Hozott anyag

 

Pirkadt, amikor az ifjú újdondász kinyitotta a redakció ajtaját. Először bíztak rá Zummer Fülöp véleménycikket, izgult.

Bekapcsolta a gépet. Megpofozgatta arcát, és belekezdett.

“Mostantól kezdve már így lesz, Manfred Weber lett a mi Bucigyurink. Egy szélhámos, akinek semmi köze nincs konzervativizmushoz és kereszténységhez; egy haramia, akit főként a legnagyobb bűnök, a kevélység, a mohóság, a harag, sőt mondjuk ki, a bujálkodás jellemez.”

Hátradőlt, végigolvasta a bekezdést.

“A helyzetet az a honatya világította meg a legjobban, aki, látván a járványkezelés ciklikus fiaskóit kimondta: a király meztelen. Nem lehet elfogadni, hogy a magyar embereket így lenézzék. Ma a járvánnyal szembeni védekezéssel kell foglalkozni, semmilyen szánalmas játékban nem veszünk részt. Nem asszisztálunk ahhoz, hogy válsághelyzetben bárki arra vesztegesse az idejét, hogy kiszorítósdit játsszon: egyetemeket, színházakat kebelezzen be, teljes városokra rontson rá.”

Érezte, amint szövege a billentyűk alatt valósággal szárnyra kel.

„Szóval az a helyzet, hogy Manfred Weber a hülye verseit olvassa fel nekünk liberalizmusról, nyitott Európáról, befogadásról, és mi szóltunk, hogy ezek a versek hülyék. Erre mind ütnek-vágnak bennünket. Jelentem, eljött a pillanat: végre szabad levegőt szívhatunk!”

Kopogott a klaviatúra.

“A kórházak falai mögött emberek ezrei fuldokolnak. Ilyenkor a normális ember összefog, hogy megakadályozza a romlást, a végső romlást, amit a nővérek nélkül maradt kórházak, becsődölt önkormányzatok, elszegényedő honfitársaink százezrei testesítenek meg. De ezt csak úgy lehet meggátolni, ha egyként azt kiáltjuk: kifelé, de azonnal ebből a mocsárból!”

Megint lekevert magának egyet. Fújtatott.

“Megáll az ember esze! Azt írja a nyomorult, az a Weber, hogy még beszélni akart Orbánnal. Beszéljen vele a bojtos farkú ördög! Az országban naponta százak halnak meg, az embereknek oltásra és tömeges tesztelésre volna szükségük, és ebben a helyzetben a parlament vezető ereje mivel töltötte az idejét? Nos, az egészségügy katonai rendbe kényszerítését szervezte, és az ehhez szükséges bürokratikus trükkökön agyalt!

Föl kell tenni a kérdést: a frakció havonta sok millió forintot kereső tagjai hány munkaórát töltöttek az oltás megszervezésével? A választ látjuk. Az egész bagázs szégyellje magát!

A hálózat kitartó munkával teljesítette küldetését, és hála a Soros- és Gyurcsány-félék, Brüsszel és a migránsok aknamunkájának a párt ott tart, hogy lassan Mussolinit is jobbról előzi. Tükörbe kellene nézni.

Őszintén: kik vagytok ti egyáltalán?

A Soros- és Brüsszel-fóbián túl, ami az egyetlen, összetartó kovászotok, hol vannak az elvek, a kivehető szándék? Csak a hatalmi téboly látszik, az ön- és közveszélyes harácsolás, meg néha valami pánikszerű improvizáció! Pár valóságtól elszakadt elme hagymázait visszakérdezés nélkül, harminc ezüstért kiszolgáljátok. Politikatörténeti értelemben kártékony, elvtelen senkik lettetek. Szelavi.”

Az újdondász elbizonytalanodott, kellően illeszkedik-e szövege a vonalra, de már közelgett a lapzárta. Legyintett.

Viszont egy jó kis csattanó még kell.

“IDE FIGYELJ MANFRED WEBER, TUDD MEG, HOGY TE VAGY A LÚZER!”, írta, és válla mögött gyorsan hármat hátra köpött, mert úgy emlékezett, az szerencsét hoz.

Normális egészségügy 4 és fél lépésben

Miközben egy még mindig csak félig értett járvány hullámai zajlanak, kormánykörökben fölmerült, hogy az egészségüggyel csinálni kellene valamit. A Belügyminisztérium e célból még tavaly tanulmányt rendelt meg, amit 10 évre titkosítottak, majd ősszel a parlament elfogadott egy jelentős orvosi béremelést tartalmazó, egyébként kínosan életszerűtlen törvényjavaslatot. Azóta is részletek szivárognak ki egyeztetés nélküli tervekről, melyek a foszlányok alapján a Gyurcsány-kormány hajdani koncepciójának egyes elemeit ötvözik olykor a perverzióig szakszerűtlen, félkatonai elképzelésekkel.

A rendszer közben a lassú szétesés jeleit mutatja. Tavasszal, a harmadik hullám csúcsán millió főre vetítve másfélszer annyi kovid-beteget ápoltak itthon kórházban, mint a legrosszabb időkben Lombardiában. Szekszárdnyi polgár halt meg, egy részük feleslegesen. A szakma ezekben a napokban írta alá, hogy tagjaival a jövőben bármit meg lehet csinálni; a dolgozók mára demoralizálódtak, veszekednek vagy csak fortyognak, sokan hivatásuk elhagyásáról álmodoznak. A kormányzat szeme előtt a Horthy-idők tisztiorvosi rendszerének 100 éves ideája lebeg, de az ellenzék közzétett programja is csak általánosságokat sorol, az érdemi kérdéseket a politika résztvevői, mint a forró krumplit, dobálják egymásnak.

Alábbi írás ebben a helyzetben igyekszik néhány gyakorlatias, minden résztvevő észszerű magatartása esetén működő lépésre javaslatot tenni.

A helyzet megértéséhez azonban indokoltnak tűnik a kérdést tágabb összefüggéseibe is helyezni.

