományunk 99%-ban azonos.

A ma élő ember mintegy 300 ezer éve Kelet-Afrikában tűnt fel. Ezzel megjelent egy faj, mely tagolt hangokkal kommunikált, eszközt használt, csoporton belüli megosztotta táplálékát és hajlandó volt szociálisan is megszervezni magát. Hamar lakóhelye csúcsragadozójává vált. Hetvenezer éve hagyta el Afrikát, ma úgy tűnik, egyetlen kirajzással, és nem több, mint néhány száz egyeddel. De gyorsan elterjedt a bolygón, a testalkat- és bőrszínbeli különbségek a földrajzi izolációból és helyi adaptációból erednek.

Az előember két lábra állását egyes adatok szerint szupernóva-robbanások sorozata segíthette: a sugárzás annyira ionizálta a légkört, hogy az eget folyton villámok szabdalták, ami sorozatos erdőtüzeket eredményezett, majd leégett erdők helyén szavannák jöttek létre, ahol a ragadozókat két lábon állva könnyebb volt észrevenni, így az emberek elődei mind gyakrabban alkalmazták e metódust. Felszabadult a mellső végtag: állandó eszközhasználat nyomait 3 millió éve tapasztaljuk, a tűzhasználat 700 ezer éves. Kőeszközei használatában az ősember meglehetősen konzervatív volt, a fémhasználat első nyomai 8000 évesek, a kerék feltalálása 5000 évvel ezelőttre tehető.

A beszélő faj lassan ébredt öntudatra. Az első barlangrajzok 30 ezer évesek, 6000 éve próbál írni, az 1400-as években belépett a Gutenberg-galaxisba (ahonnan pár száz év múlva kezd el újra távolodni).

Életmódja az első települések alapítását követően csak lassan változik. Birodalmak emelkednek föl és tűnnek el, de a civilizáció csúcsteljesítményeinek nagyja minduntalan elenyészik. A XVIII. századig a lakosság döntő többsége extrém szegénységben él, csak a felső 1% élvezi korának luxusát.

Az 1700-as években valami változik. Watt feltalálja a gőzgépet, és ettől kezdve a faj életét új meg új, bámulatos találmányok teszik egyre komfortosabbá. Az alapelv közös: a gépek hőenergiát alakítanak át teljesítménnyé, vagyis - mechanikai vagy elektromos - munkává.

Az emberi élet gyökeres változáson megy át. A faj meghódítja a levegőt, repül, kontinensnyi távolságra kommunikál, mint a mesékben; lakhelye hőfokát tizedfok pontossággal szabályozza. Az egy főre eső nemzeti össztermék többszázszorosára nő. A mélyszegénység aránya 1950-ben 70%-ra, 2015-re a Világbank adatai szerint 10%-ra csökkent, az éhezésnél mára nagyobb probléma a túlsúly. Az élet a többség számára hallatlanul komfortossá vált, annak ellenére, hogy a bolygó népessége robbanásszerűen nő: Krisztus születésekor 200 millióan élhettek a Földön, ez a XIX. századra 1 milliárdra, napjainkban 8 milliárd főre nőtt.

A komfort fenntartása azonban energiát igényel. Csak 1938 óta a világ energiafogyasztása hatszorosára nőtt. A faj mégsem boldog: 2019 során 64 országban törtek ki nagyobb zavargások, gyakoriak a lelki zavarok, a tudatmódosító szerek és antidepresszánsok forgalma erősen nő.

A megszerzett életmódot természetesen fönn kellene tartani. Sajnos a bolygó kérgében őrzött fosszilis energiakészlet véges: kőszénből a jelenlegi fogyasztást feltételezve 1-2 évszázadig, kőolajból 60-80 évig van elegendő. Az atomenergiához szükséges uránból 90 évig ismertek a készletek.

Szerencsére a Földre óránként szakadatlanul több napfény zúdul, mint amennyi energiát az emberiség egy teljes év alatt felhasznál.

Utóirat: A bolygó átlaghőmérséklete korábban sokszor 6-10 fokkal melegebb, máskor ugyanennyivel hidegebb volt, a földtörténetben jégkorszakok és meleg periódusok váltották egymást. Az utolsó jégkorszaknak 10 ezer éve szakadt vége, azóta a természetes okból végbement hőmérsékletváltozás globálisan nem haladta meg a ±1 Celsius fokot. A helyzet csak mára változott, a múlt században a Föld átlaghőmérséklete 1 fokkal emelkedett, és a folyamat gyorsulni tűnik, a második 50 évben a melegedés üteme az előző duplája volt. Elvben minden jégkorszakot követően várható melegedés, azonban a változás üteme jelenleg nagyságrendekkel gyorsabb minden korábbinál.

Az utolsó jégkorszak idején a tenger 120 méterrel sekélyebb volt, a földtörténet meleg korszakaiban pedig 150-200 méterrel magasabban hullámzott, mint most. Az utolsó száz évben a tengerszint mintegy 30 cm-rel emelkedett (1993 óta, tűpontos méréssel 9 cm-t). Egy méter tengerszint-emelkedés katasztrofális következményekkel járna Hollandia, Kelet-Anglia,  Dél-Ázsia, Indonézia, Észak- Amerika egy része, valamint a teljes Csendes-óceáni szigetvilág számára, százmilliók élettere szűnne meg, annak minden következményével (migráció, háborúk, járványok, stb.).

