Kulcsár Attila és a Gripenek

- Na, mit alkotott a művésznő vacsorára? – kérdezte Kulcsár Attila, és beviharzott a nappaliba. Levetette magát a fotelbe. 

Töltött egy löket Chivas Regalt.

- Petrezselymes-paszulyos padlizsántekercset – vetette oda Anett asszony. – Puliszkával. Ne fintorogj. Apropó, nálad maradt a Kajmán-szigetes bankkártyám? – kérdezte fojtottan.
Leszegett fejjel gyúrogatta a kölesdarás gombóckákat tovább.

- Most már mindig lucernán fogunk élni, mint a nyulak? – csattant föl Kulcsár Attila. – A magyar étrend alapja a hús! A gyerekek sápadtabbak, mint Ollókezű Edward.

- Én nem vettem észre. Fanny fönt tanul, Gerzson az őrgrófék gyerekeivel focizik. Egyik sem néz ki betegnek – sziszegte az asszony.

- Jól van, no – dünnyögte Kulcsár Attila. Nyelt egyet. – Azt tudod, miért lesznek vegetáriánusok az emberek? Nem azért, mert úgy szeretik az állatokat… Annyira utálják a növényeket.

Nevetett. 

Laposan pillogott föl az asszonyára.

- Hazafelé jövet találkoztam Ráhelékkal – folytatta. Mindenképpen oldani szerette volna a hangulatot. - Bejáráson voltak József nádor kúriájában. Még mindig azon tipródnak, hol húzzák fel a tartalék magtárat.

- Szépek lesznek, ha elkészülnek… – sóhajtott ellágyulva a nő.

A rádióban egy hang híreket kezdett mondani.

– Te Attila, az a bankkártya-dolog izgat. A szőlőben ki kell fizetnem a napszámosokat. - Kellemes, alt hangja reszelőssé vált a szorongástól. – Erre azt hallom, hogy a Gripen-ügyet megint piszkálgatják. Egy alak állítólag az összeget is megadta, amivel az egyes politikusokat megolajozták. És akkor én pont azt a bankkártyát nem találom.

Remegő kézzel söpörte félre homlokából gesztenyeszín haját.

Kulcsár Attila fölugrott a fotelből, megállt a felesége előtt. Egy darabig csak gyöngéden nézte... Átfutott az agyán, huszonhatodik éve házasok.

- Nyugi. Az az ügy túl terjedelmes, túl sokan keveredtek bele. Több problémát generálna a fölgöngyölítése, mint amennyi haszonnal járna. Különben is megtanulhattad már, amikor a legnagyobb a baj, akkor kell legnagyobb erővel nyomni a pedált.

- Mégis félek. Egyszer az egész ránk szakad – simult urához félénken az asszony.

- Ugyan már. Csigavér. Olyan nincs, hogy a repedéseket ne lehessen később betömni. Csak mindig azt kell mondani, amit hallani akarnak tőled.

Kedveskedve felesége hátsójára csapott.

- Gondolj bele, hol tartottunk nyolc éve! Ma meg, ha a kedvünk úgy hozza, csak leugrunk az Adriára vagy Ibizára... Egy focimeccsre Madridba… Mit akarsz még?

Az asszony fátyolosan bámult az urára. 

A férfi homlokán idegesen ugrálni kezdtek a ráncok.

- Mondtam már, hogy nyugi! A szügyemig nem érnek! Néha úgy érzem, ha ambicionálnám, a Kereszténydemokrata Internacionálé elnökének is megválasztanának…

Nevetni kezdtek. Könnyük is kicsordult belé.

- Csak azt sajnálom néha, szívem, hogy nem lettél politikus – bújt az asszony urához. - De tényleg.

Antik csillár égői ontották sárga fényük.

- Ki tudja, mit hoz a jövő – somolygott Kulcsár Attila. Óvatosan kibújt az ölelésből. Megigazította nyakkendőjét.

Kedveskedve összeborzolta hitvese frizuráját.

– Ahhoz mindenesetre ragaszkodom, hogy a miniszterelnöki székfoglaló napján pacal legyen vacsorára!

Kikerülte a tréfás legyintést, és magához vonta rajongástól ellágyult asszonyát.