A ma ismert betegségek 10 ezer éve, az első emberi települések megjelenése óta léteznek. Korábbi, vadászó-gyűjtögető, „paleolit” elődeinkre manapság divat nosztalgiával tekinteni: ők kétségkívül kis csoportokban éltek, háziállataik sem voltak, a mai betegségek jó részét nem ismerték. Sajnos átlag-élettartamuk 30 év körül volt, s rövid életük egyetlen ijedt, éhezéssel, fájdalmakkal és menekülésekkel tarkított túlélő gyakorlat lehetett.

Amióta az ember megtanult földet művelni és állatot tartani, fokról fokra megismerhette a semmittevés és bőség luxusát. A kényelemért sajnos új betegségek tömegével kell fizetnie: magas vérnyomás, cukorbetegség, a daganatos és mentális kórképek jó része a „városi” életmód következménye.

Az állattenyésztéssel ragályok tömegét is felvállaltuk. Addig állatokon élő kórokozók ugrották meg sorban az evolúciós szakadékot: a himlőt és TBC-t szarvasmarháktól kaptuk, sertések és kacsák adták az influenzavírust, vagy például a kanyarót a kutyák. A korábbi nagy járványok higiénés intézkedéseknek (csatornázás, tiszta ivóvíz, mocsarak lecsapolása, vakcináció) köszönhetően Európában visszaszorultak, de a világ sok részén ma is tízmilliók életét oltják ki.

Az új járványokat most tanuljuk.

Ahol pedig betegség üti föl a fejét, megjelennek a gyógyítók. A sámánokat és füvesasszonyokat először Mezopotámiában váltotta föl hivatásos gyógyító kaszt, a káldeusok. Minden vallási köntöstől mentes, „tudományos” orvoslás görög földön alakult ki: a hippokratészi medicina 2300 éven keresztül fejlődött, változott, miközben alapja szilárd maradt: az orvos a beteg bölcs barátja, aki a maga – csekély! - eszközeivel minden körülmények között a betegágy mellett áll.

A görögök sajnos kevés élettani ismerettel rendelkeztek. A női méhet önálló élőlénynek, az például pedig fölösleges szervnek tekintették. A beteg akkoriban az orvostól főleg együttérzést várt, nem csodát. Az ipari forradalom 300 éve gyökeres változásokat indított el: a sztetoszkóp, a hőmérő, a mikroszkóp feltalálása, a műtéti altatás lehetősége, az antibiotikumok fölfedezése korbban elképzelhetetlen távlatokat nyitott.

Az orvosi tevékenység minden korábbinál hatékonyabbá vált.

Minden változásnak azonban ára van. A szakmai köntösben végzett emberbaráti tevékenység helyén mára elképesztően drága iparág született. Egy CT vagy MR készülék százmilliókba, egyetlen beteg sürgősségi ellátása tízezrekbe kerül. Az orvosi attitűd is változott, a gyógyítók szakmai lehetőségeik birtokában felhagytak azzal, hogy minden áron betegeik kedvében járjanak, a „nil nocere” hagyományos elvét állandó kockázat/haszon elemzés váltotta föl. A helyzet sok páciensben kételyt ébreszt, vajon a rengeteg műszeres beavatkozás közben orvosuk valóban törődik-e velük; egyre több beteg keresi az alternatív medicina keretei közt a gyógyulást. Megjelent a „jobb életkörülmények, rosszabb közérzet” szindróma is, pszichoszomatikus betegek tömege szabadulna tüneteitől, melyekre a modern orvoslás jellegénél fogva nem talál megoldást.

A „tisztán organikus” állapotok kezelése sem problémamentes. A szolgáltatás tárgya maga az ember, teli elképesztően bonyolult, máig csak részben értett folyamattal, kiszámíthatatlan egyéni reakciókkal, a szakma a legmagasabb színvonalon űzve sem képes 100%-os eredményt garantálni.

A klasszikus medicina korában az orvosok jórészt vándoroltak, tehetősebb beteget vagy járványokat keresve, de az idő múlásával felszerelésük nem vette fel a versenyt a szaporodó kórházak kínálatával. A szakma bonyolódott. Megjelentek a specialisták, szakágak tömege vált le; létrejöttek az intenzív egységek, lélegeztető gépek és monitorok seregével, félig halott betegek hónapokig való életben tartásának képességével. Az ellátás központjává a XX. század végére egyértelműen a kórház vált: ma úgyszólván mindenki, minden bajával e high-tech intézményekhez fordul, a lakosok erre szakosodott osztályokon születnek, ide szállítják őket betegségeikkel, hogy végül egy speciális osztályon vagy az elfekvőben haljanak meg.

Lépésről lépésre külön vált az akut (tehát sürgős ellátást igénylő) és a krónikus betegségek kezelése. A szakma mind több múló, de potenciálisan életveszélyes klinikai állapotot is felismert. Az akut betegek gyors fogadására az angolszász kórházakban sürgősségi osztályok alakultak, a világ más részein az ellátás sokáig inkább a helyi hagyományokat követte.

Kórházi ágyak és ellátó orvosok számában a fejlett világ ma is hatalmas különbségeket mutat. 1000 lakosra Japánban 10, Németországban 8, Hollandiában vagy Norvégiában 4, az USA-ban és Angliában 3 kórházi ágy jut. Egy-egy ilyen ágy fenntartása mára elképesztően drága (ezért, ahol lehetséges, az ellátást az egész világon próbálják járóbeteg formába terelni).

A mai, modern kórházüzemben az orvosok akaratlanul is hatalmas összegek felett diszponálnak, így egy jól képzett szakember hatalmas kincs. Ezer lakosra Monacóban 8 orvos jut, Németországban és Ausztriában 5, Svédországban 4. Angliában vagy az USA-ban a szám 3 alatt van (Zimbabwében 0.2.)

Egy nagy értékű, életmentő beavatkozás után minőségi ápolás nélkül elvész a beteg: az ápolói szakma is fölértékelődött. Ezer lakosra ma Angliában 7, Németországban és Svédországban 13, Finnországban 15, Monacóban 20 nővér jut.