Ismert, hogy a bolygó számos visszacsatolásos rendszerrel rendelkezik, pl. a melegedő óceánok kevesebb széndioxidot képesek elnyelni, a hó-jégtakaró csökkenése a napfény visszaverődését csökkenti, satöbbi, és ezek nehezíti a már beindult folyamatok leállítását. Kétségtelen, számos tényezőt csak becsülni tudunk, és relatíve rövid időtávot átölelő mérésekre vagyunk hagyatkozva. Ezek alapján azonban a fajpusztulás is gyorsul; a biológusok az utolsó száz évet súlyos „kihalási eseményként” értékelik, melynek üteme hasonló a 65 millió éve, a dinoszauruszok eltűnéséhez vezető eseménysorhoz.

Fenti jelenségek értelmezésében számos megközelítés lehetséges, bár közülük csak kevés nevezhető ésszerűnek. A fóliasisakok piaca mindenesetre markánsan bővül.

A vitákban Gaia nem vesz részt, valószínűleg nem is érzékeli őket. Légköri furcsaságai szaporodnak, mérhető paraméterei változnak, de nagyobb válságokat is átvészelt már. Rendületlenül kering útján, irdatlan kőgolyó, vándorol egy extrém jeges (-273 °C), nyomás nélküli térben, miközben felszíni hőmérsékletét meghökkentően pontosan, -50 és +50 °C között szabályozza immár évmilliárdok óta.

Az emberi faj már sokszor bizonyította, hogy képes látványos visszaesésekre. Az is tény, hogy az emberek többsége - föltehetőleg evolúciós okokból - zsigerileg irtózik a változásoktól. Most azonban nem világos, a faj jelenlegi, komfortos életformáját meddig képes fönntartani. A pillanatnyi tendenciák alapján 20 év múlva Gaia teljes felszínét 5 méter vastagságban borítja be a szemét.

Olyan ipari-technológiai változásokra van szükség (s egyben lehetőség), melyekhez képest a múlt század információ-techológiai robbanása madártoll rebbenése csupán. A helyzet ugyanakkor nyilvánvalóan tapintatot igényel. 20-30 éven belül olyan szakmák sorvadhatnak el, mint a szén- vagy olajbányászat, a kapcsolt nehézipari ágazatok tömkelege; a világ gépjármű-kibocsátása már most is zsugorodik. Százmilliók vesztik el munkahelyüket, drágán fölhalmozott élettapasztalatuk fölöslegessé válik.

Az emberi faj ma 193 országba (nemzetbe?) tömörülve lakja be a bolygót. Mindegyiket köti kultúrája, valamint aktuális vezetése, mindegyik saját hatáskörben dönti el, hogyan kezeli a helyzetet. Az tény, hogy erőműveink nyersanyagkészlete véges, működésük szennyez (beleértve sajnos az atomerőműveket is: Pakson például évente 600 hordó, több ezer éves felezési idejű radioaktív hulladék keletkezik). Természetesen mindig akad vezetés, amelyik előrelátás helyett inkább csencsel, tetejébe olyan gazdasági erőkörökkel, melyek gyártási kultúrájának fölméréséhez elegendő egy fölújított metrószerelvény alvázához leguggolni.

Gaia zavartalan kering tovább. Nagyobb ügyeket is látott már. Olykor évmilliókig hólabdává fagyott, máskor emeletnyi magas páfrányokkal kellett legyezgetnie az irdatlan hőségben magát. A kiürült ökológiai fülkéket rendben új fajok töltötték be - egyetlen különbség, hogy az egyik fülkét pillanatnyilag egy állítólag szemlélődni képes faj foglalja el. Bár Gaia látószögéből e tény értelmezhetetlen, és valószínűleg nem is bír különösebb jelentőséggel.

Az abdominális hányados

A frenológia  az emberi koponya formájának jelentőségével foglalkozó tudományág volt anno. A korabeli tudósok felismerni vélték, hogy koponyánk formája szoros kapcsolatban van mentális képességeinkkel (memória, becsület, előrelátás, empátia, vagy akár a lopásra való hajlam). Növekedés közben a koponya lassan felveszi az az alatta lévő agy alakját, így az emberi koponya méretei alapján e tudomány szerint következtetni lehetett az illető értelmi képességeire és jellembeli tulajdonságaira.

Manapság, az okostelefonok és a MI elterjedésével agyunk adottságainak jelentősége csökkent. Izgalmas tudományág született viszont a haskörfogat (ún. abdominális hányados) és a politikai beállítottság viszonyának vizsgálatából.

Mint tudjuk, a férfiak hasi körfogata tekintélyükkel, erkölcsi súlyukkal és anyagi helyzetükkel arányos. Egy friss olasz kutatás a közelmúltban arra is felhívta fel a figyelmet, hogy kapcsolat létezne a testalkat és a verbális képességek, a munkabírás, sőt a nemzeti retorika között is. 

A sejtést magyar kutatások egyértelműen megerősítették. A haskörfogat kapcsolódik a sportos életvitelhez, egyáltalán a sportszerűséghez, valamint a nemzeti elkötelezettséghez. Megfelelő alapsúly nélkül nehéz volna a nemzeti politika zászlaját magasba emelni. Kellő erély híján úgyszólván lehetetlen fölvenni a harcot a megrögzött bevándorláspártiak fondorkodásával.