Az utolsó évtizedekben a kórházi felvételek „egykapussá” tétele világtendenciává vált, sürgősségi osztályok alakultak mindenütt. Ezek fenntartása sajnos drága, túlterheltek, ráadásul az ellátott betegek maximum fele valódi „sürgős eset”, sokakat csak szorongása vagy kivizsgálásának lassúsága (vö. a járóbeteg rendelések szűk keresztmetszete) terel a sürgősségire. A zsúfoltság, várakozás és a kényszerű kapkodásból eredő hibák elkerülhetetlenek.

Magyarországon 1000 főre 7 kórházi ágy, 6 nővér és átlagosan 3,5 orvos esik. A számok az európai átlagnak jórészt megfelelnek, mégis már a kovid előtti időkben érezhető volt az egészségügyi rendszer romlása. A háttérben a finanszírozást szokás emlegetni, és nem ok nélkül: a visegrádi országok közül 2006 és 2018 között a csehek 36, a szlovákok 44, a lengyelek 77 százalékkal növelték az egy főre jutó egészségügyi kiadásokat.

Itthon a bővülés a járvány előtt 3% volt.

A leszakadást mutatta az „elkerülhető halálozások” alakulása is, e mutatóban 1993-ban 10%-kal voltunk a csehek mögött, 2016-ban a lemaradás 60% volt. Csak 2011 és 2016 között 285 ezer, tehát másfél miskolcnyi 75 évesnél fiatalabb magyar ember halt meg megelőzhető halálok miatt.

A járvány alatti, elképesztően magas halálozás a képet csak sötétebbé festi.

A finanszírozás növelésétől való vonakodást részben magyarázza, hogy a jelenleg is fennálló rendszer réseiben a pénz jórészt elszivárog. A struktúra hallatlan pazarló. Érdemes például csupán abba belegondolni, hány kórházi ágyat foglalt el a „pre-covid időkben” olyan beteg, akinek esete járóbetegként is megoldható lett volna.

De mi a teendő, ha 30 kilométer sugarú körön belül 3 azonos profilú, évtizedek óta sürgősségi ellátást végző kórházi osztály vegetál? El lehet várni, hogy a kapacitást egyetlen, megfelelő feltételekkel ellátott helyszínen egyesítsék? De melyik legyen az?

Vagy hány fölösleges képalkotó vagy labor vizsgálat történik ma évente puszta rutinból, esetleg csak a beteg szubjektív igénye miatt? Azonban megkövetelhető egy kizsigerelt orvostól, hogy pillantását állandóan a – folyton változó - szakmai ajánlásokra függessze? A rendszer nyújt segítséget a számára? Vannak központi protokollok? Rendszeres, objektív visszajelzés egy orvos munkájáról?

Vagy elvárható-e egy ágytól ágyig rohangáló nővértől, hogy a kézhigiéné bonyolult szabályait aggályosan betartva a – csak vagyonokért kezelhető - kórházi fertőzések kialakulását megelőzze?  Van az osztályon elég bőrbarát kézfertőtlenítő? Naprakész számok a menedzsment részéről a multirezisztens fertőzések alakulásáról? Egyáltalán a vezetés figyeli a kórházat jellemző szakmai indikátorokat, vagy csak mameluk, akit a székén túl más nem nagyon érdekel?

Esetleg kirendelt egyenruhás, aki legföljebb a konyha működéséhez tud hozzászólni? Egyáltalán, van még az osztályon nővér?

Egyedül a hálapénz-rendszer tízmilliárdokat húz (húzott?) ki havonta a járulékfizetők zsebéből. Az arany Rolexet viselő beteg mégsem került okvetlen előnybe: gyakrabban rendelte vissza orvosa, tovább maradt kórházban, fölösleges vizsgálatokon/műtéteken eshetett át. De elvárható volt egy alulfizetett sebésztől, hogy műtéte indikációja során kizárólag szakmai szempontok vezessék (tehát eltekintsen a hálapénz várható nagyságától)? Naponta hány ilyen, relatív indikációjú műtét történt a kovid előtt Magyarországon? Hány műtét lett volna elvégezhető egynapos sebészet keretében is, csak csekélyebb hálapénzért?

A paraszolvencia a betegutakat torzítva hatalmas költségeket generált. Ráadásul tönkretette a következő nemzedék képzését is: a fiatalok nem jutottak beteghez, elvesztették a kellő gyakorlat megszerzésének esélyét.

Az orvostanhallgatók fele ma külföldön tervezi jövőjét.

A rendszer reformjára korábban történt néhány - észszerűnek szánt - kísérlet, ezek sorban látványos kudarcot szenvedtek. A diskurzust álszent, irracionális szóhasználat uralta el. A politikai kockázatot a pillanatnyi kormányzat sokáig nem vállalta fel, majd a járvány idején most odasózott egyet.

Napjainkra azonban két körülmény megváltozott: a kovid az egészségügyre tereli a figyelmet, és a magyar orvosok kamarája is aktívabbá vált. A bevezetett „szolgálati jogviszony” végeláthatatlan anomáliái a kérdést csak még aktuálisabbá teszik.

Az írás címében említett „4.5 pont” e fenti kérdéseket járná körbe.

Első pont: Jogállási törvény

A „szolgálati jogállás” intézménye a XXI. század elején nem nevezhető másnak, mint dzsenti fejekből kipattant atavizmusnak. Eddig csak problémát generált. Az orvos nem katona, amint nem is kőfaragó vagy balerina (ráadásul – vélhetően - nincs is olyan kormányzati szándék, ami közalkalmazotti jogviszonyból ne volna levezényelhető).

Érdemi munkát alulfizetett, kiégett dolgozókkal kétségkívül nem lehet végeztetni. A jelentős - orvosi - béremelés elkerülhetetlen volt. A törvény 2023-ra, tehát 3 lépcsőben a rezidenseknek 5-900 ezer, a szakorvosoknak 1-2,4 milliós bruttó alapbért ígér, de a szakma többi szereplőjét az intézkedésekből kifelejtették. Ráadásul főleg (mára bizonytalan -??) EU pénzekből tervezik. Jelen formájában a szakma tagjai között számtalan feszültséget is generál.

(Orvosi körökben ma divatos narratíva, hogy az egész béremelés-cirkusz főleg azt a célt szolgálta, hogy az elbaltázott járványkezelés felelősségét a „kőgazdag”, „kényeskedő” orvostársadalomra hárítsa. Másik olvasat szerint a kormány az állami ellátást akarja lebontani, hogy a dolgozókat - valamint a betegeket - a saját elit által birtokolt magánellátásba terelje.)

A béremelés sajnos recessziós környezetben indult, kiszámíthatatlan pénzromlás mellett. Jelen verzió helyett inflációkövető szisztémát kellene kialkudni: jó példa a képviselői alapbér, mely a mindenkori előző évi átlagbér 3-szorosa. Alternatívaként szóba jöhet egy lobbierős csoport bérviszonyainak átvétele: a bírói bértábla például (jelenleg havi 450 ezer és 2 millió forint között „húz”) nemcsak alliterál, hanem bevezetése az orvosok számára előnyös, társadalmilag pedig valószínűleg elfogadható volna. A nővérek és asszisztensek jövedelmét azonban – a jogszolgáltatásból ismert módon, méltányos szorzókkal - illeszteni kell. Egymás munkájára támaszkodó, együtt dolgozó kollégákról van szó.

„Másfeledik” pont: A béremelés ütemezése

Jelen gondolatmenet egyik pillére az emelés időbeli „tagolása”. 3 vagy több részre szabdalni a folyamatot értelmetlen. Másfelől a bérnövekmény kétségkívül nem juthat el egyetlen lépcsőben a résztvevőkhöz: a finanszírozó jogos igénye, hogy nagyobb összeg észszerűbb gazdálkodási keretbe érkezzen.

A növekmény első részét lehet csak rögtön, teljes körben az érdekeltekhez eljuttatni (amint ez az orvosoknál lényegében megtörtént); a második felét csak egy észszerű struktúraváltás után. E kétlépcsős emelés dolgozói nyomást biztosíthatna a változások végigviteléhez, és a finanszírozó számára is garantálná ugyanezt: egy megújult, dolgozóit becsülő, az ellátás színvonalát pedig javító rendszer kikényszerítését.

„Két és feledik” pont: A struktúra észszerű átalakítása

E bonyolult kérdéskör tulajdonképpen pár triviális elvre lecsupaszítható. Egyik fundamentuma, hogy fekvőbeteg ellátásban lehetőleg mozgásában gátolt (tehát fekvő) beteg részesüljön.

A szakma fejlődése mára az esetek jó részében a sürgős betegek „lábon” való kivizsgálását lehetővé teszi. Ez az elv semmiképp nem jelenthet kórházbezárást: jelen ágyakra rehabilitációs, ápolási és/vagy hospice profillal szükség van.

Abban azonban egyetértésre kell jutni, hogy ennyi akut kiskórházat, sürgősségi ügyeleti sort a Brunei Szultánság sem bírna el.

Szerencsés adottság, hogy ezek az - általában orvoshiányban szenvedő - kiskórházak diagnosztikai szempontból kielégítően felszereltek (CT, ultrahang, endoszkópok, stb.). Nagy tapasztalatú, idősebb kollégák tömege dolgozik itt. A mai felvételes osztályok helyén a jelenlegi szakmákból – kardiológia, gasztroenterológia, „kis traumatológia”, „kis (tehát gyakorlatilag egynapos) sebészet”, urológia, neurológia, stb., a skála a helyi adottságok függvényében tetszés szerint bővíthető - „rapid ambulanciák” rendszerét kellene kialakítani. E rendelések 24 órán belül, előjegyzés nélkül (de háziorvosi beutalóval) fogadnák a betegeket.

A helyben maradó kollégák egyetlen nappali műszakban, a jelenlegi diagnosztikát használva a lakosság jelentős részét el tudnák látni. Lábon érkező „kétes” és „félsürgős” esetek sokaságát tudnák kivizsgálni a mostani alternatíva (több hónapos szakrendelői várakozás vagy egy zsúfolt sürgősségi osztály előterében való végtelen ücsörgés) helyett.

A tapasztalt kollégák korábbi praxisukat természetesen tovább vihetnék. A rugalmasabb fiatalok (rezidensek és fiatal szakorvosok) azonban ebben a struktúrában nagy esetszámú akut betegellátó központokba kerülnének: együttműködésükért cserébe európai jövedelemhez, hatalmas szakmai tapasztalathoz és igény szerint tudományos lehetőséghez jutnának.

E fölvetések egy része a – vélhető - kormányzati tervekben is fölsejlik, sajnos reflexszerű, heves ellenkezést kiváltva. Kár volna az ésszerűséget politikai okokból kukába dobni, egyáltalán, ideje volna a politikai vonzalmakat kirekeszteni a szakma jövőjéről szóló diskurzusból.

A párbeszéd időszaka semmiképp nem megkerülhető. E nagy esetszámú kórházakat például hírek szerint a megyei kórházak rendszerében kívánják megszervezni. Azonban a XXI. század számos aranyáron mért eljárását - akut szív- és agyi infarktusok ellátása, drága onkológiai kezelések, égéssebészet, idegsebészet, stb. - nem érdemes 1-3 milliós populáció alatt megszervezni. E tény megyei rendszer helyett (a magyar megyék lakossága 200 és 600 ezer fő között húz) regionális gondolkodást is igényel(ne). Ilyen változások tömegéhez viszont elkerülhetetlen a helyi adottságok ismerete. Lokális egyeztetések sorára, tervezésre, helyi alkuk tömegére lenne szükség.

Politikusokból és érintett szakmai vezetőkből tárgyaló munkacsoportok alakulhatnának (akár Nemzeti Regionális Egyeztető Tanácsoknak is nevezhetnénk őket). A területi szervezetekkel, helyismerettel és szakismerettel rendelkező orvosi kamara bevonása is elkerülhetetlen.

Egyetlen központból a feladat, fájdalom, levezényelhetetlen. Kérdés, központosítási szenvedélyétől fűtve a pillanatnyi állami vezetés képes-e intellektuális horizontját a belügyi-katonai szervezeti megoldásokon túlra emelni.