Mindez persze fordítva is áll. A posztkommunista (mára szedett-vedett liberálissá vedlett) értelmiségi csoportok egzisztenciális érdekek mentén folytatott utóvédharca rengeteg energiát fogyaszt, tehát sorvasztja a hasfalat. 

Jellemző példa e tényre a migráns-áradatot a fociban olcsó politikai haszonszerzésre fölhasználó Emmanuel Macron.

Hasonló extrém példáját adja az ún. belly-index beteges csökkenésének Mark Rutte (liberális!) holland miniszterelnök.

A helyes arányokat a következő ábra szemlélteti.

Látványos kontrasztként álljon itt az angol államférfi, akinek végre sikerült érvényesítenie népe akaratát, és országa szuverenitását immár az Európai Unión kívül biztosítja.

Az abdominális energia fogyatkozása leginkább a bevándorláspártiak által folytatott intenzív hisztériakeltés következménye. Az osztogatás/fosztogatás, a kényszeres rombolás mérhetetlen energiákat emészt fel. A ballibsi mentalitást a gyűlölet, az irigység és a gondolattalanság köti össze, s e tényt világosan szemlélteti az elégtelen hasi régió (ami az üres szellemi tarisznyának is biztos jele).

A normális testalkat nem csupán európai porondon jeleskedő államférfiak sajátja. Jól demonstrálja a jelenséget Brazília elnöke, Jair Bolsonaro is, kinek híres szavajárása, hogy „a klímaváltozásért fizessenek a klímarombolók”. A brazil elnök a nemzet természeti kincseiért harcba szállt még a girnyó Leonardo DiCaprioval is.

Az etalon természetesen az amerikai elnök, Donald Trump. Ő, miközben újra naggyá teszi nemzetét, rendszeres edzéssel tartja ideális szinten abdominális hányadosát.

Álljon itt összehasonlításképp elődje, a Soros-hálózat előretolt ékeként mexikói migránsok millióit az országba édesgető Barack Obama. Látható, alig képes mozgatni csontkollekcióját.

Az erőtlen dekadencia nyeszlett szimbólumára, a kanadai Justin Trudeaura meg szót is kár fecsérelni. 

Politológusi körökben ma már közhely, hogy a kellően határozott vezetési stílus sine qua nonja az optimális abdominális index.

A tételt a népszerű Erdogan elnök is látványosan bizonyítja.

Ilham Alijev Azerbajdzsánból ugyancsak az abdominális matematika érvényét erősíti.

Minden egyenlet azonban fordítva is áll. Az elégséges gondolkodásmód hiánya a megfelelő testalkatot - még hajlott korban is! - csak látható nehézségek árán képes biztosítani.

Az pedig, hogy a klímaliberális hiszti bizonyos életkor elérése előtt akár életveszélybe is sodorhatja a serdületlen fiatalt, ugyancsak közhely.

Egyes  vélemények szerint a politológia tudományának mára fontos feladata volna az abdominális hányados és a verbalitás/amoralitás/felhalmozás vektoregyüttes vizsgálata, azonban félő, a kapcsolat definiálása már a következő politológusi nemzedékre marad.

Azt a tételt azonban semmilyen új tudományos eszme nem lesz képes felülírni, miszerint hiába bármilyen  harcedzett gyomor, a végén mindenki távozik a színről.

Magánéleti zárvány

Ezúttal Fatty Lui fűkunyhójában gyűltek össze, ennél biztonságosabb helyet nem találtak a városban. Fatty még a zoknijait is detektorral ellenőrizte, mindenhol lehet kamera. CIA-fóliasisak volt rajtuk, hullám-konverterrel, a mobilokból kivették az akkut.
A Vertuk csillogó hullaként hevertek a dohányzóasztalon.

Egy Lajos korabeli rézüstben varacskosdisznó-pörkölt rotyogott.

Stripped Ha’ir a tüz mellett álldogált, reneszánsz kehelyből koktélt fogyasztott. Rezignáltan bámulta a társaságot.

- Már azt hittem, ad acta helyeztetek. Majd megvett az isten hidege.

Johnny N’dvad nyersen közbevágott.

- Nem érzékenykedünk, Csíkoska. Még soha ilyen problémánk nem volt. És csak a te embered lehet.

- Vagy a Kidé.

Stripped a vállát vonogatta. Ellenségesen nézett körül.

- Már ha arra az ominózus a videóra gondolsz. Eddig úgy tudtam, annak a lúzernek rég elengedtétek a kezét.

„Lúzer! Egy olimpiai bajnok!” A sportszerető Fatty idegesen kevergette antik kondérját. Crossed Eye arcára veríték ült ki. Monszun ideje volt, a levegő ázott rongyként tapadt az arcokra.

- Nem az a probléma, kinek az embere, hanem, hogy a nemzet egysége megbomlott. Repedés támadt. Egy beltag KIBESZÉLT.

Stripped Ha’ir egy barokk karosszékbe vetette magát.

- Akkor nincs baj, főni. Te kívülről ismered a nyelvüket, és konjunktúra van. A figura nincs itthon, bárhol lehet, Alaszkában, Afrikában, nem is kell megtalálni. A civil kurázsi jeleit mutatja. Idegen test, hamar kilökődik.