Enélkül viszont csak a sárdagasztás folytatódik.

„Három és feledik” pont: Hálapénz

A paraszolvencia évtizedes, tűrt hagyományból mára az üzemszerű működést erodáló, maró anyaggá vált. A múltat azonban nem könnyű egy csapásra eltörölni (ennek kísérlete napjainkban zajlik). Ráadásul egyre világosabb, hogy a „hálapénz-rendszernek” voltak kétségtelen pozitívumai is (a többletmunka ösztönzése, vagy a betegekkel kiépített, tartósan jó kapcsolat). Nem látható, ezeket egy új rend hogyan pótolja. Érdemes volna szemügyre venni talán egyes, nálunk hatékonyabban rendszert váltó országok (pl. Csehország) példáját.

Nyílvánvalóan a paraszolvencia minden kezelés előtt vagy közben adódó formáját vasszigorral szankcionálni kell. Viszont, hogy egy zárójelentés átadása után mi történik, valószínűleg lehetetlen szabályozni. A hála természetes érzés, kifejezésének valamilyen formája a világ összes egészségügyi rendszerében ismert; orvosokra vadászó TEK-brigádok helyett valószínűleg okosabb megoldás is létezik.

Utolsó pont: Nemzeti Egészségügyi Hozzájárulás

Egy ország egészségügyével okosan gazdálkodni lehetetlen a lakosság segítsége nélkül. Egészségi állapotunkat nem kis részben életmódunk határozza meg. Szerencsés volna arra ösztönözni az embereket, hogy jobban ügyeljenek saját egészségükre. Ehelyütt érdemes a keresztény alaptételt is fölidézni, miszerint az ember gyarló - például amihez ingyen jut, kevésbé becsüli meg.

A vizitdíj intézménye Magyarországon megbukott, a szó maga obszcénné vált, diskurzus róla nem folytatható. Azon azonban érdemes elgondolkodni, miért alkalmazza mégis valamilyen formáját az EU tagországainak többsége (ráadásul 2018-ban a 15 legjobb ellátást nyújtó ország mindegyike ilyen volt).

A kérdés irodalmát föllapozva a hajdani magyar vizitdíj sokszorosa esetén 1% körül marad azok aránya, akik a díjfizetés miatt nem jutnak indokolt ellátáshoz. A mai magyar narratíva álszentségét jellemzi, hogy pillanatnyilag a világ 5 azon nemzete közé tartozunk, ahol a legmagasabb a lakosság zsebből való egészségügyi hozzájárulása - csak épp az hálapénz és/vagy magánorvos igénybevétele formájában történik.

Nincs ésszerű érv egyfajta Nemzeti Egészségügyi Hozzájárulás bevezetése ellen. A rendszernek természetesen emberségesnek kell maradnia, s csak szimbolikus összeget társíthat egy-egy orvos-beteg találkozáshoz. 400 forint vizitenként, a kevésbé módosakra tekintettel 4000 forintos havi és 10 ezer Ft éves plafonnal - mentes volna minden mentővel beszállított beteg, a gyerekek 18 éves korukig és a kismamák. A kisnyugdíjasok karácsony előtt visszakaphatnák évi befizetésüket.

Az adminisztráció az EESZT révén minimális lenne.

A befolyt összeg kizárólag a kórházi étkezés javítására és a kiemelkedő nővérek jutalmazására volna fordítható, kivétel a háziorvosi ellátás, ahol az összeget a praxisok önállóan használnák fel; cserébe talán az ellátatlan háziorvosi körzetek száma némileg csökkenne.

Egyetlen kérdés marad nyitva: hogy van-e még Magyarországon esély érdemi, politikai elfogultságokon túllépő vitára.

Beiktatás

 

Az elegáns étterem VIP-asztalát egyetlen nemzet tagjai ülték körül. A miniszterelnök a kivetítőt bámulta, a sámán a levegőbe rajzolgatott. Minisztere bosszúsan a körmét piszkálta.

Ott lebzselt a külügy vezetője is.

A kamerák Bruce Springsteent mutatták, amint gitárja húrjaiba csap.

- Vér tapad ehhez a beiktatáshoz – morogta a sámánügyi miniszter. –  Vér és káosz.

 - A legdurvább támadás a szólásszabadság ellen Goebbels óta – kontrázott a külügyér is.  Ingerülten 

turkálta Kék Homár Kóstolóját.

- Legfőbb ideje volt az öreget trotty hullarablónak aposztrofálni – borzolt minisztere hajába a 

kormányfő. – Stratégiai megérzéseink működnek.

Derűsen megigazította sztreccsnadrágját.

Szervírozták a lazactatárt.

- A nemzet Nimródtól eredeztethető küldetése, hogy fényt árasszon a világban. Nem nézhetjük bénán, ahogy megnyomorítják a jobboldali gondolatot – hördült föl a sámán. Ujjával dühös köröket húzgált egy osztriga köré.

Elhessentett egy arra ődöngő, kövér legyet.

- Én szívesen kiutazom, és konszolidálom a helyzetet. A Miniszterelnök Úr Fia segítségével egy katonai művelet sem esélytelen – vetette fel a külügyér.

A kormányfő szeme felcsillant.

- Kerecsenszárnyat látok. Kedvező jel – bólintott a sámán.

A miniszterelnök borzalmas erővel az asztalra csapott. A dagadt légy zúgva fölröppent.

- Régen az ilyet… Mindegy.

Kihozták a flambírozott angolnát. Amint emelte halkését, a kormányfő csuklóján pár elegáns óra 

csillant meg.

- Ez a kis népek fátuma, a szakadatlan küzdelem.

Elemi erővel csapott a sámánügyi miniszter fejére. Fekete zúgás jelezte, hogy a potrohos légy megint megmenekült

- Nincs jelentősége. - A miniszter bánatosan leemelta fejéről a halkés nyelét díszítő smaragdot.

– Irracionális támadásokat indítanak, csak hogy megtörjék szuverenitásunk.

- Igen. Nézd, ott van a J. Lo is… Beteges.

A kormányfő újra óriásit paskolt, ezúttal az ablaküvegre. A golyóálló tábla meg sem rezdült. 

A szőrös vénség dongva kapott szárnyra.

Nürnbergi meglepetés-kolbászkákat szervíroztak, a miniszterelnök alig fért leggingjébe örömében.

– Sok csatát megvívtam már, de ilyen szupit régen ettem.

A wasabiért nyúlt. Alkarján az óragyűjtemény megcsördült.

- Mindenki a mi szuverenitásunk piszkálja.

Ölébe ejtette az asztalkendőt, és átmenet nélkül irgalmatlan pofont kent le a tigrisrákját tunkoló sámánnak. - Megvagy, gazfickó! – kiáltott velőtrázó hangon.

Leengedte kezét. pohos légytetem hullott a szőnyegpadlóra.

- Rossz ómen. A téli légy elpusztult, sötét árny jő a bőség korszakára – masszírozta arcát a sámán.

- Ne prézsmitálj már. - A miniszterelnök vállat vont. - Nincs kímélet. A hatalom művészete ezt 

diktálja. Barát vagy ellenség, nincs más.

Gondterhelt pillantást vetett a kivetítőre, szerencsére a lányok megérkeztek a harmadik fogással: 

mangalicaszusi közelgett ponzuszószszal, és kelyhekben szakéval öntözött szarvasgomba. 

Egy őrnagynő tapintatosan levette a hangot az agg elnök intoleráns szónoklatáról. Csönd támadt, csak az őrlőfogak finom csikorgását lehetett hallani.

Fólia

 

A Forbes magazin decemberi száma szerint 2020 legdivatosabb ruhadarabja a fóliasisak volt. Viselése előnyös, jól mutat politikuson és az átlagpolgáron egyaránt, textúrája különösen háttérhálózati szakemberek, gyíkemberhívők, professzionális maszktagadók és vakcinarettegők megjelenését dobja fel

Azonban nincsen árny fény nélkül (vagy fordítva?). E csillogó kiegészítő viselése nem teljesen veszélytelen. Tökfödője miatt zuhant le például gőzhajtású rakétájával az amerikai Mike A. Hughes, aki a magasból kívánt megbizonyosodni arról, hogy a Föld valóban lapos. Sajnos visszafelé nem nyílt ki abroszokból barkácsolt ejtőernyője.

Szerencsésebb véget ért az olasz Zuccone házaspár, akik kocsijukat eladva motorcsónakot vásároltak, hogy kihajózzanak a földtányér szélére. Lampedusa szigete felé vették az irányt, de iránytűjük használati utasítása elázott, és eltévedtek. Életüket egy Bansky nevű utcai festő rózsaszín migránsmentő hajójának köszönhetik. Később Ustica szigetén két hétre karanténba  kerültek, de a táborban nyüzsgő gaboni lakosokkal várakozáson felül kijöttek, rituális törzsi maszkokat készítettek, valamint megismerkedtek a hastífusz főbb ismertetőjeleivel.

E matt fejvédő újabban a magyarság körében is népszerűvé vált, ami nem csoda, rólunk egy leibachi krónika már ezer éve följegyezte, hogy kerecsenszárnyas íjainknál és vízibivaly tülkeinknél csak csavaros észjárásunk félelmesebb. Márpedig az egészséges gondolkodás járványok idején tudvalevőleg fölértékelődik. Egy német, amerikai, esetleg orosz vakcinától idegenkedni pusztán azért, mert a logisztikát bonyolító bagázs fő kommunikációs eszköze a furkósbot (plusz 10 év titkosítás), természetesen észszerű, legföljebb némelyekben támad keserű szájíz, hiszen oltás ellen hergeltek már híveket, akkoriban erős influenza idején a Kárpátok ölén. Igaz, a vakcina a minősített pancserkormányzás miatt még hiánycikké sem válhatott, olyan mennyiségben gyártották idehaza.

Tapasztalt asztrálterapeuták szerint a bizalmatlanság az ellenzéki szavazóbázis soraiban amúgy is erősebb, ők az asztrálfényre érzékenyek, így a magas spirituális erők könnyebben rájuk találnak. A kormánypárt hívei többnyire hegyes vidéken lakozván (Zöldmál, Sashegy, Rózsadomb) optimistábbak, de őket meg az univerzum magasba törő energiaszintje nem támogatja kellőképp, így maszkviselés-tagadással kénytelenek opponálni. Az esékenyebb völgyi fóliások már egyszerű fizikai okokból is kitettek, lévén az alacsonyabb energiák - ld. elektromos pókhálók! - megrekednek az alacsonyabb övezetekben, főleg a padlón és sarkokban. 

Hoppá!

A fóliasatyak azonban hiába elegáns viselet, az evolúció könyörtelen törvényei szerint a vakcinatagadók tartós ragály esetén lassan kiszelektálódnak. Eme tény csöppet sem szimpatikus, de ez van.  Rüdiger von Hausschuhe, neves bajor virológus odáig ment friss véleménycikkében (Thüringer Allgemeine, bezúzva), hogy az oltakozás magyarság általi elutasítása lényegében a herderi jóslat beteljesülése, a jelenség által egyben a bajorság (melynek 80%-a ismeretlen okokból hajlik az oltakozásra) végre méltó revanst vehet a pozsonyi csatában elszenvedett elemi erejű vereségért.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       

Arany lapjaink

 

X.Y. vírus és miniszterelnök ruganyosan lépett föl a pulpitusra. Divatosan buggyos nadrágját átmenetileg eltakarta a faburkolat.

Megkezdődtek a napirend előtti felszólalások.

H. Kamilló honatya kérdésére X.Y. határozottan cáfolta, hogy személyesen hozta volna be a koronavírus második hullámát az országba. Elmondta, mindvégig szigorúan tartotta magát a „Több Balaton, kevesebb Adria” elvhez, ezért balatoni tartózkodásánál egy nappal rövidebb ideig hajókázott a festői horvát szigetvilágban. Egyébként sem tartja elegánsnak, hogy bárki saját – közvetlen vagy közvetett - tulajdonú szállodájában nyaraljon.