Eső támadt, fülsiketítő zajjal verte a tető pálmaleveleit.

Johnny habozott. Fölhajtott egy pohárkával.

- Lehet, hogy igazad van, Csíkos. – Összerázkódott, ahogy leért az anyag. – Mindnyájan tudjuk, a m’wabai nemzet milyen csavaros eszű. A világon legjobban szereti a szabadságot. Fájdalom, szerény komfortját is kedveli, ezért csöndben figyeli, amint kiürítjük a zsebeit. Ha a szövet fölfeslik egy pillanatra, csak megriad.

Szél támadt, könyörtelen erővel rázta a rotangpálmák leveleit. A pár bámészkodó majom megkapaszkodott.

- Az az ember egy zárvány. Igazad van. A B betűst elfelejtjük, hallgatunk, mint az alvó hiéna. Elvesztünk egy várost, záksón. Az ellenzéki sajtó illedelmesen körültekintő, a zárványt saját magánya emészti el.

Megkönnyebbülten fújt egyet. Zakója zsebeit kezdte tapogatni

- Csak azt tudnám, a pénztárcám hol van.

Összkerekes merdzsó ajtaja csukódott odakint összetéveszthetetlen, bársonyos nesszel. Súlyos alak csizmái cuppogtak a sárban.

Az egész társaság felröhögött.

Zárvány! Zárvány ! – szaladtak szerte a bólogatómajmok is.

Kid Rogan lerogyott Fatty mellé. Talán mégis az ő embere volt, aki feltöltötte azt a rohadt videót.

- Gondolod, tényleg ilyen egyszerű? – kérdezte.

A tapasztalt harcos gondterhelten csavargatta bajszát.

- Mit tudom én. De ha a kurázsi járvánnyá válik, az isten irgalmazzon nekünk.

Az eső elállt, sárkányfák levelei csillogtak olajosan, aztán süket csönd támadt.

Fölöslegesen hosszú és tökéletesen fölösleges

A későbbi miniszterelnök a plafont bámulta. A repedések nem adtak ki különösebb ábrát, pedig fél karját adta volna útmutatásért. Zsigereiben érezte, amint változik körülötte a világ, és részt kívánt venni a változásokban. Az élükre állni, egyáltalán az élen állni mindenben… Elképesztő mohóság hajtotta.

Este Machiavellit olvasgatott, a szöveg mély hatást gyakorolt rá. „A népnek nagyobb szüksége van az erő látszatára, mint az igazságra”…

Ez jó. Felkönyökölt, párnája alól elővette noteszét. A VALÓSÁG: VESZÉLY, jegyezte fel.

Vékony teste megfeszült. A BIZONYTALANSÁG: BIZTONSÁG.

Az emeletes ágy sodronya megreccsent.

Az asztalon álló fénykép középkorú férfit ábrázolt, egyenes, határozott szögben találkozó vonásokkal. Ő volt George (G): koravén férfi, pedig a kép készítésekor alig múlt 40.

Valójában Ericnek hívták. Indiában született, bár iskoláit már Angliában kezdte; hamar megtanulta, mit jelent mindenütt idegennek maradni. Érettségi után inkább visszatér Burmába, rendőrtisztviselő. Elsajátít pár technikát, melyekkel az öregedő rendszerek igyekeznek megakadályozni végső szétesésük, és ezeket az eszközöket egy életre meggyűlöli.

Alapvetően azonban egyetlen dolog érdekli, író akart lenni.

A következő években csak hányódik, Londonban, majd Párizsban él. Piaci rakodást vállal, edényt mosogat, éjszakánként ír. Befejez két regényt, ezek a Párizsból való visszaúton sajnos elvesztek. Nem adja fel. 
Ekkor határozza el, hogy a jövőben Eric helyett inkább George-nak nevezteti magát.

Következő kézirata már megjelenik. Könyvesbolti eladó Hampsteadben, ez is előrelépés. Egy lapnak recenziókat kezd írogatni. Megnősül, de hamar kiderül, hogy nemzőképtelen, örökbe fogadnak. Felesége sajnos egy évre rá belehal egy vakbélműtét altatásába. G-t közben kezdi befogadni a kulturális élet, szerkesztő a BBC-nél, új szövegeket fejez be, utoljára egy Állatfarm címűt, de nem talál rá kiadót. Háború zajlik, és a lektorok szerint a könyv veszélyeztetné az olvasók harci morálját. 

A jövendő miniszterelnök élénk belső életet élt, intenzíven álmodott, legtöbbször a Holdról, erről a szürke, a semmiben lebegő, nagy kavicsról. Visszatérő álma volt egy fiatal politikusról, aki 3,5 millió csillogó érmét varázsolt ki a holdlakók zsebéből. Amikor magasabb polcra emelték, már 40 milliót ügyeskedik felesége pénztárcájába. Némi zúgolódás után mégis új megbízást kap: nagy volt aztán a csodálkozás, amikor immár milliárdokat diszponál különböző családtagjai zsebébe.

Arcán mosoly futott át. A Hold levegője fekete volt, a napfény vízszintes, sárga pászmákban hullott a gyémántkemény hegyláncokra.