Z. Szaniszló fölvetésére, hogy miért kormányközeli összeröffenések képezték az első gócpontokat szeptemberben, X.Y. az ellenzék magába forduló életmódját hibáztatta. Leszögezte, a romkocsmák mélyén merengő, állástalan diplomásoknak még a járvány terjesztéséhez sincs tehetsége.

N. Tasziló ezután megkérdezte, szomszédainkhoz képest miért csak hónapos késéssel rendelte el a kormány a polgárok kontakt találkozásainak korlátozását, miközben minden számunk duplája volt a szomszédos mutatóknak. 

X.Y. találó „sorosgazdival” válaszolt.

N. Tasziló személyes érintettségére hivatkozva „putyingazdival” kontrázott, sőt belengette egy szubkontra lehetőségét is.

V. Bogyiszló honanya következett. Állítására, miszerint a kormány valamiért nem kívánja potenciálisan fertőző polgártársaink kiszűrésével és átmeneti kerülésével kézben tartani a helyzetet, X.Y. a magyar karakter sajátosságaira hívta fel a figyelmet. Röviden idézett A. Moravia Unalom, majd G.G. Marquez 100 év magány című művéből is.

V. Bogyiszló közbevetésére, miszerint legalább keletre figyelnénk, ha már állítólag onnan fúj a szél (az élelmes honanya közben okostelefonján a “death”, “corona”, valamint “Taivan”, “New Zeeland”, “Vietnam” és “South Korea” szavak bepötyögésével adatokat is szolgáltatott – terített durchmars!), X.Y. adventi elmélyülést és krumpliban gazdag Karácsonyt kívánt (Fedák Sári).

D. Ulászló ugyancsak az ellenzéki padsorokból azt kérdezte, mi magyarázza a járványkezelés kaotikus számait. X.Y. felhívta a honatya figyelmét, hogy a járvány nem politikai kérdés; most, hogy sikerült megállítani a Soros-hálózatot, gender akcióterv helyett az ereszcsatornák korszerűsítése élvez abszolút prioritást.

X.Y. népszerű virus és miniszterelnök ezután viszontválasszal is élt. Kifejtette, képviselőtársai higgyék el, a virus valójában nem ő, ez hatalmas félreértés az ellenzék részéről. G. Poroszló padja mögül tiszteletlenül felugorva röviden tájékoztatta, hogy az Alkotmánybíróság 3048/2020 számú határozata szerint minden közszereplő tűrni köteles, ha egy közéleti vitában vírusnak nevezik.

X.Y. e ponton mérgében a teljes ellenzéket lekolbászozta. Hozzátette, hogy csak az Európai Néppárt állhatatos tagjaként fogalmaz ilyen visszafogottan.

Napirend végeztével Házelnök Úr javaslatára a Tisztelt Ház egyhangúan megszavazta, hogy a vita az 1886 óta vezetett Országgyűlési Almanach arany lapjaira fölkerüljön.

Blaszfémia

 

Most, hogy egy aczéli teljhatalommal felruházott hivatalnok, lényegében neves kocsmai harcos és amatőr popzenész az elmebaj határát súroló agitprop dolgozatában hatmillió halott nevét vette tisztátlan mód szájára, megmozdultak a betűk a klaviatúrán. Ez így helyes. Az illető visszavonta, de bizonyos szavak nem szállnak könnyen el.

Másnap meg egy másik pofa csúszik le pucéran az ereszen.

Eljött az ideje leszögezni: Krisztus én vagyok. Mi vagyunk, magyar polgárok, kik orzott javakon nem osztozunk. A túlsúlyos, agilis figura, ki kommunikációjában mára, hallom a felhördülést, Szálasit idézi, s a feje körül zuhogó, üszkös gerendákra fittyet hányva tökéletes átéléssel nyilatkoztatja ki naponta, a győzelem már csak karnyújtásnyira áll, szóval a köpcös svindler rég felállította komornyik-hadtestét. Sajnos mameluk-osztaga mára a pszichopatológia és az emberi érzés minden határán túlra keveredett. Véremre és húsomra áhítoznak.

Hiába vertem ki a kufárokat a templomból, visszafurakodtak, és most az arany oltár körül tobzódnak.

Rókafiakként nyomulnak elő rókalyukaikból, a Meszaros&Tiborz cég munkavállalói, violens, verbálisan tűrhető, piperkőc csürhe; erőszakot tesznek Sion lányain, Thalia lányait hegyes vasakkal döfködik, bárha sejtelmük nincs, miért. Engem lépcsőn lerángattak egy tisztátalan, bűzös pincébe, ott mindenemtől megfosztottak: a fejemre hágtak, mellkasomra álltak, nyelvemet átszúrták tövissel.

Tökmag Jankók. Csupa senki, gnóm, nyavalyás, talmi; einstandolni tud, zabálni pukkadásig, a brancson kívül esőt letapossa, dagadtan és illatosan megtölti a Bazilikát, s míg zsolozsmázik, eszébe sem jut, hogy segíteni lehetne a nélkülözőn.

A kórházi betegtől tartanak, nehogy híre menjen, mi zajlik a falak mögött. Miként fuldoklik odabenn a vírustól, mit személyesen hoztak be az Adriáról; holtukban aztán egymásra hányják őket a csempén, mint a rönkfát. Ágáltok, vastag leplekkel igyekezvén borítani a valóságot, vastagabbal, mint Csernobil örömhírét az elvtársak anno.

Bizony mondom nektek, a vámosok és a cédák megelőznek majd benneteket Isten országában.

Mert Krisztus mi vagyunk. A maradék, kik megvetünk benneteket; elhíztatok, hajatok kihullt, félnótás malőrök mérgezik mocskos murijaitokat. Az ördög vakított meg benneteket. Semmit nem láttok már a folyó vizében, saját arcotok sem, csak a rettegés sárga kavargását, mert tudjátok, lesz még egyszer tisztességes nyomozás Magyarországon.

Könnyebben kel át egy teve a tű fokán, mintsem ti zavartalan élvezhessétek kincseiteket. Lúzerek.