A leendő miniszterelnök Ignácot is szívesen lapozgatta, örömét lelte a tételben, miszerint a nemes cél fölmenti eszközét. Sajnos nem volt türelme a tételt történelmi kontextusba helyezni, tapasztalat szerint ugyanis fordítva van: az eszköz minősíti a célt, sőt idővel általában föl is zabálja azt. Aki nem sajátítja el az önkorlátozás bonyolult művészetét, a történelem előbb-utóbb kíméletlen kukába vágja.

Pszichológiai érdeklődése is csekély maradt, így történhetett, hogy elkerülte figyelmét a mentális „kettős könyvelés” veszélye. Ha ugyanis az ember A világban él, de közben konzekvensen B világot kommunikálja, a két világ határa könnyen összemosódik, és az illető végleg B-ben találja magát. A szavak (az Írásnak erről eltér el a véleménye) sajnos nem teremtik a valóságot.

George feleségével az esküvőről azonnal Spanyolországba utazott, Barcelonában egy fegyveres csoporthoz csatlakoztak. Polgárháború dúlt, a földeket barnán borította a vér. Sátrakban aludtak és árokparton, ami George tüdejének, aki gyerekkorától súlyos hörgőbajjal küzdött, egyáltalán nem tett jót, igaz, megismerte a vérontást és a vakbuzgó erőszakot. Mindkettőtől egy életre megundorodott. 
Két év után szárnyvasutakon és gyalog, lerongyolódva iszkoltak haza.

A jövendőbeli miniszterelnök felriadt. Fülében még visszhangzott az utolsó pár szó: „Szeretet nélkül senki vagy, zörgő hüvely, kiszáradt bogár. Elsodor az első szellő.” 
Teste verejtékben úszott. Szerencsére hamar sikerült visszaaludnia.

Álmában a Holdon épp választások zajlottak, három párt szállt szembe a korrupt hatalommal. Az egyiket leprásnak nevezte ki a közvélemény, a másikat automatikusan rasszistázták, a harmadik épp programját ismertette a tévében: egy kakasnak öltözött ember kukorékolt teli torokból a kamera előtt.

Az álom végén az ellenzék felháborodásának adott hangot veresége miatt. A későbbi miniszterelnök még a REM fázis mélyén is elmosolyodott, látva az intellektuális megközelítések ilyen hallatlan sokszínűségét.

Kitör a világháború, G katonai szolgálatra jelentkezik, de elutasítják. Már havonta fellángol tüdőgyulladása, Spanyolországban a TBC is ráragadt. A háború végétől tart: bőséges tapasztalata gyűlt már össze a tévutakról, melyekre egy-egy elvakult koncepció vezetheti az embert. Egyetlen dologban biztos, hogy senki nem fájdalomra született (talán, mert személy szerint sokat szenved).

Egy könyv körvonalai derengenek fel előtte, förtelmes szöveg: arra int, milyen szörnyszülöttekké torzulhatnak egyes társadalomirányítási technikák. A hatalom brutális kábítószer, és az emberek könnyen befolyásolhatók. Figyelmeztetni kellene őket.

Telt az idő, a leendő miniszterelnök egykor karcsú teste elnehezedett, a kisfiús arcot ráncok barázdálják. Statisztikai adatokkal blöfföl nyilvánosan, különösebb következmény nélkül. Machiavellin már rég túl van, a nyelv kérdései foglalkoztatják. Aki uralja a szavakat, kedvére formálja a múltat. Tehát kezében tartja a jelent. És a jövőt?

Ugyan. Csak érzék kérdése.

Holdfény süt a szemébe újra, az élesen megvilágított sziklák hangtalan forognak. Egy fennsíkon hangár áll, valószínűleg karantén, mert ragály pusztít a nagy kavicson, a nyelv ragálya. Elég a „vándor” szót alattomosabb kifejezéssel helyettesíteni, és milliók vesztik el emberi voltukat: szóra sem érdemes rovarrá, a közutálat tárgyává válnak. Pedig hasonló nevezéktan már nem kevés vért kívánt korábban e köves tájon. De a lakosok immunitása gyengül, a helyzet pedig durvul: elég megjegyezni, 2x2=4, és az illetőt fölkoncolja a tömeg. Az ellenzék elbizonytalanodik. Pár fiatal azt harsogja, minden hasonló matematikai állítás szemfényvesztés, mások tovább kukorékolnak. A kormány hajthatatlan, 2x2=5 hirdetik embertelen nagyságú betűk.

A polgároknak imponál ez a magabiztosság.

Jura széljárta sziget Skócia partjainál, felszínét barna kövek és tőzeg borítja, gyíkokon és pár szarvason túl alig lakják. Utolsó regényét megírni ide vonul vissza G.

Egy fehér tanyaházban él. Tízpercenként köhögési roham tör rá, ilyenkor összegörnyed, mint egy ökölbe szorított kéz. Húga viseli gondját, aki családját hátrahagyva talpal reggelente kilométereket a csónakkikötőben vegetáló boltocskáig. Az egész ház recseg, sóhajtozik a szélben, mint egy vajúdó asszony. Sirályok rikácsolnak, a tenger tajtékja hideg cseppekké porlad a levegőben.

G alig lép ki szobájából. Érzi, mint fogy az ideje, de minél több szót kíván még papírra vetni. Addigra semmilyen politikai tervben vagy világnézetben nem hisz, leszámítva a jézusi eszmét (mely egyébként egyezik a felvilágosodás alapgondolatával is): hogy minden ember egyenlő.

A duplagondol az a mentális jelenség, mely révén az ember egyszerre két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában is képes túlélni. A polgár, noha tudja, hogy a Párt tudatosan csal, hazudik és rágalmaz, ami bosszantja, választóként mégis ragaszkodik a feltételezéshez, hogy voksával mindig a legnagyobb tisztességgel jár el. Önigazolása alapjául a keresztény erkölcsöt teszi, miközben bármikor hajlandó azonosulni az irgalom és megbocsátás elveinek teljes ignorálásával.

A többség munkaidőben kőarccal szolgálja a hivatali elmebajt, aztán otthon ki nem fogy a panaszból. Az anyagi biztonsága reménye leülepedett a palatetőkre, mint a guánó. Egyesek az erőszak és irracionalitás ellen másfajta irracionalitás fegyvereit szegezik, persze mindvégig abban a hiszemben, hogy a tiszta észt védelmezi a sötétség ellen. Mások csöndben elfordulnak. A rendszer a hétköznapokban a működésképtelenség ezer példáját mutatja, mégis úgy tűnik, e botlások megengedhetők (sőt, mivel a rendszer alapját a kontraszelekció adja, elkerülhetetlenek). A szisztéma fenntarthatónak tűnik; az ellentmondásokat mindenki csak magában veti össze, most mindegy, hogy lustaságból, tájékozatlanságból, vagy egyszerűen anyagi komfortja megőrzésének reményében.

A Holdon is teljes a zűrzavar, ezer krikett-szurkoló megrohamoz egy könyvtárat, földúlja, a büfét kifosztja. A helyszínen háromszáz sebesült csendőr marad. Új meg új pontokon üti föl fejét a nyugtalanság, autókat gyújtanak föl, közterek sorát verik szét. A csendőrség tehetetlen. Összesen 500 egyenruhás és 300 rendbontó (valamint lelkesen közéjük vegyülő civil) sérül meg.

A holdlakók között egyetértés bontakozik ki, hogy a rendbontók áldozatnak, a rend őrei pedig bűnözőknek tekintendők. Az eljárások megindulnak.

MINDENKINEK AZT MONDANI, AMIT HALLANI AKAR, jegyzi fel a későbbi miniszterelnök, ismét elnyomja az álom. A kelő nap fényében kráterek vöröslenek. Egy téren tudósok vitatkoznak a „demokrácia” és „fasizmus” szavak jelentésén; piperkőcök bámulják őket vigyorogva, Luis Vuitton táskájuk van, zakózsebükben tarka kendők. Abban az épületben dolgoznak, ahol a szavaknak jelentést adnak, és pontosan tudják, bármely szónak bármikor visszavonható a jelentése.

G élete utolsó pár hónapjára újranősül, az aktusra már kórházi szobájában kerül sor. Ennek nincs különösebb jelentősége. Kéziratát befejezte, amit a világról tudott, átadta az emberiség maradékának. Brutális szörnyvilág kel életre a lapokon, képtelen álom, de ami ennél fontosabb, az abszurd rendszer fenntartását szolgáló technikák pontos leírása. Mesterművet alkotott: aprólékosan kidolgozott karakterek mozognak egy működésében vakító fénnyel bevilágított, irracionális térben.

Mostantól elképzelhetetlen, vélte G, hogy az emberiség ezekkel a módszerekkel a jövőben megvezethető legyen.

A leendő miniszterelnök sokat ábrándozott: erős lesz és híres, de mindenképpen gazdag. Újraegyesíti és felvirágoztatja nemzetet. Pók aludt a sarokban, lábait maga alá húzva. Kár, hogy a külső viszonyok és az egyéni jellemvonások mind fölállították a maguk korlátait: telt az idő, a vékony test is telt, és a naiv álmokat fokozatosan felülírta Balzac vidéki ifjainak parvenű mohósága.

AZ ŐSZINTESÉG: KOCKÁZAT - jegyezte fel. A BUKÁS: VILÁGRASZÓLÓ GYŐZELEM. Harcolni, mindegy, ki ellen: az aktuális célszemélyt időben megnevezzük. Az sem kell, hogy mindenki elhiggye a folyton újraírt fordulatokat; elég, ha a túlélés reményében úgy tesz, mintha elhinné.

Évtizedek óta elképzelhetetlen módszerekkel írta át a múltat, azonban állíthatott bármilyen képtelenséget, ha megfelelő szókinccsel tette, az eljárás működött. „Problémáink egyetlen oka, hogy összeesküdtek ellenünk.” „Csavaros eszű népünk kiemelkedik a többi nemzet közül.” Csapataink egységbe rendeződnek az ősi zászlók alatt.”

Nyár volt, a hegyoldalban már csak néhány ablak pislákolt. Az Egy Perc Gyűlöletet adták épp a meccs szünetében. A buszmegállók oldaláról lapos arc bámult a lakosokra, egy ráncos, 93 éves férfi: a világ 29. leggazdagabb embere.

A miniszterelnök töltött magának. A finnyások persze húzzák az orruk, de az anyagi érdek végül majd domesztikálja őket. Nem érzik, hogy egyszer úgyis mindenkire rákerül a sor: stabilitás csak állandó rotációra épülhet. Ezért van szükség tudatlanságra és szegénységre is: hogy a legfinnyásabb is érezze, van még vesztenivalója.