Toporzékoltok, rikácsoltok, közben az államgépezet rohad. A vissza nem térő esély elveszett. Eddig nyílt horizontotok: földrablásig, pár sportcsarnokig, ércvasút-pirosig Vál zöld ligetén. Gyötörni a máseszméjűt, ez megy; Hunnia mezején pedig csak szabad nép tesz csodát, nem a NER-szélhüdt.

Undorító váladékot öntötök szemembe, testem sajgó lámpásába, mert nem tudjátok, boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. A szellem ruhája nem új, a módszer is régi, és én mondom néktek, az lesz majd a végkifejlet dettó.

Pedig lehetett volna belőletek egy jó kezdőcsapat is.

 

(A szöveg Máté evangélista, Ady, Berzsenyi és Orbán Ottó sorait is felhasználja.)

A hazafi

 

A m’wabai sajtóban nagy megrökönyödést keltett, amikor Ricky Silver, az addig inkább ezüst fogsoráról ismert stand-upos bejelentette, pártot alapít. 

Jóbarátai pszichiátert ajánlottak, távolabbi ismerősei Rorschach-teszteket dugtak az orra alá. A romkocsmák mélyén merengő értelmiség fölzúdult. 

Johnny N’Dvad, a népszerű miniszterelnök pezsgőt bontott.

A meghökkenés akkor vált általános felháborodássá, amikor kiderült, Silver a pártot Rezsimentes M’wabai (RM) néven jegyeztette be. 

Az értelmiség demagógiát kiáltott. Johnny csuklani kezdett.

Silver másnap egy Insta-posztban kifejtette, a párt nevével csak arra kívánt utalni, M’wabai összes fűkunyhójának tetejét napelemmel kívánja beborítani. A műveletre szerinte 2 kormányzati ciklus szükséges. 

A magyarázat további része elmerült a szitoktengerben. 

Így sajnálatosan kevés sajtót kapott az az esemény is, melyen a párt egyes számú tagkönyvét Ragyás M’bamba, egy emigrált fizikus vehette át. Az illető egyébként Didier Drogba kuzinja volt, és pár évig a MIT (Cambridge, Massachusetts) Alternatív Energiai Tanszékét vezette.

Johnny N'Dvad azonban megneszült. A komornyik-sajtót gyilkos anyagok lepték el. De Silveren, aki nyíltan omniszexuális volt, fűkunyhóját Bob Marley, Jordan Peterson és Ferenc pápa portréi díszítették, ráadásul legsikeresebb poénja saját emésztéséhez kötődött, nehéz volt fogást találni.

Az érdes fogsorú művész saját Youtube csatornát indított. A felvételeken dorbézolt, más alkalmakkor elmélyülten a kertjében barkácsolt, de volt, hogy csak az orrát piszkálta. A háttérben azonban minduntalan föltűnt M’wabai, változatos tájai, olykor látványos drón-felvételeken, rúzsos szívecskékkel vagy a napsütéses órák idősoraival összefirkálva.

Johnny N'Dvad tajtékzott. Az értelmiség fanyalgott. Mindenki Silver számításainak hátterét firtatta, a csavaros agyú bajkeverő erre egy hétvégi podcastban fillérre levezette, hogy egyedül W. Butcher aktuális szerződéseit a jó erkölcs sérelme címén megsemmisítve a költségvetési bevétel két ilyen projekt finanszírozására is képes volna. Annyit elismert, terve feltételezi, hogy M’wabai jogalkalmazói az erkölcstelenséget erkölcstelenségként ismerjék el, ami kétségkívül necces. De a legjobb projektnek is akad Achilles sarka.

A Youtube-videók nézettsége magas volt, ennek ellenére a közvéleménykutatók rendre a hibahatár alatt mérték a pártot. Silver válaszul Megújuló Operatív Törzset hozott létre, a vezetésre személyesen Elon Muskot kérte fel. Az ismert mágnás dél-afrikai gyökereire tekintettel elvállalta a tisztséget, egyetlen kikötése az volt, hogy a szegregált m’wabai zsákfalvak kunyhóit saját napelemes tetőcserép-rendszerével szereli fel. Cserébe csupán a projekt referencia használatát kérte.

Az agit-prop média a nemzeti vagyon elkótyavetyélésétől zengett. A ellenzéki pártok is közleményben ítélték el az együttműködést megbontó ötletet.

Silver ekkor Nemzeti Rezsimentes Köröket hozott létre. Haknijai végén a fiatalok yukkalevél, cukorspárga és napfény segítségével piezoelektromos mobiltöltőket barkácsoltak, majd banánpálesztől mámorosan a tavaszonként a homokba szikkadó, tabuként tisztelt hegyi vizek mezőgazdasági felhasználásáról vizionáltak. Silver a parti végén arra kérte őket, hogy a banánhéjakat apró darabokra tépve dobják a szemétbe. 

Ne kérdezzék, miért.

Johnny N’Dvad is bekeményített, a Várhegyen ágyúkból és marsallbotokból rendezett kiállítást, körben beton harcállásokat épített ki. Fedezékbe vont pár minisztert, az államfővel rosált, az óvónőképzést a Belügyminisztérium alá rendelte. Hírek terjengtek a kancsuka bevezetéséről is az államigazgatásban.

Így álltak a dolgok 2028 márciusában, amikor Johnny az AU nyomására választásokat írt ki. 

A kukák körül szépen gyűlt a banánhulladék.

Egy hajnalon Silver kunyhója küszöbén térdelve az üvegszilánkokat söpörte épp össze; éjszakánként krikett-ultrák hajigáltak mindenféle törékeny tárgyat otthonára.

- Miért csinálja ezt, Ricky? – kérdezte a Reuters helyszínen tartózkodó tudósítója, és körbemutatott. Nagy erőfeszítéssel kiabálta túl a kertet gyűrűbe vonó Nemzeti Együttműködés Asszonykórus vad átkozódását.

Ricky fölállt, kezében a szemeteslapáttal.

- Talán hazaszeretetből – válaszolta, és köpött. 

Hátat fordított, és a kukába ürítette a csillogó törmeléket.