A rendszer alapvonása egyfajta fülsiketítő, rendületlen hangoskodás volt: pocskondiázni mindent, ami a rendszeren kívül állt. Nem volt szükség fizikai erőszakra, a folyamatos nyelvi nyomulás lehetővé tette, hogy szétzilálják, csírájában elfojtsák a születő gondolatokat. Az aktuális szlogenek sulykolása a tömegtájékoztatás feladata volt. A harsány lózungoknak az sem mondott ellent, hogy a napi feladatok kapcsán minduntalan kiütközött a rendszer teljes inkompetenciája.

Ez ellen a verbális projekt ellen leginkább a nemzeti kultúra vehette volna fel a küzdelmet, de ennek hordozói elfordultak a közélettől, később meg csak sopánkodtak, hogy a helyzet tűrhetetlenné vált. Az önmagát függetlennek nevező értelmiség e passzivitást alkotói érvekkel igyekezett alátámasztani (ezáltal leginkább Wong Yuhoz, a nyugdíjas kungfu-mesterhez váltak hasonlatossá, aki sportszerűségből lecsatolta művégtagjait, mielőtt a köré gyűlt kamasz-horda agyonverte).

E hozzáállás persze legföljebb magyarázhatja, de nem menti azt a teljes nyelvi vereséget, melyet a magát europérernek nevező értelmiség elszenvedett. A munkabírás képességével sajnos jórészt a Párt tagjai rendelkeztek, akik így uralni voltak képesek a közbeszédet. Kritikusaik még ahhoz sem vették a fáradtságot, hogy saját gondolkodói iskolájuk egyes bigott, erőszakos és irracionális vadhajtásaival szemben eljárjanak, az így kialakult fogalmi és kulturális vákuum aztán a zavarosban halászó figurák éltető elemévé vált (és ha a nemzeti kultúra erői nem képesek újragondolni közéleti aktivitás és kreatív szóhasználat kérdéseit, még hosszú ideig azzá válik).

Párttaggal szemben alapkritérium volt, hogy hiszékeny legyen. Semmi szín alatt nem lehetett szuverén. Öltözködni szerethetett. Uralkodó érzelmei a félelem, a gyűlölet, a szervilizmus és adott esetben a győzelmi mámor volt - más szavakkal helyes mentalitással kellett rendelkeznie.

E mamelukok alkották a társadalom krémjét, amorális, piperkőc, de jó verbális képességgel rendelkező személyek. A felső szegmensbe rekedt még néhány fanyalgó, jóindulatból „passzívnak” is nevezhető egyén, de ők a rendszer alapjait nem veszélyeztették. Ami pedig ez alatt tenyészett, nagyjából indifferens volt: a kenyeret elfogadta, a cirkusznak örült, és frusztrált volt, tehát a harckészültségig hiszterizálható.

A miniszterelnök persze tudta, hogy a tevékenység, melyet végez, egyes történelmi és büntetőjogi kategóriák számos elemével rendelkezik, de szerencsére ezeket nem nevezte néven senki; egyrészt nem ismerte fel, vagy rövid távú anyagi érdekeivel ellentétes lett volna a megnevezése, esetleg egyszerűen zavarta volna privát passziójában. Netántán azok közé tartozott, akik lassan képtelenek lesznek néven nevezni bármit, lévén beláthatatlan távolságra sodródva a Gutenberg-galaxistól csupán rövidítések és artikulálatlan indulatjelek formájában képesek a világra rezonálni, végig saját sötét, csalódottságból és baljós előérzetekből egybetapasztott univerzumukban hánykolódva.

Lehet, hogy a Pártnak nem is lett volna szüksége arra, hogy ilyen szisztematikus munkával ássa alá a szavakat: a galaxis haldoklott, nyelve durvult, szókincse évről évre csökkent, a személyközi kommunikáció artikulátlan indulatszavak és mindent elborító rövidítések zsugorodó világává csökevényesedett. Pedig a szó állítólag potenciálisa fegyver - még ha e potenciál felismeretlenül is marad, vagy momentán hidegen hagyja a lakosokat.

„A mű egy elképzelt, abszurd jövőt ábrázol”, írta a későbbi miniszterelnök G könyvéről anno egy korai zárthelyiben, de már a mondat közben csóválni kezdte fejét. Mégis hosszú időnek kellett eltelnie, s már rég tényleges miniszterelnök volt, mire a megoldás körvonalai végre földerengtek előtte. Addigra teste sajnos elnehezedett, lába sajgott estére, arca sajátos kifejezést öltött. Ötvenes évei közepén járt: a legszebb férfikor.

Maga felé fordított egy íróasztalán féltve őrzött képet. Üvegében, mint valami tükörben szemlélte magát, aztán a képmást bámulta újra, a keserű, szögletekből és szigorú egyenesekből összeálló arcot.

Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezt az egészet én kreáltam, futott át váratlan az agyán. A rendszert a lakosság alakította ki, fokról-fokra. Én csak fölismertem, és átvettem működtetésre.

Visszatette a keretet az asztalra. Zakója megfeszült.

Az üveg mögé rekedt íróra tekintett.

- Látod, mégis megcsináltuk, George!

Csuklója zajtalan forgott húspárnáiban, akár egy tokban.

A marsallbot

Johnny N’dvadnak csaknem minden megadatott életében. Család, hatalom, svájci bankszámlák a  sublótban, palotát emeltetett magának a m’wanzori várhegyen.

Egyetlen bánata volt csak: de hogy mi, azt még feleségének sem árulta el. 

Persze az tudott róla.

Annyi biztos, hogy kamaszéveitől szenvedélyesen érdekelte a fallikus szimbólumok világa. A mindennapok hemzsegnek az ilyen jelképektől, gondoljunk csak a felhőkarcolókra, egy Bombardier magánrepülőgép botkormányára vagy a parlamenti országzászló nonstop őrzött rúdjára. Jogvégzett emberként Johnnyt persze elsősorban a blöff pszichodinamikája, de rögtön utána a sokszínű fallikus teóriák foglalkoztatták. E vitatott szerv a kőkorszaktól a legutóbbi évekig a megtermékenyítést, a férfias erőt és bőséget jelképezte - igaz, az idők változnak. Az államférfi mindenestre betéve ismerte Sigmund Freud vagy Heinz Kohut teljes ezirányú életművét.

Ezen az estén Crosse’d Eye fűkunyhójában gyűltek össze. A kéményt helyettesítő aranycsőből vékony füstfelhő tört a magasba.

Hűvös nyári este volt. A rotangpálmák levelei közt kuporgó páviánok igyekeztek minél kisebbre összehúzni magukat.

Érthetetlenül komor hangulat uralkodott. Fatty Lui loboncos bajszát csavargatta, Stripped Hai’r egyre a mangólepárló üst gőzébe meredt. 

Szemlátomást súlyos kérdés nyomasztotta mindannyiukat.

-  Csirió – jegyezte meg elhaló hangon a miniszterelnök. Gallérja mögé hajított egy adag datolyapárlatot. 

Fatty csak a bajszát gyűrögette.

– Ha kicsike, hát kicsike – dünnyögte maga elé.

Stripped Ha’ir arca elsötétedett. Féltékenyen pillantott a torzonborz parlamenti chief hosszan lecsüngő ajakszőrére.

Az lemondóan a fejét csóválta.

-  A múltkor is; mesét olvastam az unokának, de csak fölkrenkoltam magam – szólalt meg Johnny. Remegő kézzel küldött le még egy pohárkát.

– A nagy Kernberg azt írja „Tárgykapcsolatok az anyaméhben” című munkájában, hogy még a boszorkányok seprűnyele is azt jelképezi.

A többi után lendített egy harmadik pohárkát.

– Vagy vedd Melanie Klein „Szolipszizmus és szkizoid pozíció” című remekét! Brutális őszinteséggel exponálja a kérdést. Bárhova néz az ember, az egész univerzum azzal szembesít.

-  Kicsike gnúkolbász... – nyögött föl Fatty.

-  Nevezzük minikarottának – helyesbített a pedáns Crosse’d Eye.

A letargia láthatólag maga alá temette az egész kompániát.

Ebben a pillanatban az addig Vertuján csöndben böngésző Stripped Ha’ir fölkiáltott.  - Odassatok! Az E-bayen!!

Körbeadta unikális, White Diamonds típusú készülékét.

A kijelzőn egy marsallbot elmosódott képe vibrált. Leharcolt, de még mindig csinos darab volt. Egy lovassági paszomány mellett hevert valami roskatag bársonyon.

-  Azannya! Minimum ötven centiméter! - vett mély levegőt Fatty. 

Johnny is közelebb húzódott. Élénken kikapta a készüléket tulajdonosa kezéből.

-  Ezt azonnal leütjük! A-ZON-NAL! A Várhegyen, a szobám előtt állítjuk majd ki – rendelkezett pattogó hangon. – A freskókat lefestjük. Ne vonják el a figyelmet.

Szemei tüzesen ragyogtak.

Követhetetlen mozdulattal kacagánya mélyére süllyesztette a pazar mobilt. Stripped rezignáltan figyelte.

- Nem baj, hogy Mussolininak ugyanilyenje volt? – akadékoskodott Fatty, de Johnny letorkolta.

- Ezeknek fogalmuk nincs a történelemről. Viszont ha ezt az objektumot ellicitálják előlünk, soha az életben nem lesz ekkora micsodánk.

Tekintete szinte lángolt.

-  Az asszony újra a küszöb alatt fog közlekedni.

Fatty elragadtatva tekintett főnöke arcára. Rég látta ilyen energikusnak.

  - Jól mondod, királyom. A teremtő erő a férfiaké.

-  A nagy Jungnál e tény az „univerzum rúdjának” szimbólumában nemesült szakkifejezéssé  – suttogta áhítatosan Johnny.

Röhögtek.

Striped arckifejezése némileg kedveszegettnek tűnt. A miniszterelnök megszánta.

- Nyugi, Csíkoska. Kapsz helyette médiát.

Az eső most kezdte csak rá igazán, a rafkósabb majmok rég elhúzták a csíkot. A távolban ösztövér alakok botorkáltak fel-alá, kiáltozás zaját sodorta a szél.

Csendőrtollak cicáztak, csak egy-egy szempár villant meg vadul a zivatarban.